Nem vagyok megsértődve, ha ezt olvasod ki a hozzászólásomból, akkor tévedsz.
Nem terhesek az elvárások, csak nem biztos, hogy ídőszerűek még, csupán erre próbáltam rávilágítani.

(bocsánat a rövid reakcióért, de most futtában tudtam csak reagálni)

Kedves Attila, kezdem a válaszommal a végén írt néhány mondatodra, melyeket sértettségi reakcióknak tudok csak felfogni, ezért ezeket komoly beszélgetésben nem érzem helyénvalónak. Senki nem „művész” a látszótéren, és senki nem vár el tőled semmit, még, ha a reflexióink elvárásoknak tűnnének is. Mi csak csendesen és szimpátiával drukkolunk neked (is).

A glamour az glamour. A profi vonulata igen, beveti a profizmus minden személyi és technikai eszközét. Mint minden profi vonulatnak, ennek is megvan az amatőr leképzése (figyelmedbe ajánlom a fotozz.hu glamour részlegét). A szellem, az viszont közös. Mindenből kihozni a legszebbet. Hozzáteszem: a legédesebbet, a legpikánsabbat. Ezzel van a bajom (bajunk).

Nagyon szeretem a gyermekportréidat. De a glamour szelleme ide is belopózik (retro-hatások, a reális hátterek elkenése, és ezáltal valami idealizált jóérzésbe szublimálva, stb.). Írok ide egy linket egy portrésorról, melyet valahol a te portréiddal rokonnak érzek. Itt is van régies hatás. Itt is vannak erős érzések. Itt is van háttér. Látod-e a szemléletbeli különbséget?

http://www.deborahparkin.com/

- gallery – collodion – stillness in time

Egyébként, ha terhesek neked a veled szemben, a személy szerint neked címzett „elvárások”, akkor, természetesen, ezen a ponton én beszüntetem őket. Marad a taps.

Attila, egy bekezdés erejéig szólok csak közbe, és köszönöm Sándornak, hogy segítőn ír az ügyben, mert ezzel nem csak neked, de a többi látszóteresnek is segít, köztük nekem.

Alap probléma általában, hogy kategóriákat összemosunk, fordítva, nem pontosan használunk. Legyen világos: a glamour az, amit Sándor leírt, képviselői azok az újságok, akiket említ, és az nem érvényes, hogy azt mondjuk, hogy nem, NEKÜNK mást jelent. Nem. Nem lehet önkényesen használni kategóriákat, nem mondhatom az almára hogy zöldség, akkor sem, ha zöld almáról beszélünk, mert ha a gyereket leküldöm a közértbe a zöldséges pulthoz almáért, szegényt vagy hülyének fogják nézni, vagy üres kézzel jön haza. A wikipédia, ha más nincs, meghatározza, mi a glamour. De mondom én akkor: a glamour hazugság. Hazugság, mert az aktuális, pillanatonként változó szépségideált kergeti, amihez olyan formát ad, ami kizárja a hibát, az átlag elvárástól való eltérést. A fotónak a glamour alkalmazott műfaja, sem művészi értéke nincs, sem időtállónak nem nevezhető, őszintétlen, hamis, talmi. Ezért ütközöl ellenállásba a glamour képeiddel, nem azért, mert veled bárkinek bármi baja van, hanem azért, mert itt az egyedit, az akár hibásat, de hibájában egyszerit és megismételhetetlent, vagyis a humánumot keressük, és a glamourban nincs humánum, tulajdonképpen a glamour a divat fasizmusa, mert kitenyésztett mű emberekkel mint valamiféle divat-fajelmélet, nullává redukál minden normától eltérőt, nem létezik, halott, nem tényező. A glamour esztétikai és alkotói értelemben a kerülendő rossz. Létjogosultsága nem embertől való, hanem a fogyasztói társadalom kitermelte vágyvilág olykor szánalmas, olykor groteszk megnyilvánulása. Húshangverseny.

Tehetséged megvan, szorgalmad is, ennyit a glamourról, amiben Sándor írását azért tartom fontosnak, mert a lényegre világít rá.

Kedves Sándor!

Én hatalmas különbséget látok az általad említett magazinok munkái, és a glamour között... Az említett magazinok képeit én agyonretusált divatfotóknak érzem inkább egy-két kivételtől eltekintve. Azzal az iránnyal nem foglalkozom, nem érdekel. Én a glamour-t úgy értelmezem, hogy valakiből hogy lehet kihozni a legszebb arcát egy olyan fotón, ami mondjuk még akár a látszótéren is megállhatja a helyét mondanivalójában, hangulatában. (ez a fotó szerintem egyébként nem glaomour, egy egyszerű kismama fotózáson készült... persze gondolom nem csak erről a képemről, inkább néhány hasonló képem együtteséről beszélsz)
Kimondottan nem akarok foglalkozni a glamour-ral egyébként, elsősorban a portré fotózásban látok fantáziát.
Másrészt meg - talán már kiderült - nagyon sok területtel foglalkoztam. Pusztán azért mert tapasztalatokat gyűjtök. Tudni akarom, hogy hogyan lehet lefotózni egy vízcseppet a levegőben, vagy a gomolygó füstöt, tudni akarom, hogyan bánhatok az ellenfénnyel egy portrén, tudni akarom, hogy mikre kell figyelnem egy modell, vagy egy tárgy bevilágításánál, tudni akarom, hogy mi kell ahhoz, hogy egy portré mitől lesz jó, hogyan lehet átadni egy arccal érzéseket. Nem azért mert ezek közül bármi megfogna művészileg, pusztán a tudásért.

Ez persze nem jelenti azt hogy tudom is ezeket, pusztán azt jelenti, hogy sokat foglalkozom ezekkel a kérdésekkel a gyakorlatban, hogy kellő tapsztalatot szedjek össze.

Azt gondolom, hogy nem lehet meglépni a fotózás fogalmi szintjét (mondjuk úgy művészi szint) ezen tapasztalatok nélkül. Lehet, hogy itt mindenkinek sikerült és a látszóteresek művészi szinten fotóznak alapból, én még valószínűleg nem tartok ott.

De valamiért mindenki ezt várja el itt Tőlem.
Vajon miért?

Én azt gondolom, tudatosan haladok előre, tudom mi a cél, és majd egyszer csak el fogom érni.

Mindenesetre köszönöm a kritikát, meg hogy próbálsz segíteni!

Zsolt, köszönöm az elemzést, nagyon sok hasznos dolgot írtál!

Kedves Attila, megjelenésed óta stabil tisztelőd vagyok, és ezen a bázison írom a következő kritikát. Kérlek tehát, hogy ne tekintsd támadásnak.

A glamour-ról van szó, illetve azokról a képeidről, melyek a glamourba sorolhatók, vagy, ha nem is tartoznak a glamour műfajába, de többé-kevésbé megérinti őket a glamour szelleme. Azt láthatod (és látod is, hiszen elég érzékenyen reagálod le), hogy itt a látszótéren többen idegesen és elutasítóan fogadják a glamourt, vagy annak érzésvilágát. (Persze vannak, akik szemmel láthatóan kedvelik.) Én nem szeretem a glamour-t, sőt. Amíg azonban a glamour megmarad egy tömegízlést kielégítő kereskedelmi cikk (Payboy, pin-up-girl képek, stb.) terjesztési határain belül, addig elfogadom, művelőit, fogyasztóit megértem, de ha belopózik a fotóművészet területeire, akkor károsnak, ízlésrombolónak tartom. A látszótéren a „minden virág virágozzék” elve alapján a glamour is helyet kaphat, ha azonban elfogadjuk és gyakoroljuk azokat az esztétikai elveket és ízlésvilágot, melyeket Zsolt is (és – gondolom – Balla Demeter is) képvisel, és azokat a kollektív ízlésalakító törekvéseket, melyeket legtöbbünk magáénak tekint – akkor felszisszenünk a glamouros képek láttán.

Veled kapcsolatban, ami a motivációdat illeti, két feltevésből indulok ki (feltevésekből, mert nem ismerem a valódi mozgatóidat):

1. Kimondottan a glamour műfaját akarod művelni, mert ezen a téren akarsz érvényesülni és pénzt akarsz keresni vele. Ha ezért csinálod, akkor sokat nem tudok a dologhoz hozzászólni, legfeljebb annyit, hogy – amennyire látom – ebben az iparágban az általad elért technikai szinttel nem sokra lehet jutni. Technikában, személyi ellátottságban olyan szinten termel ez az ipar, amit nem könnyű létrehozni, űberolni meg pláne. Persze, biztosan lehetséges itt is egy vékony vevőkörben kisipari módon, személyi igényeket kielégítve, szerényebb eszközökkel is boldogulgatni – nem zárom ki.

2. Nem glamourt akarsz csinálni, de valamilyen oknál fogva – kulturális háttér, saját öröklött ízlésbeli normáid, a környezeted elvárásai, stb. – a glamour érzésvilága átitatja a munkád. Holott te „csak” jó portrékat, zsánereket akarsz csinálni. Ebben az esetben a glamour szellemisége súlyos ballaszt a törekvéseid nyakában, melytől szabadulni kell. Ebben tudunk segíteni itt egy jópáran.

Mert itt elkel a segítség. Mondom ezt azon a fontos bázison, hogy igen tehetségesnek tartalak, és stabil tisztelőd vagyok.

Anita, köszönöm a véleményed, örülök, hogy sikerült elérni ezt a hatást...