Köszönöm Attila, én is igyekszem egyértelműbb lenni. hajrá, dolgozzunk. A többi alakul.

Elnézést kérek mindenkitől a kirohanásomért!
Természetesen nem a Látszótér ellen, vagy Zsolt ellen volt. Több olyan dolog okozta, amiket nem feltétlen látok jól.

Zsolt, nem szívesen hagynám abba ezt a munkát, csak nehezen viselem, hogy van ami ezt nagyon megnehezíti. Próbálom kiszűrni a számomra fontos dolgokat.

Nekem az 1:1 -es tetszik a legjobban portrénak.

Érteni vélem Zsoltot, és az indokait.
Neki az a dolga, hogy noszogasson... egyébként, nyugalomra törekszünk :)!
Vacsi előtt felfalnánk a desszertet...
Érteni vélem Attilát is. Sokunk lécénél magasabbra kell ugrania.
Attila, kérlek ne hisztizz, SENKI nem használt olyan szavakat, amikre hivatkozol!

"szennyezem, hazug,"

Szeretem olvasni a képeid alatt álló hozzászólásokat, elemzést, mert azt gondolom, hogy nekem hasznos. Főszereplőnek lenni ugyanott biztosan nehezebb, de lehet ugyanúgy hasznos, nem?
Csak ez számít.

Itt, most én sem érzem az erős szuggesztív hatást. Pedig, ahogy kinyílik a szemük, elkezdik gyakorolni :)
Szerintem egy pillanat múlva tovaszalad, és kacag a "tudok csúnyán nézni" játékon.

Attila!
Légyszi maradj!
Szeretem a képeidet.

Természetesen a szennyen nem a Látszóteret értem, csak reagáltam Zati kifejezésére.Mindenki munkája értékes, nem az én tisztem megítélni ezt.
Hirtelen felindulásból elkövetett reakcióm, lehet másoknak félreérthető.

Attila, szerintem is összetettebb a kérdés. Elkezdtünk dolgozni valamin, és az út harmadánál feladod. Persze lehet így is, csak elgondolkodtató, és talán ezen még inkább el kell tanakodni, mint Sándor hozzászólásán, hogy vajon miért befolyásol ennyire a közönség ítélete? Az elmúlt évek során volt néhány olyan látszóteres-estiskolás, akivel hasonlóan rögös utat jártunk be, az idő minket igazolt, akkor is, amikor úgymond a csapatban több volt a kétkedő, mint a drukker. Aztán megbékéltek és belátták, hogy nem volt igazuk. Én mindenkit igyekszem magához és saját útjához mérni, nem a többiekhez, ha ez nem elég példa, azzal sajnálattal nem tudok mit kezdeni. Annál többet, mint a személyes példa, nem adhatok a képolvasásban, elemzésben. Végigolvastam újra, és nem találtam olyan elemet az elemzésemben, amiről ne lett volna szó eddig, vagy ami olyan mértékű új elem lenne, ami okán indoka lenne a sértődésednek.

Tamás megfutotta a maga útjait, neki másra van szüksége, ez az ő dolga, de a te szempontodból az övé is csak egy vélemény a sok közül. Én azt mondom Attila, állítsd fel a felborult széket, ülj vissza az asztalhoz, folytassuk a munkát. Van még dolgunk, nem vagyunk készen.

Azért örülnék, ha egymás munkáit nem tennénk a szenny kategóriába. Kösz.

Zsolt, ennél összetettebb azért a problémám...
Sándor hozzászólásán érdemes elgondolkodni.
Az egyik legszebb Tamás tegnapi megjegyzése.

Kedves Attila, nem volt szándékom sem sérteni, sem bántani, szerintem olvasd végig újra, amit írtam. Emlékeztetlek, hogy nem sokkal belépésed után kérdeztem tőled, levélben, hogy akarod-e, benne vagy-e abban, hogy úgymond szétszedjünk és összerakjunk, mert jó az alapanyag, volna értelme. Akkor azt mondtad, igen, vállalod ezt. Én ennek értelmében és ennek szellemében tettem a dolgom. Ha időközben meggondoltad magad, akkor arról értesíthettél volna, mert egy ilyen munkának csak együttműködve van értelme. Szerintem fontold meg.

Zati,

Én személy szerint nagyon sajnálnám, ha nem maradnál...szeretem a képeid!
Van fent pár szenny a látszótéren, de a Te munkáid nem azok.
Lehetséges, hogy Zsolt más irányba akar terelgetni, csak nem jól fogalmazza meg vagy nem értjük meg amit mondani akar.
Clio

Végigolvasva a Zámbó dossziét, az a véleményem, hogy Attila méltatlanul olyan nyomás alatt volt, mely elkerülhetetlenül vezetett az itt bejelentett távozásához. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de megértem, és együttérzek vele.

Köszönöm Zsolt az elemzést!
Ok, nem szennyezem tovább a hazug képeimmel a látszóteret.

Az a jó, hogy ezt te mondod ki, hogy laikusoknak készültek és nem nekem kellett. :) Mert a lényeg valóban ott van, hogy hova lőjjük be a nézőt. És erre meg azt mondom, hogy nyugodtan lehet feljebb lőni, mert a néző majd megemészti, amit lát, ha viszont úgymond kiszolgálunk valamiféle vélt ízlést, akkor azzal a gond az, hogy vagy eltaláljuk vagy nem, és ha igen, akkor is jószerivel csak abban a körben fog a dolog tartósan működni, ami viszont úgymond az felett van, az a kör "éhes" marad.

De ezt elmondom máshogy is, mert egyébként azt tartom, hogy ha művészi a célkeresés, akkor ott igen nagy a veszélye annak, hogy kontroll nélkül maradva az ember elmegy a -kedés irányába, szóval igazából inkább azt mondanám, hogy a saját érzelmi palettánkat kell első körben olyan szélesre tárni, amilyenre csak bírjuk. Befogadás. Aztán ha ez már megy és jól is esik, akkor jön az, hogy a saját munkánkban már ez az igény önként fellép, és emeli a szintünket. És akkor az is változik, hogy kit gondolunk a néző helyébe. Mindenesetre összefoglalva azt tudom mondani, hogy akár művészi az attitűd, akár úgymond kiszolgálói (hiszen az alkalmazott műfajok eleve kiszolgálnak), az nem mindegy, hogy hol a plafon. Toscani szerintem kiváló példa erre, hogy nem elégedett meg azzal, amit a reklám kereteiben megtalált, ezért saját kereteit használta és úgy volt vele, hogy vagy bejön vagy nem, de nem adja lejjebb, és láss csodát, ha az embereket megkérdezed, szerintem az átlagos ember, a kalapácsos, bolti eladós is arra fog emlékezni és az hagy benne nyomot, ami kizökkenti a saját komfortzónájából.

És örömmel veszem, ha abba az irányba mégy, hogy levetkőzd. :)

Tényleg nem megrettenésről van szó. Kezdem érteni már a dolgot.
Egy pár nappal ezelőtti hozzászólásod világított rá arra, hogy Te igazából mint "művészi alkotásként" nézed/elemzed a képeket.
Azoknál a képeimnél kezdted azt mondani, hogy jó az irány, amit kifejezetten ebben a szemléletben készítettem.
Nyilvánvaló szerintem már, hogy én eddig nem ezt az irányt követtem, mert laikusoknak készültek a képeim. Az volt a cél hogy nekik tessen.
És biztos vagyok abban, hogy pár év ilyen beidegződés komolyan dolgozik még bennem.
De ezt én nem megrettenésnek nevezném, hanem rossz beidegződésnek.
Mindenesetre szerintem jó jel, hogy képes vagyok ezt levetkőzni, ha odafigyelek, nem? :)))

Így gondolom jónak - ezzel nem lehet vitázni. A dehogy rettenek meg-gel lehet, hiszen a képek erre utalnak, erről írok itt is és az elemzésekben is.

Érdekes gondolat. Bár általában nem szeretem portréknál a szimmetrikus, vagy ennyire centrális elemeket. Számomra az is kérdés, hogy ez a felerősítés, inkább a feszültség, vagy inkább a megnyugvás irányába hat.

Az is érdekes, hogy míg azt gondoltam, hogy lágyítok a 3:2-es vágással a tekinteten, valójában felerősítettem a hangulattal. Kíváncsi vagyok mit gondol erről Zsolt majd...

Mindenesetre nagyon köszönöm a hozzászólásokat, szerintem érdekes, és hasznos dolgokról beszélgettünk!

Nekem a 4/3 az optimum. És ott még gyakorlatilag nem vágod a hajat. Egyébként, ha az arc fő elemeit (szemöldök-szem-száj) egy négyszögbe zárod, a négyszög is kb. ilyen oldalarányú lesz - ezt az arányt erősíted fel a kivágással.

Ahogy nézem a verziókat, egyre inkább az eredeti tetszik.
Minél szűkebb, annál világosabb az arc, annál nagyobb részét uralja a képnek, és annál jobban kiöli a sötét háttér által felerősített hangulatot.
És ebben most egészen biztos vagyok.

4:3-ban ilyen:

5:4-ben pedig ilyen:

Az az igazság, nekem továbbra is az eredeti tetszik. A loboncos haj miatt kell szerintem ez a tér, a vágott verziókkal igazolványkép érzésem van...

Az 1/1 nagyon sok. Én 4/3 - 5/4 között gondolnám.

Hát, én valahol 4/3 - 5/4 között vágnám.

Na, szóval. 1:1-re megvágva:

Zsolt, dehogy rettenek meg :) Egyszerűen én így gondoltam jónak a képet.
Tényleg nem jó 1:1-ben, mindjárt mutatom.

Attila, kérdezek, mert azt hiszem most üstökön tudom ragadni azt a sémát ami meglátásom szerint jellemző, de talán átgondolandó esetedben, mert vissza-visszatérsz hozzá.

A valóságról írsz, és már sokadik alkalom, hogy a gyerek életkorára utalsz, hogy egy kisgyerek nem lehet ilyen vagy olyan, hogy mennyire valóságos a 8 évessel ez vagy az. Oké. akkor most jön a kérdés: mennyire valóságos az, hogy a 8 éves lányodat Jeanne D'Arc-nak fotózod?

Na, szóval itt van a kutya teteme elhantolva szerintem. Hogy kitalálsz valamit, az ötlet jó, és az irány is, és aztán megrettensz, hogy jajjistenem, szabad-e nekem ezt, mit fog szólni a világ, ha én egy 8 éves gyereket, ráadásul a saját lányomat így vagy úgy ábrázolom, és ezért a kezdetben meglévő gondolati szikrát leöntöd cukrosvízzel, hogy a parázs elporladjon, nehogy megégesse magát a modell, a fotós vagy a néző.

Ismered gondolom Arbus kézigránátos gyerekét. Neki szabad volt? Szabad hát, és ha megnézed a kontaktot http://href.hu/x/i76g láthatod, hogy egy kocka használható, a többi egy hétköznapi gyerek hétköznapi parksétája. Mi a trükk? Meglátni a hétköznapiban a benne rejtőző egyedit és nem megtorpanni, hanem meg is csinálni. Te megláttad Jeanne-t a lányodban, és csinálás közben mintha elbátortalanodtál volna. Aztán erre ráhúzol egy védőhálót magadnak, hogy de hát egy nyolc évessel mit lehet és mit nem. Francokat. MIndent lehet, amit az érzelmek, az esztétika és a közlés indokol.

Sándor, mennyire vágjam meg?
Most 3:2 a képkivágási arány. 1:1-el próbáltam, de az nagyon szűk, és szerintem úgy elveszik valami a képből. Talán a 4:3-as arány lehetne jó...

A valóság az az arc kifejezése tőlünk és a kivágásainktól függetlenül. Mi csak leképezzük. Hamisítás, túlzás csak az lenne, ha az arcot torzítanánk. Itt találtál egy nagyon érdekes, "nem szokványos" kifejezést. Ne ijedj meg attól, hogy minél pontosabban visszaadd.

Értem amit mondasz, meg is csinálom szűk képkivágással és meg fogom mutatni.

De azért vitatkoznék azzal, hogy egy kiragadott részlet mennyire valóságos :)
A szűk vágással még inkább elrugaszkodunk a valóságtól. Az én vágásom sem a valóság, de közelebb van hozzá. Azon egyszerű gondolatmenet alapján jutok ide, hogy ha odaállunk a modell elé, ránézünk, akkor nem egy szűk képkivágáson keresztül látjuk az arcát, a tekintetét. Szóval egy ilyen képkivágás teljesen más mint amit a valóságban látunk. Persze ez lehet hogy inkább filozófiai kérdés :)

A szűkítéssel valóban nő a kifejezés szuggesztivitása, dehát ez csak jó. A valóság soha nem lehet "túlzás".

Köszönöm Sándor! Örülök, hogy így gondolod.
Mástól is kaptam olyan kritikát, hogy még szűkítené. Én azzal érvelek e mellett a vágás mellett [illetve a szó szoros értelmében nincs is kivágás, mert eredeti crop, persze ezt is képkivágásnak értjük :)], hogy mivel meglehetősen szuggesszív ez a tekintet egy 8 éves kislányhoz, a szűk kivágással esetleg már túlzásnak érezhetnénk a dolgot. A nagyobb térrel kicsit természetesebbé, kicsit megnyugtatóbbá válik számomra a kép.

Egyik legerősebb portéd, jó, hogy az arcra koncentrálsz, én kétoldalt még tovább szűkítettem volna.