Végre otthon

Hazaérkezés egy hosszú nap után. Jó érzés levenni a kabátot, a jó meleg előszobában.

Elsősorban ezt a képet azért szeretem, mert azzal, hogy finom parányi tükröződése, üvegreflexek láthatóak ezen a sötét keretezésen, olyan az egész, minthogyha valahonnan egy másik lakótelepi házból megfigyelőként látnánk bele valakinek a privát életébe, hazaérkezésébe. Nem egyszerűen csak egy sötét keretet kap ez a kép, hanem ezen a sötét kereten keresztül a sziluettekben pici, parányi folttónus eltérésekben lehet érzékelni, hogy belesünk egy privát világba. Ezért tartom ez a második lecke, önportré feladatban egy jó alkotásnak, mert Eszter azt teszi, hogy bennünket beszív, becsal oda abba a kis történetbe, abba a konyha vagy szobabelsőben, ahol üvegeket látunk egy konyhaszekrényben, talán egy öltözést vagy egy levetkőzésnek az első pillanatait. Egy magánéletbe szívódunk be, leselkedhetünk be és ezt ezzel a keretformával nagyon jól erősíti, úgyhogy én ezt egy három disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Csúcs!

Veraland. Egy közeli túra, hétvégi kirándulás. Kb 5 óra kapaszkodás, hegyen, mocsárban. Megérte! :-)

Eszter ebben az üzenetében, bemutatkozásában a mélységet, a félelmet hozza ide számunkra. Szinte alig merem elemezni ezt a képet, hiszen nem ismerem Esztert és innentől kezdve esetleg, ha szembetalálkoznánk, nem is mernék neki nagyon határozott mondatokat mondani. Mert az ilyen hölgyek, akik ilyen magasságba a szikla szélére ki tudnak állni és a fényképezőgépen keresztül meg tudják nekünk mutatni, hogy a szédítő mélység ott látható a mélyben, hát nagyon rettegnék, hogy mint férfiszemély odaálljak és valami rosszat mondjak bármilyen helyzetben, mert nagyon bátor személynek kell lennie. És ez a kép ezt az üzenetet, ezt a bátor és harcos attitűdöt nagyon jól mutatja. Nyilvánvalóan ez egy perspektívával, a térrel, az előtér, középtér, háttérrel dolgozó látványkép, amelyben Eszter hegymászónadrágja, a kis túracipője az, amely kézjeggyel látja el nekünk ezt a képet. Jó bemutatkozásnak gondolom. Három disznó és várom Eszter következő munkáit. (szőke)
értékelés: