Meggyevés után

Azok a gyönyörű szemek!

Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás