Hátsó kertem 1.
Kovács Tamás trükkjével készült, ezzel: objektív maszkolás.


Hátsó kertem 2.
Mint az egyes, csak itt a maszkot távolabb tartottam a lencsétől.

Kedves Márti, nagyon köszönjük a képeket, és ha lehet, szeretnék itt utalni a 60-as 70-es évekbeli szentendrei festői vonulatra, vagy Korniss Dezső munkásságára, ezek a formák hasonló üzenetet hordoznak. Mind a két képen motívumokkal történő játékot látunk. A fölső képen ilyen kis gyertyák, sírkő formák, mint egy temetőben, vagy emberkék, kulcslyukak láthatóak, az alsó képen körök, félkörök - nyilván ez az optikai játékból adódik, és ennek a színvilágnak a játékából adódik a kép. De a kérdés megint az, miért van a két kép összecsomagolva? Lehetne vitatkozni, hogy melyik a jobb, ezek nonfiguratív foltok. A festészet és a fotó határmezsgyéjén vannak ezek a képek, és én azt mondom, hogy ha már festészettel is foglalkozunk a fotóapparáttal, érdemes mélyebbre menni. Ha már meghozom azt a bátor döntést, hogy nem figurális képet mutatok, akkor ezt lehet még bátrabban is tenni. Az mindegy, hogy ezt mivel érem el, csokipapírral, vagy üveggömbbel, amiben hull a hó, csak az a lényeg, mi a végeredmény. Megállna mind a két anyag önállóan. (szőke)
értékelés:

Talán Van Gogh, talán én

Kedves Márti, lehet, hogy ezt fogjuk csinálni, hogy én nem értem a te üzeneteidet, te meg az enyémet, de ezen lépjünk túl, mert ettől még figyelünk egymásra. Szóval: nagyon szép az alsó kép. Nagyon tetszik. Nagyon jó a felső kép. Nagyon tetszik. De fölvetődik az a kérdés, hogy miért kettő? Ha már kettő, miért nem három, mint egy triptichon? Azt nem értem, hogy a két kép azon kívül, hogy a technikája hasonló, hogyan szervül egymáshoz. Nyugodj meg, hogy ezek a képek önállóan is megállnak. És nagyon különböző üzenetük van. A fölső képen egy büszke, játékos nő üzen ide a figyelő fiúknak, akik hozzászólásokat írnak. Az alsó egy merengőbb, eltűnődőbb, még azt is mondhatnám, hogy Andrzej Wajda: Nyírfaliget című filmjének hangulatát is idézi, más tehát az üzenet. De mivel együtt jöttek, gondolkodom a történetiségen, hogy a büszkéből az elmélázóba változik a történet? Nem tudom. Általában egy hármas egység erőteljesebben közvetít egy sorozatot, mint a két kép. A másik, hogy én azt mondanám, hogy így most ezek ki is oltják egymást, mert nem egymásra épülnek, hanem két jó és fontos érzelmi állapotot tükröző kép harcol egymással. Mindkét helyzet fontos. Két kép, két disznó. (szőke)
értékelés:

ott
Nem lecke, csak úgy.

Kedves Márti, az előző képek kapcsán beszéltünk arról a lehetőségről, ahogyan az előtér és a háttér kapcsolatrendszerével, akár élességgel, akár expozíciós játékkal - sejtésem szerint itt erről van szó - a síkra redukált felületet térbelivé változtathatjuk. Itt a kép elképzelésem szerint úgy készülhetett, hogy egy hosszabb expozíciónál egy erdőben a fixen tartott kezeddel körbefordulsz. A kompozíció rendben van, a kapcsolódások rendben vannak, elsősorban azt értem ez alatt, hogyha csak önmagában a mozgásban lévő hátteret látnánk, akkor az idő és a mozgás furcsa ellentéte nem lenne jól érzékelhető. Van még egy érdekessége a képnek, hogy a háttérben alkalmazza a fotós a sötéteket, világosokat, majdhogynem azt mondhatnám, hogy a háttér egy ilyen szőnyeg felület expresszív módon jelentkezik a képen, és az előtérben lévő kéz és a ritmusok lágy tónusban vannak tartva. Emiatt is működik jól az ellentétpár a képen. (szőke)
értékelés:

kutyám az erdőben

Kedves Mártikám, remélem megjöttetek a nyaralásból és azt a levelemet, amire nem válaszoltál, arra a levélre majd válaszolok, nagyon örülök, hogy képpel jelentkeztél. Tudod, hogy nem kenyerem a beszéd, én is érzek a te üzeneteidbe, nagyon tetszik a kutyád, csak nem tudom, mi a neve. (szőke)
értékelés:

Azzal az elhatározással készülődtem itthon a Völgy felé, hogy valami ajándékot is viszek magammal, lehetőleg olyat, aminek más is örülhet, nem csak én. Valahogy így juthatott eszembe a sör, és azok közül is főleg a barna Kozel, ami után nyilvánosan vágyódott több alkalommal is a Pedellus a virtuális jelenlétemben.
   Szóval keresgetni kezdtem, de amellett, hogy ez Magyarországon nem kapható semmilyen formában, szembesülnöm kellett azzal, hogy itt is csak üvegben, dobozban egyáltalán nem. Ezért azon kezdtem gondolkozni, hogy hány üveg sör az, ami általam elvihető. És akkor először arra gondoltam, hogy egyet viszek, mint szimbólikus ajándékot. Aztán meg arra, hogy ezt nem tehetem, egy sör az nem sör, egyet nem vihetek, ígyhát találgatni kezdtem, hogy mi lehet az a szám, ami a sörről úgy általában az ember eszébe jut, és már azt mondja: Ah! És akkor arra gondoltam, hogy ez a szám sörből elsősorban a tizes, mint ahogyan pénzből például az egymillió. Igen. Tíz üveg sör, egymillió forint, ezek olyan alapegységek, amikkel kapcsolatban lehet álmodozni.
   Aztán kipróbáltam a bevásároló kosárban, és marhára nem bírtam el tíz üveg sört kényelmesen, úgyhogy abban egyeztem meg magammal, hogy lesz négy üveg barna kozel, a többi 6-os csomagolású, valami más dobozos, akkor is, ha most emiatt vacakolós izének fogok tűnni.
   Tehát megvoltak a sörök, Budapestre, sőt Oroszlányra viszonylag könnyen eljutottam velük, csak a lépcsős részeken, - ahol nem lehetett húzni a bőröndöt - jutott eszembe, hogy az álmodozáshoz szükséges sörmennyiség igazán lehetne valami kisebb szám is.
   Dörögrde viszont már bőrönd nélkül mentem, kértem aputól egy cekkert, abba pakoltam a tíz sört, és fogtam a pöttyös ridikülöm, amibe minden egyéb cuccom belefért, és elindultam reggel, korán, busszal Dörögre. Fehérvárig minden szuper volt, ezen a buszon kevesen utaztak, élveztem a szép tájat, meg a légkondit, és próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz ez az egész. Fehérváron viszont át kellett szállnom egy veszprémi buszra, ami sajnos Pestről jött, és már eleve tele volt, nem sok esély látszott a felférésre, de végül sikerült úgy helyezkednem, hogy elnyertem a sofőr meletti utolsó helyet a lépcsőn, egy ünneplőruhás néni hatalmas virágcsokra alatt. Végig álltuk az utat, a néni néha rezegetette a virágját, én meg néha csörgettem a söreim. De örültem ennek is, jó hely volt. Ilyen tisztán még sosem láthattam magam előtt az utat, pont mint egy autóversenyzős videójátékban, ahol sem a kocsi orrát, sem a műszerfalat nem kérem a nézetbe.
   Veszprémből már csak Kapolcsra kellett eljutni valahogy, de itt is nagy tömeg várakozott ott, ahova remélték a buszajtó érkezését. Itt volt egy szimpatikus fiatalember, nagy bőrönddel, aki rámmosolygott és mondott valamit, és én hirtelen nem tudtam, hogy ő most csak úgy simán kedves, vagy valaki olyan, akit nekem ismernem kéne-e, és ha igen, akkor kire hasonlít, és hirtelen más nem jutott eszembe, mint a Szilárd, de neki meg a neve nem jutott eszembe, csak az, hogy a testsúlyával mutatkozott be a kisfilmjében, és akkor gondoltam, megkérdezhetném, hogy mondjuk: Szia, te hány kiló vagy? Mert lehet, hogy ismerjük egymást. De végül nem mondtam semmit, mert ha nem ő az, akkor túl sokáig tartott volna elmagyarázni, hogy ez valójában egy heylénvaló kérdes volt, mindenféle hátsószándék nélkül. (Ha a mégiscsak a Szilárd volt, akkor üdvözlöm!:) Innen két buszt is küldtek, felfértem simán, megint ülhettem, szuper volt.
   Kapolcsról a Völgybusszal tervezetem továbbutazni a maradék 4 kilométeren. Meg is néztem a menetrendet, és örömmel láttam, hogy csak 10 percet kell várni a következő körútra. A menetrend a buszmegállóban ki volt akasztva, egy lánnyal álltunk ott ketten és türelmesem vártunk. Egyszer csak a szemközti megállóba jött egy ilyen feliratú busz, de mi emitt vártuk, és csak akkor lett teljesen világos, hogy ez lett volna az, amikor befordult a dörögdi útra. Ezután már nem sok reményünk maradt, gyalog indultunk el porszkálva az egyéb célú járókelők között. Itt már igen nehéznek, és a világ leghülyébb ötletének tartottam a sört, mint ajándékot, és az is baromságnak tűnt, hogy a tizes az bűvös szám. Aztán kicsit stoppoltunk, de mivel én ugyan fel nem vennék senkit, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy más másmilyen ebből a szempontból. De azért mégiscsak felvettek, és egészen elvittek a falu szélére. Itt úgy éreztem, hogy bűvös szám és ajándékkompozíció ide, vagy oda, én ennek a lánynak adok egyet a Pedellus söréből. És adtam.
   Na, akkor már csak az Ősök házát kellett megkeresnem. Egy templomocska mellett találtam rá, és a bámészkodásba belefeledkezve lassan haladtam előre, és egyszer csak hallottam egy hangot, amint azt mondja: Menj már ki a képből! És akkor odanéztem, és láttam, hogy valószínűleg nekem szóltak, és közben nevettek, és én még néztem őket egy kicsit, és közben beléptem a kertkapun, aminek magas vasküszöbe volt, és én abban megbotlottam erőteljesen, szinte beestem a kapun, és akkor mégjobban nevettek, én pedig pontosan egy völgymunkás lány orra elé toppnatam be billegve, aki a téglamúzeumot őrizte, és nem tudom mi lehetett az arcomra írva, de a lány azt mondta: Semmi baj, másokkal is megesik!Hát így érkzetem meg a célohoz. Kedvenc kalandjaim csak ez után következtek.

Találkozás a Pedellussal

...tehát beértem a kertbe, és akkor elindultam megkeresni a Pedellust. Nem volt nehéz, már számtalanszor láthattam videón, rögtön észre is vettem, ahogy a bográcsok körül sündörgött videókamerával a kezében. Nem szóltam neki, hanem úgy próbáltam helyezkedni, hogy benne legyek a képében. Gondoltam, így hamarosan felfedezi a nyilvánvaló jelenlétem. De tojt a külvilágra, csak a bográcsokat filmezte. Jól van, ezt még elnéztem neki, dolgozik. Akkor még egy kicsit arrébb mentem, hogyha felpillant, akkor mindenképpen észrevegyen, és segítségként kidüllesztettem a söreim. És akkor kisvártatva a Pedellus tényleg felnézett, de úgy rajtam keresztül el, valahová máshová, mintha ott sem lennék. Ez megtörtént mégegyszer, utána fogta magát, elfordult és elindult a pulykaudvar felé.
   Na! - gondoltam, és - hegyizsolt! - mondtam, de úgy látszik túl halkan, mert mint a gólem, csak ment előre süketen. Úgyhogy kénytelen voltam utánacsörögni az üvegeimmel és hangosabban rászólni: HEGYIZSOLT! Na, akkor végre visszafordult, és megismert, de csak abból az apropóból szerintem, hogy aznapra már nem vártak mást.
   Aztán ez az alaphelyzet végigkísérte az egész ottlétem. Egyszer megmondta kerek-perec, hogy nem hasonlítok a képemre, amiről én inkább nem kérdeztem semmiféle részleteket, hátha olyat is mondana, amit egyáltalán nem akarnék igazából hallani, de ő mégis képes lenne őszintén megosztani velem, másszor pedig megesett, hogy megkért, hogy 4-re legyek az Ősök házában, mert kezdődik valami program, és én szófogadóan oda is mentem a Déneséktől, akiktől elbúcsúztam, hogy "Akkor nekem most muszáj mennem, még be kell vágodnom a Pedellusnál!" És akkor elmentem bevágódni, és meglepetésemre Lukács Béla előadás volt, amire örömmel ültem be a többi tíz fő közé, és láttam a Pedellust is, ahogyan a Bélának segít a grafikonjai bemutatásában, és néha feláll, és visszaül, aztán nézelődik, rámnéz, aztán máshová, és egyszer csak kimegy, és kisvártatva csörög a telefonom, és kiszaladok, hogy felvegyem, és kiderült, hogy a Pedellus keres, hogy hol vagyok már. Hát mondtam, ott ültem bent veled, amíg ki nem jöttünk telefonálni.
   Ilyenek estek meg velünk. De nem aggódtam nagyon, mert úgy tűnt szórakozott ember egyébként is. Például olyat csinált, hogy amikor bepakoltunk az autóba a cuccainkat, és elmentünk máshová, akkor kinyitotta, amikor meg visszamentünk, és be akartunk szállni, akkor meg bezárta a távirányítójával. Egyébként olyankor, amikor megismert, olyankor mindig kedves volt. Például szendvicseztünk, meg kóláztunk együtt, és kaptam nagyon sok szép Balla Demeter képeslap-képet, aminek nagyon örültem.

Képek

Egy pulyka a baromfiudvarban, akinek ernyedten csüng egy lilás-kékes, rücskös bőrrész a csőre felett, és ezt türelmetlenül himbálja jobbra-balra. Aztán ugyanez a pulyka, ahogy felszippantja, feltornyozza ezt a dolgot egy kis kupacformába a csőre tetejére.

Az Ősök háza hátsó kertjében álló fa, amelyiknek az ágaira mintha köralakú tükrök volnának akasztva, és ahogy fúj a szél, a fény néha a szemembe villan. Olyankor feltűnhetene benne olyasvalakinek az arca, akit nagyon szeretnék látni. Vagy épp ellenkezőleg, olyané, akitől félni lehetne. De ez inkább kisfilm részlet lenne. Sokáig semmi, és egyszer csak egy arc a szélben forgó tükörben.

A kéményen a piros fazék, amit kéményestül lefényképeznék, a képet megfordítanám, és ez volna a világ teremtése Taliándörögdön.

És saját magam, ahogyan állok az udvaron egy pokróccal a hónom alatt és egy pöttyös ridiküllel a kezemben, kicsit tanácstalanul.

A Dénesék sátorhelyére egyik este sötétben érkeztünk a Pedellussal, két korsó sörrel a kezünkben. Mielőtt a tábortűzhöz mentünk volna, nekem még sürgősen be kellett ugranom egy titkos helyre, ezért gyorsan a zsoltu kezébe nyomtam a söröm, a karjára akasztottam a pöttyös ridikülöm, és megkértem, hogy énekeljen valamit, majd magamra csuktam az ajtót. És akkor most jön a kép: kérem képzeljük el, ahogyan a Pedellusunk mindkét kezében sörrel, a karján pöttyös ridiküllel magányosan ácsorog egy számára idegen kert közepén éjszaka, amikor egyszercsak odalép hozzá az előzményekből semmit sem sejtő házigazda, és megkérdezi: Segíthetek valamiben?

Hát ezeket nem fényképeztem le.

És még két dolog, ami nagyon tetszett

Az egyik, Kocsis Levente grafikákból álló kiállítás a dörögdi református templomban. Egy egészen kicsi templomot képzeljetek el, a fehér falain pedig fehér lapon fekete grafikákat, olyan törött, néha szálkás, egyenes, szögeltes vonalú ábrákat, és hozzá vidám, franciás zenét. Amikor bementem, olyan szerencsém volt, hogy két fiú éppen valami ilyesmi dalt próbálgatott játszani a templomi orgonán (vagy valami olyasmi hangszeren) és érdekes volt az a sérült, fekete-fehér törött képi világ ezzel a vidám, táncos, élő és élni akaró zenével együtt. Véletlenül kikerekedett ott bent a világ.
   A másik pedig a plébánián egy zsákutcafolyosó, ami imazsámollyal volt lezárva a vége előtt, és erre térdepelve lehetett betekinteni a hajdani pottyantós vécé üregébe, ahonnan tükrök szórták felénk a fényt. Ez volt a kedvencem.

alkalmi csendélet

Márti képe egy disznót azért kap, mert cinikus, és itt a többieknek mondanánk, akik esetleg nem régóta vannak itt az Estiskolában, hogy az első meghatározó kép az oldalon Mártié volt, másrészt, ha az elmúlt háromnegyed évet megnézitek, akkor mesterünk, Balla Demeter egyik képére enyhén szólva hajaz a kép, ebből kifolyólag lehet azt is érteni, hiszen Márti nálunk már egy közfogalom, olyannyira, hogyha az ember szemtől-szembe találkozik vele, akkor szinte nem is ismeri fel, lásd ugye a Pedellus és Márti találkozásai Dörögdön, ez majd később egy híres film címe lesz - itt meg kell, hogy jegyezzük természetesen, hogy egy ilyenfajta alkalmi csendéletet csak egy nő hozhat létre, éppen azért, mert ezen a képen szinte vágyjuk, várjuk, hogy Balla Demeter megjelenjék. De nincs ott. És talán pont ettől a hiánytól nagyon is azt lehet érezni, hogy egy női lélekkel komponált képet látunk. Ugyanúgy, ahogy a képen nincs rajta Balla Demeter, és erre mondom a kép pimaszságát, és ezért kell, hogy a második disznót is megadjuk a képnek, nincs rajta a mostani alkotó sem, nincs rajta Márti. A harmadik disznót a kép csak azért kapja meg, mert a kép kompozícióban rendben van. (szőke)
értékelés:

Kedves Márti, a többiek számára mondom, hogy az etűd stílusa elsősorban a budapesti iskolából kinőtt és elszármazott Tarr Béla mikrorealizmusát idézi. Két irány érzékelhető a filmben, az egyik a hang, a másik a "mozgó" kép. Felfedezhető, hogy mozog a kép, jobbra nagyon lassan, talán ez a tudatos használata az egészen minimális mozgásnak próbálja aláhúzni a monoton és idegesítő városi atmoszférát, zajt. Ezzel az ellentétpárral dolgozik a film, a város zajdinamikájával és a szabadságot sejtető felhőkkel. A problémám csak annyi, hogy mindez az üzenet nem rendelkezik kellő súlypontozású kerettel. (Kedves Márti, tudod olyanra gondolok, mint amikor nagyon régen fogtál egy képkeretet, és belebújtál a keretbe és tartottad a kezeddel azt). A többiek számára lefordítva ezt azt jelenti, hogy a filmnek igazából nincs kezdete és nincs befejezése. Elindul, mert betöltötte a számítógép, leáll, mert ennyit küldtek át. Ezt a feszültséget is el lehet fogadni, hiszen az az alcím, hogy élünk, hogy egy életen át berregnek a szabadság felhői, de mégis kell, hogy a nézőnek segítsünk egy felütéssel, egy bevezetéssel és egy lezárással is. Különben nem sűrítődik a film drámája. (szőke) értékelés:

Csendélet

Kedves Márti, a tükröződéses képnek, ami az Estiskolán nagy divat, nem elsősorban a felhők, vagy a butellás üveg, vagy az a valamilyen hétvégi háznak az ablak előtti polca, nem ezek a szerkezetek a titkai, bár a képen nagyon érdekesek az egyeneseknek a ritmusai, osztásai, polc széle, tükröződő ház, ablakszél, vagy akár, hogy függőlegeseket nem találunk, a titok mégis abban a vörös színben rejlik, amelyik a tükröződő butella felületén érzékelhető. Attól izgalmas az egész kompozíció, hogy alapvetően bár sejthetőek színek a képen, tompított kékek, okkeres felületek, szürkék, valamennyi sötétbarna, de összességében mégis inkább monokróm, vagy egynemű tónusrendszeren belül működő visszafojtott rendszert látunk. Kivéve a vöröset. A festészetből tudjuk, hogy elsősorban a plakátfestészetben a századfordulótól ismert technika a szürke és vörös használata, ami mindig diszharmóniát hoz létre. Itt erről a titokról van szó, és ez nagyon jól van arányba hozva, mert a vörös pici, ráadásul az egyetlen görbék által határolt felület is egyben. (szőke)
értékelés:

oázis

Márti képe kapcsán szeretnénk ismét megjegyezni néhány dolgot a többieknek is. A tájkép a középkor előtt nem jelenik meg önálló fogalomként, nem kap hangsúlyt, a festészeti eljárásokban háttérként jelenik csak meg. Onnantól tekinthetjük a tájkép fogalmat meghatározónak, erősnek és szuggesztívnek, hogy a képen megjelenő különböző jelek között a táj kapja a legnagyobb hangsúlybeli arányt. Ez ugyanúgy érvényes a csendélet fogalmára, hogy a csendéletben elhelyezett élő vagy élettelen tárgyak kompozíciós rendjükben a képben dominánsak, irányító erővel rendelkeznek, és a körülöttük elhelyezkedő látvány, hátér, táj, szobabelső arányaiban kisebb hangsúlyt kap. Így akár egy tájban fényképezett virág is lehet csendélet, ha a hangsúly a virág formán van, és egy tájban fényképezet virág is lehet tájkép, ha a táj felé tolódik el a hangsúly. Visszatérve Márti csendéletére, itt egyértelműen a növények formái, ritmusai az irányadóak, másrészt egy tárgyon keresztüli tükröződés, amelyben kissé látható a háttér, az épületek torzult falai, így itt nagyon is elfogadható a csendélet meghatározás. Jó a rozsdavörös szín, jóval határozottabb, mintha szépia lenne, vagy hideg kék. Ez a szín még jobban fokozza a látvány mellett a hangulati közlés erejét is. (szőke)
értékelés:

Merülés

Merülős portrém. Mártás - mondhatnám, ha mernék még viccelni a címekkel. :) (Itt természetesen nem én nyomtam meg a gombot, csak kitaláltam, hogy mit szeretnék mutatni, és a készült sorozatból válaszottam egy olyat, amivel egyetértek.)

Kevdes Márti! Érkezett hozzánk egy látszólag egyszerű, amúgy összetett üzeneteket tartalmazó kép. Elsődlegesen azt értem az összetettségen, hogy első ránézésre figuratív kompozíciót látunk, amiz akár gondolhatnánk provokatívnak is. Mindez még jobban bonyolódik, mert maga az emberi alak (félalak) az álló formátumú képnél fejjel lefelé és kicsit tengelyében döntött formában néz ránk. Olyan ez, mintha a régi nyelvből azt hallanánk, feje tetejére állított világ. Ugyanakkor az is eszébe juthat az embernek, hogy talán egy tánc őrületes forgásainak pillanatnyi perdülő kockáját látja. Persze tudom én, hogy egy kád vízben fekszel és valaki lefényképezett, nem ezt akarom megfejteni. Visszatérve, akár a feje tetejére állított világ, akár a perdülő tánc asszociációja, mind a kettő azért jön létre, mert valójában a fekete fehér kép ritmusarányai dinamikát hordoznak. Nem diszharmóniát, de nyugalmat sem. Ezek az összefüggések sugallják azt, hogy a képet ne elsődleges szintjén csak egy félaktként elemezzük, hanem egy picit a képszerkesztés arányai szerint is kezdjük vizsgálni. Véleményem szerint így kapjuk meg a kép fontosabb válaszait. Tónusaiban három nagy meghatározó egységgel dolgozik a kép, a feketével, szürkével és a fehérrel. Hadd tegyem hozzá, hogy bár egy tónusokkal építkező képet látunk, mégis a szürkék árnyalatai redukálva vannak, így valójában a képen lévő feketék, egyféle szürkék és szinte ecsettel ráfestett fehérek jelentik az egységet. Közérthetőbben fogalmazva a kép alkotónak valószínűleg csak kapaszkodó, vagy idézőjel a test ábrázolása, erőteljesebb élményt látunk a foltok arányaival, tónus ritmikájával. A balról jobbra ferdén, szinte ecsetvonás-szerűen húzódó csíkokat - lásd haj foltjai -, a 18-19. századi japán festészethez vagy a haikuk inspirálta japán akvarellekhez kapcsolnám. Mindenféleképpen ebből fontosnak tartom megjegyezni a gesztust. Nem csak figurális vonatkozásában látunk a képen gesztus üzeneteket - "nézzétek, itt vagyok itt van a ti csábító, huncut mosolyú puttótok" - de ugyanilyen gesztusrendszert látunk a színek tekintetében is. Ha nemcsak a dinamika és a lendület lett volna fontos, akkor valószínűleg a szürkékben sokkal több finomabb árnyalatot is felfedeznénk. Mindezek tekintetében, ha jól keresgélünk, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a kép alkotásával létrehozott cél - figyelemfelkeltés, zavarbaejtés - teljesül, úgy formailag, mint verbálisan. (szőke)
értékelés:

Barátság
A barátaimmal a barátságról.

Mártikám, itt nincs mese, ez három disznó, ez egy szép ritmus. Érezzük benne a korai Vera Hitilova filmes szemléletét, és jó, hogy ennyi darab pulcsid van, ami mind a tied valószínűleg. Házi feladat, megnézni az Egy faun megkésett délutánja, vagy a Játék az almáért című filmet. (szőke)
értékelés:

Márti portréja

megjegyzés: ezt még mi kértük Mártitól, hogy hadd tegyük föl ide. (hegyi)

Kedves Márti, egy 3 disznós képsorozatot látunk, főleg a Dokumenta 6 kiállítási rendszerében voltak hasonlók, annak idején a Balázs Béla Stúdióban Bódy többször dolgozott velük. Ebből a korai időszakból a 80-as évek legelejének egyik híres alkotóját tudjuk megemlíteni: Nam June Paik. Ebbe a vonulatba tartozik ez a hat mozaikból álló fotósor. Itt is annak örülünk, hogy a vágy fogalma összetettebben mesélődik. Mivel érezhető benne a mozgás, a mozgófilm belső karaktere, kockák egymásutánisága, tehát ebből következően a mozgófilm a következő lépcső, vagyis ha kérhetjük, ha módod van rá, kezdj el mozgófilmben is gondolkodni. Csak így tovább! (szőke) értékelés:

Én, a nagyszájú
Válasz Feri szorgalmijára.

Kedves Márti, ennek a képnek az egyik erénye, hogy egy valós nagyító eszközzel éri el az alkotó azt a hatást, amelyet itt is az öniróniához használ. De ez a kép sem kerülheti el az előző küzdelmeit, miszerint a látvány az alkotóval szemben eléggé szarkasztikus. Itt Márti akármelyik késői Rolling Stones lemez Mick Jagger imitátoraként működhetne. Egyszerűbben lefordítva, a női portré klasszikus jegyeit a középső nagyított kép átfordítja, és férfias jelzésekké változtatja. A kép realizmusában itt jelenik meg a szürreális, vagy a valóság feletti. (Szőke)
értékelés:

Márti barátja 2
Krisztián jó fej, mer' a barátom.

Kedves Márti, ennél a képnél a vágással van probléma. Az ötlet jó, a virághajú férfibarát. De: a nyaknál nagyon keveset hagytál, szinte semmit, a fejet meg lehetett volna kicsit feljebb mozdítani a fához képest. Ha még nem virágzott el a barátod, ismételd meg. (szőke)
értékelés: