Gulácsi Lajos, aki a VIII. kerület Salétrom u. és a József u. mellett található épületben készítette a képeit, úgyhogy ha oda ellátogatunk, a mai napig nem érthető az a csodálatos álomvilág, azok az Olaszországot és Botticellit, tündéreket és angyalokat idéző világ, ami Gulácsit jellemezte. Ez a hangulat, ez az elrajzoltság, ez a grafikai elem jellemzi ezt a képet is. A pszichoterápiás gyakorlatokon van ez a festékfoltokból tintafoltokból szoktak belső beszélgetésekben elemezni, ahol az asszociációkból következtetnek arra, hogy a lelki életükben milyen történetek vannak. Itt is egy ilyen asszociációs játékot látunk, ahogy egy látszólag jelentéktelen vonal vagy repedés, amire talán pici manipulációval az ajakpír került fel, de igenis felfedezhető egy kicsit Krúdys, Gulácsi, vagy Csát Géza hangulatát idéző hölgy profilja, sziluettje. Az egész kép fekete-fehér, egy furcsa melankólia és dráma uralja ezt a grafikát, amit annak ellenére hívok így, hogy fotóeljárással készült, de ez egy tusrajz vagy szénrajzhoz közelít. Mondhatnám akár Szász János Ópium című filmjét, ami nagyon szépen közvetíti a Csáth belső világát ebben a filmben, mert ezt a furcsa, belső, zárt, metafizikus álomvilágot érzem megelevenedni ezen a képen, és nagyon köszönöm azt, hogy az alkotónak van bátorsága arra, hogy ezt az első leckére, a portré arc nélkülre küldje, holott tudjuk, hogy nagyon sokat és jól fotózó alkotóról van szó, egy síkra leredukált, puritán és mégis bőbeszédű, az absztrakciót átfordító anyagot küldött. (szőke)
értékelés: