18. Portré, emberábrázolás

Jó ez a portré, szépek a fények, kifejező a helyzet is, de valamiért fölfelé hord a kezed. Itt is a helyzet hasonló, mint a tájképed esetén, hogy fenn nem nagyon indokolt a tér, miközben mellben meg erősen vágtál. Azért érdekes ez, mert hiába van közel a modell, hiába ugrik ki a háttérből, mégis elnézünk mellette, felette, keressük az okát fejben annak, miért így van ez komponálva, vagyis nyugtalan lett a kép. (hegyi)
értékelés:

Hát, lehet, hogy nem fogsz szeretni azért, amit mondok, de ez egy rossz kép. Nem másért, mint azért, mert a szülő idétlen játéka ott és akkor elfogadható lehet, bár én nem vagyok annak híve, hogy gyereket, kutyát, macskát át- vagy beöltöztessünk a magunk kedvéért, de mondjuk ez magánügy. Az viszont, hogy erről fényképfelvétel szülessen, legfeljebb, csak, és kizárólag a házi fotóalbumban kaphat helyet, ezek publikációja ízlésben nem állja meg a helyét. Értem, hogy a szülő, a nagynéni vagy nagybácsi miért érzi ezt édesnek és aranyosnak, de én a gyerekkel érzek együtt. Ez a kép így ráadásul nem a gyereket mutatja, hanem egy törpét és ez is félreértésre ad okot. (hegyi)

Gábor, ha jól érzem, ez kb. egy normál objektívnek megfelelő optika lehet, esetleg picit nagylátószögbe hajlik, de javarészt tekinthető klasszikusnak is, amire javarészt igaz az, amit a nagy öregek mondanak, köztük Robert Capa: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel." Itt is ez a helyzet. Ha telét használsz, lehetsz távolságtartó a fizikai megjelenésedben, de a normál objektív szociálisan is más helyzetet hoz, vagyis közöd kell legyen a modellhez. Itt most olyan távol állsz, hogy benne van a gumicsizma, a ló pata, a fák, az út és minden - a kérdés az, hogy miért? Bandit akarod bemutatni, de az arca, ahol az érzelmek megjelennek, jó, ha huszadrészt megjelenik. Közel kell menni. Igen, abban van némi diszkomfort, de a fotográfia lényege, hoyg a varázslat akkor történik meg, ha elég közel vagy a modellhez, és ez nem kevésszer azt jelenti, hogy fizikailag kell közel menned. Itt most a távolságtartó megilletődöttség érződik, hogy ez az ember nyitott és adná magát, ha a vevő oldalon nem állnál ilyen távol. Ha közelebb lépsz, bekerülsz az aurájába, hatással lesztek egymásra, és ez át fog jönni a képeden. Amit látok a portréid esetében, hogy valamiért mindig távolabb állsz, mint az kéne, és ettől nincs impulzus, nincs kisülés. A ló csak illusztráció, bocsánat, de nem érdekes a patája, ahogy a bácsi csizmája sem, mert szociografikusan ez a helyzet érdektelen, közhelyes. A varázslat az arcban van. Ott születik, és ezt kell leképezni. (hegyi)

A kép tévesen értelmezve került a portré leckébe, mert a modell személyiségéről, egyedi vonásairól semmit sem mesél. Jó esetben a zsáner - hiszen igyekszik jellemzően a síró gyereket ábrázolni; rosszabb esetben a giccs leckét oldja meg, emlékeztetnék Jeff Koons világára. Túlélesített, glamour effekt, miközben mindezzel tökéletesen sikerült hiteltelenné tenni azt, ami a történet kiinduló pontja, nevezetesen, hogy valami baja van a gyereknek, amiért sír. Ráadásul, ha már glamour és giccs, akkor tessen befejezni rendesen, akkor a bőrt is rendbe kell hozni, mert zavarba ejtő most, hogy a haj, a szemek fel vannak turbózva, a bőr meg közel a természeteshez, mintha nem lett volna idő befejezni az elkezdett habosítást. Attila, ezen mintha egyszer már túlléptünk volna. (hegyi)

Fú, Bara, de kár azért a táskáért, vagy mi a fene az, ami belóg itt jobb alul... kiváló megfigyelés, nagyon jó kép lenne, csak így most ezzel az életlen, kusza formával ellene dolgozol a fő motívumnak. Nem tudom, hogy ő ismerősöd-e, vagy megtalálható-e még, mert érdemes lenne vele dolgoznod, jól érzed, mi a lényeg, miben van az izgalom ebben a világban, a kockás, a csipke, a haj ritmusa kiváló. Ha van mód, jó lenne ismételni kevésbé talányosan zaklató környezetben. Ha nincs, akkor két csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép akkor is zseniális lenne, ha nem ismételnéd lenn a napernyőt, de így, hogy ott visszahozod ezt a ritmust, olyan őrület felé viszed el, ami nagyon erős hangulatot ad, ráadásul javarészt ellensúlyozza a kuplerájt a lécekkel - bár, bevallom, nekem azzal sincs bajom, ettől lesz életszagú az egész, hogy mint egy szürreális jelenés, ebben a gyönyörű ruhában itt áll ez a nő, szemérmesen mosolyogva, mint egy mesefigura, Mary Poppins unokahúgaként. Talán emelnék 10-15%-ot a szaturáción, hogy mindez még erőteljesebb legyen. (hegyi)
értékelés:

Endrét ismerve ez egy jó és hiteles portré abban a tekintetben, hogy Endre valóban a mi házi polihisztorunk, aki tényleg egyszerre tud balanszírozni a kamerával a kezében, közben pipázni és még mesél is valami hihetetlen történetet, szóval jellemző a kép. Annyiban lehetett volna talán egyszerűsíteni a néző számára, hogy vagy érthetőbbre világítani az, amit még a kezében tart a kamerán kívül is, vagy megkérni, hogy ugyan már tegye le egy kép erejéig. Amit hiányolok, az Endre emblematikus Columbo-stílusú kabátja, amit képes nyáron is hordani. És még valami: nem nagyon értem most azt a nagyvonalúságot, ahogy jobbra és balra a teret kezeled. Készül az új címlapja a Látszótérnek és egy véletlen folytán ez a kép az egyik mintakép, amit ott nagyban négyzetesre vágva mutat a gép, és be kell valljam, hogy így most ezt a verziót látva nem értem, miért kellett neked a két oldalon ez a nagy levegő. Ennek akkor lenne szerepe, ha egyrészt kevésbé vignettáltad volna be a képet, másrészt a pipafüst még erősebb lenne és elúszna balra, bele a sötét ajtórésbe. De így nem érzem szükségét. (hegyi)
értékelés: