11. Mozgás

A mozgáslecke filozófikus megközelítésén dolgozom, de még nem vagyok kész.

Mártitól megszokott módon a cím bizonyos szempontból trükkös, mert valójában ezen a képen egy panoráma képet látunk, ami elsősorban a XIX. század végére és XX. század elejére volt erős hatással, amikor is nem különleges optikákkal, hanem egy körbeforgatott kamerával sokszor exponáltak, majd ezeket a képeket mozaikszerűen egymás mellé illesztve egy óriási tájképpé alakultak át. Itt is egy ilyen összeillesztett képet látunk, amin Muybridge mozgástanulmányaihoz hasonló megoldással találkozunk. Egy mozgásfolyamat részeit látjuk, de ez a mozgássor nem egy folyamatot követ végig, hanem hasonló pozícióban, kézenállva mutatja az alkotót, de a gyors mozgás miatt, mint egy furcsa mesefigura, bábuszerű manó, akinek kék haja van és kinéz a fejével a nyakig érő pulcsijából, ez a manó mászkál ott ezen a mezőn, de még akár az is feltételezhető, hogy hat manó, akik rokonok, mert ugyanolyan a hajuk, ők nézegetnek felénk - egyszerűbben a gyors mozgás miatt a lábak csak mint egy lazúr érzékelhetőek. A kép tehát ettől izgalmas sorozat, mert nem a Muybridge-féle mozgásfázisok képletét látjuk, ahol elindul a ló és fölugrik, majd visszaérkezik, hanem nagyjából ugyanazokat a fázisokat a nagy tér különböző helyein egyszerre látjuk. Érdekes feldolgozás ez, mert a cigánykerék ugyanúgy ismétlődik más és más helyszínen és a háttér egy valós helyszínné áll össze. Ez egy mozgófilmes szemlélet, ami egy fikcióvá válik, és ennek az abszurditása a többszörözés. A kép elsődleges megfejtése a szürrealizmus felé hajóz és ettől a térben arrébb helyezésétől jön létre egy képvers. Ez egy bátor vállalkozás. (szőke)
értékelés:

Egy plein air tájképet, egy őszi hangulatot látunk két ülő figurával, természetfotósokkal. A tőlünk távolabbi részen a fűben egy alakot és hozzánk közelebb egy másik alakot. Mivel a kompozícióban a két figura méreteiből arra gondolhatunk, hogy egyfajta perspektívára utaló kompozíciós rendet próbál kialakítani az alkotó, mégis valami miatt ez nem hangsúlyozódik igazán. Megkockáztatom, hogyha a két figura tekintetében behúznánk ezeket a perspektíva vonalakat, akkor valahogy arra felé utalna, ahová ők néznek és valami élőlényt, madarat fotóznak, mégis azt kell mondjam, hogy annyi minden más is látszódik a képen, hogy ez a térbeli irányultság nem tud letisztultan jelentkezni a képen. A mezei füvek virágai, a füvek megosztják a figyelmet, miközben az ártéri növényzetet is látjuk, de azt nem, hogy ők hova tekintenek. Tehát a vágy titokzatos tárgya nem látszik a képen és mivel ez nem lett pontosan elmondva, így a festői zöldes hangulatok, ritmusok igazából nem pontosítják, hanem szétbillegtetik a kép ritmikáját, ugyanakkor a két figura elhelyezése, jelenléte nem olyan erős, hogy rendbetegye ezt a helyzetet. Az érezhető, hogy a kép jó szándékkal készült, és jó információt tartalmaz, de nem elég sűrített a gondolati üzenet. (szőke)
értékelés:

Egy picit tényleg lehetne több bal oldalon és alul is, egy picit, de tényleg csak egy picit, szeretjük amúgy! A többieknek: az a jó ebben a kompozícióban, hogy a néző, a szemünk szabadon fut a kép keretén belül, és vissza-visszatér a lovakhoz, majd megint elszabadul, visszatér és ez a tánc, a néző tánca dinamikus, ez működik, mert bár a két ló statikus, hisz fotóról van szó, de mégis érezzük a mozgásuk lehetséges irányát, erejét. (szőke)
értékelés:

Nagy Viktor hiányolta a "svenkes" bemutatást az előző sorozatból. Ez a kép úgy készült, hogy közel 180 fokos szögben forgattam a kamerát az autóra, mialatt elhaladt előttem. :)

Kedves Feri, ha megengeded, ezt a képet is a szertérba tennénk, nagyon köszönjük, egy kis kiegészítést ha írnál, ahogy az előzőekhez is, azt megköszönjük, egy disznó pedig jár a bemutatóért, mert fontos technikai trükköt mutatsz nekünk. (szőke)
értékelés:

Kivilágított hajók felvonulása. A hajókon fények elég "nyomott" hagytak a képen, de a hajótest megvilágítására már nem volt elegendő. Az egész mozgás során mintha egy fal képződne. Dinamikusból statikus, ahogy mozgásból állókép.

Mindkét kép másról mesél, itt is a döntésre hívnánk fel a figyelmed, hogy az a te kezedben van, neked kell megtenned, hogy döntesz, mi az, amit használsz és megmutatsz és mi az, amiről lemondasz a másik javára. A második képről kevesebbet tudunk mondani, szép, de kompozíciójában talán lehetne erősebb. Az első kép izgalmasabb, itt azonban azt kell elmondanunk, hogy óvatosnak kell lenni az ilyen fényképekkel, mert könnyen a képeslapoknál találjuk magunkat. Szép például az a fényjáték, ami a vízen adódik a hullámverésből. Szépek a szemlélők arcai, érzékeljük a mozgást is, de maga a mozgó test nincs a képen. Ez alapjában jó lenne, de csak akkor, ha valami érzékeltetné, utalna rá, hogy mi volt, ami elmozgott. Itt ilyen utalás nincs, csak a vízszintes kottacsíkok, érdekes, de talán ha részlet lenne, mint kép izgalmasabb lenne, ha mozgás lecke, akkor meg kellene pici konkrétság a hajóból. (szőke)
értékelés:

Szerintem ez egy nagyon szép kép, ettől függetlenül lehet, hogy a vízből többet hagyhatnál az alján. Szép a geometrikus kompozíció. (szőke)
értékelés:

Leírom, hogy ez a pár kép arról szól, milyen Nietoval utazni. Amikor beülök mellé, mindig szemügyre veszem őt, egészében, milyen a kedve, mennyire fáradt, ez az első kép. Ilyenkor mindig beszélgetni kezdünk, és gyorsnak tűnik a haladás, hiszen az előbb én még nem is ültem az autóban: erről szól a második kép. Aztán, ha megbeszéltünk ezt-azt, és elég fáradtak vagyunk, unatkozni kezdünk, és engem már nem is érdekel, merre járunk, arra figyelek, hogy valami értelmeset válaszoljak, ez a harmadik kép. A negyedik képen elvesztem az időérzékemet is, már nem is akarunk beszélgetni, és nem is érdekel, hol járunk, de már anélkül is tudom, Nieto milyen, hogy érzi magát, mire gondol, hogy mondania kellene. Az utolsó képen újra magamhoz térek, ismerős lesz a táj, érdekelni kezd, mennyire járunk messze, és megint azt érzem, haladunk.

Kedves Karalábé, köszönjük a képeket. Nietoból egész kis sorozatot látunk, Nieto fekete fehérben, sárgában, Nieto indigóban, vad sebességnél zöldes fényben... Nagyon jó ritmikai játék ez a sorozat és úgy érzékelem, hogy a legrealistább a fölső álló formátumú kép, majd utána, számomra érthetetlen módon egy másik formátum kezdődik el, ezek azonos méretűek és van belőlük négy. A négyes számsor úgy érzem nagyon izgalmas, mert más és más változatokat rak föl az alkotó, de mégis úgy érzem, hogy a kevesebb több lenne, merthogy valójában ebben a négy különböző színre változtatott, de hasonló beállítású képen az eredeti, reális színvilághoz képest egy szűrt, szinte azt mondhatnám, hogy lazúrként használt színekkel megpróbál más és más hangulatot létrehozni, mindegyiknél a dinamikát variálva. Alapvetően viszont a színesre változtatott képeknek egy része tulajdonképpen nem a pandanja egymásnak, hanem egy pici változtatást látunk, főleg, ha ebben a sorrendben haladunk, akkor az indigó színű kép után van egy nagyon meghatározó neonzöld háttér, és utána van egy ismétlés színben, ami már volt. Tehát itt tulajdonképpen egy ujjgyakorlatot látunk, és ha megint pontosítanád te is, hogy miért küldesz el öt képet és pontosítanád magadban, hogy mi az oka, amit közölni akarsz velünk, akkor valószínűleg egy döntést is meghoznál és lehet, hogy a képek sorozatából kevesebbet adnál át nekünk. Miért lehet ez, hogy ennyi kép érkezett erről a variációról? Szerintem azért, mert bizonytalan vagy a saját üzenetedben, bizonytalan vagy a kompozíciós rendben, és bizonytalan vagy abban is, amit ugyanakkor jól érzékelsz, hogy színekkel más más hangulatot próbálsz létrehozni, de bizonytalan vagy abban, hogy vajon jót választottál-e, és újra és újra a vers első mondatát föl szeretnéd mondani. Emiatt mindig van egy pici kis tévesztés. Én csak annyit szeretnék javasolni, hogy ha ezen a vonulaton szeretnél még dolgozni, vagy gondolkodni, akkor több bátorságot és több döntést, hogy ne öt olyan képet kelljen megnéznünk, ami valójában a történetben nem visz előrébb. A munkát nagyon becsüljük, örülünk, hogy elküldted és a folytatás reményében két disznó. (szőke)
értékelés: