Vegyes érzelemmel
Ki szeretne jutni, tiszta sor. Csak sajnos kis szörny volt ez a valami, mindig a szívbajt hozta rám amikro nézegettem, nekiutrott az üvegnek és karmolta, nem éppen barátságos szándékkal.

Egyrészt a barátom kategóriára nagyon örülünk, hogy egy bátor, a furcsasága miatt humorral teli megejtő képet küldött, mert a kis állat, a sárkány, a fejét látva egyszerre félelmetes és esendő. A mögötte lévő vöröses háttér miatt nem félelmetes a kép, hanem kis esetlen, mintha egy festett önportrét látna az ember, amikor egy görbe tükörbe belenéz, és függetlenül attól, hogy hogyan készült a kép, érződik, hogy ez egy különleges választás és nem egy csuklóból odavágott gesztus. Szeretjük ezt a képet, és elsősorban a választás miatt három malac. (szőke)
értékelés:

Gyere még kicsit közelebb
A kutyák és a vízben úszók fák közti vágyódás örök.

A vágynál az alkotón átszűrődő vágyakat keressük, a szubjektív megközelítést, ami a második vagy a harmadik képen megvolt, ami Székely Dávidról mesél, mert itt most egy plein air tájképet látunk, és ez így ennek a feladatnak a megkerülését érezzük, miközben egy szépen komponált megoldást látunk, de ebben mintha a leckét csak megoldani akartad volna, de nem érezzük benne a személyességet, az örömet, az érzelmeket. Ismételd ezt a leckét kérünk. (szőke)

Antiszociális hullám
Tulajdonképpen ez a sötét képet kívánja kifejezni amit a legutobbi időben gondolok a barátaimról... Üres fej, és amit kitalálnák, hát az hervatag és unalmas. Megnyugtatás végett: ennek a korszaknak vége. :D

Ez egy verbálfotó, hiszen a leírás nélkül nem értelmezhető, ha a szöveg nélkül nézzük, akkor egy bemozdult kép, pedig ez a baba már nem él, ez látszik a szemén, úgyhogy a barátom leckére egy ismétlést mindenképpen kérünk, mert ez most nem nagyon acélos. (szőke)

Egyensúly
Kicsit elrugaszkodva a földtől...

Nem tudunk igazából belekötni, még akkor sem, ha a fa ott nagyon mögötted van, ez a széles mozis effektus nem biztos, hogy szükséges, de ez a táncos gesztus nagyon rendben van, nagyon ott van, bár a fa húzza az egyensúlyt balra, szóval rezeg a léc kompozícióban, de van húzása az üzenetnek, szóval most még megvan a 3 malac. (szőke)
értékelés:

Nyomás alatt
Hm... Lehet, hogy fejjel lefele nézve érhetőbb lenne a cím. Mondjuk a címmel magával nem vagyok megelégedve a képet meg értékeljétek ti, ha kérhetem.

Nagyon szeretjük ezt a képet, ez a munka nagyon sokat elárul a Dávidról, ez nem fű ebben a kontextusban, hanem az odahajolás, odafekvés, olyan, mintha nekünk bújna, simulna oda, úgyhogy erre megvan a 3 disznó, mert őszinte munka, és nem is értem, hogy eddig miért nem küldtél munkákat, itt a helyed. (szőke)
értékelés:

Elrettentés kép-en
Kicsit megkésve, de feltölteném... A probléma az volt, hogy öteltem sem volt, hogy mit szeretnétek látni és későn vettem észre, hogy meg tudom tekinteni mások képeit, igyekszem...

Egy érdekes képet látunk, jók a foltok, nem fontos a 46 vagy a 23, van ritmus a vörössel, a kockással, a hullámossal, tehát ez egy pop-art kép és jó első lecke. (szőke)
értékelés: