Szezám, zárulj!

Sajnos csak ezt az egy fotót tudom mutatni a teres találkozó záró pillanatáról, az utolsókként távozó maroknyi kis csapatról, akik didergő tagjai végig biztattak, és bíztak bennem, hogy minden nehézség ellenére is (úgy mint a hideg, a sötét, és az elfogyasztott sörök gravitációja) ellenére is végre ki tudom nyitni a hátizsákomat, és megtalálom benne az eszközeimet, azokat össze is tudom szerelni, és fényre bírom, amelybe végül boldog meglepődéssel tekinthetnek, mint Ali Baba az előtte feltáruló barlangba. Így nyílik meg valami, miközben zárul más... ;-)

Hozzászólások

István, igyekszem rövid lenni magamhoz képest - ezért a lényegre mondom most a választ. Kell kitalálni fotós sétát, helyzeteket, akár tábort is jó lenne, ez fontos. De ez más dolog, ott más a feladat és a téma is.

A találkozó alapvetően nyilván arról szól, hogy jól érezzük magunkat együtt. De arról is jó lenne, ha szólna, hogy tudósítsunk magunkról azoknak, akik nem lehettek ott, igen kevés használható csoportképünk van, márpedig az jól jön, ha pl egy eseményt kell meghirdetni - mert most bajban vagyok ezzel, hogy ha pl a facebook csoportunk fejlécébe kellene kép, nem tudok miből válogatni, ha valahol be kell mutatni magunkat, nem tudok kiadni egy jó összképet, szóval ez azért ilyen kérdés is, és erre is kell megoldás. Lehetne persze bonyolítani úgy, hogy kifejezetten erre szervezzünk valamit, de lehet, hogy az meg nem lenne természetes eléggé. De én benne vagyok abban is, hogy keressünk egy műtermet, ahová elmegyünk minél többen, egy csoport, aki fotós, egy másik csoport, aki rádiós, találjunk ki valami poént, mint anno, amikor Andrásnál voltunk és pucéron fotóztuk magunkat csoportképen, mert kell a humor és a meghökkentés is, aztán akkor az lesz, amit használhatunk majd. De ettől még marad az az igény is, hogy legyen tudósítás, ahogy Feri megcsinálta, és ez meg úgy van, hogy több szem több kép, nem marad le senki. Jó vele visszaidézni a hangulatot, kedvet csinálni a bátortalanabbaknak, ez is fontos. És ez nem megy a szórakozás rovására, hiszen mindig van mindenkinek 5 perc üresjárata, amikor fotózhat. A mi erősségünk az arcunk. Mutassuk meg.

Köszi Feri, örülök!

Nyözö: pontosabban távkioldóztam, nem időzítőztem. Ha megnézed Jóska vállán a kezem, oda rejtettem.:)

Zsolt: mindamellett, hogy igazat adok abban, hogy a fotós a csoportképnél is instruáljon, azért engedd meg kocka magamnak a folyamatok szélesebb körű elemzését - ha már ebbe a jelzőbe hajtottam önkéntelenül is a fejem... (Hiszen ez az elmélkedés akkor már nekem egy megbocsátható privilégium is...nem? :)))

Azt gondolom ugyanis, hogy egy ilyen találkozóra az ember elsősorban barátként, csoporttársként megy, lazítani, beszélgetni, nem a kreatív fotós öntudata dominál (Oké, nem általánosítok, mondom csak a saját nevemben). Igaz, készültem rá, hogy fotózok, azért volt ott a gép nálam, de 1-2 sör után már ez a vágyam eltávolodott tőlem (és ilyen jellegű találkozókon feltehetően el is fog), és mint Baudelaire Albatrosza, oly ügyetlenül esek-kelek, ha mégis belekényszerülök fotós tevékenységbe, például egy jóbarát ellenállhatatlan (értsd ellentmondást nem tűrő) felszólítására... :)) Na, erre mondhatod, hogy gyakorlás kérdése, és elhiszem, erre a javaslati részben visszatérek még.

De mondok mást is - ha elnézed nekem még a tréfálkozó kedvem :) Annakidején irodalmi összejöveteleket is tartottunk - ugye nem itt, az másik csapat volt -, de nem azért, hogy ott írjunk verseket :)) Amúgy lehetett volna az is... tényleg, miért is ne? De akkor maximum felolvastunk sörözgetés közben. Persze erre mondhatod, hogy az már mennyire más műfaj, komoly versíráshoz elvonulás szükségeltetik, sörhabos, borgőzős hangulatban abból nem lesz értékelhető valami! És bizonyára igazad is van... De akkor mondhatom azt is, előre megfontolt szándékkal provokálva a Tér másik felét ezzel :) hogy egy rádiósnak sem jutott eszébe hogy riportot készítsen ott... ;-) Mindenki csak kommentelt!

De hogy ne maradjon javaslat nélkül e sok beszéd, és komolyra fordítsam a szót, esetleg elevenítsük fel a gyakorlati célzatú találkozókat, ahol a fotózás, akár a rádiózás, akár a kettő összevonva van célzottan jelen, és szakmai kurzus is egyben, úgy is történik a meghirdetése. Negyedévente vagy félévente egy ilyen beleférhet - és mindettől különítsük el a sörözgetős, kajálós, baráti, újra találkozunk összejöveteleket, amin természetesen ugyanúgy bárki fotózhat kedvére, és örül mindenki, ha megteszi azt, bárhogyan is sül el a vakuja, vagy fókuszál a lencséje, de ha mégis amúgy dönt valaki, hogy kihagyja, akkor az se legyen már baj.

Remélem, zömében a jószándékú, és tréfálkozós hangomat hallottad! És mindezt a bulifelhívásos tervezetedre válaszként szültem, miszerint a fotósok fotózzanak ilyen összejövetelen! Szerintem ezt nem kell így közzétenni, aki úgy érzi, az fog. A célzottan szakmai találkozón meg aki megy, az fog.

Ja, és az ilyen fotók utólagos értékelése lehet jó, én örülök, hogy észrevetted a technikai hibát. De messzemenő következtetéseket sem szabad levonni, más tekintetben pedig bizonyos körülményekkel megértőek maradhatunk... Én így látom...:))

Nekem minden ott van a képen, a képben, hogy képbe kerüljek évek után is. Köszönet érte Mindenkinek!

Semmi baj, bele kell ebbe újból rázódni Zoli, rég nem volt találkozó, de pl Oláh Zoli koncertjén újra összejöhetünk. Kinn a meghívója.

Instruálás hiány ide vagy oda, ez egészen összeállt valahogy magától is. Mondjuk kár hogy Kockás elbújt a kendője mögé, őt valóban kicsalogathattad volna :) Kérdés persze, hogy mivel ez láthatóan időzítős, hogy az utolsó belepillantáskor még mi volt a gesztus és a helyzet? Mert ugye hiába instruálsz ha mire eltelik a kb. 10mp és te is belerohansz a képbe addigra az már lehet egy másik pillanat lesz... Szóval ok, kell instruálni, de ilyen esetben vajon ezt mennyire lehet?

Mindenesetre köszönjük hogy ott lehettünk, jó volt ismét találkozni a csapattal, reméljük hamarosan jön a folytatás is! Érdekes, de nálam is ott volt a Pentax, kicsit megcsócsáltuk Istvánnal, de aztán kép mégsem készült: inkább csevegtünk.

Zoli, hát igen, te még azt se. :)

István, nekem is tanulságos, hogy valamiért nem evidens, hogy egy csoportképnél instruálni kell, mert másképp nem lesz jó eredmény, de annyit dumáltam már a modell instrukciókról, gondoltam, átjött. Tévedtem. Egyébiránt pont e tévedésem okán kell majd azt hiszem minden bulifelhívásnál leírnom, hogy aki eljön és aki fotós, vegye a fáradtságot és dokumentáljon, mert utána a késő bánat már állni látszék az idő. Ha nincs kép, emlék is nehezen.

Milyen instruáció!? Én élességet sem állítottam! ;)

Nem vettem észre Zsolt, nekem nem túl nagy a monitorom, meg nem is fotóhoz használom elsősorban, de köszönöm a segítséged! Most ahogy belenagyítgattam, látom, mire gondolhatsz, és azt gondolom, én toltam túl, mert eredetileg alulexponált lett a fotó. Hát, ezt bénán utómunkáztam. De a "direkt nem szóltam akkor" duma meg nem érvényes! :) képzeld el mondjuk a vezető oktatót mikor látja, hogy a tanuló fékezés nélkül halad az ellepett gyalogosátkelő felé... :))) Én amúgy a nagylátószöget sajnálom, azon vissza kellett volna vennem, ez így túl sok, hátrébb kellett volna vinnem a gépet - de ott voltál, láttad a lehetőségeket... De azt mondom, ez legyen a legnagyobb baj. Jó volt az este, és kellemes emlékekkel gondolok vissza erre a szitura is, nem a kompozíciós és labor értékei miatt szeretem... :)

Ja. Kis szakmázás. Gondolom észrevetted, hogy visszább hoztam a középtónusokat, mert a vakud és az utómunka együtt úgy kivilágosította, hogy az már az értelmezhetetlen kategória. Ez a vaku alkalmatlan arra, hogy ekkora térben működjön. És, ami mindegyikótöknél kifejezetten meglepett - direkt nem szóltam ott miatta, ki jön rá vajon (senki) - hogy egyikőtök se instruálta a modelleket, azaz még annyit se mondtatok, hogy állj odébb, guggolj le, gyere jobbra vagy balra. Ez persze gyakorlat kérdése, de alap dolog egy csoportkép esetén, hogy a végeredmény olyan legyen, amiben mindenki értelmezhetően van benne, és nincsenek kompozíciós lukak. Tudom, nem egyszerű, de enélkül nem megy. És mondom, ez nem csak rád vonatkozik.

A lényeg a vidámság, nem az ok! :)

Vidám volt, a végén kifejezetten jól szórakoztunk - hát, hogy Mészin, vagy Mészivel, ezen megoszlanak a vélemények. :D

Hehe! Ezt a bulis bandát!

Új hozzászólás