Szomorú favágó

Szomorú favágó

Elég sokat bohóckodtam már a hajammal amit ide is feltöltöttem. Ez most annyiban más, hogy komoly :) Mármint így marad. Vagyis majd még nő. Na mindegy. Igazából eszembe jutott, hogy jó pár éve Demeter azt mondta amikor náluk jártam, hogy jó a profilom. Vagy valami ilyesmi. Ez tényleg évekkel ezelőtt volt. És azóta akarok egy normális képet. De teljesen profilból egyszerűen képtelen vagyok elfogadható képet lőni magamról. Szóval most hogy már elég hosszú a szakállam és talán már nem is annyira érvényesül amit akkor Demeter meglátott, álljon itt egy kép amit Balla Demeternek ajánlok.

Rögtön az elején belevágok abba, hogy mi a bajom a képpel. Annyira túl van világítva a profilod, az orrod, kegyetlen. Én elhiszem azt, hogy fontos szereplőd és alkatrészed a füled is és az orrod is, de most annyira túl van beszélve, hogy nem jut elég hangsúly a szádra és a szemeidre. Ettől azt sem tudom, hogy szomorú-e ez a favágó vagy se. Ezt most azért fontos leszögeznem, mert azért nem az első képedet csinálod, tehát neked ezt mát érezned kell, hogy ez a kép most eléggé bénán van világítva. Az egy másik kérdés, hogy ezt egy derítéssel azért pillanatok alatt helyre lehetett volna hozni. Azt kérném most tőled, Zoli, tudatában annak, hogy eltelt pár hónap, de ettől lesz izgalmas kihívás, hogy próbálj meg nekem egy szomorú favágós képet csinálni úgy, hogy az rendben van világításilag. (hegyi)

Hozzászólások

Átéreztem, éreztem, csak nekem elsőre nem tűnt fel :) Amúgy, készült már ismétlés amit szerintem ide is feltöltöttem. De mivel növesztem a hajamat és a szakállamat is, tuti, hogy lesznek még képek. Főleg szomorú favágósak :) Köszönöm az elemzést.

u.i.: Most látom, hogy kommentben igértem a másik képet ebből a sorozatból. Az világítás szempontból szerencsésebb talán. Felkerül az is akkor :)

Köszönöm! Örülök, hogy tetszik. A szemben tuti biztos voltam, csakis ezért a 30 lövésből a legjobb mellé megtartottam egy olyat is amin ide nézek :) De még várok egy kicsit aztán felkerül az is. :)

Ez nagyon szép munka, de mégis van nekem egy icipici módosság benne. Lehet, hogy segítene, ha ide néznél, és nem "evidens-szomorúan" le, szóval minden tökéletesség mellett nekem hiányzik a szemed itt. Talán az önportré tudat az ok. De mondom, ugyanakkor meg remek munka!

Új hozzászólás