Új

Új haj.

Az mindig fontos pillanat az ember életében, amikor valami nagy változásra szánja el magát, és a nők ebben általában előbbre járnak mint mi, férfiak, könnyebb abból a szempontból a helyzetük, hogy ezt külsőségeikben tudják megvalósítani: egy új haj, egy új ruha, egy új smink már erős jelzésértékkel bír. Nyilván a férfiak is megoldhatják, hogy levágják a szakállukat, vagy szakállt növesztenek, vagy bajszot, ők is tudnak ilyen eszközökkel élni, de igazán ez a nők privilégiuma. Ebből látunk itt most egy ízelítőt. Ágnes az új hajával. Zárójeles megjegyzés: ezt a hajat itt készítettük neki Tamaguccival (Bagi Tamás) közösen, azt a régi BKV-ellenőr hajat próbáltuk valahogy közelebb hozni Ágneshez, az ő személyiségéhez, és szerintem nem is sikerült rosszul. A következő lépcső most már lehet az új szemüveg, és akkor szépen haladunk sorban, és egy teljesen új Ágnest fogunk végeredményként kapni. Minden nagyon szép, nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve kettő dolog kivételével. Az egyik dolog az, hogy a nyaknál nagyon lecsúszott a vágás, a pólónak a körívét illett volna megtartani, mert így most fuldoklunk. Olyan, mintha Ágnes szép lassan csúszna le a lepedőről, mintha valaki húzná a lábánál fogva, hogy gyere már reggelizni, és ő még az utolsó pillanatban készít nekünk egy dokumentumfotót, arról, hogy így néztem ki, mielőtt megtömtek párizsival. A másik amivel nem teljesen értek egyet, ezek a kis szarvacskák. Ez nagyon szép, nagyon jó, csak kicsit csinált. Ez elviszi a képnek az erejét. Kétségbe vonja azt, hogy történik-e változás. Nem teljesen értem, hogy ez most a játékosságot hivatott mutatni, vagy azért került oda, hogy a haj hosszúságát be tudjuk lőni még jobban, de hát az valamennyire látszik ott kétoldalt, vagy próbált valami spontán helyzet lenni, hogy én most itt annyira extatikus állapotban vagyok, hogy épp ilyen a hajam. Szóval száz százalékig nem tudok egyetérteni ezekkel a kis szarvacskákkal. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem tudtam gonoszabbul nézni, mert már kedves vagyok. A kedvesség az új imidzsem. Csak még véletlenül ottmaradtak a szarvacskák a fejem tetején. Különben köszi a burkolt bókot a koromra.

"Belzebub lánya vagyok én..." De amikor ez a filmsláger divatos volt, akkor még a szüleid is fiatalok voltak.
Nézhetnél egy kicsit gonoszabban!

Köszi. A szarvacskák azok, aminek látszanak...

ez nagyon aranyos... ezek a szarvacskák mit jelentenek?

Új hozzászólás