Másik változat
Ez a kép kicsit lágyabb, talán nőiesebb mint az előző, nem tudom eldönteni melyik jobb.

Feri ebből a beállításból több képet is beküldött, és ez azért fontos, mert illusztrálhatja azt a gondolati utat, amit egy ilyen csendélet kompozíció esetén bejárhat egy fotós. Ha csak ez az egy kép lenne, akkor arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a háttér tónusértéke, a levelek tónusértéke és a fénycsíkok elég sok helyen felülírják egymást, tehát a fényfestéssel felvitt foltok és a Feri által alkalmazott derítő világítás közti fényerő különbséggel lehetne még játszani, mert most a derítés túl lapos és erős is, ettől nincs húsa a formáknak. De mivel van más kép is ebből a sorozatból, olyan is, ami dinamikában erős és határozott, így ezt a képet köszönettel elfogadjuk mint tanulmány, és kap egy disznót azért, mert az estiskolában az is nagyon fontos lenne, hogy az ilyen megfigyeléseknél, kísérleteknél bátran meg tudjátok mutatni azokat a stációkat is, amik még nem készek, csak stúdiumok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Halálra itélt
A pécsi szénmosó épülete, bontás előtt

Egy nagyon szép fényben és struktúrájában is nagyon szép megoldást látunk, egy dokumentációt erről a helyzetről, és az alkotó egy nagyon fontos döntést hozott akkor, amikor a kép arányait beállította; gondolok itt arra, hogy a kép több, mint fele az az eget birtokolja, és a másik, kicsivel kevesebb, mint fele az maga az épület, tehát az épületre mintegy ránehezedik az ég, és az égen lévő struktúrák. Ebben az asszociációs helyzetben filozófiai szerepe van annak a térnek, amit az alkotó az épület fölött hagy. De ha letakarjuk magát az épületet, és csak ezzel a fénytani jelenséggel akarunk foglalkozni, akkor egy kérdés felmerül bennünk, hogy nem kellett volna-e valamivel kiegyenlítettebb helyzetre várnunk, mert most a kép jobb és balfele nagyon nagy dinamikai jeleket mutat, és a jobb felső sarok teljesen becsukódik és elmegy feketébe, addig a bal felső sarok majdnem elmegy a fehérig, és itt, ennél a képnél most ettől van egy féloldalas érzete az embernek, mintha a kép bal felső része nem lenne befejezve, mintha ott kiszaladna ez a tömeg, és tónusérték. Tehát én abban gondolnám a megfejtést, hogy akár utólag beavatkozva, akár maszkolással, mivel viszonylag jól látszik, hogy hol törik meg ez a formai helyzet, kb. a kép harmadánál, és ide akár maszkolással valamelyest korrigálható. Egy pici kérdésem van a Ferihez, hogy akkor, hogy ha van egy ilyen riporthelyzet, amikor dokumentálunk, mint egy fotóriporter, akkor vajon ez egy ilyennek a nyitánya vagy záróképe lehetne, de én el tudnám képzelni ezt a történetet feldolgozva riport formájában, úgy, hogy ezt a történetet végigkérdezzük, és ebben megjelenhetnek a volt szereplők, tehát ez a történet szocióban feldolgozható lehetne, és akkor ennek egy nagyon szép része lehetne egy sorozatnak ez a kép. Tehát ha a Ferit izgatja ez a fajta házi feladat, ami van is, a riport, akkor akár ez a történet alkalmas is lehetne arra, hogy hogyan tudunk leirat nélkül, csupán a fotográfia eszközeivel létrehozni egy riportot. Visszatérve ehhez a képhez én azt mondom, hogy a háttérproblematika az a gond, ami miatt számomra ez a kép kétdisznós. (szőke)
értékelés:

Valami cserepes gaz

Valószínűleg ez most egy olyan időszak, amire majd később a Feri is azt mondja, hogy egy vitás korszakom kezdődik és nem azért, mert valami problémám is lenne a Ferivel, hanem inkább ha mondhatom így a Feriért. Hosszú ideje dolgozunk közösen, önállóan vállalva egy feladaton, a csendéleten, és nagyon örülök, hogy ezt nem adta fel a Feri, és a vitás időszakunk pedig azért folytatódik, mert tökéletesen értem, illetve sejtem, hogy értem, hogy miért ez a címe a képnek. Mégegyszer ismétlem, valami cserepes gaz. Valahol itt érzem, sejtem ezt a vitás helyzetet a Feri és köztem, egy olyan ember között, akinek akaratán kívül olyan szerepkör jutott az estiskolán belül, ahol folyamatosan kívülállóként más emberek munkáihoz kell hozzászólni. És ebben a szituációban azt kell, hogy mondjam, hogy tulajdonképpen a képpel kapcsolatban annak a kulcsa is megjelenik, a Mácsai Ferin belül, a Mácsai Feri-féle továbblépési lehetőség, hogy... egészen egyszerűen próbálom mondani: Feri, amikor elkészítesz egy képet, és végre elkezded élvezni, amikor végre bennevan a vágyad és a játékosságod, és amikor végre egészen biztos vagyok benne, hogy te is látod, hogy ez nem csak egy olyan csendélet, ami vállalható, hanem a játék, a fényfestés örömével készíted el, ami izgalmas, ami izgat téged, ami túllép azon, hogy a hetedik leckére készül, mert a Ferit érdekli ez az egész fényrendszer – akkor miért negligálod le azt a filozófiát, amit te választottál? Folyamatosan egy olyan fajta áldozati helyzet generálja a magaddal való harcot, és munkát, hogy könnyedén tudnál a tehetségeddel megoldani feladatokat, sőt továbblépni, de ugyanakkor a korlátokat te magad szabod saját magadnak. Ezért tartom fontosnak és őszintének a címválasztást, mert ez a címválasztás, ha a Feri csendéletmunkáit az elmúlt pár hónapból megnézzük, akkor láthatóvá teszi azt, amiért dolgoznia kellett a Ferinek egy olyan munkával, ami neki tudásbázisban megvolt, de nem tudta meglépni, mert egyszerűen nem volt hajlandó megengedni magának, hogy élvezze. Hogy ne teljesítse, hanem élvezze ezt a létállapotot. Márpedig ebből a képből az tűnik ki, hogy végre gyerek vagy, játszol, rosszalkodsz, megfigyelsz, csínyt teszel, izgalmasak neked azok a kis ívek, a leveleknél... és ezért mondom, hogy fontos a cím, mert az az a bizonyos benned lévő, folyamatos MEO (amit majd Feri elmagyaráz a fiatalabb tagoknak, hogy micsoda), ott van benned ez folyamatosan, aki állandóan ezt az önfeledt játékot kordában akarja tartani. Ez a kép ez nem egy cserepes gaz. Ez egy csoda, egy fényragyogó varázsvirág, amit akarsz minden, mert végre megért a Mácsai Feriben a csendélet kategória gyümölcse, és szerintem azon kellene dolgoznod, hogy ne bántsd magad, ne haragudj magadra, erre a képre büszkének kell lenned. (szőke)
értékelés:

Temető

Nagyon örülök, hogy olyan képek is érkeznek, amelyek egészen egyszerűen azzal a higgadtsággal, nyugalommal készülnek, ahol egy kicsit a környezetünkben kitekintünk a világba. Ez ha jól látom egy nagylátószögű vagy más torzított optikával készült kép, ahol jelen pillanatban azt kell, hogy mondjam, hogy pont az optika miatt az előtér nagy szerepet játszik a képben. Maga az optika is segít ebben, hogy ilyen óriási húzott, avarral borított, árnyékokkal szabdalt felület jelentkezik a temető előtt, és talán annyit el kell mondani, hogy ezek a fajta optikák nagyon trükkösek, óriási a húzásuk, a torzításuk, az ember ha kézből dolgozik, talán mert nincs kéznél a statív, könnyen becsapják. Olyan erős térélményt ad a fényképezőgépen keresztüli beletekintésben, hogy az ember hajlamos nem odafigyelni a szélekre, és itt most én azt érzem, hogy úgy csavarodik a kép a nagylátószögűtől, hogy az a folthatás, ami a rőtvörös és aranysárgákkal teli, festett folthatásokkal teli, talán tölgyfa formát benyomja ide a képbe hovatovább nekem úgy tűnik, hogy maga a tölgyfa formája ettől a torzított optikától dől befelé. Mindez csak abban a kategóriában érdekes, hogy az alkotásnak a címe a temető, és az alkotás nyilvánvalóan, szándékoltan azt az utat választotta, hogy a természeti környezetben ezt mint egy kis ékszerdobozt elhelyezni, nem közellépve, mindazt ami a temető, az elhunytak tiszteletét jelenti. Tehát tulajdonképpen egy megterített asztal terítékére kerül rá a kép üzenete – legalábbis ez a szándék érzékelhető. Ugyanakkor ha ezt a kapcsolódást foltokban, ritmusokban tekintjük, akkor azt kell, hogy mondjam jelen pillanatban a nagylátószögű optika megválasztása, és a képen belüli keret, tehát azok a sárgák-vörösek-zöldek elnyomják magát a temető szimbolikáját. Olyan erővel jelenik meg ez az egész, nagy, húzott szemlélet, amiben nemcsakhogy nem terítéken jelenik meg a temető, de még nyakékként is elgurulnak innen ezek a gyöngyszemek. De a szándék miatt az egy disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Kék ősz

Egy erdei tisztáson lévő felvételt látunk itt, ami egy igen szép megfigyelés, amikor a fényt ezek a párarétegek megszínezik, és itt utalnék a már sokszor emlegetett Leonardo munkásságára, ahol megállapítja, hogy ezek a levegőrétegek változtatják meg a tónusrendeket, és ennél a képnél ezt nagyon szépen látjuk. Akár ez lehetne egy illusztráció a Gyűrűk urához, de ami ebben nagyon fontos, hogy egy nagyon szép színpadi teret látunk. Én a továbblépés útjának azt látnám, hogy ez olyan, mint egy nyitány, amikor elindul egy történet, és akkor itt megjelenhetne a főszereplő ott a kép közepén, mert én úgy várnám, hogy egyszercsak valami történik. A walkűr rohangálása például. :-) Ami egy megjegyzés, még akkor is, ha a fák ferdén nőnek, bár szerintem ennyire talán nem, hogy ezeknél a képeknél is figyelni kell arra, hogy a horizont, a vízszintesek és függőlegesek azok tartva legyenek, mert nem indokolja semmi, hogy a kép balra dőljön, és ez az egész kompozíciót megborítja. Úgyhogy ezt az egyet tudnám hozzáfűzni, és mondom azt, hogy ebben az őszben megjelenhetne egy szereplő, felsejlhetne ott a bokrok között. (szőke)
értékelés:

Kis fák a ködben

Nagyon boldog vagyok, hogy most már több alkotó is önállóan döntve azt mondja magának, hogy ismétlem a házifeladataimat, hiszen új válaszaim, új kérdéseim, új szembesüléseim vannak a látszólag egyszerű leckékkel. Itt egy nagyon letisztult, nagyon puritán, ugyanakkor nagyon is mesei önvallomást látunk, annak ellenére - és ezért tartom fontosnak a fényképezést, ezt a fajta képalkotást - szóval annak ellenére, hogy Feri nagyon sokszor, amikor találkozunk, nagyon is tüskés tud lenni, és határozottnak tud tűnni, itt egy nagyon is lírai, finom, és Krúdy-szerű, hímzett, horgolt, fátyolszerű, ornamentikális játékot látunk. Elsősorban azért mondom ezt ornamentikális játéknak, miközben a valóság jelenik meg a képen, talán az őszi tájban, vagy technikai segítséggel sötétítve a képet, egy levél nélküli fát látunk, mégis ennek az elsősorban a fraktáljellege, a tükröztetett jellege, ezáltal egy elemeltebb, szimbolikus világa jön létre, majdnem úgy, mint a régi árnyképek, a IX. századi kartonból körbevágott formák, amelyek a fény-árnyék egészen letisztult formáját jelzik. A fán tudatosan nincsenek részletek, ezek az erek, mint egy szív koszorúerei, mint egy belső érhálózat röntgenképe jelenik meg, és ebben bizonyára nagyon fontos szerepe van az alkotónak, aki gondolhatjuk tudatosan hoz létre üzeneteket, tehát sejthetően itt a szimmetriának nagy szerepe van. A középponti részben mintha egy szívformát, valami belső út központját látnánk, ahonnan kétfelé szerteágaznak ezek az erek, ezek a kis folyócskák. Ha komolyan veszem, hogy a kép üzenete az első lecke, portré arc nélkülre érkezett, akkor azt kell, hogy sejtsem, hogy ennek a kettőződésnek, ami pontosan ugyanolyan, hiszen egy tükröztetett képet látunk, fontos szerepe van. Ugyanakkor valahogy pont a fa szimbolikájából olyasfelé visz el a gondolkodásom, merthogy kevés fogódzkodóm van, nincs hozzáfűzés a képekhez, valami olyasmi jut eszembe, amikor a fűzfa kapcsán egy kis faluban azt mondják az emberek, hogy a fa törzsére kötött szárítókötél hamar eggyéválik a fával, és a fáról csak sérüléssel választható le később ez az ideiglenesen odahelyezett külső szerkezet, mert egybeforrnak. Ezen a képen is ezt érzem, hogy a tükröztetéssel a két faformát, ami ugye valójában egy, azt az alkotó összeforrasztja, csak amíg a szárítókötél és a fa teljesen különböző, más funkciókkal, más formavilággal, addig itt a tudatosság a tükröztetésen, mint eszközön keresztül a szimmetriára törekszik. Ugyanaz forr itt össze ugyanazzal. Ha mégegyszer visszalépek az első lecke filozófiájához – és tényleg elég kevés fogódzóm van, úgyhogy ezt úgy értelmezzétek, hogy ez csak egy megközelítés – akkor szerintem, ha jól próbálom megérteni ennek a képnek az üzenetét, akkor számomra kérdéses, hogy mi az, ami 100 %-osan, szimmetriájában is párhuzamosítható az egybeforrásban, mi az a pár, az ember másik fele, ami pontosan ugyanolyan, ugyanúgy szervül, ugyanúgy hozza érben össze. Szerintem talán annyi a kérdéses a kép filozófiájában – hiszen formailag rendben van, a vizsgafeladat megvan – hogy vajon ebben a filozófiában tényleg fele-e, és ugyanolyan fele-e az egyik a másiknak, vagy kiegészítői, ellentétpárjai-e egymásnak, és így forrnak eggyé; vajon ennek az arányrendszerei és belső dinamikája nem abban rejlenek-e, mint a szárítókötél és a fa viszonylatában, hogy teljesen ellentétesek, mások, és mégiscsak egy történetet képviselnek egy idő után. Ha nem efelé mozdul el a filozófia, akkor meg azt kérdezném, hogy mitől szimmetrikus a tükröztetés, mitől kapcsolódik az első leckéhez, mi az ebben az egyesülésben, ami az 1. és 2. kategória, az A-B oldalban egyenértékű, mert a kép ebben a formájában erre nem ad választ. Hogy ezt hogyan lehetne megoldani, arra nehéz válaszolni, hiszen eszközként itt csak a tükröztetés eszközvilága áll rendelkezésre a külső szemlélőnek. És ha erről beszélünk, akkor már nem a tükröztetés, hanem valamilyen további manipuláció használata segíthetne. Ha ez az értelmezés lényege, amit én eddig elmondtam. Mivel a kép eleve sokszorosan manipulált, fényeiben, keretvilágban, tükröztetésben... akár még bátrabban is lehetett volna manipulálni és talán közelebb juthatnánk az első leckére adott válaszként a képben, mert most én úgy látom, hogy egy jó irány, egy mély felvetés jelentkezik a képen, de a mondatok még mindig csak félig vannak kimondva, és függöny mögött vannak tartva, szemérmesen, és kellő szakmai eszközrendszerrel fedve, így azt kell, hogy mondjam, hogy az első lecke, portré arc nélkül házi feladatra ez egy nagyon szép, nagyon jó, de csak félig kimondott üzenet. Azokat a fontos, és nehéz drámai mondatokat, amelyeket már az első lecke is vár, azokat ez a kép nem mondja ki. (szőke)
értékelés:

Párás hajnal

Azért szeretem ezt a képet, mert az a fajta drámai hangvétel, az a fajta furcsa meditatív melankólia, ami a Feriben és az alkotásaiban megvan, – már amikor nem maszkol és elkezd viccelődni – érzékelhető, az itt egy olyan lépcsőt jelent ennél a képnél, ahol az általa már megszokott, és bocsánatot kérek, ha egy furcsa kifejezést használok, rutinból is használt, nagyon jól ismert eszközvilágot más módon, de megborítja. Hogy érthető legyen, amit itt szeretnék makogni, az az, hogy az eddig A-B verzióban felső felületek világos, váltakozó világos és sötét felületek a horizont felső határában és alatta aránylag a szürkékből és feketékből ritmizáló nyugodtabb alsó térverziót megváltoztatja, és avval, hogy a párát és ködöt fényképezi, és a világosabb szürkéket az alsó régiókba helyezi – egy teljesen másfajta drámaiságot kezd el. Egy egészen shakespeare-i Lear király vagy macbethi, színpadi, színházszerű, de másfajta drámaiságot kezd el használni, és ennek egy nagyon egyszerű titka van – a világosakat meghagyja ezekkel a szép, lazúros, festői pamacsfoltokkal az alsó részen, és föntre elhelyezi a sötéteket. Ettől folyamatosan őrjöng a kép, és helyet akar benne cserélni a két arányrendszer. Ez hozza létre elsősorban, ezek a konkrét képi szimbolikák nélkül a drámát, és ebbe nem véletlenül asszociál az ember a japán akvarellekre és a japán szemléletre, ugye csak egy pici, finom, hajszálecsetvonással, egy-egy kis levélkével, vonással, egy egész nádcsomóval vagy bokorral jelzi azt, hogy ez nem egy absztrakt, hanem egy valós természeti helyzetnek a fúziója. (szőke)
értékelés:

Torony szélkerékkel
Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés:

Ez is csak egy naplemente

Ha jól emlékszem, akkor ez az Erika képére született válasz valamilyen szinten, és hát itt a Ferinek a technikai bravúrját látjuk; hogy halszemoptikával vagy fotoshoppal csinálta tulajdonképpen mindegy. Egy nagyon jó kompozíciót látunk, és itt a naplemente csak színben felfogható, és át is alakul egy formai játékká, mert a főszereplő itt a villanyoszlop és az ő drótjai, ami egy nagyon szép ívet és szépen dinamizálja ezt az egyébként csak színjátéknak felfogható történetet. (hegyi)
értékelés:

A harmadik tábor lakói
Balról jobbra (fent): Gerlei Gábor, Bobák Csaba, Gimesi András, Szőke András (plakát), Gulyás Ákos, Hegyi Zsolt, Illés Zsuzsa; (lent) Mácsai Ferenc, Nádasdy Nóra, Medvegy Bara, Juhász Dániel. Nagyobban itt.