8. Tárgy- és reklámfotó

« első
‹ előző
…
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11

Polczer Eszternek.

Ennél a képnél szeretném elmondani, hogy mit is jelent számomra a reklám, mit gondolok én a reklámról. A reklám mindig valami képzelt világot állít föl, ahol mindig süt a nap, ahol minden pozitív, az ember szerencsés és jól sikerülnek a dolgai, és ebbe a világba kerül be egy termék vagy egy szolgáltatás, amire ez az egész kifut, mint fókusz. Ha ez egy autó, amiről szól ez a reklám, akkor az autó a központi téma, és azt kell olyan kontextusba helyeznem, olyan módon ábrázolnom, hogy az a nézőben vágyat tudjon ébreszteni, hogy én ezt az autót akarom, szeretnék ilyennel utazni, szeretném birtokolni, szeretném ezt az élményt megtapasztalni. Ha el tudjuk fogadni ezt az irányt, hogy a reklámnak ez az alapvető feladata, akkor viszonylag érthetővé válik, hogy ez a kép miért nem reklám. Ugyanis ez, amit itt látunk, nagyon szubjektív élmény, ez az Ágnes élménye, az autóhoz és a típusához túl sok köze nincs, ez lehetne egy Renault is, egy építkezés, vagy egy kávéház üvegfala is, itt a tükröződéssel játszik Ágnes, és ez a tükröződés és a formai játék az, ami fölkeltette az érdeklődését, tehát keveset tudunk meg az autóról. Itt most nem arról szól a mese, hogy azt lássuk, hogy ez most 4 hengeres, 120 lóerős, diesel vagy benzines motor, és milyen extrákat tartalmaz, mert ez egy katalógus kép, amit majd megkapunk a kereskedőnél. Ez az a lépcső, ahol föl kell keltenünk azt a vágyat, hogy az ember azt mondja, hogy „tényleg, lehet, hogy kéne vennem egy autót, nem döntöttem még el biztosan, hogy milyen típust, na nézzük meg ezt a Peugeot-t, hogy ez milyen izgalmas”. Akkor megint az a kérdés, hogy milyen viszonyrendszert alakítunk ki, mi izgat ebben? Az, hogy ez egy szexi női kocsi, vagy az, hogy olyan kis ügyes, jól lehet bele pakolni? Vagy az, hogy gyors, sportos, és menő? Ha ezt el tudtam dönteni, hogy nekem mi a viszonyom hozzá, akkor ezt meg tudom fogalmazni majd képben, és erre a dologra kihegyezve ezt az élményt kell átadnom a nézőnek. Most ennél a képnél az az élmény jön, hogy ez az autó engem mindjárt el fog ütni, és ott fogok szétkenődni azon a szép szélvédőn, odakoppan a fejem, az agyvelőm szétfolyik, és be fog horpadni a motorháztető, a könyökömmel leverem a visszapillantó tükröt meg az ablaktörlőt, és mekkora nagy baj lesz. Ebben a kérdésben jó lenne, ha Ágnes eldöntené, hogy neki mi köze az autóhoz. Én úgy érzem, hogy itt nem az autóról beszélünk, Ágnesnek ehhez az autóhoz túl sok köze nincs, ami köze van az nem az autóval összefüggő élmény. Ugyanazt tudom mondani ennél a feladatnál is, mint egy portrénál: szeretem a modellt, van véleményem, érdekel, érdeklődéssel fordulok felé, akkor ez a képen is át fog jönni. A Reklám lecke se más. Megint mondom: jó lenne, ha Ágnes elkezdene koncentrálni, valamilyen feladatot elkezdene véghezvinni, és azt végigcsinálná. Ha javasolhatom, akkor a portrékkal már valamilyen szinten elvagyunk, jó lenne, ha a Csendélet leckével elkezdene Ágnes foglalkozni. (hegyi)

Kukucs!

Kerti törpe télapónak álcázva. Egyre több ilyet látok itt a városba. Valahogy nekem nem és nem.

Sokat nézegettem ezt a képet, és arra a megállapításra jutottam, hogy olyan ez nekem így, mintha egy filmtekercsnek látnám egy részét, mintha tulajdonképpen három filmkockát látnék. Ez annak köszönhető, hogy a fő motívumon kívül, ami a kép középső részén látható, egy Mikulás egy kötélhágcsón kapaszkodik fel az ablakra, még két másik fontos momentum is szerepel a képen. Az egyik egy ablak teteje a kép alján, és a másik pedig egy erkélynek az alja a kép tetején. Az biztos, hogy önmagában az ablakra kapaszkodó Mikulás kevéssé izgalmas, ha csak ezt az egy motívumot hagynánk meg, mert bárhol készülhetne, persze, benne van a giccs is, de azért a történet erről többről mesél. Azt nagyon jól látta meg Mariann, hogy érdemes egy kicsit bővebb, tágabb horizontot mutatni, és azt is megmutatni, hogy hol készült ez a kép. Igaz, hogy ezzel a giccsből elmozdultunk a szoció felé, de ez jót tett a képnek. Amivel nem teljesen tudok mit kezdeni az, hogy itt most két történet is elindul, és ettől, mivel nincsen biztos választás abban, hogy mi is az, ami engem ebben izgat, a nézőben is megmarad ez a bizonytalanság. Érvényes lenne az is, ha a kép tetejére komponáltuk volna ezt az ablakot, és az alsóból többet hagyunk, akkor látszik, hogy honnan ered ez az egész, honnan mászik, nyilvánvaló, hogy az alsó ablak is hordoz valami üzenetet. Nem azt mondom, hogy azt is teljes egészében meg kell mutatni, de ennél lényegesen többet kellene belőle látnunk. A másik megoldás, ha a kötélhágcsó aljánál vágunk, és azt mondjuk, hogy engem a fölső erkély érdekel. Én emellett tenném le a voksomat, mert szemmel láthatóan ott van egy nájlonzsák, egy gázpalack, és ez a viszonyrendszer az, ami az ember fantáziáját izgatja. Ettől függetlenül persze érdekes az ablakba kitett műgyertya sor is, érdekes a függöny formája, és érdekes ez a kis figura is, aki itt mintha hiába kukucskál, mintha elfeledkeztek volna róla, és ott kint maradt az ajándékával, mintha egy rajta kapott szerető, itt kint lóg a semmiben. Mindenféleképpen jó az irány, a kompozíciós döntést kellett volna talán meghozni határozottabban, hogy mi az, ami ebben még pluszban hozzátehet az üzenethez. (hegyi)
értékelés:

Reggeli kávé után

Kérnék mindenkit, mondja meg merre kell több helyet hagyni az ilyen esetben?

Kedves István, azt kérdezed itt, hogy merre kell több helyet hagyni, én azt mondom, hogy ez adja magát majd akkor, ha ezt berendezed rendesen. Egyébként ebben az esetben vedd úgy, hogy ez egy szereplő, egy kis mesefigura, aki balról jobbra megy a képen, mert a füle arra áll. Nyilvánvaló, hogy nem a fülét tolja előre, nem arra megy, hanem a füle megy mögötte. Az elefánt is ezt mutatja, hogy arrafele megy, tehát amerre megy, arra hagyunk többet alap esetben, tehát ez a tradicionális beállítás. De lehet dekomponálni is, amikor megfordítod ezt a szabályt, és a feszültség növelése érdekében ott hagysz kevesebbet, amerre néz, amerre megy a modell. Ezt akkor alkalmazzuk, ha a képpel olyat szeretnénk kifejezni, ami nem a nyugalmat, hanem a feszültséget erősíti. De ezzel a képpel nem ez a problémám, hogy melyik oldalra hagyunk többet, hanem az, hogy ez egy koszos csésze, aminek le van csorbulva a füle. Ebben a tárgyszerű ábrázolásban, szétvakuzva ez egy olyan helyzet, aminél, azon kívül, hogy én most el tudtam mondani neked, hogy merre kell többet hagyni, nem sokat ér. Remélem, hogy nem ő lesz a főszereplője a sztorijaidnak, legalábbis nem ebben a formában. Lehet azt mondani, hogy az esendősége megvan ennek a kis csorba fülnek, igen, csak ez nem Herendi porceláncsésze, amit a nagymamámtól örököltem, hanem ez egy nagyipari termelésből létrehozott csésze. Lehet, hogy ehhez is megvan a személyes kötődésed, de bevallom neked, hogy elég nehéz lenne ezt a csészét úgy ábrázolni, hogy ez átjöjjön a képen, főleg nem úgy, hogy koszos. István, még mindig azt mondom, hogy mielőtt nekifognál ezeknek a kérdéseknek, az első három leckét gyakorold, ne ugráljunk tovább. Lehet, hogy azt mondod, hogy neked az nehéz, vagy unod, de jó lenne, ha az első három leckével dolgoznánk. Utána mehetünk tovább, ha annál megállapodtunk, és azt mondjuk, hogy szuper, megoldottuk az első három leckét. Jó lenne, ha azzal dolgoznánk. Ott is azt gondolom, hogy jó lenne, ha minél kevesebb sallanggal, minél kevesebb körítéssel dolgoznál. Tudjuk, hogy síelsz, már nem kérek több síelős képet. Próbáljuk meg most Mizót ábrázolni, mutasd meg, hogy ő hogy néz ki. (hegyi)

3 éves kortól

Hiába, no, az ízlésformálást időben köll kezdeni.

Tökéletesen rendben van a megfigyelés, ezek a babák tényleg szörnyűek, ez elég erősen jellemromboló játék kategória, de a környezetet nem teljesen értem. Jó, értem a tükröződést, olyan, mintha ezek korcsolyáznának, de akkor legyen ez a póz, és akkor a háttérből próbáljak meg minden olyan helyzetet kivenni, ami indifferens, és nem oda való üzenet. Itt az ablakra gondolok, az ablakból lógó táskára, ami belóg, tehát vannak ott olyan ritmusok, ami nem erősítik ezt az üzenetet. Még egy dolog: a színvilág. Erre az édes színvilághoz még rá kell gyúrni, tehát itt csillogjon és legyen fényes minden, mert ez a barna nagyon fád, fáradt szín. Ez most nekem, főleg a vakuzással, inkább a szoció felé viszi el, mint a giccset emelné ki. A giccsnek csillognia kell, édesnek kell lennie, mint a mignonnak, erre még rá kell tudni dolgozni. Ajánlom figyelmedbe Jeff Koons munkáit, érdemes átpörgetni az ő anyagait, ő nagyon elmélyült a giccs problematikájában. Nem azt mondom, hogy őt kell utánozni, de érdemes arra odafigyelni, hogy mi az, amire ő a hangsúlyt teszi egy giccs ábrázolásánál. A mesét el kell indítani. Az jó ötlet, hogy tükröződünk, és jó az, ha ez egy modernkori Hattyúk tava, de akkor ezt a sztorit meséld el. Ahogy itt látom, három babáról van szó, a harmadik nagyon elosont. Ha ez a három nővér, akkor mutassa be a csehovi Cseresznyéskertet. Ismétlés. (hegyi)

A tudatalatti aljas támadása

Az ember jó szándékkal, és nem kis ráfordítással, gyakorolja a csendélet leckét. És ez lesz belőle!
Igen, örülök annak, hogy Tamás elkezdett foglalkozni a csendélettel, mert lám-lám, a megfigyelésekben erősödik a kérdés, hogy hol van a határ, hogy hol romlik el, valami hol megy át giccsbe. Attól giccs, mert ez a szobor az? Vagy attól giccs, mert a színe olyan? Vagy a mesterséges öregítettsége ennek a tárgynak? Vagy attól giccs, hogy ebben a püspöklilában van tartva a háttér? Vagy ettől a bogyós terméstől lesz az, a formától? Hol a határ? Szóval érdekes a kérdés amit fölvetsz, és tényleg átesett a giccs határán, jó a megfigyelés. Mindezzel együtt érvényes lesz a kép is, és nem egy primér giccsfotót kapunk, hogy lefényképezem a kerti törpét, hanem a giccsnek a filozófiai problematikájával dolgozol, azzal, hogy itt kétféle tónust is mutatsz. Olyan, mintha egy sztereó képet néznénk, közben pedig maga a benned fölmerülő kérdés van itt manifesztálva ezzel a képpel. Tehát maga az irány abszolút tetszik, és tetszik a megoldás is. Megvan a három csillag a Giccs leckére, játsszunk még tovább, látom, hogy érdemes neked ezzel a csendélettel molyolni, úgyhogy hajrá, bíztatlak. (hegyi)
értékelés:

Csikó

Ez nem igazi ráülős hintaló, csak egy olyan kicsike.

Gábor, én azt szeretném tőled kérni, hogy a tárgyfotózás mellett kezdj el a csendélettel foglalkozni. Azért mondom ezt, mert a tömegelhelyezésben kellene gyakorolnunk. Most ez a csikó fölszorul valahova a kép tetejére, miközben van ennek egy kis talapzata, de abból most semmit nem látunk. A képi világ, a szín viszonylag rendben van, bár a világításnál nagyon határozottnak érzem azt a döntést, hogy a nyeregnél meghozódik egy vágás a lámpánál, én ezt nem tudom annyira erősnek gondolni, és a kép fölső részénél levegőt se hagysz, szinte kiböki a kis fülecskéje a tetőt, miközben alul a motívum nem jön ki, mivel ezt a döntést meghagytad, hogy ilyen sötétben tartod. Az indok nincs meg. Most vagy a világításon kellene változtatni ahhoz, hogy a hintalónak a hinta része is látszódjon, de akkor is kell valamit a tetejéhez hozzátenni. Most nincsen tere az egésznek, rázuhan a tető, ezért mondom, hogy a csendélettel kéne foglalkozni. Ismétlés. (hegyi)

Pipa

Bár nem látszik, csak jól néz ki.

Nagyon fura tárgyaid vannak neked, tetszik, bár ez a fajta tárgyi világ nekem a giccs kategóriájába tartozik mindazzal együtt, hogy humoros, és nincs ezzel semmi baj, mert a giccs szerintem fontos szerepe az életünknek, tulajdonképpen egy viszonyítási rendszert ad az ember életéhez, elhelyezi egy koordinátarendszerben a képi és tárgyi világot. Nem veheti az ember mindig művészeti tárgyakkal körbe magát, mert akkor attól megcsömörlik, tehát kell a giccs. Ez egy jó giccs, ráadásul, mert funkcióban használhatatlan, és mégis van benne valami fricska azokhoz az hummel-bábu világhoz, amit nagyanyáink ismertek. A tárgyi megfogalmazás abszolút ez a bábuvilág, miközben egy halálfejes csávó pipázik. Annak nagyon örülök, hogy olyan hátteret kerestél, ami kiemeli ezt a tárgyat, és nem valamilyen helyzetben ábrázolódik, íróasztal közepén például, hanem egy olyan alapot és hátteret kerestél, ami jó kontrasztban van a tárggyal. A megvilágítással kellene még dolgozni. Mindig van egy főfényünk, ami a fénynek az irányát adja, de ahhoz, hogy a térbeliség létre tudjon jönni, kell egy derítés, hogy a tárgy plaszticitását megadjuk. Ennél az esetnél a főfény jön jobbról, látszik is a pipán és a vetett árnyékon, és erre jobbról kellene valamilyen derítés azért, hogy az arcnál létrejöhessenek a formák. Most a szem, a haj, a sapka annyira egy tónusban van, miközben az orrnál egy nagyon erős fényes rész jön, és becsukódnak a formák. Erre kell figyelni a világításnál, de a tárgyi megközelítés rendben van. Még egy dolog: a kompozíciónál az alapszabály, amit persze föl lehet rúgni, az, hogy amerre a modell néz, arra egy picit többet szoktunk hagyni a térből. Most ez a figura jobbra néz, tehát jobb oldalról több kellene a térből, itt most pont fordítva van. Bár a figurát nagyjából középre állítottad, ami a fejét illeti, de a testét, ezzel az elforgatással, a pipával, mégis kibillenti ezt az egészet jobbra. Ahhoz, hogy ez a tömeg helyrebillenjen, jobb oldalon több kellene még, és máris helyén lenne a tömegelhelyezés. (hegyi)
értékelés:

Hajó hanemjó

Nem írok ide semmit, mert elemző úr ebből asszociál.

Sokkal jobb, mint az előző, nyugodt a háttér. Amit javasolni tudnék Istvánnak az, hogy fogja a kezét, és takarja ki a képernyőn a dugót, rá fog jönni egyből, hogy mi a helyzet, az a nagy világosság, ami a dugón van, most elviszi a figyelmet a hajóról. Ha ezt kitakarjuk, akkor egyből elkezd élni a hajó. A kérdés pedig az, ugye, hogy oké, Zsolt, de hogyan tudom én ezt itt ebben a formában megoldani? Kettő eset lehetséges: vagy egy picit mozdítok az üvegen, hogy ez a flekk ne csillanjon ilyen erősen be, van olyan állapot, amikor nem lesz ennyire erős a csillanás, a másik megoldás az, ha pont ebben a beállításban szeretném ábrázolni, akkor takarnom kell a fényből. Odateszek egy papírlapot, valamit, amivel nem erős árnyékot vetek, de azt a direkt fényt takarom, ami rávetül erre a dugóra, és akkor helyrebillen az egész. Az irány jó, egy csillagot adok most, István, és szerintem még próbálkozz ezzel. (hegyi)
értékelés:

kulcsok a titkos kerthez

Sima, hétköznapi kulcsok, de mikor kattan a zár, kitárul a világ.

Örülök, hogy a Gerlei-vonalon elindultunk, nagyon tetszik az, amit látok, bár egy picit szűknek tartom. Nyilván ezt az ajtót te magad ismered, a kulcsokon meg a kis madzagon van a hangsúly, de struktúrában, tömegelhelyezésben jót tett volna neki, ha jobbra-balra ebből kapunk még, kevésbé szűkre szabjuk a játékot. Ha illusztráció lenne, akkor azt mondom, hogy értem, mert a szöveg azt kívánja, hogy el lehessen helyezni a kép mellett, és ezért van ez a vágás, tehát el tudnám azt az irányt képzelni. Remélem nincs harag, ha azt mondom, hogy kettő csillag, nagyon-nagyon szűkre van vágva lent-fönt is, de főképp a két oldalánál. Fontos a környezet, a kontextus. (hegyi)
értékelés:

A lényeg a fontos

S, mi a lényeg? A vitorla.

Az az igazság, hogy a címmel magad megadod a választ arra, hogy mi a helyzet ezzel a képpel, hogy a lényeg a fontos. Most itt nincs eldöntve, hogy mi a lényeg. Értem én, hogy valószínű ez a türelemüveg az, ami a lényeg, de ott van közben egy kapcsoló, egy hangfal, meg átlósan vannak vonalak, meg monitor, egérpad, meg valami a háttérben, szóval sok minden más, és csak egy mellékszereplő az, amit te a vitorláról beszélsz. Ha ez fontos, akkor tessék azt is megfigyelni, hogy milyen egyéb vicek-vacak van a háttérben, a csavar, a sérülés az asztalon, a kis füzet. Annak örülök, az kifejezetten jó, és jót tesz a képnek, hogy a mélységélességgel játszottál, a megvilágítás most nem annyira sikerült, és a kompozícióra tessék figyelni. Nem azt jelenti, hogy nagyon steril képet kell készíteni erről a kishajóról, mert az fontos, hogy a személyessége megmaradjon a dolognak, de nyugalmasabb hátteret és környezetet kell találni hozzá, te ismered a lakást, hogy hol van ilyen hely. Ismétlés. (hegyi)

Kilincs

Ha jól látom még egy tárgyfotó sincs, ami legalább egy csillagot kapott volna. Akkor kezdjük valami egész egyszerűvel. Legyen mondjuk egy kilincs.

Nagyon örülök annak, hogy Gábor észrevette azt, hogy a tárgyfotóban eddig nem nagyon jeleskedtünk, és az is tetszik, hogy Gábor egy olyan tárgyat talált, ami a hétköznapokban mindenkinél ott van, és ahogy látom a képeket, ezzel el is indított egy folyamatot a kilincsekkel, kulcsokkal, ajtókkal, titkokkal kapcsolatban. Jó a megfogalmazás, szépek a fények is, szűknek érzem a kompozíciót, főleg a kép jobb oldalán. Azt nem teljesen értem, hogy miért ez a döntés hozódott meg, hogy most ez ebben a formában készül el, hogy miért pont ide van helyezve ez a kilincs. Ha már ritmussal játszom, akkor én a kép jobb oldalán hagytam volna még valamennyit ebből a ritmusjátékból. A meglátás jó, úgyhogy örülök, és értékelem az ötletet, Gábor. Próbálj egy kicsit a szűkítésből a bővítés felé elmozdulni a kompozícióidban. (hegyi)
értékelés: kiscsillag

kiálló csavar

Mérleghintáztam, és ezen a csavaron sikerült fennakadnom.

Annak a leiratnak a történetét, amit kapunk, nem adja vissza ez a kép, hogy ez egy mérleghinta, ahol Mariann mérleghintázott, és még fönn is akadt, a kis nadrágja elszakadt a fenekén, lett egy karmolás, és akár a vére is kiserkent, könnyes lett a szeme, és hazament a játszótérről. Ez most nem jön le. Itt látunk két csavart, és te azt mondod, hogy ez egy mérleghintának a csavarja, én meg azt mondom, hogy lehet, te azt mondod, hogy fönnakadtál, én elhiszem neked, de a kép erről nem mesél, nem tudok vele mit csinálni. (hegyi)

gondoljrámvirág

3 éve, agyvérzésem idején kaptam. Figyelmeztetőül, hogy ne pörögjek már annyira, és ne haljak meg. Félreraktam, sokáig porosodott a könyvespolc egyik sarkában. Aztán nemrég a kezembe akadt. Letörölgettem, emlékeztem.

A fotó önmagában, ha a leiratot nem figyelem, akkor egy jó megközelítése valaminek, látunk egy kerámia edényt, amiben gyöngyökből fűzött virágformák vannak. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ez a nézőpont az, ami a legjobb formáját adja ennek a tárgynak, mert ha megfigyeljük, akkor sokkal erősebben él a cserép, mint maguk a virágformák, mert azokat oldalról látjuk. Az arányok most a cserépforma mellett erősebbek. Azt kifejezetten jó ötletnek gondolom, hogy Mariann valami sállal körbevette a tárgyat, ami színben és mintázatban harmonizál ezzel a tárggyal és ennek a színvilágával, mert ez csökkenti a tárgyiasságát ennek a cserépnek. Ha leirat nélkül nézem ezt a képet, akkor, mint tárgyfotó megáll a lábán, én magasabbra emeltem volna a kamerát, hogy jobban lássam, jobban érthessem ezt a sárga és piros színű gyöngyökből fűzött virágot. Annak is örülök, hogy az is érezhető ennél a fotónál, hogy ez nem egy mai darab. Aki tisztában van azzal, hogy ezek a gyöngyök hogy néznek ki újkorukban, itt nem csak fény-árnyék hatás miatt van színváltozás, hanem valószínűsítem, hogy a nap megtette hatását, és kiszívta a festék tónusát a gyöngyökből, tehát ez is egy jó irány, hogy ebben a kicsit fád színvilágban mutatkozik meg ez a virágkompozíció. Ugyanakkor nem tudok eltekinteni a leirattól. Nagyon tárgyilagos, nagyon határozott leirat, de mégis nagyon érzelmes üzenet. Ezt erősíti a cím is. Ha elolvassuk ezt a leiratot, akkor már fölmerül bennem a kérdés, hogy biztos jó leckebesorolást kapott-e ez a kép, hogy Tárgyfotó. Talán ennél egy kicsit többet jelent. Érdekes dolog az ember életében a betegségekkel, a sorsfordító eseményekkel való kapcsolat. Sokan kis szentélyeket emelnek a lakásban, és összegyűjtik ezeket az emléktárgyakat, és időről időre megünneplik ezeket az eseményeket, még akkor is, ha ezek nem pozitív emlékhez csatolódó események, mások szeretik ezeket elfelejteni, és azt mondani, hogy ezen én túlléptem. Az az érdekes, hogy a kép maga is ezt a fajta döntés bizonytalanságot sugallja nekem, pontosan azzal, hogy nem akarja nagyon szépnek mutatni ezt a kis virágot, pedig valószínű, hogy amikor Mariann ezt megkapta, akkor ez egy saját formájánál többet jelentő érzelmileg lényegesen töltöttebb tárgycsoport volt. Ahogy a leirat is mondja, mintha ez kikerült volna a látókörből, és most újból valamiért előkerült, de még nincs a helyén. Én azt mondom Mariannak, hogy, miközben ez egy jó kép lehet, és én megtartanám belőle azt a színvilágot, azt a textilt, és azt a környezetet, amit létrehozott Mariann, de talán kevesebb fénnyel, sejtelmesebben, és eldöntve azt, hogy mi az ő viszonya ehhez a tárgyhoz, egy ismétlés nem ártana. Nekem most billeg ez az egész a tárgyfotó szikársága, és az érzelmi megközelítés és emlékkép felidézés között. Jó lenne, ha ez a döntés megszületne Mariannban. Én most ezért adom vissza ismétlésre. (hegyi)

költészet az asztalon

Mert Peti azt mondta, egy jó kép olyan, mint egy jó vers, líra van benne.

Azt mondja Viktória, hogy Peti azt mondta neki, hogy egy jó kép olyan, mint egy jó vers, van benne líra, és ebben Petivel tökéletesen egyetértek. Itt most ez a líra inkább a szabad vers kategóriájába tudna elférni, akkor, ha eldöntött lenne az, hogy ezt én akartam, tehát szabad verset akarok mondani a magam képi lírájával. Mitől lenne ez szabad vers? Attól, hogy úgy rendezem a hátteret, és úgy komponálom ezt az egész történetet, hogy az egyes elemek önmagukban értelmezhetően jelen legyenek valami művészi rendetlenségben, de mégis rendezve, és kifejezetten jelzés- és jelképértékkel bírjanak a színek megjelenése. Ha most ezt a csendéletet megfigyeljük, akkor a színek miatt nehezebb helyzet van, lehet, hogy a fekete-fehér könnyebb megoldás lenne. Azért javaslom első körben a fekete-fehéret, mert ha a színekkel kezdünk el a csendélet esetében foglalkozni, akkor saját magának nehezíti meg a dolgot az alkotó, mert akkor ott a színek egymáshoz való kapcsolatát is, és azoknak az arányát és súlyát is mérni kell, nemcsak a formákét és tónusokét. Bár a Tárgyfotó leckébe került ez a kép, de mégiscsak azt mondom, hogy ha értelmezzük, hogy mi a tárgyfotó és csendélet közötti különbség, akkor azt mondom, hogy a lényegi különbség az, hogy a tárgyfotó valamit tárgyiasan, a maga funkcionalitásában kíván ábrázolni. Itt most ez azért nem szerencsés, mert nem eldöntött számomra az, hogy melyik tárgy is az, amelyet Viktória akart nekünk mutatni, feltételezhetően a rózsacsokrot ezzel a geometriai mintákkal díszített vázával. Valószínű, hogy ő lenne a főszereplő, de annyira esetleges és talált a háttér, hogy ez elbizonytalanít egy picit. A középre szerkesztés és az élesség megválasztása egyértelműen arra utal, hogy ők a történet főszereplői, de a tárgyfotó ennél sokkal ridegebb, pontosabban az érzelmeket nagyon a háttérből szabad csak szerepeltetni. Pont itt van a fontos helyzet a csendéletnél, hogy az abszolút megengedi, kívánja is, hogy érzelmi bevonódása legyen az alkotónak. Ha a tárgyfotó témakörében figyelem ezt a csokrot, akkor a tárgyiasságát csökkenti a világítás, a zavaros háttér, és az is, hogy nem biztos, hogy optimális időpontban lett ez lefotózva. Ha én tudom azt, hogy én száraz virágot akarok fotózni, akkor én nem a vázában hagyom megszáradni, hanem föllógatom valahova fejjel lefelé, hogy ne görnyedjenek le ezek a kis fejecskék, mert ez nehezen kibogozható, hogy melyik alkatrész micsoda. Ha, mint csendélet kezdem el ezt elemezni, akkor a rendezettség hiánya az, ami szembetűnő. Az egy nagyon jó irány, hogy a mélységélességgel játszik Viktória, az is jó, hogy a világítással is játszik, de azért ezek a ceruza-formák túl határozottak, ráadásul ebből a vázából fölfelé kinő valami drót, van valami szőnyeg is föltekerve a háttérben, ami szintén egy értelmezhetetlen forma, van egy polcrendszer - az egész olyan, mint egy thrillerben, hogy hirtelen benyitunk a lomtárba, és azt várjuk, hogy most előbújik-e valaki a szekrény mögül, és ahogy fölgyújtottuk a villanyt, megtaláljuk ezt a magára hagyott tárgycsoportot. Az idő múlása jut eszembe, az, hogy lehet szerepe annak, hogy valami talált, de az olyan, hogy arra is készülni kell. Kevésbé rendes családoknál előfordul pókháló, és ha ez tényleg ott van hagyva egy-két hónapig, úgy, hogy beszője a pókháló, akkor egy másik élményről beszélünk. Máris ott van az élmény, hogy emlékezünk valakire vagy valamire. Ez most ebben az – egyébként korrektül takarított környezetben - nem tud elindulni. Az egyetlen számomra érvényes ellentmondás azzal, hogy preparáljuk a száraz virágot akkor van, ha a találtságát ennek a helyzetnek erősítjük valami külső formai játékkal. Ebben a képben, ami igazán izgalmas, azok a gyönyörű tónusok, amik a virág szirmai, fejei és levelei között létrejönnek. Ez tényleg gyönyörű, csak ehhez meg kell találni azt a fajta, szinte akvarellbe illő párhuzamot a háttérnél, a vázánál. Itt a váza geometriai formái ellentmondanak ennek, ami nem biztos, hogy baj akkor, ha még valahol a háttérben is ezt ennyire letisztultan tudjuk szerepeltetni. Ha tudatosan megrendezzük a környezetet, hátteret, akkor már más irányt vesz az egész téma. Visszaadom ismétlésre, mert voltál a világítós műterem beszélgetésen, tehát szerintem ott, ha a megfigyeléssel is, de csak magadba tudtál szívni valami információt arról, hogy hogyan is kell a világítást rendezni. Fontos lenne, hogy ezzel elkezdj dolgozni. Ha találsz egy ilyen helyzetet egy elhagyott virágcsokorral, akkor azt javaslom, hogy a főszereplőt hagyjuk az asztalon, minden mást pakoljunk le, és kezdjünk el úgy visszapakolni, hogy figyeljük azt, hogy mi az, ami még hozzáad a képhez, mi az, ami ellenpontozza a fő motívumot, és mi az a pont, ahol a rendezetlenség kezd uralkodni, és akkor ott álljunk meg. Ismétlés, de tényleg kérem, hogy ismételd meg. (hegyi)

Mennyiben más a tárgyfotó, mint a csendélet, vagy az enteriőr? A csendéletnél a tárgyak egymáshoz való viszonya a fontos kompozíciós erő, az enteriőr egy hangulat, egy szobabelső, egy élethelyzet bemutatása. A tárgyfotó nem kötelezően reklámfotó, tehát nem a funkciót vagy a gyakorlatias, leltárszerű bemutatást szolgálja. A csendélethez képest sokkal inkább technikai megközelítés, de nem nélkülözi az érzelmi töltetet sem. Tehát ennek a leckének a feladata tárgyak bemutatása, térbe helyezése világítással, mélységélességgel, a környezet megválasztásával, természetesen nem megfeledkezve a személyességről, az érzelmi kapcsolatról sem. Kedvenc tárgyak, emlékek tárgyi megfogalmazása éppúgy érvényes, mint az, ha meglátsz egy számodra esztétikai értékkel bíró tárgyat, formát, és azt mutatod be a fotó eszközeivel. Kattints ide a feltöltéshez!