Szorgalmi

Cím nélkül

Felidézem a kulcsmonatot: "mindenki csináljon azt, amit akar". Ha ezt veszem alapul, mint szabadságélményt, és mint abban a filmben megfogalmazott szabadságélmény mellett létrejövő ironikus megközelítést, mert ne felejtsük el, hogy a Márti leckéjének a megoldásánál az is benne volt abban a képletben, hogy ez a szabadság illúzió. Nagyon beszédes az a film, tessék megnézni. Azért mondtam el ezt itt a kezdeteknél, mert abban van az ereje ennek a képnek, hogy egy nagyon kötött helyzetnél, két szobor között történik az ugrás, de sikerült abban az állapotban lefotózni ezt a helyzetet, amikor már látható az, hogy ez az ugrás ekkora, és nem fog még magasabbra szállni Bara. Létrehozta, fújja a buborékját, ott van, emelkedett, megtörtént az, amit akart, de mégsem szabadult ki abból a körből, amiben van. Ez a kitörési vágy benne van a filmben is, erről nagyon jól mesél ez a kép. Még egy dologra hívnám föl a figyelmet: a szappanbuborék és az a vasgolyó, ami a körív közepén van nagyon jó párhuzam. A légiesen könnyed szappanbuborék, és a nagyon konkrét, tömör vasgolyó. Pilinszky mondja: "Holnaptól ellenállás nélkül,
egyenletesen gurulok." (hegyi)
értékelés:

Jóska és Zsolt napocskái
Jóska és Zsolt napocskái
Jóska és Zsolt napocskái
Jóska és Zsolt napocskái
Jóska és Zsolt napocskái
Jóska és Zsolt napocskái

Anita útmutatásai alapján, meg a rádiós segítséggel a tanfelügyelő és a pedellus is elkészítette a napocskákat.

Péter

Vége a mobil korszaknak, új műsorhoz új fényképező dukál. Az első nikonos képeim közül. Akit érdekel a technika: 1600 ISO, 4-es blende, 15-öd. Manuális, 50-es objektív.

Horizon 202

Íme az emlegetett kamera. Orosz gyártmány, (eredetileg hadiipari fejlesztés). 2.8-as objektívje van és "igazi panoráma" gép. Az objektív elforog exponálás közben és körívben futó, szabványos leica filmre 24x63 mm-es felvételt készít. Létezik roll filmes változata is. Nálunk Benkő Imre a legismertebb alkalmazója.

2011. július 23-án (szombat) este 6-tól tartjuk a Nyári Estiskola Találkozót, mert nem múlhat el nyár úgy, hogy ne üljünk le egy jó beszélgetésre egymással. Mindenkit várunk, estiskolást, rádióst, látogatót, hallgatót, írót, olvasót, barátot, lesznek meglepetésvendégek is, úgyhogy ne maradj ki ebből a buliból! A találkozó helyszíne ismét a már kipróbált Roham kávézó (és bár és kert), Gonnok vár minket. Hozzatok kiskabátot, mert most a kertben leszünk, szabadtérben. Kérjük, hogy jelezz itt a kommentben vagy e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád. Hegyi pedellus és Török adásvezető A találkozó helyszíne tehát: Roham Budapest, VIII. kerület, Vas u. 16.

Gabinak

köszönöm a mesét ezzel a "mesefigura" portréval.

Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011
Tilos Maraton 2011

Szentmihályi lecsó.

Igen, aki ott volt, tudja, aki nem volt, bánhatja, ez a képsor elég jól megmutatja azt, hogy milyen helyzetben is voltunk mi ott. Bandi ebben a hintaágyban egészen elképesztő képet mutat, ilyekor irigylem a testalkata miatt, hogy a gyerekeknek fölállított hintaágyat ő teljes lelki nyugalommal használhatta, én nem mertem beleülni. Szóval egy jó képsor, egyetlen egy képet hiányolok belőle, és ezért lesz ez két csillagos riport: magát a lecsót. Itt azért elkészült ez az étel, erről nem ártott volna valami záróképet adni. Az nagyon látszik, hogy dolgozunk vele, nagyon megy a meló, de Anita valamiért nem nézett bele abba a bográcsba, nem tudom miért. (hegyi)
értékelés:

A 2011. május 31-én készült felvételen Balla Demeter Balla 80 című kiállításának megnyitója látható. A bevezetőt E. Csorba Csilla, a múzeum főigazgatója mondta, a kiállítást Kincses Károly fotómuzeológus nyitotta meg. Köszönet nekik, és a megnyitón megjelent barátoknak, kollégáknak, estiskolásoknak!

Vasárnap délután az Estiskola csapata a Dürer-kertben lecsót főzött a Tilos Rádió 20 éves jubileumán a Tilos Maratonon. Volt minden földi jó, gyerekprogramok, Dep'art, Deja vu Revue, csocsó - és a látogatók elmondása alapján a szentmihályi lecsó is jól sikerült. Papó beszámolóját, és a képeket a Tilos oldalon nézhetitek meg. Köszönet mindenkinek, aki ott volt, senkit se szeretnék külön kiemelni, mert mindenki segítsége aranyat ért, de két embernek engedjétek meg, hogy mégis név szerint köszönetet mondjak: Piller Gergő és Bagi Tamagucci Tamás, akik a teljes folyamatot vigyázták. Ismét bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk, hajrá, jövőre ugyanitt!

xfelszállás

Ez szerintem egy hülyéskedés eredménye, és neked, meg annak, akivel ezt csináltad, az fontos, egyébként képileg nem. Szorgalmiba átteszem azért, mert imitáltatsz valamit, de ebben az ökörködésnek az ereje nagyobb, mint a valós munkáé. Ha ez felszállás akar lenni, akkor a hölgy nem fogja így összeszorítani a két combját, nyilván azért szorította össze így, és azért ebben a pózban van, mert nem akarta, hogy a bugyiját lefényképezd. Itt valószínű ő ebben a cipőben sokat nem mozgott a földön, tehát a felszállást csak a karjaival imitálta. Imitáció, nem valóság, nem hiszem el, ennyi a problémám. Szorgalmi. (hegyi)