Na igen, itt már értelmezhető az, amit mondtam, hogy mi zavart az előző képben: itt, attól, hogy meghagyod a képnek a keretét, itt ettől értelmezhetővé válik a dolog. Az egy másik kérdés, hogy van-e erre szükség. Akkor lenne erre szükség, és akkor lenne jó, hogyha megfogtad volna ezt a papírt, és én látnám az ujjadat vagy a kezedet, de nem látom. Nem tudom, mennyire érthető, hogy önmagában a tűz és a papír és a közlés az az előző képen erősebb, hiszen trükkösebb vagy azáltal, hogy nem mutatod a képhatárt. Van benne probléma, mert az alsó képhatár azért mégiscsak belelóg, de azért megfotózható lehetett volna ez úgy, hogy az nem látszik. Itt most beviszel engem a valóságba. Igenám, de a valóságban csak a tűz történik. Semmi más. És senki más. És akkor viszont az a baj, hogy könnyen el tudom azt is képzelni, hogy ez csak egy játék, hogy meggyújtottam ezt a papírt. És te tulajdonképpen csak egy hatást akarsz elérni, érted? Tehát az a helyzet, amit létrehoztál, az ennél drámaibb, mintsem hogy hagyd az egészet elúszni a fenébe. Történik itt valami, a valóságban. Történt akkor is, mikor elkészítetted magát a fotót, ami az alap. De történik azáltal is, hogy azt meggyújtottad. És történik azáltal is, hogy nézed azt, hogy ég a tűz. Csakhogy ez a „nézed azt, hogy ég a tűz”, ez nincs rajta a képen. Ehhez valamilyen jelzésnek kéne lennie a valóságból, és a valós Mészáros Istvánból, aki ezt a képet fogja. Álmomban két macska voltam. (hegyi)