Mindent megnéztem, és elolvastam. Azt hiszem, nagy bunyó lesz Diónál. Viszem a bokszkesztyűmet, remélem Zsolt is. Egyenlőre úgy tűnik, hogy nem lesz nagy közönség, ami növelheti a meccs keménységét. :D

Sándor, én itt válaszolok neked a te válaszaidra. Egyrészt nincs dráma. Jött tőled egy felvetés, amire úgy gondoltam, hogy egyszerűbb béna gépelgetés helyett megosztanom, mit gondolok. Remélem abban egyet tudunk érteni, hogy az eszmecsere nem arról szól, hogy felállva az asztaltól én a te eszméiddel kell hogy hazamenjek. Érteni véltem, amit javasolsz, erről mondtam azt a videóban, hogy annak látom értelmét, hogy legyenek olyan pályázatok is, amik többé vagy kevésbé a leckék kérdéseit vetik újra fel. De annak a helye a Napköziben van. A szakköri munka és a napközis pályázati rendszer között tehát létezhet témában átjárás, de formájában nem. Hisz ha az lett volna a cél, hogy a szakkörön változtassunk, akkor nem nyitunk új fejezetet.

Ettől a kérdéskörtől én a videóban külön választottam azokat a kérdéseket - elemzés gyakorisága, osztálybasorolás, leckék, alapítvány - ami úgy gondolom hogy nem függvénye a pályázatos rendszernek. Ezekben érzékelhető elmozdulásokra és a jövőbeni fejlődésre kerestem az utat, és mondtam el a gondolataim. Megerősítem: az, hogy ki mennyit vállal a saját haladásából, erősebben befolyásolja a dolgok menetét, mint az, hogy hetente vagy kéthetente kap elemzést. Tessék kitölteni a címet, tessék adni leiratot, tessék reagálni az elemzésekre, tessék egymás képeihez hozzászólni és válaszolni, és máris értelmes lehet a haladás. Enélkül faliújság csak.

Ami a sokadszor elmondott véleményedet illeti, amivel Jóskát kritizálod, egy alapot érintő félreértés szülötte. Egy profi és tanult, szakmát ismerő és készségszinten használó esetében nyilván egyéni kérdés, mit részesít előnyben, az általad koncepcionálisnak mondott utat, vagy a reflexív irányt. Itt erről nincs és nem is lehet szó! A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy egy-egy jó képe, úgymond "talált képe" mindenkinek lehet, de ha azt nem tudja újra és újra minőségben előállítani, akkor az talált kép marad, és annak, amit koncepcionálisnak mondasz itt az az értelme és szerepe, hogy készüljön fel amennyire lehet, legyen a fejében gondolat, legyen témája, amit meg akar valósítani, mert én úgy gondolom, hogy tanulni úgy nem lehet, hogy az ember lődöz a vakvilágba, csak úgy, ha a tudata és érzelmei irányítják. Ez tehát nagyon más kérdés, és nem keverném ide azt, szó se esik róla, hogy a fotográfia bármely ágát máshová akarnánk sorolni, mint ahol van.

Még valamit: a tanulási folyamatot nem gondolom versenynek. Épp elég versenyhelyzet van az életben. Önbecsapásnak gondolom, ha azt hitetem el bárkivel, hogy egy hónapos határidő alatt született képe bár mondjuk megnyeri a pályázatot, mert adott felhozatalból a legjobb, de ezzel az adott leckét is megoldaná. Azt írod: nagyon káros és méltatlan az, hogy az első osztályból nem lehet tovább lépni. Én azon túl, hogy a kritikád megfogalmazása minősítés is, ami nem biztos, hogy szerencsés, de erre azt tudom válaszolni, hogy az osztályba sorolás egy opció, egy lehetőség, egyfajta út, de kinek-kinek más lehet a saját útja, én ezt az utat preferálom, más mást. Ugyanakkor annak az akadályát hogy miképp lehet tovább lépni egyes osztályokon, én inkább keresem a szétszórtságban és a kommunikációra való restségben, mint abban, hogy én akadályoznám azt - miért is tenném?

Külön üzenet Jóskának: neked is üzenem, akárcsak nemrég Zsoltnak, hogy vegye már észre, hogy a fotóművészetnek nemcsak egyetlen ága van, koncepcionális fotográfia (beállított akt, beállított portré, csendélet, stb)! Márcsak pedagógusi képzettségének kiegészítésére is. Nem sportszerű, márcsak legnagyobbjaink iránti tiszteletből sem lekicsinylő jelzőként a "talált fotó" kategóriába száműzni a fotográfia bizony nagyobbik felét. Meg nem is szerencsés ezen a helyen ilyen szívatásokkal egymás ellen hergelni fotósokat (ez kritika volt).