A 11-es végleg befejezte szolgálatát. Megnyugodott. Körötte is csend van. Ha néha mégis erre téved egy vonat... nem mozdul... ő már nem.

Badár Sándor, vagy Jiri Menzel is megirigyelné azt, hogyha Csongrád alsó után egy kis bakterház mellé kiáll az ember, ilyen jó megfigyeléseket végez valaki. Két esély lehet. Egyrészt, hogy Vécsi Béla szereti a vasút atmoszféráját, világát, szagát, bádogtetőit és azokat a fajta Mekalor gázolaj kályhás belső történeteket gumipadlóval, vagy olajos deszkapadlóval, ami a bakterházakban zajlott, vagy egyszerűen tud erről a világról valamit. Ugyanis az a fajta empátia és az a fajta szeretet, ami ezen a képen megvan, az nem nagyon feltételezhető egyszerűen úgy, hogy Vécsi Béla a családdal átment a sorompónál Nagyhegynél a szedertemető mellett, aztán gyorsan megállt azt kattintott egy ilyen képet. Látszik, hogy a megfigyelés szeretetteljes. Nem egyszerűen egy szocio képet látunk. Pedig semmi nincs rajta. Nem megy hátul a Sorompós Maca, Badár történetéből, stb, stb. Hanem látunk megint kézzel festett ellensúlyokat és az egésznek van valami hihetetlen romantikája. Nézzük meg azt az öntöttvas szerkezetet, amin ez a lámpa dobozka áll. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nem akar se többet, se kevesebbet, csak egyszerűen a múltról beszélni és nekem jó ritmusban van fényképezve. Tudom, az árnyék kilóg, tudom, a fölső 11-es bádogdoboza le van metszve, de én azt mondanám, hogy néha érdemes azt is nézni, hogy ebben a zavaros világunkban valaki hirdet és meglát ilyesmit is. És én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés: