Szorgalmi

üzenet

András, most megfogtál. Volt idő, hogy ezen gondolkodjak, eltelt 10 nap most az elemzés és amióta a kép felkerült között. Én azóta vissza-visszatekerek ehhez a képhez, és gondolkodom azon, hogy vajon mit akart a Gimesi azzal, hogy ez a köldök leckére küldte. Már olyan is eszembe jutott, hogy mert a pasi nagyjából a köldökénél tartja a telefont. Nem tudom. Tudtok azért meglepetést okozni. Úgyhogy miközben a képet nagyon szeretem, nem tudok vele mit kezdeni. Bocsánat. Üzenet, tök jó, nagyon rendben van a bácsi, nagyon vicces ez a sityak a fején. Az meg, hogy sms-t küld vagy nem tudom mit csinál közben, az tényleg mókás, de hát ennyi. Így most a 10-es leckével megfűszerezve főképp nem találok rajta fogást. Szeretem, de én ezzel most nem tudok mit csinálni. Tök szerethető a kép, csak megint nem tudom, hogy miért készült azon kívül, hogy vicces. Lehet, hogy én valamit most nem vettem észre, ami észre kellett volna vennem. Segíts nekem kérlek, és ne csak nekem, szerintem a többieknek is, mert ahogy látom a hozzászólások se nagyon záporoztak, gondolom más is esetleg várná, hogy beavasd. (hegyi)

tökéletesség

Annyit böcsületből hozzáteszek, hogy a Márti elküldte ezt a képet, és a besorolás részemről történt erre a leckére, egyeztetve persze Mártival. Azt is megmondom, hogy olvastam a hozzászólásokat, és azt is, hogy éles szemű kritikusaink észrevettek olyan képalkotó elemeket, amik szerintük megbontják ezt a tökéletességet, észrevettek olyan kompozíciós ellentmondást, ami a ferde horizonttal kapcsolatos. Én azt mondom, hogy nekem ez a kép attól működik, és mondható, csak attól működik, hogy ha képes vagyok a konkrét valóságtól és a konkrét valós helyzettől elvonatkoztatni. Márpedig, jelen pillanatban, a kép exponálásának időpontja is ezt próbálja segíteni nekünk. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy az alkotó valami nagyon konkrét helyzetet szeretett volna lefotografálni, mert mondjuk megtetszett neki a pad vagy megtetszettek neki a vízben úszó fiatalok vagy a kis fáknak a levelei. Hanem ő azt mondta, hogy az a fényjáték ami most létrejön a napsugárral, ami valamilyen szinten visszacsillan a víztükrön és a padon, ez a fényjáték számára, mint fény mennyiség elegendő, és a többi képalkotó elem az már csak mint grafikai jel ábrázolódik. Na már most, ha elvonatkoztatok attól, hogy ez mondjuk a Balaton part sétány 23. előtti kis pad, és csak mint grafikai formákat veszem figyelembe a képen szereplő tárgyakat, akkor pedig azt mondom, hogy a nagy függőleges oszlopokkal, vagy sötét színű függőleges, fekete vonalakkal tökéletesen rendben, és tökéletes egységben képez rendet az egyébként vízpartnak nevezhető, túlpartnak nevezhető formával, a pad éleivel. Tehát, hogyha megnézzük azt a fajta perspektivikus játékot és azt a tömeg elhelyezést, amit most ennél a képnél kapunk, akkor bizony-bizony ehhez az elvonatkoztatáshoz el kéne jutnunk. Szét lehet cincálni egy ilyen helyzetet úgy, hogy azt mondjuk, hogy „na de ott van egy kuka, mitől lesz ez tökéletes?” Én pedig azt mondom, hogy próbáljuk meg már ezeket fénypontokként értelmezni, és ne a maguk konkrétságában, ennyi talán ebbe bele kell hogy férjen. Én erre megadnám a három csillagot, nekem ez a kép rendben van. (hegyi)
értékelés:

perspektíva

egy régi rajzom jutott eszembe Csősz Gergely cím nélküli képéről

Abból a tekintetből nehéz dolgom van, hogy sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy grafikus volnék, azt nem, így én megpróbálom ezt az egészet, mint egy fotográfiai helyzetet vagy, mint egy forma helyzetet értelmezni. Nagyon izgalmas az a meglátás, amit itt megkapunk a vázlattal, a vázlatos ábrázolással, ami egy helyzetelemzés, és az ebből kimetszett, részletesebben kidolgozott formákkal, amik jól láthatóan olyanok, mintha egy nagyítólencsével az ember belenagyítana, mintha élességet állítana, úgymond, vagy mintha egy kulcslyukon kukucskálna. Bizonyos formák ettől kapnak hangsúlyt. Azt írja Dani, hogy ez láncreakció Csősz Gergő cím nélküli képére, s hát értelmezhető is ez a lánc a luftballonnal. Közben ugye történt egy változás az oldalon, mégpedig az, hogy ezek a képek átkerültek egy új leckére, ami a magány. Ettől még ez a láncreakció megmarad, és ezt el tudom fogadni, mert ez egy utólagos döntés a részünkről, hogy Nóra javaslatára megnyitjuk ezt a leckét, mert érdekes felvetéseket boncolgathatunk általa. Ha akarom, akkor azok a formák, amik itt jelen vannak, az a fajta rendezetlenségben fellelhető rend, amit a Dani itt ábrázol, az számomra mindenféleképp hordozza akár még ezt a magány üzenetet is. Nem akarok én ebbe túl sok mindent belemagyarázni, kedvelem ezt a képet, úgyhogy én adok a Daninak erre három csillagot azzal, hogy én azért szeretném látni a Dani fotós munkáit is. Talán úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy a Dani is értse, az ő kezébe a ceruza nagyon jól áll. Egyszerűbb, még ha sokkal több meló is, egy ilyen rajz elkészítése, de a Daninak ez egy egyszerűbb pálya. Tessék szépen nekiállni, készíteni a fotókat, netán a filmeket. (hegyi)
értékelés:

2010. március 6-án (szombat) este 6-tól Estiskola Találkozó lesz Budapesten, a Vaskapu étteremben, melyen mindenkit szeretettel várunk, legyen bár estiskolás, rádiós, vagy csak barátja az estiskolának. Még mindig lehet jelentkezni - e-mailben a pedellus címén és itt a kommentben is. Azok, akik már jelentkeztek, itt, ennél a filmnél lesznek a hozzászólásnál felsorolva. A találkozó helyszíne: Vaskapu étterem (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi utca 23.) - Lovagterem.
   Van még egy kérésünk. A nem Budapestről érkezők esetében problémát jelenthet a szállás. Ezért kérjük, hogy akik egy éjszakára fekhelyet tudnak biztosítani estiskolás társuk számára, azok jelezzék ezt a kommentben. Természetesen azok is szóljanak, akik szállást keresnek. És még valami: a nagyjából egy irányból érkezőknél érdemes lenne telekocsiban gondolkodni. Várunk szombaton este tehát: Hegyi pedellus és Török adásvezető

A Kör

Márti leckéje arról szólt, hogy mindenki csinálja azt, amit akar. Megint azt mondom, hogy itt a leckebesorolásban kicsit billegünk, lazázunk, mert hogy az a lecke elég konkrétan megvan fogalmazva, úgyhogy arra azt várnám megoldásnak, hogyha lehet. Tehát azért lehet itt a határokat feszegetni, csak én meg azt mondom, hogy előbb próbáljuk meg megoldani magát a direkt módon feladott leckét és csak utána kezdjünk a határok keresésébe. Értem az üzenetet, hogy igen, mindenki azt csinál amit akar, valaki Toyotával parkol a hóban, valaki meg a lovacskával kocsikázik, meg a két behajtani tilos tábla, szóval persze, ez nagyon jó üzenet és nekem nagyon tetszik egyébként mint kép, de hát azért nekem ez egy asszociációs játék, nem elsősorban a lecke megoldása. Magát a leckét visszaadom ismétlésre és ez a kép így, hogy kikerült alóla a lecke, ez így egy csillagot tud kapni. (hegyi)
értékelés:

Gyertyáim 2

Azért nem égnek, mert gyűjtöm őket és nem elégetem.

Gyertyáim 1

Azért nem égnek, mert gyűjtöm őket és nem elégetem.

2010. március 6-án este 6-tól Estiskola Találkozót szervezünk. Mindenkit szeretettel várunk, legyen bár estiskolás, rádiós, vagy csak barátja az estiskolának. Kérjük, hogy jelezz vissza e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád - itt a kommentben is jelezz, hogy a többiek is láthassák a csapatot - és azt is, hogy ha nem Budapestről érkezel. A találkozó helyszíne: Vaskapu étterem (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi utca 23.) - Lovagterem.
Ez tehát egy beszélgetős, összeülős buli, nem tábor, és nem elemzési helyzet, bár ettől függetlenül akár a képekről, akár a rádiózásról is szívesen beszélgetünk. Ez a találkozó inkább arról szól, hogy együtt lehessünk, kicserélhessük gondolatainkat és hogy megosszuk ötleteinket, élményeinket. Várunk tehát, gyertek minél többen, és a lényeg, hogy gyorsan jelezzetek a pedellusnál, hogy a létszámmal is tervezhessünk. Hegyi pedellus és Török adásvezető

szökés

mindenki...?

A képnek filozofikus értelme van, és nagyon örülök annak, hogy ezt a témát Pista nem csak a rádióadásaiban feszegeti, hanem a saját magában lévő kérdéseket fotóban is próbálja megfogalmazni és talál hozzá egy modellt. Ez a modell, ez a termés, ami nagyon jól illusztrálja azt az érzelmi helyzetet, azt a kérdésfeltevést, amit most Pistánál én érzékelek. Ráadásul nagyon finoman, nagyon érzékenyen van megfogva ez az egész képileg. Hogyha a Pista elfogad tőlem egy barbár javaslatot, akkor én ebből a képből azért vágnék. Ha ennek a növénykének a szárát megfigyeljük, akkor van ott az első ilyen kis visszakunkorodó levél, nagyjából ott ér véget a képhatár mind baloldalról, mind alulról. Ami ehhez most még plusz hozzákerül, az információban olyan sokat nem ad hozzá és kompozícióban sem nagyon szükséges. Tehát én itt most egy kicsit ollóznék, de ezt, amit a Pista beküldött nagyon szeretem. Még egyszer mondom, annak örülök, hogy a Pista eljut oda, hogy a saját világából ki tud metszeni számunkra olyan jeleneteket, amik igazándiból ahhoz a Berecz Pista világhoz képest, amit úgy viccesen úgy szoktunk hívni, hogy kisbaltával faragott szobrok vagy stilfűrésszel összevágott zenék, ahhoz képest ez egy nagyon is finom és érzékeny megtapasztalás és finom továbbítás számunkra. Én nagyon örülök annak, hogy Pista ezt így megtalálta, annak is, hogy figyelt arra, hogy világítással ezt a kis termést térbe helyezze és kibontsa számunkra, tehát nem tudok mást mondani, mint azt, hogy „Pista, gyerünk, hajrá, csak így tovább!”.
   És ennél a képnél mondom azt nagyon határozottan, hogy el lesz verve mindenkinek a feneke, mert azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy este a chaten ott vagyunk a rádióban, kommunikálgatunk egymással, némely képekhez 10-20 hozzászólás is születik, és ehhez a képhez egy se. Én ezt nem tudom elfogadni, és azt mondom, hogy a saját érzékenységeteket, mint nézők és mint csapattársak próbáljátok már egy kicsit felturbózni, mert így ez elég elkeserítő, hogy a könnyen emészthető történetekhez írtok valamit, a nehezebben megfejthető üzeneteket meg meghagyjátok nekem megfejtésre. Nem leszünk így jóban, úgyhogy szeretném, ha egy kicsit aktivizálnátok magatokat a hozzászólásokban a szakköri munkáknál. Azért van erre a lehetőség, mert ezzel a lehetőséggel élni kell. Ez segít az alkotónak is, és ez segít nektek. Igenis ki kell tudni mondani a kérdéseinket vagy meg kell tudni fogalmazni a válaszainkat egy-egy kép kapcsán. Ezt várom.
   Pistának nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon köszönöm, hogy ő beenged a belső világába, a belső gondolatok és kétségek közé. Hajrá Pista! (hegyi)
értékelés: