Munkák | Page 8 | Látszótér

Szűrés

Nosztalgiázva

Nagyon örülök ennek a képnek éppen azért, mert amit talán az ezt megelőző képnél jeleztem, ugyanazok a motívumrendszerek - virág, fény, itt az olvasólámpa – csak egy előző képnél a tájkép különböző rekvizitumaiként megállnak a lábukon és amitől ez a kép pluszt ad, az éppen az Eszter jelenléte. Nem azért, mert egy tükörből saját magát lefényképezi, hanem a mosolyával, a tekintetével változtatja meg, emeli föl a kép jó, de szokásos világát, ahol egy enteriőrt látnánk, vagy az előző képnél egy tájképet látnánk. Épp Eszter jelenlététől, az arcától, a nézésétől válik ez egyedivé, sajátossá ez az egész kép. És azért szeretem a 2. lecke önportré házi feladatát a Nosztalgiázva címűt, mert itt megtalálható az a plusz adalék, amit az előző képnél kénytelen voltam keresni. Úgyhogy ez a kép véleményem szerint egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Megsárgulva

Kedvenc fám őszi ruhában.

Egy nagyon szép iskolafeladat, ami itt látható és ezekre is szükség van véleményem szerint. Egy jó arányjáték, egy tájkép, a tájképformával dolgozva és egy indítás. Egy olyan indítás, amibe tulajdonképp, ha ez egy film lenne, akkor most következhetne az a pillanat, amikor beszalad a barokk ruhába öltözött főhős, vagy elszáguldanak a lovasok, tehát amikor az esemény elkezdődik. Egy kicsit az az érzésem, hogy mint klasszikus kép feladatat természetesen szép és jó, de ha az Eszternek az ezt megelőző sorozatát megnézzük, ahol nagyon is vérbőn ott van az „eszteri” szemlélet, hozzáállás, egy picit azt érzem, hogy ez a kéznyom hiányzik ebből a képből. Tehát szép háttér ez a kép, de kérném hogy Eszter ismételje meg ezt a házi feladatot, kevésbé távolságtartón, mert ha valami kedvenc, ahogy a leiratban olvashatjuk, akkor ott igen erős személyes kapcsolatnak is lennie kell. (szőke)

Kuckóm

Igen, lehetne harcolni és azt mondani, hogy Eszter világa, ahogyan Eszter megmutatja nekünk mennyire hordozza kézjegyét azon túl, hogy Eszter tárgyait, párnáját, paplanját, ágyát, a polcon látható kis matchbox autóit láthatjuk, de hogy mégis valahogy az egész kvázi sterilnek tűnik. Én pedig azt mondom, hogy lehet, hogy ez a kép attól fontos. Hiszen a paplan, amely vastagabb és vékonyabb díszítőcsíkokat is tartalmaz, a 45 fokos szögben meghajtott, bevetett ágy, minden azt mutatja, hogy Eszter mint egy első találkozásra rákészült erre a képre és bár a vetett ágyat mutatja benne van a kellő szemérmesség és azt mondja, hogy egy első találkozásnál egy kávéházban az ember mindent megtesz, hogy úgy mondjam szalonképes legyen a köszöntés. És én azt gondolom, hogyha az előző sorozatban Eszter autós képriportját látjuk, ahol ő kellően vadóc, elfogadható, hogy egy nagyon is nehéz házi feladatban a 9-es lecke ágy házi feladatban az itt látható képnél kellően szemérmes ez a munka, amit Eszter küldött. Mert hogy Eszter szemérmes is. Lehet, hogy előttünk, lehet, hogy mások előtt, de ez az üzenet ezt hordozza. Én megadnám erre a három disznót azzal a feltétellel, hogy a vadóc Eszter is készítse el a 9. lecke ágy házi feladatra a Kuckó 2-őt. Várom, hogy milyen, amikor ez az ágy, amikor össze van túrva. (szőke)
értékelés:

Oldtimer Show 2009

Újjá született kedvencek, seregszemlén.

Eszter képriportja azért egy nagyon fontos vállalkozás és nagyon-nagyon szerethető, mert bátran azt mondja, hogy igen, elmentem egy kiállításra, igen, rengeteg Chevrolet meg nem tudom én régi motor meg mindenféle volt, kis duda, nagy duda, kis kerék, nagy kerék, engem nem ez érdekel, hanem az érdekel, hogy milyen ritmusok vannak, és az, hogy nekem ebben mi az élményem. Hiszen ha megnézzük, talán a negyedik képet, egy Pannonia motorkerékpár tükröződésénél igenis belerajzolja, beletükrözteti magát Eszter, mosolyog vidáman és azt mondja, hogy ez egy nagyon jó kirándulás volt, egy nagyon jó túra, ahol az én élményeimet, ritmus élményeimet figyeltem meg. Nem korrekt útikönyv albumot akar létrehozni, ahol ezek a 20-as évekbeli motorok és három, négykerekes kis speciális autók korrekt módon mint egy ilyen térképvázlat jelen vannak, hanem a kirándulás élményét, az odaérkezés élményét meséli minden egyes pillanatban és mindezt könnyedén teszi meg. Van itt egy Hoffer traktor talán, ha jól látom, vagy cséplőgép. Nem akarja nekünk teljes egészében - hiszen ez nem egy szerszám géplakatos oldal - megmutatni ezt a szerkezetet, de Guszti, a Guszti felirat, amely nyilván a traktor neve, vagy az eredeti tulajdonosé az bizony érdekli őt és ettől izgalmasak ezek a képek. Attól izgalmasak, hogy személyes az üzenet, Eszter személyes üzenetei, személyes naplója és nagyon örülök, hogy ebben a házi feladatban most érkezett egy ilyen kis összefoglalás. Egyetlen ok, ami miatt kettő disznó, hogy kell tudni nemet mondani, egy picit ezt lehetne feszesebbre venni, hogy mérlegre teszem az egyes képeket, a képek közötti kapcsolatokat, az egymásutániságot, és hogy olyan ritmizálást csinálok, olyan belső ritmust, ami a képeket egymáshoz képest is érvényesíti, és ilyen mérlegelés után ki szokott esni 2-3 kép, ami hasonlót mond el, az kiüti egymást, tehát ebből 2-3 kép még kimaradhatna. (szőke)
értékelés:

Szieszta

Délután a parkban.

Nagyon érdekes ez a függőágy, ahogy ide a nyírfák közé ki van kötözve és érdekes, ahogy mindez eltolódik egy kicsit a kép baloldala felé avval az idősebb nyírfatesttel és a körülötte lévő levél sötétekkel. Jó ez a ritmika, jó az, hogy ezek a színes felületek, ami a kicsit indián ágyhoz hasonlító színvilággal belekerülnek a természetbe. Egy jó gesztus, egy jó emlékkép, ami a csend kategóriájában szerintem nem egy rosszízű történet. Egy nagyon picit itt az előtérrel kezdtem volna valamit és egy picit jó lett volna véleményem szerint, ha valaki kiles, vagy kikandikál onnan abból a zsákból. Vagy talán a fotós és a fotós körül lévő emberek, ha voltak ott, azok valamilyen módon bekerülnek ebbe a képbe. De mint ritmus egy jó játék, azt gondolom, hogy a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Sarkon állva

A tükröződések nagyon kedvelt témái az Estiskolásoknak. Sokféleképpen voltak földolgozva már. Törött tükrök, szobában fekvő tükrök, torzítós, homorú és domború felületek. Egy ilyen játékot látunk itt is. És talán annyi lenne a megjegyzés, hogy ez a tükör kint a valóságban segítve a közlekedéseket, talán Budapesten a feladatát végrehajtja és dacol az időjárással. Sok ilyen apró jelzést látunk itt a fényképen, ahogy a kép legalsó sarkán, az épület frontfalán egy kis foncsorhibát láthatunk a vakolatot kitakarva, vagy mindazokat a festékfoltokat, amely a jobb fölső sarkon érzékelhető, ha jól látom fönt a tükrön, vagy akár a tükörkeret, amely felhívó jelként pirossal és fehérrel körbe van festve. Ott is a festék sérülései mind ezt az idővel dacolást jelzik. Én nem szégyenlősködtem volna, azzal, hogy ezt a keretet megpróbálom kihagyni. Már csak azért is mert maga az optika, a fotóapparát optikája is valamilyen módon torzít, tehát ha magát ezt a tükröződő épületformát szeretném ábrázolni, akkor vagy nagyon sokat kellett volna az épületből vágni, és mindez a szép ovális forma nem lenne látható, vagy pedig ugyanilyen nehézség jönne létre, mint amit itt érzékelünk, hogy a keret benne is van a mi valós keretünkben, a képkeretünkben és nincs is. Én igazából azt a döntést hoztam volna meg inkább, hogy ezt a furcsa, szoció, pop-artos, vörös és fehér zebraszerű keretet is megtartottam volna, mert nincs ezen mit szégyenkezni, hogy ez az anziksz úgy teljes. Kettő disznóra tudnám ezt értékelni. (szőke)
értékelés:

Végtelen út

A kép egy panno-szerű, hosszúkás, elnyújtott, erősen vágott - ugye az ég talán lemetsződik ebből a képből - egy felülnézeti kép, egy légi felvétel, amelyben nagyon fontos szerepe van a horizont felé haladó balra föl a kép teteje felé haladó útnak. Ugyanakkor eléggé intenzív ez a másik sztráda, ahol ilyen nyolcas ívekkel, vagy ilyen kis karikákkal egy ilyen bonyolult, összetett keresztben haladó úthálózat van. Ezt azért szeretném mondani, hogy vagy a kép jobboldali részénél, függőleges irányban szinte a négy útsáv mellett kellett volna ezt a képet vágni, hogy semmilyenfajta további geometrikus kiindulást ne érzékelhessen a néző, vagy azt a formai játékot is bele kellett volna komponálni ebbe az egészbe. Én amellett szavaznék, hogy mindez az összecsatlakozás itt jobbra, amiből csak egy töredéket látunk izgalmas lehet ehhez a furcsa útkígyóhoz, amely aztán oda a messzeségbe, a horizontba elér. Most akárhogy akarom, akár nem, a mezőgazdasági utak és ez a sztrádaszerű történet is középpontba, pontosan a mértani középpontjába érkezik a fekvő formátumú képnek, de ott nem történik olyan esemény sem vizualitásában, sem színhatásában, ami indokolná, hogy miért ezt az X alakú középponti részt látjuk középen. Sokkal, de sokkal érdekesebb a kígyó, amely balra föntkihalad ebből a képből. Sokkal, de sokkal érdekesebb jobbra, ez az ember által alkotott furcsa mechanikai szerkezet, ez az út-sáv-kígyó-nulla rengeteg, de mind a kettő, mind a két történet amiről itt beszélek, az kihúzódik a kép szélére és középen pedig egy X-ben itt valahol, annyit tudunk kimondani, hogy a régi mezőgazdasági utat, ami egy tanyához vezetett, vagy egy ilyen farmhoz, azt elvágta az útépítő cég és kezit csókolom. Tehát nem, miközben ez egy nagyon szép látkép, nincs átgondolva pontosan az, hogy azon túl, hogy egy légi felvételt elkészítek, mi a plusz adománya ennek a történetnek. (szőke)
értékelés:

Szárnyalók

Hazaúton, a felhők felett...

A pop art színvilágát érzékelhetjük itt a szokásos, hogy is mondjam – repülőgépből kinézek – képek sorozatában. Nagyon sokan készítették ezt el, akik repülőgépen utaztak, ha sikerült az ablak mellé helyezkedniük. Nyilván ezek parányiak, ezek a repülőgép ablakok, úgyhogy nehéz úgy komponálni utazásokon, hogy képzőművészeti szempontból, ritmikai szempontból is minden stimmeljen. Mégis azt mondom, hogyha lehetne, hogyha lehetett volna egy picikét izegni-mozogni avval a kamerával, ez a tűzvörös és acélszürke szegélyes szerkezet, valószínűleg meghajtómotor, vagy ott a háttérben a szárny egy picike széle, ha még erőteljesebben jelen van a képen, akkor ez a folyamatosan izgága világ még jobban számunkra érthető lenne. Ugye az Estiskolán többször beszéltünk a színdramaturgiában elsősorban a plakátfestészet kapcsán, hogy a vörös és a szürke egymásmellé helyezése az többnyire a mozgósító plakátok világában, húszas évek, Uitz Béla és más alkotásoknál felfedezhető ugye az egész modern művészet, főleg a plakátművészet egyik nagy üzenete, a vörös és a szürke egymás mellé állítása. Mert hogy ez nem csak dinamizál, hanem állandóan feszültséget is hordoz a két szín kapcsolódása miatt, vagy éppen a taszítása miatt, ellenpólusai miatt. Ez ezen a képen látható és ez az irány érzékelhető, csak arányaiban a párizsi kék felületeihez képest talán még jelentősebben kellett volna, hogy tömegében több legyen belőle és az alsó képmezőben erőteljesebben ott legyen. Tehát én ezt egy egydisznós képnek értékelem, de várom természetesen az alkotótól a továbbiakat. (szőke)
értékelés:

Egészségünkre!

Nagyon szerethető ez a kis játékos árnyjáték és én úgy gondolom, hogy mint ilyen megvan rá a két disznó. És annyi lenne a javaslatom, hogyha a barátok megvannak, a játék megvan, a játékötletek megvannak, megvannak az üvegpoharak, érdemes lenne, hiszen itt a legfontosabb ez a bizonyos talaj, a talajon lévő felületrajz, érdemes volna egy kicsit vándorolni és különböző talajformákon ezt a sorozatot elkészíteni. Más tónuson, füvön, köveken, vörös felületen, zöld felületen, akár emberi testen. Had ne adjam én erre a megfejtést, de hogy egy jó irány az, amit itt elkezdtetek. (szőke)
értékelés:

Csendélet anno

Biztos tudjátok, hogy nekem ezek a fajta történetek a gyengéim, hiszen Taliándörögdön az Ősök Házában a Dörögdi-medence múltját kutatva sok hasonló tárgy is látható. Bár szívemet melengeti és egyszerűen még szerencse, hogy csak gépelve érzékeltek engem és nem látjátok, hogy hogyan csorog a nyálam ezért a gyönyörű szép kerámia edényért, ami a kép jobboldalán van, vagy ezért a feliratos szódásüvegért, amely a kép baloldalán látható a feliratokkal. Nem véletlenül rosszalkodok és kötök bele ebbe a kép oldalsó felületbe, mert én azt mondom, hogy amennyiben ezek a tárgyak funkcióikban is látszanak és ezek a tárgyak mint múzeumi, vagy múltat idéző tárgyak fontosak egy képen, és itt azon túl, hogy egy fénytani tanulmányt látunk, azért erőteljesebben túllép a kép a valódi bemutatás felé - ez pedig azt jelenti, hogyha valami ilyet keresünk, akkor meg kell tisztelnünk a tárgyakat a fényképen keresztül azzal, hogy ezek a tárgyak ha nem csak formatanulmányokként vannak jelen, láthatóak, fogyaszthatóak, megismerhetőek legyenek. Ezalatt azt értem, hogy véleményem szerint túl szűkre van komponálva a kép és a két oldalfelületen a két ritmus nincs megtisztelve eléggé, így csak egy töredéke látszik a képen. Ugyanakkor a szódásüveg a baloldalon, mint szürkés felület maga az üvegrész nem tudja ellensúlyozni azt a barnás tömeget, amely a kerámiaedényen keresztül jelenik itt meg. Tehát a kép jobbra borul. Én ezt egy egydisznós képnek gondolom, de amennyiben megvan ez a családi környezetben, én meleg szívvel ajánlom, hogy vissza kellene menni és kísérleteket kéne végezni ezzel a képpel. Már csak azért is, mert azt az Eszter nagyon jól meglátta, hogy a talán kandallószél, vagy valamilyen lakásbelső szélnél különbözőképpen jelennek meg a fények, a baloldali vakolt felületen és a jobboldali árnyékban tartott felületen. Hovatovább annak a szódásüvegnek nagyon szép és nagyon izgalmas árnyékai is lehetnének, ha mondjuk kivárnánk egy másfajta fénytani helyzet idejét. (szőke)
értékelés:

Egy nekem, egy Neked

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)

Tükröződsz
Csősz Gergely "Varázsszemüveg" c. képét látva, jutott eszembe e számomra oly kedves régebbi képem.

Játszunk

Puli és a labda. Felhőtlen játék és vidámság.

Én nagyon örülök annak a formai megfigyelésnek, ami ennél a kiskutyánál és a labdánál mint formánál megjelenik, sőt, annak, hogy ez a labda a szétrágottságával, elnyűttségével mint játékeszköz ennek a kutyusnak szemmel láthatólag nagyon fontos tárgya, és mégis egy olyan környezetben, olyan helyzetben láthatjuk ezt a játékot, ahol ez a két forma összemérhető, ahol ez a kapcsolat nagyon jól látszik. A képkivágással is abszolút egyetértek, pontosan ezért, merthogy nem egy leltárt akar adni, hogy így néz ki az én kis pulikutyám, így néz ki az én kertem, hanem erre a formai játékra, erre a formai összefüggésre helyezi a hangsúlyt, ezzel mer foglalkozni és ezt mutatja meg számunkra. Én annak is örülök egyébként, hogy nagyon pici jelzésértékben, de ott vannak ezek a kis fűszálak, ott van a háttérben is ez a kis növényzet, tehát nagyon jó, hogy ezek a pici-pici jelzések mutatják azt, hogy ez nem egy statikus, nem egy beállított történet, hanem egy természetes állapot. Én örülök ennek a képnek, és a házi kedvenc kategóriában ezt egy nagyon fontos alkotásnak tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szabadba vágyok
Ilyen szép napsütéses téli napokon, az ebédemet kanalazva, ezt látom s
vágyódom a szabadba - sétállni, fotózni. De nem lehet, hisz vár a munka, s
számítanak rám...

Mostanában sokszor elhangzik elemzéseknél az előtér-középtér-háttér viszonylat. Ez azt jelenti, hogy a kovácsoltvas kerítésforma, amely nagyon jó kiválasztással a kép elejében valamilyen ablakkeret szegélyezésében látszik, a középtér fenyőkkel és ott egy fatörzzsel szintén érzékelhető, és a háttérben valamilyen épület okkersárgája sejthető. Ennél a képnél is azt mondanám, hogy ha a megfigyelés folytatható, érdemes a belső fényviszonyokat, melyek itt az előteret, tehát a rácsozat felületét, vagy a keretrészt jelzik, megnézni akár egy belső megvilágítással a síkokat, a három különböző síkot szétválasztandó, kicsit foglalkozni ezzel. Az előtér-középtér-háttér viszonylatában más-más napszakban is megfigyelni ezt a jelenséget, amely ezt a hármas tagozódást még jobban felerősítené. Hiszen itt most a kovácsoltvas felületek mellett a gyönyörű szép fenyő formák mint egy mesekönyvnek a feltáruló de rácsozott titkos kertjének kapuja kellene hogy érzékelhető legyen. Éppen a fények nem megfelelő megválasztása okozza azt, hogy összemosódnak a tónusok. Azok a szürkék, amelyek itt az előtérben jelen vannak tónusvilágában, ha egy picit hunyorítunk a képre, hasonló értéket mutatnak fekete-fehérben, mint a fenyőlombok sötétjei, és ebbe csak átsejlik valahonnan az a háttérben lévő sejtelmes épület, de nem tagozódik eléggé. Tehát én azt mondanám, hogy egy disznó, és ismétlést kérnék, amennyiben lehetőség van erre a belső felületből való kilátásra, visszatérni, és az alkotónak ezt ismételni. (szőke)
értékelés:

Életem
Íme néhány, számomra fontos pillanat emléke - jelképe. Büsze vagyok rá, hogy van néhány igaz barátom, de mindet megelőzi egy: az ÉLET.

Az egész nekem úgy néz ki mint egy faliújság, amire az ember ilyen kis fém, tüskés műanyag bigyóval fölszúrja a föladott csekkeket, a fizetési meghagyásokat, a receptet, az üzenetet a kedvesnek, hogy vegyél légy szíves két kiló kenyeret. Tehát van egy ilyen hatása és ez a hatás ez valószínű, hogy a perspektíva és a kamera nézőpontjának a megválasztásából adódik. A másik az, amit én ma délután csináltam, hogy kiöntöttem a fiókot, mert kerestem valamit, és hát hasonlóképpen kerültek elő a tárgyak a szekrény rejtekéből. Az számomra azért egy kicsit kérdéses, hogy ha vajon ez mind jellemez, akkor vajon mi jellemez? Van itt minden, mint Karácsonykor. Kisautó, cipő, mobiltelefon, kávé, gyertya, Budapest térkép, nem sorolom. Biztos mindegyikhez valamilyen személyes élmény kötődik és én erre saját példámat tudom felhozni, hogy nálam ez hullámszerűen működik. Vannak gyűjtögető periódusaim, meg kidobós periódusaim. Egy darabig én is mindent így gyűjtögetek, aztán egyszer csak elég és akkor nagyon jól esik, amikor mindezt az enyészetté redukálom. El akartam kezdeni elemezni magát a képet és aztán rájöttem, hogy annyira erős hatás van a fejemben egy másik munka által, hogy nem tudok belekezdeni az elemzésbe addig, amíg ezt el nem mondom. Volt talán a Vogue-nak, vagy a Marie Claire-nek egy ilyen sorozata. Hölgyeket meghívtak egy kávéházba, és akkor ott beszélgettek a hölgyekkel, persze ott volt a fotós is és akkor megkérték a hölgyeket, hogy ugyan tegyék már meg, hogy a kis kerek kávéházi asztalra borítsák ki a táskájukat. És akkor ezt meg is tették. És akkor mindig volt egy portré az adott hölgyről és egy úgymond portré az adott táska tartalmáról. Nagyon érdekes dolgok kerültek ott elő, és én nem akarom ezt most felsorolni, mert hát voltak nagyon extrém dolgok is. Volt olyan táska, amiben volt körülbelül 15 darab olló. Volt olyan táska, amiben volt körülbelül húsz darab rúzs, persze nyilvánvalóan minden más egyéb is, de pont ezek a kiugró helyzetek voltak azok, amik izgalmassá tették ezt a történetet. És hogyha itt ezt a képet nézem, egy kicsit hasonlatos ehhez a helyzethez, minthogyha kiborítanám a táskámat, mondjuk viszonylag nagy táska kéne ehhez, és akkor meglátnám azt, hogy mi volt ebben a táskában. Most itt képileg a megoldást keresem és itt a bajom is ezzel a képpel, hogy a rendezetlenséget rendezi. De olyan szinten rendezi, hogy ettől még nem jön létre kompozíció. Attól, hogy minden autó a talpán áll, meg a kis bábuk is föl vannak állítva, meg a kis házikók is föl vannak állítva és figyelünk arra, hogy az Oldtimer Show, Táncklub és Az István a király jól olvashatóan látható legyen - tehát, hogyha mindenre ennyire kínosan ügyelek, akkor ezzel mindent igyekszem egy értékre, egy szintre felhúzni és utána ezzel ki is gyengítem a történetet. Tehát valamilyen vezérfonalat nekem össze kell tudnom állítani. Nyilvánvaló, hogy ez így együtt is fontos, de mégis azt mondom, hogy valamilyen irányt a fotósnak kell tudnia szabni, hogy mik azok a kis momentumok, amikkel ilyen apró jelzésként el kezdi vezetni a nézőt. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez egy nagyon érdekes kezdet, de azon kéne elgondolkodnia Eszternek, hogy vajon hogy tudja ezt az egész dolgot dinamizálni. Mert ez most egy picit olyan, minthogyha egy Hammond orgonán lenyomnám a tíz ujjammal a tíz billentyűt, meg még a lábammal is amit elérek és egyszerre szólaltatnám meg ezeket a hangokat. Úgyhogy kicsit valahogy ezzel vagy ritmikailag, vagy fontossági sorrendet beállítva, vagy fénnyel valahogy el kéne indítani ezt a sodrást. Én ismétlésre ezt visszaadnám. (szőke-hegyi)