Nem sok kiút van, az is kétséges, hogy merre visz, és bár nappal van, mégis az egésznek van egy elég erős thriller érzete, egy olyan hatás, ami hát, megint azt kell mondjam, hogy nem nagyon vidám üzenet. Ha a kivetülést verbalizálni kell, akkor nekem ez egy útkeresés lezáratlan kudarca, egy olyan magára hagyott érzet, amiben benne van a dac, hogy tovább kell menni, de benne a kétség is, hogy merre és hogy van-e értelme. Persze primer módon szép és akár a babós sztori filmesei, akár az Avataréi megirigyelnék ezt a helyszínt. (hegyi)

Ez egy nagyon jó kompozíciós játék, egyensúlyos, érthető, és amellett, hogy formailag jól megoldott, még gondolatisága is van a magányos kabátnak. Nagyjából ennyi, amit látunk, amit kapunk, egy stabil képi formanyelvet, és ez annak fényében is fontos, hogy Zsuzsa általában nem szokott ennyire puritán eszközöket használni ahol jószerivel nincs képmódosítás, szóval egy olyan ajtón nyitunk be, amit eddig nem mutatott Zsuzsa nekünk. Köszönet. (hegyi)

A Fodor-haikus megemlékezések közük képileg ez az, ami a legközelebb áll hozzám, finom, drámai, de légies, keserű, de nőies is, érzékeny és mindezt megspékeli a technika, szóval amit anno egyik tájképszerű polaroidodnál mondtam technikai gát okán fellépő problémának, hogy nem mindenre alkalmas a polaroid, itt az ellenpélda, hogy viszont amikor össze tud találkozni a belső ritmus, tónus, forma és technika, akkor abból nagyon jó dolgok is születhetnek, ez most ilyen pillanat, köszönöm. Ráadásul egyenértékűen van jelen a vers és a kép úgy, hogy emelni tudják egymást, hogy van egy ide-oda játék benne, kép és szöveg együtt az 1+1=3-at adja ki. (hegyi)

Ez nagyon személyes, hogy egy haikura mi a kép, ami érzelmileg stimmel, örülök, hogy nem szótagolva ábrázolsz, hagyod hogy asszociálj, persze ebben megvan az a veszély, hogy a néző lehet, hogy tök más irányba indul és nem tud veled haladni, de ez nem szabad, hogy elkeserítsen, mert azt gondolom, hogy a kép esetében az idézet, ha nem leképezést akarunk, akkor csak egy felütés, ami hatására elindulunk valamerre, de nem igazán fontos a kép tekintetében, azaz önálló életre képes a kép kelni, ha jó. Ez jó kép, egy bajom van, az pedig az, hogy olyan sötét lett a középtónus és annyira fáradt ettől, hogy nem jó érzés a tónusait nézni, nem tudom ezt jobban elmondani, érdemes lenne az utómunkában megnézni azt, hogy szelektíven csak a kép részt jelülöd ki (nem éles határral) és így megmarad a papír struktúrája is de külön tudod a képet emelni. De mondom, összességében kedvelem a képed világát. (hegyi)

Azt hiszem, ezzel nincs semmi kérdés, működik, jellemző, jó megfigyelés, nagyon érdekes korlelet a plakátok világa, örökkévalónak hitt dolgok pusztulnak, fedődnek, majd kerülnek olyan áttételben elő, ami már más kontextus, jó alap a művészi értelmezéshez. (hegyi)

Zsuzsa, én ezt kedvelem, mert kevés képelemmel képes elmesélni valamit, érzékletes és esztétikus, de mégsem közhely, és a primer üzeneten túl is képes az ember újabb értelmezési tartományokat nyitni a tükörvilágról, az érzelmi bevonódásról, szóval tetszik ez nekem, jó lett! (hegyi)

Érdekes kérdés ez a rátalálás, elgondolkodtam rajta, hogy hogyan is lehet ez, hogy az ember képeket talál, vagy a képek találják meg őt, és hogy ami egy valakinek találat, az más mellett elmegy, hogy mi lehet a varázslat lényege és azt hiszem, hogy ebben lehet nagy szerepe annak, hogy az ember rááll egy-egy témára, feladatra, mert az szerintem úgymond "érzékenyíti" a látásmódját és elkezd arra a srófra járni az agya. Persze ezt sem lehet az örökkévalóságig csinálni, vagyis hát, lehet, csak annak az eredménye az lehet, hogy mástól olyan szinten fordul el, hogy vékonyodik a mezsgye, amin jár. Most legyünk okosak...
   A kép jó. A színei, a fátyol, a metaforája címmel is, anélkül is működik, ami jó dolog, talán egy hajszálnyit a feliratra még adtam volna, mert ha már emiatt be kell alul kapcsolni új formákat, akkor a betűk alja is beleférhet, szóval ennyi amit esetleg máshogy képzelnék, de a dolog működik így is, hatása elvitathatatlan. (hegyi)