Sajnos mobilos kép, de egyszerűen nem tudom megismételni fényképezőgéppel. (Pedig tetszik, és próbálkozom.)

Kapunk a leiratban egy ilyen mentegetőzést, hogy ez sajnos egy mobilos kép, és azért olyan a minősége, amilyen. Erre most én mondok egy általános tanácsot, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Hogyha tudom azt, hogy van egy technikai eszköz, amiről tudom azt, hogy a technikai feltételei korlátozottak, akkor ebből a hátrányból lehet előnyt kovácsolni, és azt lehet mondani, hogy igen, hát ez ilyen, ez egy mobilos felvétel, ettől egy kicsit olyan szemcsés, ettől egy kicsit olyan ragyásak a szélei, ettől egy kicsit furcsa a tónusrendje, viszont hogyha engem érdekel ez a fajta felvetés, akkor erre még plusz rájátszom utána úgymond a laborálásnál. Tehát egy picit még erősebben meghúzom ezeket a határokat, és azt mondom, hogy ha már lúd, legyen kövér, még jobban fölerősítem ezeket az úgymond hibákat. A másik pedig, amit akarok mondani, hogy ha a képről ezt a fajta technikai hátteret lehántjuk, akkor egy nagyon kedves és nagyon jó portrét kapunk. Annyi talán, ami számomra kérdéses, két részre választanám ezt a képet. Az egyik része az egy nagyon szép üzenet és nagyon szép formai játékot kapunk a szemeknél, és ott azt kell hogy mondjam, hogy a világítás, a tónus, minden nagyon jó rendben van, ami számomra nem annyira van rendben, az a kar, az alkar, az alkar és a pulóver találkozása, ahogy ez a szájat kitakarja. Ennél én érzek egy pici problematikát. Egyrészt azt, hogy ez a kar ahogy kifut a képből most ebben a helyzetben, azáltal, hogy visszahúzódott a pulóver a kézről, azáltal egy furcsa csonkolást hoz létre, és ez a csonkolás a nézőben hogyha nagyon szélsőséges irányba akarok elmenni, akár még azt is hozhatja, hogy bizony ez a csonkolás a valóságban is megvan. Tehát erre kell figyelnünk akkor, amikor ilyen csonkolásokat teszünk, hogy nehogy véletlenül azt gondolja a néző, hogy hát itt szegény lánynak valamilyen baleset folytán a csuklóját levágták. Ez az egyik része. Ezt meg lehet azzal oldani, hogy ezt a pulóvert exponálás előtt lehúzom a csuklómig, és akkor ugyanez a beállítás megmaradhat, mert ahogy látom egyébként, ott a vállnál lévő ruhagyűrődéseknél, a könyöknél lett volna még ebben úgymond anyag, tehát le lehetett volna addig húzni, hogy ez a fekete forma végig a kép széléig kiérjen. Hogyha ezt a döntést meghozom, akkor ráadásul még azt is elkerülöm, hogy a számat eltakarja ez a fajta gyűrődés, merthogy itt ellentmondás egy picit most az, amit a szem képvisel, és az a fajta takarás, az a fajta szemérmesség, amit a száj eltakarása jelez. Ennek nagyon mély filozófiai háttere is lehet, magának ennek a fajta dolognak, hogy a szememmel figyelek, de a számat eltakarom, nem mondom, nem beszélek. De egyébként azzal tökéletesen egyetértek, hogy ez egyébként egy jó megfigyelés, jó kompozíció, hogy ha azt írod itt a leiratban, hogy próbálkozol, de nem tudod megismételni, én azt mondom, hogy ha ezeket a próbálkozásokat próbálod ebbe az irányba elvinni, amit most én itt javasoltam, akkor talán lehet, hogy ha nem is ezt a képet fogod megismételni, de lehet, hogy egy újabb megfigyelést, vagy egy újabb fejezetet tudsz nyitni az önportré kategóriájában. Úgyhogy én erre azt mondom, hogy ez egy kétdisznós kép nekem, és nagyon köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés: