What you give is what you get

What you give is what you get

Erős személyes jelenlét, mind a telefont tartó kéz által létrehozott gesztussal, mind az arcjátékkal és a tekintettel. Emellett természetesen nagyon sokat tesz a képhez a sok kellék, a szalmakalap és a tetoválás. Ez utóbbit külön kiemelném mert itt fogalmazódik meg koncentráltan a kép üzenete. Én ezt egy jó megoldásnak találom, mivel ez egyébként is egy jellegzetes és kifejező dolog, és hozzáad a kép hangulatához. Nem mankószerű, nem érzi azt a néző, hogy direkt vezetik, ráerőltetik a megoldást, hanem maguk találják meg mint egy rejtett elemet. Egy nagyon picit talán zavaró hogy láthatóan Photoshoppal lett feltéve ez a tetoválás, nem simul a bőrfelületre, ezáltal kicsit leugrik a képről. Láthatóan átadod magad a szerepnek. Nekem nagyon tetszik ez a kép, mert egyfajta karikatúraként működik. A karikatúrának az a lényege, hogy az emberek jellegzetes tulajdonságait, hibáit, csúnyán mondva "fícsöreit" emeli ki és túlozza el, és ez itt teljesen jól működik. Ilyen szempontból meg is állja a helyét mint önportré, hiszen visszafejthető Zsolt saját tulajdonságaira, és a karikatúra jelleg hagy egy kis teret a nézőnek gondolkodni, hogy maga döntse el ennek a túlzásnak a valós mértékét. A kép mögött tehát ott van Zsolt maga teljes valójában.
   Nem vagyok a telefonnal fotózás híve, tippem szerint ez a kép telefonnal készülhetett, ezáltal a kép nem lett igazán éles, ez olyan szempontból jó, hogy a humort erősíti, hiszen egyfajta kusturicás, macskajajos hangulatot kölcsönöz a képnek, viszont ebben nem vagyok biztos, hogy cél volt, a monokróm megjelenítés és a fekete háttér inkább egyfajta keménykedősebb, északkelet-magyarországra főleg BAZ megyére illetve Budapest belvárosára és lakótelepeire jellemző hangulatot próbál erősíteni, ugyanígy, ezt erősítve, némi feszültséget teremt a szűk keretezés. Nem teljesen egyértelmű hogy ez az önironikus vonal melyik oldalról szeretné kifejezni magát. Az előbbinek a karakterességére jellemzőek a színek, az utóbbira pedig az éles és részletes megjelenítés, ami talán a szemek kifejezőkészségét is erősítette volna. Ez utóbbi irányhoz az árnyékolás sem feltétlen eldöntött, egy egységesebb árnyékolás szintén segítene hogy ez a bizonytalanság eldőlhessen. (Pádár Ádám)
értékelés:

Hozzászólások

Sándor, magam is lamentálok ezen erősen, és jelen fizikai kondícióim mellett (lásd: zsírdisznó) nem lenne célszerű a dolog esztétikailag sem, mert szeretnék előbb normális formát magamnak. Ez a kép nem most készült, nem is nézegettem mondjuk egy évig, és újranézve is hasonló az érzésem, ami első pillanatban volt, hogy ha varratnék, akkor valami ilyesmit varratnék, szóval ha rendben leszek a külső formámmal és még akkor is ez az érzés lesz az erősebb, amikor majd újranézem ezt a képet, akkor újból felteszem a kérdést, és akkor lehet, hogy bevállalom.

Szerintem ez a kép egy tipikusan szerepjátszós önarckép. Ebből következik a válasz Zsolt költői kérdésére, hogy t.i. ráégesse-e magára a billogot? Hát, ha azonosulni tud ezzel a szereppel, és ha úgy gondolja, hogy még húsz év mulva is azonosulni fog vele - akkor igen. De ha nem?

Ádám, köszönöm, erősen gondolkodom, hogy ne csak Photoshoppal legyen felvarrva ez a tetoválás, de állítólag fájni fog, ezért még vacillálok. :)

Hmmm, amit írsz, nem tudom, miből adódik, mögöttem a kandalló matt feketéje, lehet, hogy mivel a kép technikailag kevéssé erős géppel készült, ez a magyarázat.

A kifejezés nagyon ott van, bár a fásult unalmat, a magabiztos erőszak nyugalmát kicsit hiányolom. :)

Kétoldalt a vállnál mintha kicsit nagyon erős lenne a tónusváltás. Az egész képnél nem tűnik fel, de a részleteket nézve már érdekes az az egypixeles átmenet a bőr és a háttér között. Oszt lehet, hogy csak nekem, nem akarok kötözködni...

Semmi más PS nincs, mondom, csak a tetkó. A fülkarika egyébként egy gyűrű. Az orr meg egy fülbevaló. Minden igazi.

Győző: tudok billogot szerezni.. :)

Az árcédula mindent visz :)
...bocs, de a fülkarika kicsit túl PS-látszatú.
Ó, a tetkót meg - ahogy mondtam tegnap - biztos bevállalja a LátszóCsapat, szívesen :D

még az is lehet, hogy az lesz :) megmérgedek, érted...

Na ide figyelj öcsém, a ladát akkor is elcseréljük a villanyorgonára..
Egyébként jó kis meggyőző kép :) a tetkó meg teljesen korrekt, én megettem, hogy valós..

Mr. Jó vele Jóbalenni
Rossz vele rosszba? :)

Nagyon ügyesen megkomponált képnek találom.

Akkor félig megnyugodtam :)
Mindenesetre egyre jobban tetszik ez a kép :)))

Egészen pontos a cigány keresztapa. Ez volt a cél. A tetoválás egyelőre még csak ps utómunka. A többi kiegészítő valós. :)

Zsolt, nekem ez az önképed tetszik eddig legjobban. Az egész kép egy fricska, egy jól megrendezett paródia, eszement kiegészítőkkel [ugye???? :)]. A pecsétgyűrű, a kinyithatós motorolla, a testékszerek meg az egyéb ékszerek ezzel kalappal mind nagyon "hatásosak". Nem beszélve az eltartott kisujjról vagy a tetoválásról :)
Kicsit olyan mintha egy cigány keresztapát látnánk, akinek van némi pláza-cica beütése is :)
nyugtass meg, hogy paródiának szántad, mert különben rosszul fogom érezni magam :)))

Új hozzászólás