Fohász

Fohász

Hajnali életkép.

Azt tudom mondani erre a képre, hogy a megfigyelés nagyon rendben van, nagyon szép, tulajdonképpen minden oké, két dolgot leszámítva, amik pedig nagyon fontosak. Egyrészt a mutatóujjnál-hüvelyujjnál takar a drapéria, ez nem szerencsés, másrészt a világítás. Ez a kép azzal, hogy vakuval készült fotó, leletárszerűvé teszi ezt az egészet. Ez nem baj, ha az élesség megvan, de most ez sincs meg. Tehát vagy élesnek és ilyen leltárszerűnek kellene lennie, vagy elvinni egy lágyított, puhább világba, de akkor a világítással kellene játszani. Itt a világításról azt tudom mondani, hogy a megfigyelés oké, a leiratból tudjuk, hogy ez egy hajnali kép, és ezt más fényviszonyok között meg kell ismételni. Minden oké, de mégis jó lenne egy ismétlést látni azért, mert ez az egész többet érdemel. Nagyon szépek a kézfejen lévő formák, tessék megfigyelni: a csontok, az inak - ráadásul, ha ez egy tónusba helyezett helyzet, ha egy kicsit arra kérjük a modellt, hogy feszítsen a kezén, akkor még inkább a kapaszkodás, az összetartozás élményét hozhatja. Ez megérdemelne kivitelezésben egy nagyobb gondosságot. Az ötlet jó, adok rá kettő csillagot, de úgy, hogy kérem az ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Ketten

Ketten

Fél család. Új család.

Itt most nekem ebből a megoldásból valami hiányzik. Persze valamennyire látszik, hogy itt van egy férfiasabb és egy nőiesebb megoldás, bár az a női bicikli is férfi bicikli, de értem én a kettő között különbséget, de ez nem elég jellegzetes. Lehetne ezen segíteni akár egy otthagyott táskával, vagy bármilyen olyan manifesztummal, ami a két szereplőre személyes szinten tud utalni. Önmagában az irány jó. Ha már ezt a világítási formát választom, ha egy naplementés képet készítek, akkor tessék ezt kihasználni, ami itt az árnyékokkal létrejön. Itt az árnyékokkal nem történik más, mint hogy belevágsz a formákba, ráadásul ez a vágás most nem is biztos, hogy annyira indokolt, mert ennyire szűkre nem kellett volna vágni ezt a képet. Vagy máshonnan is fényképezhetted volna. Azt is el tudnám képzelni, hogy a másik oldalról fényképezve esetleg a másik szereplőt árnyékképként belekomponálva, ezzel az árnyjátékkal el lehetne indítani egy játékot. Tehát, hogy kerékpározunk, de azért együtt is vagyunk, mutatod is azt, hogy kiről van szó, de azért mégis az ember szemérmesen az árnyékra bízza ezt az egész feladatot, szóval lehetne ezzel játszani. Most nekem ez nincs kész. Rozi, én ezt visszaadom ismétlésre, szeretném kérni, hogy ezt az új családot tessék bemutatni úgy, hogy azzal, mint kompozíció, és mint fotográfusi út is tudjunk mit kezdeni. Most ez nekem érthető, mint témafelvetés, ezt el tudom fogadni, de a kivitelezés nincs átgondolva. (hegyi)

Kedd reggel

Avagy: mindenkinek megvan a maga keresztje.

Rajzos, erős kontrasztot mutató fényviszonyokat talált Rozi, és ebbe komponálta bele a felsővezetékeket, és mivel az expozíciót a felhőkhöz igazította, így a fák, az autók és egyéb tereptárgyak sziluettes formában vannak jelen. Ez abban is segít, hogy el tudjunk a valóságtól vonatkoztatni, és a tömegelhelyezés is egyértelmű lesz. Egyetlen javaslat, hogy a kép alsó részéből a középső nagy méretben jelentkező autót levágnám, mert a ritmushoz és tömeghez elegendő a sok kis parkoló kocsi és az azokon lévő fényjáték, ez a nagy tömeg megosztja a figyelmet. (hegyi)
értékelés:

Behálózva

Olvastam a hozzászólásokat, és többen írtátok, hogy a kép alsó részén lévő portál kirakat fényeit levágtátok volna. Én azt mondom, hogy ez a tól-ig rendszer, vagyis a fehértől a feketéig terjedő tónusrendszer létrejöjjön, annak a nagy feketeségnek, ami a kép tetején van, bizony kell az ellenpont. Tessék foltokat figyelni, szemmel láthatóan egy bemozdult képről beszélünk, ami hosszabb expozíciónál jön létre. Ez jót is tesz ennek a képnek, mert a tárgyiasságát, azt a leltárszerűséget csökkenti, hogy na most ez pontosan melyik utcasarok, és melyik épület, mert nem ez a lényeg. Rozi nem ezt látta meg, és nem ez volt számára fontos, hanem az a fényjáték, ami ezekkel a vezetékek hálózatokkal létrejön. Ezt jól is ábrázolja, dinamikus az egész, jól működik. Ha ezt levágjuk, akkor az egész elkezd fuldokolni, elkezd elúszni a tengerben, olyan mintha lemerülne egy jéghegy, és belemerülne a tengerbe. Ha ezt elkezdem vágni, akkor ez az épület akkor elkezd elsüllyedni. Kell a bázis, a tömeg. Ennek a tömegnek jelen kell lennie. Ráadásul, ahhoz, hogy ez a többszörözött exponálási bemozdulás létrejöjjön a hosszú expozíciónál, hozzá tartozik, hogy az a fény ott van, túl sok mindent nem tudsz vele kezdeni, főleg egy kompakt gépnél nem nagyon tudsz mit vacakolni azzal, hogy most azt valahogy lecsökkentsd. Én ezt a képnek nem gondolom a hibájának. Az egy másik kérdés, hogy van egy másik rész, ami nekem zavaró, az autó, ami ott van. Ez visszaránt engem a valóságba. Minden más tökéletesen jól működik, az az autó nekem nem kéne. Nyilván ezzel sem túl sokat lehet kezdeni, mert ott van, nem mondhatom azt a tulajnak, hogy parkoljon el, mert én fotózni akarok, de ennyit fölfelé lehetett volna mozdítani a kamerán, jót is tett volna a képnek. Ezeknél a kameráknál a keresők általában nem a száz százalékos képet mutatják, tehát el tudom képzelni azt, hogy Rozi nem látta a képkeresőben az autót. Érdemes fotografálásnál összehasonlítani ezeket a dolgokat, hogy nincs a keresőn, de mennyi hiányzik ahhoz, hogy ne legyen a keresőn, mert valószínűleg a képen rajta lesz. Kontrollálni kell az expozíciót és a valóságot, hogy mi a különbség. Ha a képhatáron vannak zavaró momentumok, akkor ezt bele kell számítani az exponálásnál. Ettől függetlenül a rezonanciára ez egy tökéletesen rendben lévő megoldás. (hegyi)
értékelés:    

Völgyek, lankák és a csúcs
Völgyek, lankák és a csúcs
Völgyek, lankák és a csúcs

Egy őszinteségi rohammal kell most megküzdenem itt az elemzésnél, ezért nem is fogom túlságosan sokat elemezni ezt a három képet, mert ez egyfajta játék volt részünkről Rozival. Mégpedig egy olyan játék, hogy én voltam az a galád, aki itt különféle női princípiumokra utaló jeleket vélt felfedezni ezeken a képeken. Ezek a V-alakot formázó hegycsúcsok, vagy a fordított V-alakot formáló hajó, vagy a kerti út is nekem bizonyos női formákat idéznek. Rozival volt erre egy fogadásunk, hogy most én vagyok-e a bolond, vagy más is így látja. Szerencsére megnyugtattatok, mert a hozzászólások között látom, hogy nem csak nekem jár erre az agyam. Viccet félretéve, ezek valós üzenetek kompozícióban, és ez egy valós irányvonal, hogy olyan formákat hozunk létre, amik ezeket az irányokat juttatják a néző eszébe, még ha tudat alatt is. Amiért jó a párhuzam a Márti leckéjével, az az, hogy tessék megnézni Márti munkáit, ott is van ilyen park, ahol az eléletlenítéssel Márti létrehozza ugyanezeket a formákat. Én ezt egy három csillagos őrületnek tartom, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Svejci majális

Nagyon jó formát talált Rozi ehhez az egész hármas lecke megoldáshoz. A kirándulás közben megfáradt asszony nekiesik a rét oldalának, és pihen egyet. Elképzelem, ahogy összeszedi az energiáját, leporolja a szoknyáját, és megy tovább. Ennek az egésznek a szürrealitását az tudta volna fokozni, ha nem teszed a fejed alá a kezedet, és nem teszed keresztbe a lábad, hanem ténylegesen egy olyan formát mutatsz, ami ezt a hanyatt esést erősíti, mert a táj maga ezt jól hozza, az egészben van valami ironikus, vicces. Ezt a viccességet kellene még erősebbre fokozni majd. A megoldást jónak tartom, megvan a három csillag, és a lecke is. Annyit még hozzátennék, hogy tudom, hogy az ilyen kirándulások nem mindig optimális időben zajlanak, nyilvánvaló, ha az ember külföldön van, akkor nem biztos, hogy teljesen saját maga rendelkezik az idejével, hogy azt mondhassa a vendéglátóinak, hogy gyerekek, ide menjünk vissza akkor is, amikor süt a nap, mert nekem a képhez az kellene. Ugyanis ha egy felhősebb időben, de napsütésben fotózunk, akkor ezen a mezőn a felhők a nap fényét érdekesen átszűrnék, és foltokat tudnának létrehozni. Ez hiányzik erről a képről, ahogy az ég is most ilyen fehéres-szürke valamivé redukálódik, ott az nekem nincs teljesen befejezve, ezt csak mondom a jövőre nézvést. Hajrá Rozi, mindjárt megvan az első osztály! (hegyi)
értékelés:    

Ágica

Több helyzetben volt már kérdés az, hogy mit jelent a zsáner. Egyrészt kompozíciót is jelent, hogy a portré mellett kicsit nyitottabb, tágabb kompozícióval a portré környezetét is megörökítjük. Ennél a képnél ez nagyon is jól manifesztálódik. Látjuk, hogy Ágica egy varrónő. Ahogy látom, varrógépek vannak a háttérben, és a szabócenti, ami elmaradhatatlan kellék, nagyon is jól szerepel, mint ruházati kiegészítő. A modellt egy cselekvés közben látjuk, én ezt egy jó megoldásnak tartom, még ebben a formában is, hogy egy döntött horizontot használ Rozi, mert a kompozíció a lényeg. Ha megfigyeljük, akkor nagyjából sikerült ezt a kompozíciót egyben tartani képkereten belül, itt a tömegelhelyezésre gondolok, megint a régi mese: tessék hunyorítani, megfigyelni a foltokat, és hogy mit látunk. Talán a modell mögött picit sok még a tér, abból lehetne valamennyit lecsippenteni a hajig, és akkor még feszesebb lehetne az egész. Ennyit nem ártott volna hozzátenni a kép bal oldalán, ahhoz a részhez ahol a varrógép látszik, mert ezek a készülékek a maguk ipari megjelenésében is hordoznak esztétikát. Mindenképpen egy jó megoldás erre a leckére, és örülök, hogy végre az Életkép, zsáner kategóriára érkezik olyan kép is, ami valóban arról szól, hogy valakit a saját környezetében mutatunk be. (hegyi)
értékelés:

Ház és fák

Ez egy mesetörténet egyrészt, mert abszolút érzem azt, hogy itt lakik az egyik dél-svájci lord, akit senki nem látott már két éve kijönni a házból, de mégis mindenki tudja, hogy ott mozog abban a miliőben, és közben a kertjét a kertész gondozza. Tehát abszolút jól érzékelhető a történet, miközben kompozícióban is mennyire feszes. A képnek a bal oldalán, és a bal oldaláig a közepéig terjedő részen van egy tömegünk a még lenyíratlan pázsitrésszel, és ennek az egész flekknek az ellenpontja a kép jobb oldalán lévő fa. A kép tetejénél lévő égbolt, és annak a formája, amire szintén jól ritmizál a domb-lejtős rész, ahol már le van nyírva a fű. Mindennek a központjában van elhelyezve a ház, mint egy forgáspont. Súlypontban tökéletesen rendben van, és jól van elhelyezve az egész. Én nagyon szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Rozalicska

Ágica barátnőm szabó-varró üzletében, a nagy tükör segítségével sikerült végre az az önportré, ami eddig még sose. Ez ugyan nyáron készült (ezért is a virág a fülem mögött...), de kifejezetten ide, az Estiskolába.

Kapunk egy leiratot arról, hogy hol és hogyan készült ez az önportré. Én annak örülök, hogy Roziban benne van a játékosság, és ez a képen nagyon jól látszik. Ez egy jónak mondható kép, de a világítással nem értek teljesen egyet. Lehetett volna kegyesebb is saját magával az alkotó, mert azáltal, hogy ennyire szemből világította magát, tulajdonképpen az arc formái és struktúrája nagyon két-dimenziósra sikerült. Ha megfognánk egy almát, vagy egy tojást, és azt világítanánk be, akkor azon lehetne gyakorolni azt, hogy hogyan lehet ezt úgy megvilágítani, hogy abból a szabályos kör- avagy tojásformából valami mást hozzunk ki. Egyszerűbben mondom Rozinak, mert ő olyan csaj, aki bírja a kritikát: Rozikám, ezen most akkora fejed lett, mint amekkora nincs a valóságban és ezt most a világítással sikerült elérned, meg azzal, hogy ezt a rózsaszín virágot betűzted a hajadhoz. Ezzel a hajadat is elhúztad a füled felé, még nagyobbá varázsoltad a fejed méretét. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a kamerád optikája is torzít. Még annyit tudok mondani, hogy meg kell keresni az exponálásnál azt a pontot, ahol bele tudok nézni az objektívbe, főleg ilyen helyzetnél, amikor ennyire közel engedünk a személyes terünkbe valakit (itt a nézőt). Mert most nem lehet tudni, hogy kire figyelsz. Nyilvánvaló, hogy az exponálásra, de amikor már megvan, hogy mit állítottunk be, akkor már megnyugszunk, és megkeressük magunkat a képen, és belenézünk az objektívbe, a tükrön keresztül is bele lehet. Nem kötelező mindig szembenézni, az is egy érvényes portré, amikor valaki nem néz a kamerába, de akkor annak jelentéssel kell bírni, hogy akkor hova néz. Azt sem kötelező ábrázolni, hogy hova néz, de a tekintetből egyértelműnek kell lennie, hogy a tér melyik irányába és miért néz. Most ez nem annyira érezhető át. Rozi, ez egy jó kép lenne. Ha a barátnőd szabó-varró üzlete még megvan, akkor tessék oda visszamenni, és próbálkozni a nagytükörnél, mert szerintem van ebben még erő, amit megmutathatnál. Kicsit tessék odafigyelni a megvilágításra. Nem tudom, hogy ott vannak-e lámpák, de rá lehet erre segíteni. Két csillag, de ismétlés is egyben. (hegyi)
értékelés:

Nagy Bőgő

Amikor megláttam hangszer restaurátor barátom nagybőgőjét, olyan volt, mintha tükörbe néztem volna. Ez a bőgő én vagyok, saját magam.

Olvastam a hozzászólásokat: egy dolog miatt szeretnék erre reagálni. Az érthető, hogy miért ellenfényben készült ez a kép. Fénytanilag, ha megfigyeljük, itt arról van szó, hogy van egy tárgyunk, és erre a tárgyra vetítődik rá egy kép. Erre a fényes felületre, ami az üveg, ami mögött a nagybőgő, és a nagybőgőnek is a lakkozott felülete van, vetítődik valami rá. Ez csak akkor tud megtörténni, ha az a valami, ami rávetítődik, fényben van, tehát maga is fényt tud visszaverni, sugározni. Ez akkor jön létre, ha a modell szemben áll a fénynek. Ha háttal állna neki, és ha a bőgőnek a teste kapná a fényt, akkor nagyon szépen látnánk az erezetét, a lakkozását, de nem látnánk benne Rozit. Ez viszonylag egyszerű képlet. Egyébként én ezt egy nagyon jó megoldásnak tartom. Kifejezetten szeretem azt, ahogy ez kinéz, talán az aljánál van egy kicsi bizonytalanság, mintha ott lenne egy zajos, szemcsézett rész, az vágható lenne. Másrészt, ha hoztam egy döntést abban, hogy a képnek az oldalánál vágtam ezeket az íveket, ez nyilván abból is adódik, hogy magamat próbáltam belekomponálni, azzal voltam elfoglalva, hogy a kezem, a karom, a mellem, a hasam, a nyakam benne legyen, akkor a másik oldalon ezt ugyanígy le kell vágni. Ez most így kicsit féloldalas. Elfogadom a vágást, de akkor mind a két oldalon következetesnek kell lenni ebben. Rozi munkáihoz mérem ezt a képet, azokhoz a munkákhoz, amiket tőle eddig kaptunk. Egyrészt köszönöm, hogy elkezdte a leckéket újra, másrészt az első leckét megoldottnak tartom, azzal együtt, amiket elmondtam, és amiket remélem, hogy Rozi jegyzi magának a jövőre nézvést. Ez egy három csillagos kép, és az első osztály első leckéje ezzel megoldásra került. (hegyi)
értékelés:    

Rozi angyala

Én speciel munkaidőben (pszt!) csináltam meg, Anita instrukciói alapján. (Melyet ez úton is újra köszönök!)

szeptember 4.

Nagyon szép virágfotót kapunk Rozitól, annyit hozzáteszek, és ez valószínűleg nem a Rozi hibája, hanem a fényképezőgépéé, hogy nem teljesen ott, és úgy éles ez a kép, mint ahogy az az igazi lenne. Ezzel túl sok mindent nem nagyon lehet tenni, ezt elfogadom így ahogy van. Persze, ha Rozi majd úgy gondolja, és olyan lesz a helyzet, hogy törheti a fejét egy másik gép beszerzésén, akkor majd érdemes lesz ezzel a technikai résszel is foglalkozni. Ami a képnek az érdeme, hogy egy olyan rózsafotót látunk, ami a szokványostól eltérő képkivágást és kompozíciót mutat. Ami ebben a képben izgalmas az nem is a fő központi figura, hanem az a két másik rózsafej, ami ennek a nagynak az árnyékában él, amit, mint egy kis satnya ikertestvért, elnyom a főszereplő. Azt is hozzáteszem, hogy ez akkor is működött volna, ha nem alkalmazza ezt a fekete-fehérré egyszerűsítő photoshop effektet. Két irány lehetséges: az egyik, hogy színesben dolgozom, a másik, hogy fekete-fehérben. A köztes állapot miatt a határozottságából is veszít a kép. Ha fekete-fehérrel dolgozunk, a tónus az, ami abban fog segíteni, hogy ez egy gyászos, szomorú állapot, vagy pedig egy erőtől és energiától duzzadó állapot. Izgalmas lenne fekete-fehérben elkezdeni egy kicsit gondolkodni, mert a tónusrenddel szerintem jó tisztába jönni, és ehhez a fekete-fehér könnyen ad segítséget. Ha színesben hagyom, akkor evidens, hogy ez egy öröm, és akkor tényleg csak a formai rész az, ami az örömhöz vegyít némi egyéni ízt, némi olyan élményanyagot, amivel az életben sokszor tudunk találkozni. Szóval az irány jó, és a meglátás is jó, a technikára nem tudok most mit mondani, elfogadjuk olyannak amilyen, viszont ezt a bindzsizést én nem kedvelem, ez ennél a képnél gyengít, úgyhogy kettő csillag. (hegyi)
értékelés: