Balaton mellett készült most hétvégén.
A megfigyelés rendben van, a megoldással van némi problémám, a szokásos fotós betegség, hogy fáj a derekunk vagy a térdünk, és ezért nem guggolunk, nem mozgunk a kamerával függőleges irányban. Miért nem mentünk egy kicsit lejjebb? Most ki a főszereplő? A víz vagy a két kiskrapek, vagy miről akarunk beszélni, miközben ezt élességben kiválasztottad, de valahogy a kompozíció elszáguld a fejük fölött. Van egy előterünk, ami nincs kihasználva, nagyon hamar odaérünk hozzájuk, tehát nincs út, hogy hogyan is kerültünk mi ide. Aztán van egy középterünk a nagy semmivel, a vízzel, ami oké, azon merengünk, van egy hátterünk, ami valószínűleg egy másik mólónak a jelzése akar lenni, nem is fontos, de szépen lezárna, aztán ott vannak még a dombok, ezt is figyeljük, aztán ott van a teljesen homogén egünk, amire semmi szükség nincs, legalábbis nem ebben a méretben. Ha kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor rendeződik a problematika. A másik kérdés az, hogy most sziluett vagy nem. Nyilván itt nagyon nagy döntési lehetőség nincs, mert valószínűleg ez egy megfigyelés, ők nem beállított modellek, ők csak ott beszélgettek a parton. Csak hát most ez az árnyék és a fényviszony nem teljesen százas. Ki lehet ezt exponálni, lehet azt mondani, hogy ebben engem az izgat, hogy az egyik fekete, a másik fehér, de akkor efelé kell elvinni ezt a dolgot. A gesztus, és az, hogy összeérnek a térdek, ez egy fontos üzenet, és a barátságról jól beszél. Szóval nekem a kamera szemszögének a megválasztásával van problémám, és ettől szétcsúszik a kompozíció. Egy csillag a leckére megvan, egyébként ezt érdemes végiggondolni. (hegyi)
értékelés:
Köszi Zsolt az értékelést. A fotó eredetileg tágabb, meglenne az út oda, de a fotó szögén nem tudok módosítani, azokat mind így lőttem, úgyhogy akkor a tanácsaidon elmélkedve, de inkább elengedem e fotót, nem variálgatok itt.