Küzdelem

Az előző munkánál elég részletesen elmondtam, hogy mi az az út, az a folyamat, amivel ő most dolgozik, majdnem azt mondtam, hogy gyötrődik, és ezt a színválasztás is hozta, ezt az asszociációmat, mert szerintem nem elsődlegesen a Camilla munkáit a gyötrődésnek kellene működtetnie, hanem a gyötrődés élvezetének, az alkotás keserédes vívódásainak, de ebben mindenféleképpen az örömnek kellene irányítónak lennie, és úgy érzem, hogy ennél a képnél érezhető az önirónia, a játék öröme. Ugyanaz az érzéki és érzelmes színvilág, ugyanazok a formák kapcsolódva az emberi testhez jelen vannak, miközben ez a bojtos macipapucs is ott van ugye, ebben a bársony, cipzáras pizsama vagy nem tudom mi ilyen otthoni ruhára, nem látom, hogy mi, de ebben az alkotásban mindazt, amit az előző képnél mondtam sokkal egzaktabb módon, sokkal jobban, nyugodtabban, higgadtabban emeli össze, rakja össze az alkotó. Azzal lett volna még érdemes ennél egy picit játszani, hogy a kép jobb alsó sarkában lévő kis kerámia valami azon a határmezsgyén van ahol a kerettel együtt vágva, nincs eldöntve, hogy bent van a képen vagy kint van a képből. Nincs eldöntve, hogy mint formának van-e szerepe, segíti-e a látványt. Annak örülök, hogy egy tükröztetett képet beleértve a kerettel úgy vág az alkotó, hogy balra nem hagy keretet, de ha már rendetlenkedünk, ha már lázadunk, azt lehet még egyértelműbben is megtenni, itt döntésekről van szó, a tükör által látható homályos, furcsa álom, és a valóság ami a kereten kívül van, és ezeknek a játékán lehetne még mélyíteni. Ezt is két disznóra értékelem, de nagyon örülök neki, hogy ilyen elmélyülten dolgozik ezekkel a képekkel az alkotó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Nóra, a télapóval összefutottunk és fázott a lábam

Ez a sorozat viszont nagyon jó, a kedvencem eddig tőled (mármint ez és az előző két kép a tükörrel). Itt egyedül az a pirosas bojtféle egyedül fura, van neki egy kis mikulásfílingje, és az nem illik a kép többi részéhez, hangulatához.

tetszenek a nyers színei ennek a képnek. benne van nekem S Dali egy küzdelme is, és még a fura (tükör?) keret is beleillik (nekem)

Új hozzászólás