Fahadsereg

Az a kép, amit Eszter beküldött nekünk, valószínűleg abban a környezetben, amiben készült jobban érthető, mint kiszakítva ebből a környezetből, és így egy oldalra föltöltve, azzal a képkivágással, amit kapunk. Mondjuk mesélek most egy történetet, ez egy fikció: gyerekkoromban elmentünk Zamárdiba táborozni az iskolával, nagyon távol voltam otthontól és minden olyan nagy volt, végtelen, sok, és féltem attól, hogy nem lesz egy barátom se, ezért nagyon sokat járkáltam az erdőben, ami körülvette a tábort, és ez az erdő akkor nekem, a gyereknek egy óriási, hatalmas erdőnek tűnt, ami magához hívott, amiben el tudtam bújni, le tudtam ülni egy kis farönkre és nézni a lemenő napot, és várni, hogy a szüleim mikor jönnek már végre értem, és visznek innen haza. Azért meséltem most ezt a történetet el, mert ebből talán érthető, hogy vannak szituációk, amikor az adott helyzet más megítélés alá esik, lényegesen nagyobbnak, többnek, szebbnek, végtelenebbnek tűnik, mint amilyen az épp a valóságban. Még akár saját magunk is, ha bizonyos idő elteltével ugyanarra a helyre visszalátogatunk, mosolyogva, és egy picit értetlenül állunk előtte, hogy miért tűnhetett nekünk ez olyan végtelennek, olyan óriásinak. Ugyanis ez most így, ebben a formában nagyon szép fényeket ígér, próbál mutatni ezekkel a hosszú árnyékokkal, és nagyon érdekes az, ahogyan a fák között átsüt a fény, de hadseregnek nem igazán mondható. Szinte megszámolható, hogy hány fa van ide ültetve, ami egy hadseregnél ennyire nem igaz. Tehát itt valószínűleg van valamilyen olyan történet, amit most nem kapunk meg, ami miatt Eszternek ez ott, akkor fontos volt, ezt a képet ott, akkor elkészítette. Mi most, nézők nem biztos, hogy megtaláljuk az okát annak, hogy ez a kép miért készült. Hogy mi a megoldás, azt nem tudom, mert nem ismerem a sztorit, de valahogy segíteni kéne a nézőnek, hogy ugyanazt élhesse át, mint amit Eszter átélt. Én ezt a képet most visszaadnám ismétlésre, akár azzal, hogy ha lehet, akkor ezt a történetet egészítse ki Eszter kompozícióval, vagy magát a Csend leckét próbálja meg magán másképp átszűrni, mert most ezt a csendet, ezt a hadsereget, ezt az élményt a néző nem biztos, hogy könnyedén át tudja tőle venni. (hegyi)

Tükörkép

Tetszik a kép, nagyon jó az ötlet. Mondanivalójában is abszolút egyetértek azzal, ami a tükröződésben látható lakótelepi helyzet. Azt nem tudom, hogy mennyi lehetett itt még lent a fold felé, mert itt most van egy szép kis vágás, csak nekem ezzel most a föld van pont levágva, miközben az a rész, ami efölött megvalósul, az számomra már annyira nem izgalmas. Ha itt valami járda volt, nem tudom, amin esetleg emberek tudtak volna sétálni, akkor lehet, hogy ez létrehozhatott volna egy még izgalmasabb játékot. Így is tetszik. Az is izgalmas, hogy a valós térben egy lombozó fát látunk, míg a tükörkép az egy kopasz fa. Szóval filozófiájában nagyon jó és értelmezhető az üzenet, amit Eszter küld nekünk. Nem biztos, hogy igazam van. Beszélgessünk erről! (hegyi)
értékelés:

Mosoly(r)om

Van egy izgalmas helyzet a képben, hogy valamiért sikerült egy olyan formát megtalálni Eszternek, hogy nem tudja az ember, hogy mi van kint és mi van bent, vagy melyik fal darab hova tartozik. Itt két sík is van, az első a külső a fal, a másik a benti világ, és mégis, valahogy ezt sikerült megbolondítani, ezért izgalmas nekem ez a kép, és nagyon tetszik. Eltűnő világ... hm... értem én, de azért ezt én inkább épített környezetbe tartozónak érzem, mert az eltűnő világ leckében a személyességnek nagyobb szerepe van. Ebben azért van egy távolságtartás. Ahogy a leckeszámok növekednek, azért ebben előjön az is, hogy a személyesség, az áttételes üzenetek azok, amiket keresünk. Nekem ez inkább 13-as lecke. (hegyi)
értékelés:

BKV gyereknap
BKV gyereknap
BKV gyereknap
BKV gyereknap
BKV gyereknap
BKV gyereknap

Hat képből álló sorozatot látunk. Maga a forma abszolút jól értelmezhető: látunk egy ősöreg villamost, valahol látszik, hogy közben az emberek érdeklődéssel fordulnak felé, az is látszik, hogy ez a kép most készült, a ruhákból, a környezetből, tehát nem valami archív képpel van dolgunk, és aztán mi is, mint nézők felkerülünk erre a villamosra. Szépek ezek a formák, a színek, rácsodálkozás erre a megtelt táblára, ami manapság abszolút kiment a divatból, hogy ilyet jelezzenek a járműveken. Aztán látunk bőrszíjas megoldást, amit talán kapaszkodó akar lenni vagy csomagtartó, megint egy belső enteriőrt látunk. A következő kép megint nagyon izgalmas a tükröződésekkel és a tükröződések miatt, hogy az égből kimetszett darab és a villamos ablakán visszatükröződő darab nagyon is hasonlatos világba visz minket. Tehát szintén egy izgalmas kép. Az ötödik kép számomra annyira nem része ennek a sorozatnak, mert itt most zavarba vagyok hozva, hogy most akkor melyik villamoson voltunk. És ez a zavar nem biztos, hogy olyan jó. Értem én, csak bizonytalanságot kelt a nézőben, és ez a bizonytalanság az alkotó bizonytalansága, hogy le tudok-e mondani arról, hogy ez a villamos is megtetszett vagy nem. Én azt mondom, hogy le kellett volna róla mondani, szigorúbbnak kellett volna lenni. Az utolsó kép nagyon is jó fotó. Lehet, hogy én megfordítottam volna, és ezzel kezdenék, és ami most az első kép, azzal fejezném be a sorozatot. Nekem izgalmasabb lenne úgy a felütés. Legyél magaddal egy picit kegyetlenebb, a feszesebb mesemód segít. (hegyi)
értékelés:

Új élet

Az egyediségét keresem ennek a képnek, hogy mitől más ez, mint bármi más ilyen helyzet, amikor kicsit omladozik a vakolat de van előtte egy fa. Mert most nagyjából ennyit látunk. Omladozik egy kicsit, lejött azért már onnan a plezúr, de azért ott van egy fa is. Igen, ezt lehet így is értelmezni, hogy új élet, óva intek mindenkit, hogy az MGTSZ betűszót mögé tegye, de ennél azért nagyon sokkal többet most én ebből nem kapok, megint azt mondom, hogy az Eltűnő világ leckének a felhívását tessék megfigyelni, hogy miről is szól. Én örülök, hogy ebbe az irányba elkezdtünk keresni, de azért egy picit a személyesség ehhez kell, tehát nem lehet teljesen elvonatkoztatni attól, hogy most akkor minden vakolathiányos fal alkalmas arra, hogy demonstrálja ezt az élményt. Ez sajnos nem így van. Ebből most nekem nem nagyon jön át Eszter. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kancsó és váza

Na végre. Nem azt mondom hogy ez száz százalékosan kész. Fogok majd megint mondani olyan csúnyákat, hogy mit, hova meg hogyan. De végre valami önmagában arról szól amiről, és nem találok benne olyan idegen tárgyakat, amik zavarnák a koncentrációt, vagy zavarnák az élménynek a befogadását. Látunk két kerámiaformát, látjuk ezt a nádasztalkát, és valami hátteret. És nagyon szépen monokrómban van ez az egész tartva, egyszínű, sárgás, kicsit melegebb tónus mint a sima fekete-fehér, tehát egy kicsit sárgásabb színben. Nagyon szép, és nagyon térbeli plasztikus ez az egész. Nekem egy picit itt most az a bajom, hogy ha én csinálom ezt a képet, akkor a két tárgyat kevésbé ragasztom össze. Azt is megmondom miért: ha azt mondom, hogy az egyik nőies forma, a másik egy férfias forma, talán nem járok messze az igazságtól. Ezeknek ugyan van egymáshoz köze, és az nem is baj, hogy ha van, de azért valamilyen döntési helyzet van, hogy én most kinek drukkolok. Most a férfi formát nagyon szétmetszi ennek a kancsónak a füle. Ezen lehetett volna talán valamennyit módosítani, nem azt mondom, hogy teljesen különálló két tárggyal kell dolgozni, lehet összekapcsolni ezeket a formákat, csak nem biztos, hogy ez a fül a szerencsés megoldás. Azt is lehet, hogy ha ezt elforgatom ezt az első edényt, akkor is egymáshoz tudnak úgymond simulni ezek a formák, és kevésbé kérdéses ez a fajta érintkezés. Egy picit szűkre van nekem ez most komponálva, egy kicsit nagyobb levegőt kéne talán hagyni. Lehet, hogy ha ezt a füles kancsót egy kicsit közelebb hozod a kamerához, akkor ott az előtérben a tér az jobban kitöltődik, és lehet egy kicsit nagyobb levegőt hagyni oldalt legfőképp. Nem sokat, egy picit mindenféleképp. De azt gondolom, hogy az előzőekhez képest ez nagy előrelépés, nagyon köszönöm, és ez egy abszolút jó irány. Tehát ha izgat téged, és ha érdekel a csendélet, és én azt remélem, hogy igen, akkor ez az irány az, amiből el kell indulni. És akkor ezzel lehet elkezdeni játszani, hogy erre forgatom, arra, ilyen megvilágítás, olyan, és akkor magad gyűjtöd a tapasztalatot, hogy mi hogyan változik ezáltal. Ezektől függetlenül, amiket elmondtam, pontosan azért, hogy érezd, hogy ez az irány az az irány, ami igazán működik, én erre most megadom a három csillagot, nem azért mint hogy ha nem lehetne ezen javítani, vagy változtatni, hanem azért, hogy hajrá, hajrá, ebbe az irányba menj tovább. (hegyi)
értékelés:

Szárazvirág

Hasonlatosan az előző szituációhoz, itt megint elindul egy folyamat. Nagyon jó a meglátás, nagyon finom dolgokat vesz észre Eszter, nagyon szép ez a kék váza ezekkel a virágokkal, tényleg nagyon gusztusosan van összerakva ez a szárazvirág kompozíció. Kicsit mondjuk kiborul ebből a bödönből, de ez nem olyan nagy baj. Van alatta egy nádasztal, ez már nekem annyira nem fontos, főleg a vízfoltokkal nem. Oda azokra a foltokra valamit oda kellett volna tenni, például egy almát, vagy egy dinnyét, vagy egy dísztököt, vagy mindegy mit, ugye valamivel ezt célszerű lett volna eltakarni, mert ez olyan mintha az a macska, aki az előbb ott futott a kerítésnél, beszaladt, és odapisilt volna. Úgyhogy az ott most annyira nem szerencsés. És hát megint azt mondom, hogy az nem lett eldöntve, hogy mi is az, ami téged ebben izgat. Sejtésem van, hogy neked az tetszett meg, ami a falon történik: ez a nagyon szép árnyjáték. Dehát akkor erre kell koncentrálni, mit érdekel téged a bödön, miért fontos ez a nádasztal? Akkor azzal foglalkozz, ami a virág, és a falra vetett árnyékának a kapcsolata. Ezeket ki kell mondani exponálás előtt: hogy mi érdekel, mi izgat, mi az ami ebben neked felkeltette a figyelmedet. Ha ezt magadban így ki tudod mondani, így szépen, fizikailag, mondatba szerkesztve, hogy: én most azt szeretném csinálni, hogy... Akkor onnantól kezdve már tudod, hogy mire megy ki a játék, és azzal kezdesz el foglalkozni. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Váza és gyertya

Kapunk egy formailag jól megválasztott képet, aminél elindul egy izgalmas folyamat. Látunk egy vázát, aminek a tükröződése is egészen szenzációs tudna lenni ezen a bútoron, gondolom ez valamilyen fényes politúros lakk bútor. Az árnyékok is izgalmasak, ezek a hosszú árnyékok, talán valami szék adhatja ezt, valami széknek a háttámlája. Tehát nagyon jó az irány, és hát vannak rendetlenségek, ami miatt ez nem áll most össze csendéletté. Megmondom mire gondolok: ez a fajta formai játék ledobja magáról ezt a háncsból készült kis pártedlit, vagy nyakkendőcskét. Ez giccs. Ezt így adják oda a virágboltban, és beletesznek egy csokor virágot, és egy szép születésnapi csokor, dehát akkor, amikor a virág már ebből kipusztult, akkor az ember ezt le szokta erről venni. Nem biztos, hogy oda való, mert ez a forma önmagában szép, ez meg most így kettészabja, szétszabdalja. Nem igazán látom az értelmét sem, hogy mit akar ez szimbolizálni. Ő a férfi? Vagy mi az, ami miatt ő ezt a nyakkendőt megkapta. A másik az, hogy szó van a címben a gyertyáról. Valószínűsítem, hogy az a barna kis szakácssapka, ahogy ott megégve, a képnek a jobb oldalán van, az lehet a gyertya. Dehát ez csak ilyen következtetés, sokminden másra is gondolhatnék ezzel a formával, hogy az mi akar ott lenni, lehetne pecsételő, lehetne egy kis süteményből megmaradt darab, szóval én most nem akarok ezen az úton továbbmenni, de lehetne sokminden más is. Egy biztos: hogy ha a cím nem utal rá, én meg nem fejtem, hogy ez ott egy gyertya. Miért? Azért mert nem ég. A gyertya általában ég. Erről már volt többször szó az Estiskolán: gyertyákat láng nélkül fotózni nagyon ritka eset az, amikor érvényes képet ad. A gyertyának világítania kell, hát ettől van benne élet. És hát egy picit szűkre van most ez az egész kompozíció hagyva, ráadásul ugye elindulnak ezek a játékok a tükröződéssel, de ez csak jelzésértékkel van jelen, az árnyékok szépek lennének, de magán a váza testén egy nagy fekete folt maradt. Én azt mondom, hogy itt megint az a helyzet, lehet hogy rosszul érzem, és akkor majd Eszter kijavít, hogy nem nyúltunk hozzá ezekhez a tárgyakhoz, nem rendeztük be a mi ízlésünk szerint, hanem ezt ott így találtuk, rácsodálkoztunk, szép, lefényképeztük. Igenám, csak amikor elkészül a kép, akkor a néző egyből szőrösszívű, és elkezdi ezeket így szétcincálni benne, hogy mit keres ott az a kis kék folt a bal felső sarokban, mi a jobb felső sarokban az a feketeség, mi a háttérben az a fehér áttűnés, szóval ilyen kérdések vannak, és erre nem ad választ a kép. Eszter biztos tudja, hogy az ott egy ablak, az egy szekrény, vagy egy órának az alja, a másik az a falnak a díszítése, sok mindent lehet mondani, de ez nincs értelmezve a képen. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, mint lecke. Az irány jó, és a megfigyelés is jó, csak a megfigyelésnél nem szabad megállni, főképp a csendéletnél nem. Szinte nem nagyon fordul elő olyan helyzet az életben, amikor a csendéletet a sors, a Jóisten, vagy a szerencse úgy rendezné, hogy az úgy van kész, ahogy. Valamennyit általában azért hozzá kell nyúlni. Itt ezt most hiányolom. (hegyi)

Napfényes pezsgőzés

Az első igazi tavaszi reggelt, napfényes pezsgőzéssel ünnepeltük.

Kitűnő kép, nagyon szeretem. Az ívekkel, a formákkal, a tömegelhelyezéssel. Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy minden, minden zseniális. Még az sem zavar, hogy ott van ez a talán komposztáló, amiben az összegyűjtött levélhulladék van, mert az is egy formaként értelmezhető. Nagyon jól van kiválasztva az expozíció ideje, nagyon szépek a vetett árnyékok a padlón, nagyon szép az üvegnek, a poharaknak az árnyéka. Valami olyat talált Eszter magának, ami egy hibátlan megoldás. Én erre nem is nagyon sokat akarok többet modnani, mert nem lehet ezt jobban cincálni. Ez három csillag. (hegyi)
értékelés:

Macska-póz

Van négy cicánk, ezt már szerintem majdnem mindenki tudja, ezért engem könnyen le lehet venni a lábamról a macskafotókkal. Én nagyon kedvelem ezt a képet, és én azt pontosan tudom, hogy a cicákat nagyon nehéz úgy lefényképezni, hogy minden alkatrészük meglegyen, és valamilyen jellegzetes macska-beállítást kapjunk. Itt ez majdnem sikerült is, és azért mondtam hogy tudom hogy ez mennyire nehéz, mert ahogy mi osonunk, ők ezt vehetik támadásnak is, utána befeszülnek, elfutnak, megijednek, tehát nem egy egyszerű helyzet a macskákkal való fotográfusi munka. Ami ebben most nyilván nehezen megoldható, az az, hogy a növényzet egy picit zavaró. Ha bujább növényzet lenne, és abból csak itt-ott feltűnne a macska, az is egy vállalható helyzet lenne, vagy hát hogy ha a macskára koncentrálhatnánk, anélkül, hogy ez az orgonahajtás, meg a kis gazok takarnának, az is megint jól lenne. Nekem nagyon tetszik az a drótháló-megoldás, amit itt látunk, dehát azért itt zavaró momentumok vannak a kép jobb oldalát illetően. Ezért kettő csillagot tudok rá adni, és azt mondom, hogy ha Esztert érdeklik a macskák, akkor ki lehet nevezni egy ilyen cicát, akit úgymond nyomon követek, és megpróbálni megtalálni azt a megoldást, ami jellemző ezekre az állatokra. (hegyi)
értékelés:

Azok a régi szép idők

Egy régen épült háznak a részletét láthatjuk oszlopfőkkel, kis előtetővel, és egy láthatóan félbehagyott munkálattal, amikor egy vakablak készülne egy régen meglévő ablakból. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon izgalmas rátalálás, de annyiban szeretnék segíteni Eszternek, hogy szeretnék bátorságot önteni belé, hogy egy picit lehet ilyenkor a döntésben bátrabb lenni, és azt mondani, hogy eldöntöm, hogy ebből az egész helyzetből engem mi izgat. Merthogy egyszerre van most jelen az a fajta lepusztuló környezeti helyzet, ami erre a házra jellemző, a málladozó gipszdíszek, az oszlop aljánál levert vakolat, és maga ez a vakablak rész is. Most ez így egyszerre szól, egyszerre van jelen, és így most a néző nem biztos, hogy jól el tudja dönteni, hogy mit szerettél volna ezzel most üzenni. Hogyha letakarom, hogy ez melyik leckére érkezett, akkor a néző számára nem egyértelmű, hogy az Eltűnő világ kérdéskörét akarja feszegetni. Tehát nagyobb bátorságot szeretnék adni ahoz, hogy a döntésednél a felesleges sallangokat nyugodtan le lehet hagyni. Nem kell, és nem kötelező. Lehet közelebb menni, és azt mondani, hogy márpedig ebből csak egy rész érdekel, és abban a részben találom meg az egészet. Ez az egyik irány. A másik irány természetesen az, hogy ha ez a ház önmagában is képvisel értéket, vagy önmagában is megmutatja azt a szépséget, ami itt elpusztulóban van, akkor viszont hát távolabb kell lépni, és az egészet mutatni. Tehát én most egy picit bizonytalan vagyok, mert a kettő között vagyunk félúton. Én erre most adok egy csillagot, és azt kérem, hogy ha ez megoldható, akkor ebbe a leckébe próbáljunk meg érzelmileg picit jobban belemászni, mert most nem biztos, hogy teljesen jól látom, hogy Eszternek ebben mi a személyes üzenete. Keresd meg benne önmagad! (hegyi)
értékelés:

Téli álom

Ebben a képben, ami nagyon izgalmas számomra, az a természeti formáknak és ennek a kovácsoltvas kerítésnek a kapcsolódása. Az a formai megfelelés, ami nagyon is jól látszik és nagyon is jól értelmezhető. Ez nagyon szép hátteret mutat. Mindehhez képest a kép előterében, vagyis pontosabban a középterében elhelyezkedő padok - ezek ilyen sörpadnak tűnnek, amit ennek az étteremnek a tulajdonosa kinnfelejtett – ezek egy másik történetet mutatnak. És ez a kettő jó kontrasztot hoz és jól indít egy történetet. Ugyanakkor a kép előtere viszonylag szűkre van hagyva, de ebben a viszonylag szűk előtérben is ez a hó és a hóban látszó nyomok azok, amik elindítanák ezt a mesét a tulajdonképpen a képen még intenzívebben. De most ez, ettől a kompozíciótól, ettől a vágástól lemetsződik és nincs ehhez megfelelő mennyiségű tér hagyva az előtérben. Tehát ha egy picit tágabbra hagyom ezt a kompozíciót, ha egy kicsit távolabbra megyek – már ha ez lehetséges egyáltalán -, akkor egy nyugodtabb, tényleg mondhatóan meseszerűbb üzenet kerülhet a fényképre. Én, tehát mindamellett, hogy nagyon kedvelem ezt a képet, nem vagyok 100 százalékig meggyőzve, hogy Eszter azt a pozíciót foglalta el a kamerájával, ami optimális. Ezt persze ő fogja tudni megmondani, hogy mennyi mozgástere volt még és mik lehettek azok az okok, amik miatt ezt a képkivágást választotta. Nekem most a képnek a jobboldalán van olyan rész, ami annyira nem tartozik szervesen ehhez az üzenethez, míg a képnek a baloldalához én még adtam volna egy picit ebből a fából. Erre én most kettő csillagot tudok adni. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ebéd után

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)

Téli napsütés a Dunaparton

Nagyobb méretben itt látható.

Egy panorámafotót kaptunk a lecke megoldására és a technikai része ennek a dolognak az nagyon izgalmas. Az az érdekes ezekben a képekben, hogy olyan vizuális élményt tud adni a nézőnek, amit ritkán tapasztalhat meg, sőt, hát azt kell, hogy mondjam, hogy a valós életben így mi nem látunk, mert az emberi látás az tulajdonképpen lényegesen kisebb szögben ad éles és értelmezhető képet, és a periférikus látás az, amivel tulajdonképpen a mozgást érzékelni tudjuk, de igazán formákat nem. Ez az, ami ezeket a képeket úgymond érvényessé teszi, hogy nyugodtan körbe tudunk nézni egy olyan panorámában, ami egyébként nem adatik meg nekünk. Hogyha ezen a technikai élményen túljutottunk, akkor a kép ugyanazokat a szabályokat kell, hogy tudja teljesíteni, mint bármi más fotográfia. Kompozícióban, fényben, elrendezésben. És nagyon szép az a háttér, amit ez a kép ad. Nagyon szépek az ívei, az a – ha hunyorított szemmel nézem – szájforma, ami ezen a havas vízparti tájon elénk tárul. Ami nekem problémám ezzel a képpel, az az, hogy igazándiból ez egy háttér egy történethez, de maga a történet az nem került a képre. Magyarán, hogyha az ember egy ilyen technikai játékkal foglalkozik, akkor lesz izgalmas ez a kép, hogyha közben azért valamilyen történetet erre is fel tudunk építeni. És adja magát az a lehetőség, hogy szereplőkkel dolgozzunk. Akár azáltal, hogy ez több expozícióval készül ugyanazzal a szereplővel dolgozzunk és akkor annak a többszöri felbukkanásával mint mozgásfázisokkal létrehozunk egy mesét, vagy azzal, hogy különböző szereplőket szerepeltetünk különböző cselekvésekkel, de a lényeg mind a kettőben ugyanaz, hogy valamivel mozgalmassá kell tudni ezt a helyzetet tenni. Így, önmagában most ez olyan, minthogyha egy színpadot fölépítettünk volna, de a színielőadás még nem kezdődött volna el. Úgyhogy a kísérlet az sikerült és pontos és jó ez a fajta megoldás, de ettől még igenis szükség lenne erre a történetre. Én most ezért azt mondom, hogy szeretnék ehhez kedvet csinálni Eszternek, hogyha ő ezzel foglalkozni szeretne, mert maga a kiválasztás az jó, tehát ezért a két csillagot megadom, de azt is hozzáteszem, hogy tulajdonképpen ez így önmagában még nem kép. Tehát a két csillag, az inkább egy ilyen előremutató jelzés szeretne lenni most, hogy hajrá Eszter, és tessék dolgozni. Kicsit próbálj meg arra koncentrálni, hogy ne vigyen el maga a technika és a szépség magával, ne ragadjon el, hanem ugyanabban a koncentráltságban maradj meg ezeknél a technikai helyzeteknél is, mint amit az egyéb képeiden látunk. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Madárröpte

Madárröpte tengelic módra.

Köszönöm szépen ezt a képet és köszönöm azt, hogy Eszter az ő történetében kiegészíti azt a madár les képet, amire én mondtam, hogy én ott várnék azért valamit, ami utal arra, hogy itt tényleg van egy madáretetés. Hát végre itt van és látjuk. És egy jó pillanat, ahogy ez a kis repülőgép leszáll a leszállópályára. Valószínűleg KLM gép lehet, mert abban van azt hiszem sárga. Félretéve a viccet, nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon fontos az üzenete. Ez kompozícióban is rendben van, képszerkesztésben is rendben van. Három csillag. (hegyi)
értékelés: