Nincs semminemű járművem, a gyaloglás mindennapjaim része.
Ugye ezt is sokszor látjuk, ahogy a mi kis fejbenkameránkkal letekintünk a földre, itt az emberi test rövidüléseit veszi górcső alá ez a feladatmegoldás, és ezekkel a gyönyörű térkövekkel, amikre majd 20 év múlva érdekesen emlékszünk majd vissza, szóval ezeken jár az alkotó lába. És miközben a rövidülés érzékelhető ezen a kordbársony nadrágon és ezen a kis cipő, ad az egész egy mégis ez a rövidülés, és a cipőre rásimuló nadrágszár ad valami furcsa bájt, valami gyermeki játékosságot, mert akár szín vagy minden más plusz információ nélkül látná is az ember ezt a képet, majdnem azt lehetne mondani, hogy olyan mint egy gyerekláb, ahogy a bal láb lép előre, ilyen kis tipegő lábacska hatású, nyilván ez a háttér miatt is van, merthogy nagyon erősek, parancsolóak, határozottak ezek az ismétlődő formák. Énszerintem első leckének ez a választás, és az, ahogyan a barna kis cipő középre határozottan belép, toppant, és azt mondja, hogy Itt vagyok!, arra én azt gondolom, hogy a leckére ezt teljesen korrekt, még akkor is, ha a kockakövek ritmusa jobbra dől, hiszen erre lesz ideje a későbbiekben figyelni Margitnak, hogy ha dől, akkor azt kompozícióban kell visszahúzni, szóval három citromdisznó és várjuk a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:
Talán azt tenném, hogy az élességgel játsszanák, hogy a cipő még éles legyen, de a kőlapok már ne (annyira). Ha meg ezt a gép nem engedi/tudja, akkor el lehet érni fotoshopban is ugyanezt a hatást, csak nehezebb.