Egész alakos önportré

Néha úgy érzi az ember, egy-egy jó kritika, vagy vélemény után, hogy sikeres, célvonalban van, övé a bölcsek köve, stb. De aztán lehiggad, mélyen belenéz a tükörbe, és látja valós önmagát, ha sikerül.

Feri esetében újból egy olyan képsorozattal találkozunk, am igen pontosan mutatja azt az utat, amit a kezdetektől az alkotó bejárt, egy új kísérletet, ami leginkább az önmegismerésről szól, mintegy feltárulkozás, azzal, hogy Feri kiáll ide az internetre, és bemutatja ezt a három képet, íme, ilyen vagyok, ez vagyok. A zöldhájog egy szembetegség, ami ha jól tudjuk, fokozatosan alakul ki és nem gyógyítható. A képi utalásnál a zöld színnel való párhuzammal egyetértünk, a másikat mi nem vizsgáljuk. Három fontos gesztust, sőt, három gondolati helyzetet mutat be Feri a képeken. A pedellussal azon vitáztunk, hogy ő azt mondja, hogy legalább a harmadik képnél levette volna a szemüveget, hogy az ne vágja a tekintetet, hogy Feri szemébe nézhessünk, ami alkotói szándék is volt, hiszen az alkotó a kamerába - és a kamerán keresztül a mi szemünkbe - néz. Ugyanakkor persze az is felmerül, hogy mi Ferit szemüvegesnek ismertük meg a Művészetek Völgyében nyáron, tehát nekünk Feri szemüveges, de jó kérdés, hogy vajon ilyen esetben, amikor a képi üzenet eleve elvont, gesztusokkal dolgozó helyzet, akkor mi a jobb, ha az alkotó valóságos arcát látjuk, vagy ha a gesztus erősítése okán ezt a kis módosítást megteszi, mielőtt exponál. (szőke)
értékelés:

Turay Balázs barátja S. I. elmondása alapján készült digitális camera obscura-val készült a leckém. A harmadik leckére mozgófilmet szerettem volna készíteni, csak ez kissé hosszadalmas és már haladnék a többivel, úgyhogy itt egy életlen vacak.

A kép címéből és a képből magából próbálok elindulni, de elolvastam a magyarázó szöveget is hozzá és innen is kezdeném, ennek a legutolsó passzusával, ami úgy szól, hogy "úgyhogy itt egy életlen vacak". Szerintem az nagyon fontos, hogy amikor egy képet elkészít az ember, nekiáll, megvalósítja, kiadja a kezéből, akkor higyjen ebben a történetben, legalább ő. Itt eleve az a fajta beletörődés vagy negatív minősítés, ami itt az utolsó fél mondatban elhangzik, az a baj, hogy elég sok mindent pontosít. És ezt most elsősorban nem minősítőleg, hanem szakmailag próbálom jelezni, hogy valószínű te is érzed azt, hogy az az alkotás, amit elküldtél, az igazából egy helykitöltésnek, vagy folyamatosságnak az eszköze és nem elsősorban az önmagaddal szemben állított minőségnek a lépcsőfoka. A képen valamilyen iskolában vagy épületben lépcsősorokat látunk, ahol hosszabb expozícióban a modell kétszer is látható. A jobb alsó szakaszban ülő pozícióban, fent szinte ugyanebben a beállításban a bal fölső szakaszban. A kép címe ad valamilyen támpontot, én az irányát és szándékát nagyon jónak értékelem, nagyon jó az az út, amelyen próbálsz elindulni, ugyanakkor talán a saját magad minősítése is azt jelzi, hogy nem 100%-osan átgondolt az, ami itt a képen megvalósul. Attól még, hogy camera obscurával készült a kép, attól még ugyanúgy a kompozíciós rend számonkérhető, például hogy egy jó ritmus látható a képen, jobb alsó ponttól bal felsőig egy átlós tengely látható, és a lépcső ritmusa is jó, mégis úgy tűnik, hogy a jobb oldali részen az emberi alak könyök részénél belevágsz ebbe az elképzelt képbe. Attól függetlenül, hogy a kamera milyen márkájú vagy milyen módszerrel készült ez a kép, úgy gondolom, hogy a kompozíciót nem kell, hogy ez befolyásolja, tehát fontos lett volna előtte ezt lepróbálni, annál is inkább, mert nyilván, itt expozíción belüli mozgásról beszélünk. Segítségképpen csak annyit, hogy a mozgóképnél egy filmforgatásnál amikor a színészek egy jeleneten belül mozognak, optika felé, optikától távolabb, ezeket élességállítással szokták lekísérni, akkor a kamera körüli szakemberek használnak egy kis eszközt, legyen ez ilyen kis babzsákszerű anyag, vagy kréta, és a színészeknek úgynevezett jeleket helyeznek ez a talajon, olyan részen, amit a néző nem lát. Ez egy olyan segítség, amivel azt teszik lehetővé, hogy az operatőr által elképzelt kép pontosan lekövethető legyen, komponálható legyen, tudják tartani az élességet. Itt jelen esetben arra gondolok, hogyha le lett volna próbálva a látvány és azt látod, hogy az emberi figura kilóg a képből, akkor egy jelhagyással ez kiküszöbölhető lett volna és máris sokkal sűrűbb és összetettebb a kép.
   Visszatérnék mégegyszer a kép címére és a tér-idő kapcsolatára, ahol az idő nyilván arra utal, hogy itt ugyanaz az ember egy exponált időben több helyen jelenik meg, ez az idő múlásával, a többrétegűséggel, valamilyen filozófiai gondolatot, üzenetet is hordoz, a tér pedig arra vonatkozik, hogy ebben a térben, ahol feltételezésem szerint a lépcsősor valahová távolabbra vezet, legegyszerűbb egy álló képnél az élesség megváltoztatásával, vagy kiválasztásával dolgozni. Itt arra gondolok, hogy most jelen pillanatban a camera obscura technikája úgy működik a képen, mintha valami zsákvászon vagy köd az előttünk lévő üvegre, vagy optikára ráfújódott volna, és ettől tűnik az egész elmosódottnak, de ez nem segíti a képnek azt a tér elrendezését, ami ebből a pesrpektívából, háttér-előtér viszonyból építkezik. Ahhoz, hogy ez a térhatás érzékelhető legyen, ha a technika miatt az élesség és ez a lazúr jelentkezik, akkor fényekkel, színekkel, megvilágítással lehetne dolgozni, páldául elöl erőteljesebb, hátul fátyolosabb színeket használni, amit a levegőoszlopok, a tér és távolodás a valóságban egyébként is megteremt. De mivel a színek sem tudnak segíteni abban, hogy ez a térbeliség megjelenjen, egy eszköz marad, az élességállítás. Alapvető hibájának tehát a képnek azt érzem, hogy egyrészt az előtérben lévő figurába belevágtál, másrészt az előtérben lévő figura sokkal fontosabb, ő főbb szereplő, mint a háttér alakja, így ez azt jelenti, hogy több részletet szeretnék belőle látni. Szeretnénk, ha tovább kísérleteznél ezzel a technikával. (szőke)
értékelés:

Meg nem tudom mondani, hogy mitől szomorú ez a kép, de nem vagyok tőle nagyon vidám... keresem hozzá a kulcsot. A kockák összerakása, ez a mozaikrendszer a Dokumenta kiállításokon a hetvenes években nagyon örömmel használt játék volt, mintha valami furcsa lencsén nézne át az ember. Ennek ellenére van konkrét üzenete is a képnek, egy női személy egy kabátban nem egy oldott formában, hanem vigyázállásban, fegyelmezetten, szinte kiterítve, mintegy séma itt van előttünk, és érdekes, hogy ehhez a mozgássorhoz képest csak egyetlen egy kockán jelenik meg a távolban a férfi szimbóluma, üzenete. Talán ez lehet az egyik ok, hogy a kép melankóliát, szomorúságot mutat. Ehhez nyilvánvalóan ezek a fehér foltszínek, a hiányok, a kietlen táj, a kabát barnái is hozzá tartoznak és ha nem feltételeznénk, nem látnánk a háttér fehérjét, talán kevésbé lenne meglepő és félelmetes a kép, de ezek a fehérek is ezt az obeliszk formát erősítik. Nem érzem vidám képnek, de jónak tartom. (szőke)
értékelés:

...fáradtan, kimerülten, de boldogan, és nyugodtan... Egyiptom, 40 fokban.

Három disznó lenne ez a kép - jó, legyen - de ha Courbet híres képét tekintjük, azaz a női alakot látjuk és ezt a szép beeső fényt, a haj fodrozatát, akkor a boka ugyanolyan fontos, mint ahogy a kis franciás szoknya fodrozat is. Annyira szeretjük a kép jobb oldali részét, mint amennyire szeretnénk a bal oldali részét is. És talán a fotóapparát nyakba akasztó zsinórját ott jobb oldalon egy ilyen minőségű fotós kivehette volna. (szőke)
értékelés:

Kedves Ferenc, a kép balra nyitott, így a kompozícióban annyit mindenképpen változtatni kellene, hogy a fatörzsből kevesebbet adsz, és mivel ferde talajon is állsz és a tested balra fordul, így oda pedig több kéne. Egy technikai kérdés, ami nem jól látszik, hogy vajon a géped ilyen durván kontrasztos, vagy szoftverrel te élesítetted-e túl, ez nem szerencsés. (szőke)
értékelés:

Kedves Gyufa, hármas leckével kezdesz, de az első és a második nagyon fontos, addig ezt nem értékeljük, amíg az első kettőt nem küldöd be - mondja Szőke. Most Hegyi a kegyesebb. Szép a kép, jók a kontrasztok, az ellenfényes kontúr alak, aki vár valami hajót érkezni a távolból, de a kép bal oldaláról hiányzik valami, ami elindítaná a mozgást, ami a szemlélőt arra késztetné, hogy körbejárja a képet. Ez egy ilyen erősen komponált munkánál nagyon fontos - vagy pedig ha ezzel a feszültséggel akarsz játszani, akkor az alak se nézhet és nem fordulhat bal irányba, tehát akkor a nagyobb bal oldali tömeget direkt mód ki kell kapcsolni a szemjátékból, hogy ez a feszültség adjon sűrítést és dinamikát. (hegyi)
értékelés: