Munkák | Page 6 | Látszótér

Szűrés

Önkép (ism.)

Jó ez a gesztus a szőrme karmelegítővel és a kalappal, na jó, oké, olvastam, hogy ő egy kutyus, de valóban nem sokat lehet belőle látni, ami abban a tekintetben nem baj, hogy a kutyák nem nagyon szeretik ezt a nagy fényességet, amihez a gazda szeme hozzá tud szokni, mert a gazda tudja, hogy fotózni fog és a lámpa vagy a vaku el fog villanni. Nem vagyok vakupárti, de itt és most ez a kép olyan meggyőző erővel bír, hogy el tudom fogadni ezt a megoldást is, mert levesz a lábamról az az ironikus önvallomás, amit kapunk. Velo, vagy akarom mondani Laci ez jó, ne hagyd abba, kérek még portrékat, képeket magaddal! (A szemüveg ha jól látom olvasószemüveg, nekem az picit kiugrik a többi jellegzetesség közül, a szakáll, a haj, a kalap, a kutya és a tekintet mindent visz, a szemüveg egy védőszemüveg lesz így nekem...) (hegyi)
értékelés:

Tablókép

nézem, a tablóképen
neved mellett nincs jel,
élsz valahol, úgy lehet,
míg az én nevemnél
láthatatlan a kereszt,

a sors a kezünket
egymásba fonta,
s felelőtlen szülőként
két éretlen gyermekét,
védtelen magárahagyta,

vagy negyven év telt így
- súlyos idő - nincs bíró,
ki itélne már felettünk,
nincs felelős tettünkért,
melyet el sem követtünk,

de milyen büntetés
lehetne annál nagyobb,
mint amelynek terhe
negyven évig nyom
és sohasem évül el,

talán ha ismét látlak
és fogadod szemembe,
hogy megváltoztál, tudom
hazudsz, de csalóként
könnyebben szeretlek.

Remélem most már én következem!

"az igazság az, hogy olyan keveset tudunk az életről, hogy még azt sem tudjuk, hogy melyik a jó hír és melyik a rossz." /Vonnegut/

A keleti filozófiai rendszer nagy jelentést tulajdonít annak, hogy épp melyik állat éve következik, bevallom nem tudom, most épp melyikben vagyunk, én azt hiszem a kecske évében születtem, de tudom, hogy van disznó éve is, ebben az értelemben a cím és a kép összeállhat rendszerré. Ahogy a magyar néplélek disznó farkával kapcsolatos humoros és babonás gesztusai is fontosak lehetnek, bár ennek ellentmond, hogy nem a malacka alfele lett bemutatva. Tehát mégis a keleti vonalnál maradnék, mint értelmezés. Nem tudom, hogy mondtam-e már Lacinak, ha igen, elnézést, az ismétlés a tudás anyja, szóval a kamera nézőpontjának megválasztása erős jelentéssel bír a képalkotásnál, főleg portré esetén - és itt most egy portrét látunk. Jelentése van annak, hogy szemből, felülről vagy alsó gépállásból fotózunk, mert ez egy viszonyrendszert is kialakít a nézőben, azaz a néző maga kerül egyfajta kommunikációs helyzetbe azáltal, hogy hova tettük a gépet. Most ez a gépállás az esendőséget, a kicsiséget, az egyedüllétet erősíti azzal, hogy fentről lefelé kommunikálunk. Lehet ez a cél, de így most nekem a humoros vonulat ezáltal elillan, sokkal inkább az erősödik bennem, mint nézőben, hogy vajon miért kell szánakoznom a kismalacon? Erre egyelőre a kép nem ad magyarázatot. Vonnegut nagy kedvencem, a szöveg utalása talán mégiscsak a szerencsemalac irányba akar minket lökni, de könyörgöm, a szerencsemalac nem esendő, az vidám! Itt most ezt a szöveg akarja megoldani a kép helyett érzésem szerint. (hegyi)
értékelés:

Rezonancia

Lehet, hogy az én áttételező képességemmel van a baj, a nagy hideg vagy az elhúzódó tél az oka, nem tudom, de én itt a rezonanciával nem tudok mit kezdeni, hogy mi rezonál mire. Jó hangulatkép, amit kapunk, érdekes a meglátás, bár itt is azt tudom mondani, hogy távolságtartónak érzem azt, ahonnan a kép készül, tehát a kamera nézőpontja most ahhoz, hogy térképszerű legyen a sok papírszemét, nem elég magas, ahhoz pedig, hogy érzelmileg közelebb kerüljünk, a kamerával is közelebb, azaz lejjebb kellett volna menni. Drága Robert Capa hogy megmondta ezt a közelséggel... (hegyi)
értékelés:

Hal és pohár (javított)

Hát, protest akcióművészetnek ez most így nekem nincs kész, az ötlet nem is rossz, lehetne ezzel valamit kezdeni, ha komolyabban tudnád venni. Ne computerrel írj, vegyél tollat és papírt, írd tele a terítőt, fess rá tussal, vérrel, szóval ha játszunk, akkor játsszunk tétekkel. (hegyi)

Táncos

Azt hiszem van tárgyfotó leckénk, abban ez nagyobbat szólna, mint fény és árnyékban, de a vágás most is lötyögős, ahogy a hajós képnél is. Most akkor vagy bekapcsolod a felső régiót és ott értelmezhető formákat adsz, vagy a keret felett a sötétbe vágsz, hogy robbanjon az a kar, ami felnyúlik a jobb felső sarokba. Szóval a lényeg: a kép a képben, a keret a keretben tömegében most úgy néz ki, hogy valahogy megvan, de lehetne jobb is, mondjuk például a jobb oldal, ahol a ház fala végetér, érdekesebb, mint a bal oldal, ehhez képest üres része. Ha ez nálad lakik ez a néni, akkor kérek ismétlést. Ha nem, akkor egy csillag a szobornak, mert leckemegoldásnak nem érzem olyan nagyon frappánsnak. (hegyi)
értékelés:

ZEN

Két problémám van ezzel a képpel. Az egyik, hogy ez nem akt. Akkor sem, ha a szobor egy meztelen férfi szobra, még úgy sem, hogy a fényviszonyok megválasztásával azt a hatást akarod elérni, mintha tényleg élő ember ülne a parton. A szobor és az élő test nem ugyanaz a kategória. A másik problémám, hogy ez a fentről lefelé kommunikálás, tehát a kamera nézőpontjának megválasztása nekem nem zen, mert a zen nekem nem alá-fölérendeltségi viszony, hanem mellérendelés, egyenrangúság. Vagyis egyszerűbben fogalmazva nem tudok közel kerülni érzelmileg ahhoz a szobor szemponthoz, amit a szobor alkotója és a térben elhelyező kerttervező érzett, nem kapom meg azt az élményt, hogy ő hol van, mit láthat, mekkora teret vagy falat vagy folyót vagy mezőt, tehát épp az út, a tér és a tértömeg az, ami nem jön át most a képen. Mint szobor fotó ha ez egy picit korábban készül, és mondjuk egy nagyobb fehér kartonnal kap egy kis derítést, hogy a formaisága élő maradjon, akkor egy jó szoborfotó lehetne. Ismétlést kérek, ha lehet, eldöntve azt, hogy ez most tárgyfotó, vagy valami elvontabb üzenet akar lenni. Az aktot pedig tessen megcsinálni aktban. (hegyi)

Vágy

Nem tudom, hogy hol járunk, gondolom ez vagy valami kikötői helyzet, vagy akár hajó is lehet, ahol egy rakodómunkásnő mereng, pihen, figyel valamit. Nem teljesen értem a kompozíció lényegét, hogy most akkor végül is feszesek akarunk lenni - erre utal a szűk felső térrész a hajótest viszonylatában - vagy tágabb teret mutatunk, amire a két szélen meghagyott rendetlenség utalhat. Mindkettőnek lehet értelme, de most így, ahogy ez megjelenik, nem tudok dönteni, mi volt a cél, esetlegesnek érzem a vágásokat. Ami a leckemegoldást illeti, ha nagyobb tér lenne hagyva és a munkásnő magánya jobban érezhető lenne ezáltal, akkor azt mondom, oké, vágyik valamire, elmenni innen, el, a nagy vízre, vagy haza - na de most hogy mire is vágyik, az nem látható, csak képzelhető, mert a térből nem kapunk mankóként utalást erre. Tehát ez is arra utal, hogy bizony a kompozíció az, ami helyre tudja tenni az üzenetet, és ez itt most nem történik meg pontosan. (hegyi)
értékelés:

C’est la vie

Nem sok szociofotó érkezett eddig, nagyjából értem is, hogy miért, mert nem nagyon hajtjuk magunkat ebbe az irányba, de ez egy jó meglátás. Ez a csaj is belenéz a kamerába, mintha megszerezte volna egy estére ezt a fickót magának valami furcsa élményanyagot gyűjtve, közben itt van ez a fickó, aki szemmel láthatóan az utcán él, de azért valamilyen viszonya van ehhez a csajhoz, már csak, ha álomban is, szóval az egésznek van egy nagyon jó gegje. Az az izgalmas ebben a dologban, hogy olyan az egész, mintha tényleg a valóságban lenne ez idetéve, olyan, mintha ez egy óriás ágy lenne, és a Gulliver felesége az, aki itt fekszik, és ez a fickó ténylegesen ott lenne az ágy mellett. Nagyon jól sikerült ez a dolog, és szinte sehol nem bukik le. Egyedül az összeragasztásnál látszik, hogy ez egy plakát. (hegyi)
értékelés:

A magányos ló

Ez ilyen szürreális szociofotó, új terület lehet, az ilyen sci-fi szocio, hogy hogyan kerül ez a ló ebbe az UFO környezetbe nagyon furcsa világítással, talán buszmegálló lehet ez az építmény, de érdekes az egész. Nagyon jó a ritmusa, nagyon jó a tömegelhelyezés. Egyetlen egy kérdés, amit itt valaki írt a kommentároknál is, hogy mi lenne akkor, ha ennek nem lenne meghagyva a teteje, ha nem lenne ott az a levegőrész. Magritte jut eszembe erről a képről, de ő egyszerűbben fogalmaz. Ha letakarod a fölső részt, akkor lenyugtatod a kompozíciót, és üvölteni fog az egész, annyira erős lesz szerintem, egyetértek a hozzászólásnál Bojtár Tamással. De megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Magány

Jó a kompozíció, jó ez az egész, nekem ez a szürke kicsit sok, de jó a ritmus. Férfimagány - ez jut eszembe róla, a férfiak magányossága az a szemérmes, de mégis cseles magányosság, ahol benne van a szürke fásultság, de azért ott az a messzi vitorlás, mint ahogy a nagy magányosságból azért egy-egy barát korsó söre egy jó kocsmában ki tud billenteni. Ugyanakkor, valahol, valamilyen irányba nekem ez szűk. Azért mondom ezt ilyen bizonytalanul, hogy melyik irányba, mert ez lehet jobb, lehet bal, lehet a lenti irány, az biztos, hogy fölfele rendben van, de valamelyik irányba nekem szűk. Egyébként a kompozíció rendben van, de ha a magány a téma, akkor ez a nagyon szűkre komponált helyzet nekem mindig azt az élményt hozza, valakinek itt korábban már mondtam, hogy ez az egész nem történt meg, hanem az olló segített. Miközben valószínű, hogy nem így van, de ettől függetlenül az érzés még ez bennem. A térrendezéssel el lehet érni azt, hogy a magányérzet valós legyen, hogy valóban el tudjunk jutni odáig, hogy igen, nem csak elmondva, nem csak a cím által, hanem evidens élményként jön a nézőnek az, hogy ez magány. Mert ez most lehet a téli Balaton is, meg lehet sok minden más is, ha letakarom a kép címét, akkor nem kötelezően ez jut eszembe. Technikailag ez azt jelenti, hogy vagy a nádasból kell sokkal többet hagyni, és ahhoz képest csak a képnek az 1/4-e, vagy 1/3-a az, amit most látok, és a többi mind nádas, vagy a vízből kell lényegesen többet hagyni, és nagy üres part, majd egy pad és egy vitorlás maradjon. Ez egy ritmikai kérdés, most nem érzem itt olyan erősen megoldva. Ettől függetlenül kettő csillagot adok, és elfogadom, hogy ez is egy magány, csak nekem ebben benne van a lehetősége annak, hogy a valóságban ott volt egy egész diáksereg a parton, és dobálták a kavicsot, csak te azt ügyesen kikerülted a kompozícióddal. (hegyi)
értékelés:

Napfolyamat

Laci, hasonló dolgot tudok elmondani neked, mint amit elmondtam Mariannak is. A számítógépes játék izgalmas, biztos ezzel sokat kellett dolgozni, és én abszolút elismerem azt a munkát, amit látok, ez egy jó ritmus, mondjuk azzal a kiégett jobb fölső sarokkal nem nagyon tudok mit kezdeni, ott én vigyáztam volna, hogy megmaradjunk valamilyen tónusrenden belül, de azt javasolom, hogy valamit hagyjuk már meg a fotóból. Egyrészt én nem vagyok grafikus, másrészt, én leelemezhetem kompozícióban úgy, mintha ez egy fotó lenne, de nem az. És a 17-es Absztrakt lecke is a fotóról szól. A fotogram is fotó, fototechnikai eljárás, ezt azért teszem hozzá, mielőtt fölmerülne, hogy de az is tulajdonképpen csak egy árnyjáték. Laci, én szeretném kérni, hogy ezt a leckét a fotó eszközeivel oldd meg, másrészt az első három leckénél volt egy beköszönés, aminek nagyon örülök, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül, de azzal sem, hogy adósunk vagy az első három leckével, attól függetlenül, hogy elfogadásra került. Jó lenne, ha többet kapnánk belőled, ne rohanj most előre, időnk, mint a tenger. Ülj le egy kicsit ide közénk, és mesélj egy kicsit magadról az első három lecke által, ne fussunk most sehova. (hegyi)

Csendélet váza (javított)

Én ezt a képet elemeztem, elmondtam, hogy mit gondolok róla, ennél sem tudok mást mondani. Lekerült a gumigyűrű, de engem ez kevésbé zavart, én arra sarkallnám Lacit, hogy dolgozzon, mutasson képeket, ne hagyja abba a csendélettel való foglalkozást. (hegyi)

Álom

"Álom" c. lecke még nincs - de majd lesz...

Nem vagyok álomfejtő, sem analitikus, de nagyon érdekes az a világ, amit mutatsz, férfiálom, erotikus és szomorú is. Hisz kiterítenek úgyis, hiába minden, de mégis felébred a vágy és álmunkban kergetődzünk szénakazlak rejtekében, ahol ölve ölelve üvöltve szeretünk, akár utoljára, csak még egyszer, csak most még, amíg lehet, mert jön a fiatalabb, szebb és erősebb, mert elkerülhetetlen az összeütközés, a megmérettetés, de ölelni úgy senki se tud, ahogy az öreg bika, miközben az asszonyállat sem lesz fiatalabb, de álmunkban megtörténhet a csoda, vissza a Balaton partjára, vissza az időben, a kifehéredett haj újra gyászfekete sörényként lobog a szélben, nincs sörhasunk és feszesek a mellek is, az egyesülés utáni csönd a birtoklásé és nem az elmúlásé, nem a szomorúság üvölt, hanem a büszkeség, nem, még nem akarok felkelni, még hagyj aludni, álom, ne menj, ne, inkább átfordulok a másik oldalamra, büszkén hanyatt, hadd táncoljon a hasamon a napfény, nyújtózom, hisz enyém a világ, még akkor is, ha ez is csak egy álom, ha a reggel ördöge kíméletlenül rántja le a takarót, ha nincs is már mellettem az az álomlény, az, aki megigézett a szénakazlak titkos menedékében, ha nincs is határtalan és elfogyhatatlan erő már a testben, és nem nyitom ki a szemem, csiklandozzon csak a napfény, hisz visszajött, itt van újra, csak velem, és csókol mindenütt, és... és az óra másodszor is csönget, a takaró a földön, Bodri ébreszt, körbenyal, nincs ölelés, nincs hódítás, nincs bikaszarv, csak a hólyagunk feszít és nem a vágy. Hol a papucsom? (hegyi)
értékelés: