Rögtön az elején ezzel a filmmel kapcsolatban szeretném mondani, hogy nagyon örülök ennek a kisfilmnek. És azért, mert ha nem tudatos, akkor szólok, ha tudatos, akkor még jobban örülök, hogy alapvetően két térrendszerrel dolgozik, egy előtér és egy háttérfelülettel és miközben látszólag, a film indulásakor azt gondolhatnánk az első képet látva, hogy természetesen egy kitakarás miatt itt lesz egy ember által készített szerkezet, és akkor majd biztosan történik valami a háttérben, és kéremszépen nem, párhuzamosan, az előtérben és a háttérben is egy nagyon izgalmas, külön úton járó történetet látunk. És ezt a két külön utat, a háttérben a szereplő tekintetében felénk néz, és az előtérben zajló pici kis mozgást, az üveg kupakja alatti gyűrű kis elmozdulását ezt később az általunk ismert, lehet ez komp, hajó, valamilyen motorikus szerkezet hangja köti össze egy úttá. Nyilván valamilyen olyan térben, helyzetben lehet az utazó, ahol ez az alaprezgés, mozgás az üveget önálló mozgásra készteti. Aminek nagyon örülök az az, hogy itt mikromegfigyeléseket látunk. Látszik, hogy előmegfigyelések is vannak, mert az alkotó mikor észrevette ezt a természet által létrehozott spontán mozgásokat és aztán erre szerkesztett itt egy ilyen kis látszólag egyszerű helyzetet, hiszen nem biztos, hogy a környezetében mások látták, hogy a kamerát hogyan, hova helyezte el, és a modell és a kamera között közelibe ez az üveg itt van és egy picit elmozog nekünk, és nem biztos hogy ezt akár a környezete is látta, ezt a közös játékot, ami attól vált közössé, hogy az alkotó a film végén kinéz, felénk néz, ugyan nem kacsint, de mégis ahogyan felénk néz, üzeni, hogy nektek mutatom, hogy hogyan mozog el a világ, hogyan jár és kel életre az élettelen, tehát megvan benne az a személyes attitűd, az a személyes átszűrés benne, amit oly sokat szoktunk említeni, másrészt pedig megvannak azok a bocsánat, hogy ezt mondom, akár Leonardo Da Vinci könyvét már többször említettem itt, vagy Bertalanfi Pál A világnak két rendbéli ismerete, ahogyan istentől teremtetett és pihenőóráiban megírá azt egy jezsuita szerzetes, ez a könyv 1757-es, tehát akár ezt, akár a Leonardo könyvet említve az a nagyon izgalmas, hogy megvan a reneszánsz attitűdje a filmnek, a dolgok, az események, a világ megfigyelése és értelmezése, de nem a birtoklás szintjén, hanem az összefűzés szintjén, egyszerűen olyan a kisfilm, mint egy fizikaóra, amit az Öveges professzor Hekis történeteiből az egyik, hogy jééé, nézzétek, itt van egy parányi dolog, ami így és így tud viselkedni, egy közegben, ahol utazunk, dolgozunk, és van egy alsó, titkos világ, de ezt a világot nem akarom uralni. És miközben ez egy pici kis, látszólag jelentéktelen dolog, a kompozícióval, és azzal, hogy ez a Traubis, gyömbéres vagy nem tudom milyen műanyag pille-palack ide van helyezve, a főszereplő, akár a Csillagok háborújából az egyik szereplő is lehetne, az egész manifesztálttá válik, az egész óriásivá válik. És ebben a rövid, pici kis etűdbe ez jól áll össze, anélkül, hogy bele akarnék avatkozni, esetleg lehetne azzal zárni ezt a kis filmet, hogy az alkotó iszik ebből az üvegből vagy lecsavarja a kupakot, netán visszaszorítja – tehát valami pici kis dramaturgiai geg a végéről hiányzik, de akkor is önmagában a történet nagyon jó, én megadom a négy citromdisznót. (szőke) értékelés: