18. Portré, emberábrázolás

Szeretem ezt a képet, örülök az ismétlésnek, de nem nem az történt, amire én vártam. A két kép köszönőviszonyban sincs egymással. Az első kép egy kislányos, zavarban lévő személyről szól, ráadásul nagyon szép a háttérben az a fa, amivel tulajdonképpen a gitár nyaka párhuzamba kerül, és most én ezt veszteségként élem meg ennél a képnél. És itt látszik, hogy ő sem nagyon vett téged komolyan, elröhögtétek ezt az egészet, és így nem nagyon tudom értelmezni, hogy akkor most jó, mit akarunk ezzel, miért szorongatja ezt a gitárt ez a csaj. Sokkal kevésbé indokolt ez a kép, mint az előző. Oda térjünk vissza, tónusban is szebben megoldott kép az, mint ez. Itt most nagyon sötétek a tónusok, ez a kékes árnyalat sem tesz neki jót. (hegyi)

Itt is jelen voltam, hadd áruljam el a kulisszatitkot. Beszélgettünk a nappaliban, és egyszer csak Demeter félbeszakítva azt, amiről a szó folyt, azt mondta, hogy Lacikám, odafeküdnél a földre? Oda, oda a két szoba közé, a naphoz. Mindannyian meglepődtünk, mert abszolút nem azzal foglalkoztunk, hogy akkor most hol, milyen fények vannak, és az érdekes számomra az volt, hogy Demeter is teljes értékű partnerként jelen volt a beszélgetésben, miközben az agyának egy másik bugyra azzal volt elfoglalva, hogy figyelte a fényeket. Valószínű, hogy nem csak akkor, ott, mert ezek a megfigyelések korábbra datálódnak, akár hónapokkal, vagy évekkel, hogy a nap járása mit hoz egy térben, és amikor ez megfelelő helyzetet hoz, akkor tulajdonképpen egy csettintésre összeáll a kép. Aztán Laci lefeküdt a földre, kapott egy párnát a feje alá, hogy ne legyen nagyon kényelmetlen, és fényképezőgépet szereltünk, és aztán elkészült ez a portré. Ami az egészben érdekes, ha megfigyelitek a képet, akár azzal, hogy a saját számítógépetek monitorát elforgatjátok, ha ez helyes irányba lenne forgatva, akkor egy elég ijesztő fotó lenne. Ebben a formában most egy nyugalmas kép, ad neki dinamikát az, hogy felfelé el van mozdítva, mert ez a kimozdulás az, ami az egészet folyamatosan mozgásban tartja, vissza akarjuk húzni úgymond a megfelelő helyére. De ha elforgatjuk, akkor egy teljesen másik Lacit látunk, és ez azért érdekes nekem, mert Demeter ezt fejben megcsinálta, ezt a forgatást, még exponálás előtt, amivel jóllehet, mi többiek a számítógépen kezdenénk el vacakolni. Ami nekem ebben érdekes volt, az ez a két momentum. (hegyi)

Ez egy elég rosszul világított portré, a háttér sokkal világosabb, és sokkal határozottabb, mint a modellek. A derítésről mintha megfeledkeztél volna. Nyilván ez a mcska nem biztos, hogy nagyon türelmes modell, de ettől szép, hogy az ilyet is meg kell tudni oldani. Valószínű, ha a főszereplőddel, Bandival lepróbálod, és csinálsz egy tesztfelvételt ez előtt a fal előtt, akkor rögtön rájössz te is, hogy be fog bukni az arca, és megpróbálod korrigálni. Az előtérben van valami comb, vagy karaj, vagy húsdarab, valószínű, hogy ez Bandihoz tartozó alkatrész, de nem tudjuk, hogy micsoda, valahogy nem olyan rendezett így, a macskára került valami fátyol, vagy nem tudom, milyen kis ruha darab van ott, lehet, hogy egy párna. A gesztus jó, az ötlet jó, a gondolat is rendben van, az interakció a macskával tulajdonképpen érdekes lehet, de ez megint olyan, amit nem lehet megoldani kettő perc alatt. Én most azt mondom neked Ágnes, hogy szinte a legtöbb csillagod neked van itt a Látszótéren, érdemes lenne ezt az új szezont, ami szeptembertől indult most azzal kezdened, hogy valami mellett leteszed a voksodat, és azt addig, amíg nem jutottál benne egy lépéssel tovább, addig nem ereszted el, és nem kezdesz bele másba. Láttunk itt utcafotót, portrét, meg a fene tudja még mit. Valamit kezdj el, vegyél fel egy szálat, és azt csináld végig, mert az biztos, hogy nem fog neked segíteni, csak az entrópiát fogja növelni, hogy mindenféle dolgot, mint egy ilyen félig olvasott könyv, nyitva van, Jó lenne, ha fókuszálnál, és tempóban is rákapcsolnál egy kicsit. Vége a nyárnak, őszi szelek járnak, a cinege madár meg elutazott. Visszaadom ezt ismétlésre. (hegyi)

Ágnes, ez egy érdekes megoldás, én azt gondolom, hogy ez egy jól működő portré kép, és én abszolút egyet tudok veled érteni. Jól sikerült megoldás, utómunkában persze nem dolgoztál vele sokat, de majd azért lassan le fogom törni a kezeidet, ugyanakkor a kép rendben van, tehát maga a meglátás jó. Mi is az, amit az utómunkában hiányolok? Ott van a jobb és a bal felső sarok, ahol olyan részleteket hagytál, amik arra emlékeztetnek, mint mikor anyámnak a fényképalbumában ezek a beakasztós, celofán izékbe voltak betéve a képek. Tulajdonképpen olyan, mintha ezt exponáltad volna le, ami azért elég könnyen kiegyenesíthető utómunkával, mégpedig úgy, hogy rásötétítesz, és akkor ez helyrehozható. Tessék már valamit gyakorolni ezen a retusálás dolgon, mert itt lenne az ideje, hogy ne a nyers képeket kapjuk csak meg. Köszönöm szépen, megvan a 3 csillag, és erre gondoltam, amikor azt mondtam, amit a leiratban írsz, hogy minden egyes fénykép, akár egy kisállatról szól, akár egy tárgyról, akkor lesz személyes, ha úgy személyesítjük meg, mint egy embert. (hegyi)
értékelés:    

Zoli, az egyik szemem nevet, a másik meg morog. Ugyanis egészen szép ez a kép, jegyezzük meg, hogy főleg a mellrésznél szépek és finomak a fények, ott és abban a sávban a szőrmén is, egy picit az arcra ráfért volna némi derítés, de ez még így elmegy. Ugyanakkor ami a kezekkel történik, az olyan mértékben disszonáns, annyira erőszakos és kemény, amit nem is igazán tudok mire vélni. Hideg volt? Vagy félt tőled? Mi az oka ennek a rejtett feszültségnek? Valami a középtónusokkal is történt, ott valahogy beszürkültünk, de mondom, jó lenne ez az irány, ha a kezekkel kezdtél volna valamit. Akár lágyan a mell alatt karba fonva, nem kapaszkodósan, csak úgy egymáson pihentetősen, szóval hogy ezt a merengő, várakozó hangulatot ne törje szét az, ahogy most kapaszkodik a modell az életszínvonalba. Hát így. (hegyi)
értékelés: