Szorgalmi

Bohócok

Eléggé távol áll tőlem ez a lecke, és sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is fényképezzek... és hát ez lett belőle.

Én azt szeretném, ha Dóra kicsit közelebb hozná magához a Csendélet leckét, azt írja, hogy eléggé távol van tőle ez a lecke. Ehhez azt tudom javasolni, hogy akár elmegy egy könyvtárba, akár bármelyik képzőművészeti múzeumba, ha bemegy, ott biztos van művészeti bolt, biztos, hogy fog tudni találni csendélettel foglalkozó könyvet. Nem kell megvenni, senki nem fog rászólni, ha csak úgy lapozgatja - lapozgassa őket, hogy kicsit közelebb kerüljön hozzá a csendélet. A csendélet sosem tárgyak önmagában, sosem a tárgyak egymáshoz való viszonyáról szól, mindig az alkotó lelkivilágáról szól, arról a helyzetről, amit ő mesélni akar. A csendéletnek a lényege az, hogy olyan történetet tudjon nekünk előadni, ami úgy, és csak úgy megfogalmazható, de mindenféleképp mese, még akkor is, ha krumplik, zöldségek, vagy gyümölcsök vannak rajta. Ráadásul ennek esztétikai formában kell megjelennie. Itt most vannak bohócok, ezek egymással kommunikálnak, az egyik a középső ujját mutatja a másiknak, érdekes figurák, de hogy ez most miért lett lefényképezve, azt nem tudom, nem derül ki számomra, hogy mit akar ezzel közölni. Ezek biztos színesek, de valamiért most fekete-fehérben lettek lefotózva. Valamiért a haja annak a jobb oldali pumuklinak le lett vágva, ahogy a bal oldalinak le lett vágva a füle meg a sapkája meg a teste. Valamiért mindegyiknek le lett vágva a lába, de ezt sem értem, hogy miért. Ha ez egy beállított szituációs gyakorlat, az érdekes lehet, hogy eljátszunk ezekkel a bohócokkal egy történetet, ami egy emberi történet, és oda beteszem őket, mint bábuk, de mégis a valóságot próbálom tükröztetni, akár ál-szoció játékot is lehet ezekkel játszani. Ez érthető, és jól visszafejthető üzenet lenne, most nem nagyon látom át, hogy mi akar lenni, mi történt. Olyan, mintha egy nagyobb képből egy kisebb képkivágást kaptunk volna. Csendéletként ez nem értelmezhető. Beszéljük meg a hozzászólásoknál, hogy ez miért lett csendélet. Átteszem a Szorgalmiba, és ott folytassuk a beszélgetést róla. (hegyi)

Naplemente a Boráros tér felett

Igen, van rajta effekt (bár nem sok), de nekem ez itt és most így. Pont.

Olyan ez az egész, mint egy kotta, hangjegyekkel, ezek a lámpák meg drótok. Azért nem tudok vele mit kezdeni én magam, tőlem azért áll ez távol, mert olyan, mintha egy cukormázzal le lenne öntve az egész. Az én érzelmi helyzetemhez nincs szükség arra, hogy az alkotó még pluszban ráerősítsen arra, amire, ha akarom, egyébként is értek. Ha nem fotóról lenne szó, hanem zenéről, akkor azt mondanám, hogy popzene, ilyen darkos, kicsit szomorkás popzene. Hogy ez rezonancia-e, ezt se tudom igazán megállapítani amiatt, amit itt elmondtam. Azért vagyok tanácstalan, mert nem tudom, hogy mi van akkor, amikor valamit nem tudok kicsomagolni. Értem, hogy miért csinálta meg Gimesi ezt a képet, de én nem csináltam volna meg. Értem, hogy ha már megcsinálta, akkor miért rakott rá ilyen effekteket, de én nem tettem volna rá effektet. A tipikussága, ami kérdés, hogy van-e bármi olyan, ezen a képen, ami más, mint bárhol máshol elkészíthető kép naplementében. A Szabadság szobor az egyetlen, ami ezt az egészet igazolja. Pedig meg lehetne ennek a dolognak a maga szocio hidegsége is az oszlopokkal, de ettől a filterezéstől pont ezt a szocio-réteget hántotta le róla András. Ha csak formailag nézem, és azt mondom, hogy csak esztétika, és forma, akkor nekem ez a kép kompozícióban nincs összefogva. Zavarnak a technikai hibái. Nem tudom, hogy mik azok a pontok a képen, hogy azok madarak akarnak-e lenni, vagy valami effekt, vagy sérülés érte az objektívet, vagy mik azok. Ahogy az ég elfeketedett, és ennyire vissza van fogva a tónus, ez is egy olyan kérdés számomra, amit nem tudok visszafejteni. A nap, meg a felhők érdekes fényjátékot hoznak létre, de ez nem elég ahhoz, hogy ellensúlyozza ezt az egészet, amit a képnél látok. Egy lényegesen szűkebb képkivágásban lehet, hogy működne ez a kép, ha a tetejéből nagyjából majdnem az egész feketét levágnánk, és a kép jobb oldalánál, ahol a második legmagasabbnak mutatkozó villanyoszlop van, utána nem sokkal szintén vágnánk, valahol ott, ahol összeérnek a villanydrótok. Talán akkor egy működőképes kép lehetne, de akkor is azt mondom, hogy olyan, mint arany hidat fényképezni, hogy önmagában nem elég, és ebből a nézőpontból a Szabadság szobor sziluettje sem elég meggyőző. Átteszem ezt Szorgalmiba. (hegyi)

Elhull a virág, eliramlik az élet

2011. június 12-én vasárnap délután 3-tól az Estiskola csapata főz a Tilos Maratonon, mégpedig az előző évi hagyományt nem megszakítva, Szentmihályi lecsót! A helyszín a Dürer-kert, (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.), és mindenkit várunk, lehet jönni segíteni, kóstolni, szeletelni - a lányok hozhatnak saját készítésű csipetkét is - a lényeg, hogy ez egy családi nap lesz a Tilos programjában is, tehát nem csak estiskolásokat várunk egyedül, jöhet az egész família. Másnap munkaszüneti nap van, tehát nem kell aggódni, hogy meddig tart a buli. Este koncertek is lesznek, egyrészt a Deja vu Revue, másrészt pedig a Dep'art, akik a hazai underground oszlopos tagjaiból szerveződtek. A részletes Tilos Maraton programot a Tilos oldalán találod.

Ágnes nyaral

Balla80
Balla80
Balla80
Balla80
Balla80
Balla80

Szorgalmiba gondoltam, mert riportnak nem valami alapos.

Zöld ladik

Nem akartam leckébe gyömöszölni.

Dilemma

Miért?

történelemóra

2011. május 31-én, kedden 18 órakor nyílik Balla Demeter soron következő kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest, Károlyi M. u. 16.) Balla 80 címmel. Bevezetőt mond E. Csorba Csilla főigazgató, a kiállítást pedig Kincses Károly fotómuzeológus nyitja meg. Az esemény élőben is követhető lesz a múzeum (http://pim.hu) honlapján. A kiállítás 2011. augusztus 20-ig a hagyományos múzeumi nyitvatartási rend szerint látogatható, hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között. A kiállítássorozat támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága.