Képernyőkép – 2013-11-29 19:22:44

44

A történet nagyjából ugyanaz, mint az első két leckében. Számomra itt egy kicsit kifulladt a dolog, ugyanis nem érzem a kohéziót az egyes elemek között. Humoros, geg, poén, ugyanakkor nem látom azt, hogy ebből hogyan lépünk tovább. Tehát, amíg az első és a második között volt egy minőségi lépcső, és az egész történet működött, most úgy érzem, hogy ez a második leckénél nem tud továbblépni. Az első és a második között volt egy formai felbontás, egy ritmikai bontás abban, hogy ez a nagyon szabályosan négyfelé választott képernyő megmozdult. Ez a mozdulás marad meg itt is, ugyanakkor nem nagyon értem, hogy mit keres itt a szeneslapát, vagy hogy miért van ott ez az üvegszárító tartó azon túl, hogy persze, formailag lehet egy testnek is gondolni, vagy olyan, mint egy abroncs, amit régen a szoknyákhoz készítettek, de akkor ezt tessék jobban végigjátszani. Szóval, most azt gondolom - nem tudom, csak így gondolom -, hogy olyan, mintha erre kevesebb időt, vagy energiát fordítottál volna, mint a második képre. Dani, maradjunk abban, hogy az első kettőt elfogadom, de már csak böcsületből is, szeretném, ha ezt megismételnéd, hogy valamilyen ívben ez haladjon, valamilyen végcél felé. Történjen ezzel valami, amitől tovább tud lépni annál, mint ami a második leckénél van, mert azt gondolom, hogy ha nagyon megpiszkálom, akkor ez lehet akár egy második lecke, de a harmadik leckébe nem lép be. Nem tudom a térbeliségét, és a testi mivoltát megfogni ennek az egésznek ezen keresztül, amit most mutatsz. (hegyi)

Hozzászólások

no csak annyit, hogy lesz ismétlés. tényleg igazad van abban, hogy ez kb kettes lecke. persze nekem megvannak azok az összefüggések amitől ez átbillen a hármasba (igyekeztem magam egyfajta beszédes környezetbene helyezni ... ebben segítene a HÓlapát és a többi műalkotás. míg a kettesnél konkrétan a technika (prtsc gomb) adta a hátteremet, így azt ezzel szemben én direktebbnek érzem. tény, hogy túlkonceptualizáltam ami persze kapásból azt jelenti, hogy nem kommunikál olyan jól mint hagyományos kép), de elfogadom amit mondasz, hogy nincs az a minőségi ugrás ami az egyes és a kettes között volt. nekiugrok megint, más irányból a dolognak, hogy meglépjem ezt a lépcsőt egy figurálisan is kimutatható szinten.
:)

:)
igen van itt tábori kép amit Gerlei Gábortól, van amit Nádasdy Nórától, van amit magamtól (az egyiken GG lábával) a többit meg művtöri könyvekből idéztem be

A java a látszótéren megtalálható.

Ezeknek a képeknek a nagyrészét elnézegetném teljes valójukban is. Egyébként meg tényleg teljes alakos képet rajzolnak rólad így.

köszönöm az elismerő szavakat
:)

Tetszik ez a montázs, meg a többi hasonlód is. Azért is tetszik, mert ezeknél a leckéknél én is hasonlóban is gondolkodtam, persze pontosan látom, hogy miben egészen más a megközelítésed, és mennyire bátran használod a képi helyettesítéseket, mennyire bátran támaszkodsz az intuíciókra.

Új hozzászólás