Kukucs!

Néha magam is meglepődöm, hányféle felhasználása lehet egy-egy gyerekjátéknak...

Ilyen szótáram nekem is van, bár nem volt sok értelme, mert olyan mélyen még nem tanultam meg azt, ami benne van. Nekem is így sorakozik a polcon, és vannak előtte mindenféle plüss állatok. Úgy látszik, hogy ez az embernek a lelkiismereti kérdéseit is megnyugtatja, hogy tereptárgyakkal teszi elérhetetlenné az egyébként mindennapi használatba vonható lexikonokat, szótárakat. Itt is ezt látjuk, nagyon személyes a helyzet. A döntést itt is meg kellett volna hozni, hogy mi az, ami itt ebben fontos. Fontos az, hogy megmutatkozzunk, és ennél a megmutatkozásnál a kettes lecke arról szól, hogy önportrét készítünk. Most kérdés, hogy a képalkotó elemek milyen szinten adnak hozzá a személyiség leírásához. Játékos vagyok? Gyerekem van? Tanulással vagy oktatással foglalkozom netán, amitől ez a kiválasztás, hogy erre a polcra így került ez föl? Kíváncsi vagyok, átnézek ezen az ablakon? Szóval mi az, ami felé el akarjuk ezt mozdítani, és ezt a kompozíció segíti, az a képkivágás, amit beállítunk, és azok a tárgyak amiket szerepeltetünk. Most kicsit olyan érzésem van, mintha egy orgonán túl sok gombot nyomnánk le egyszerre, és minden regiszter egy hangerővel akarna szólni. Én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre, legfőképpen azért, mert ide azért picit konkrétabb megoldást várnék a kezdeteknél. Most a kezdeteken legfőképpen az estiskolás jelenlétet értem. Egy kicsit hagyományosabb bemutatkozó portrét kérnék, és utána elkezdhetünk ezzel játszani, hogy mi is az, ami a tükröződés létre tud hozni, főleg ebben a szürreális ufóban, ami egy ilyen teletabi figura, és hasában van a világ elrejtve, mint egy tükör. Maga a kis játék szenzációs, még az sem biztos, hogy teljesen értem, hogy mi az a műanyag fogózkodó a nyakában, dehát nem én vagyok a játék-tervező, nem nekem kell értelmezni. Szóval azért adom ezt vissza ismétlésre, mert egy kicsit konkrétabb megoldást várnék Judittól, de a babát sem kell elfelejteni, csak máshogy kéne esetleg használni. ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Hát csak tudjanak róla, lassan negyedik éve van. :)

Helyes. Jöjjenek csak a népek!

Tarjáni Antal meg is lepődött: "Jé, Zsolt ezen iskolájáról nem is tudtam."
Most már tud.

szia, Zsolt, én raktam fel a tatabányai fórumra az itteni linket :D

Na jó, így már értem. Tessék csak vinni a hírt, jól csináljátok, helyes! :)

Hát jó. :-)
Tatabányán indult egy fotópályázat "Nézz körül!" címmel, természetesen helyi fotókkal lehet pályázni. Én oda elkezdtem fotókat küldözgetni. Majd indult egy képértékelő oldal is, néhány művész fáradtságot nem ismerve leírta benyomásait képeinkről. Ehhez a képértékeléshez már fórum is indult, és itt "találkoztunk" Mariannal... A fórumon szó szót követett és valaki megírta ennek a szakkörnek a webcímét is, én megnéztem, és regisztráltam és azóta az ittenieket is zaklatom a fotóimmal ;-) Zanzásítva ennyi a történet, ahogy ide jutottam.
Ja! A Hókupackás címet pedig egy fotómnak adtam a "Nézz körül!" pályázaton és ezért azonosított ilyen formán Mariann - azt hiszem :-)

Fórum, szakkör, olvastam, te vagy az - mivaaaaaan? Tessék beavatniiiii! :)

Szia Mariann! Azt hiszem... én vagyok... ;-)
Olvastam a fórumon a szakkörről és íme, itt vagyok.

Üdv, Kedves Judit! Te az a Judit vagy, aki...
"Hókupackavacka előtt
Megkerül egy dombot
Pont, ahogy a varrócérna
Kerüli a gombot."

Mariann

Üdv az Estiskolán! Egy kicsit rejtőzködő vagy, de ez majd elmúlik.

Új hozzászólás