Mostanában volt már a perspektíváról szó, Mantegna Krisztus képéről is, és nagyon érdekes, hogy itt tulajdonképpen egy Krisztus-adaptációt látunk. Ha valami, akkor ez a kép egy igazán alázatos történet és itt egy nagyon, nagyon szokatlan módon látjuk ezt megvalósulni, hiszen itt a faragott, mészkőből faragott formánál a két kovácsoltvas szög formája is a talpak fölött látható. Egészen meglepő, de elfogadható megközelítése egy keresztény formának. Még talán azt mondhatjuk, hogy a színek is, a háttérszínek is aránylag jól eltaláltad. Én azt kérném az Anitától, hogy ezt a fajta mélységet és ezt a fajta szintet az összes többi házi feladatnál próbálja magában megkeresni, és próbálja ezt a bátorságot is tartani, és azt kérném, hogy Anita, ha tudod, ha van időd rá, egyszer nézd végig azt az indulást amikor ideérkeztél az Estiskolára és elkezdted készíteni a képeidet, és nézd végig ezeket a folyamatában, a munkáidat, és nézd meg, hogy hova sikerült eljutnod, miközben semmi más nem történt, csak egyszerűen, én azt gondolom, hogy kezded elfogadni magad és kezdesz az Anita módján beszélni és nem valaminek megfelelve, és ennek úgy gondolom itt van az eredménye, amikor nem kell versekkel támogatni, nem kell magyarázkodni, ez is egy fontos eredmény és állomás, az Összenőttünk című kép. A talp házi feladatra szerintem ez egy nagyon is átgondolt és nagyon pontos és nagyon szép munka. Ez három disznó. (szőke)
értékelés:

A képet, hadd tegyem hozzá, hogy nem azért szeretem, mert hogy a tükröződést végül is Anita megtalálja, nagyon sok ilyen kép készül. Nem csak azért örülök ennek, mert az út a mögötte lévő történésekkel a mögötte haladó autóval is látható, hanem azt szeretem ebben a képben, hogy Anita jelen van. Jelen van a tükör jobboldali részében a kis kamerájával. Még nagyobb lett volna az örömöm, hogyha valahogy tud annyit játszani evvel az egésszel, hogy ott az arc, vagy a szem egy pillanatra, vagy a haj megjelenhet még ott a kamera ezüstje mögött. És talán ez a ragyogó naplemente, vagy ősz, vagy világítás visszatükröződése a kép jobb szélső részében a tükröződő lámpa csillanó felületén, ha abból egy picit több tudott volna lenni, akkor azt mondom, hogy ez egy 100 százalékosan tökéletes kép. Ezekkel a tükröződésekkel nagyon sokat lehet pilinckázni, nagyon hálás helyzetek. Én azt gondolom, hogy azért jó ez, mert egy ujjgyakorlat erre a bizonyos őszre. Mivel a kézjegy ott van a tükröződésben én el tudom fogadni és azt tudom mondani, hogy Anitától sokkal erősebb képeket is kaptunk már, tudom, hogy tud ennél erősebbet is, de azt gondolom, hogy a két disznó megvan. Biztos, hogy fog még küldeni ősz kategóriára később is. (szőke)
értékelés:

Annyit jegyeznék meg, hogy megint csak egy jó látvány az, amit az alkotó kicsíp a valóságból. Természetesen ez a geometria ez az építészetben mát ott van, tehát valaki ezeket a formákat, mint képzőművészeti formákat már megalkotta még ha ezek szellőzőcsövek is. Azt akarom egyszerűbben mondani, hogy egy képzőművészeti helyzetet fotóz le a fotós, és véleményem szerint, ami izgalmas ezekben a kígyókban az az állólámpa és a jobboldalon lévő három kígyó kapcsolata. A kép ugyanakkor nem arra súlypontoz, hanem erre a hétfejű sárkányra fej nélkül. Ahhoz pedig nem eléggé absztrakt, amit a Camilla eredetileg legkorábban beküldött képeinél különböző szolarizációkat és ilyen szűréseket láttunk. Én azt gondolom, hogy itt ennél a képnél igenis lehetett volna használni egy ilyenfajta részletgazdagságot elvonó manipulációt, mert hogy túl naturális a háttérrel együtt mindaz, amit itt látunk. Vagy pedig a másik megoldás az lett volna, hogy várni a fényviszonyokkal vagy világítani és még naturálisabbá tenni ezt az igazából ilyen lakótelepi képzőművészetet idéző formát. Tehát én azt mondom, hogy ebben az ötlet az jó, de a megvalósítás az nem 100 százalékos én erre pont a Camilla viszonylatában egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:

Daninak.

A pákozdi ingóköveket keresve gondolkodóba esék.

Megismételném azt a Falusi Csongornak, amit a Mi a szösz ez? című képénél a 19-es lecke ősznél elmondtam. Ugyanazok érvényesek erre a képre is. Szeretem ezt a képet, de azt gondolom, hogy egy családi album kezd kialakulni, és ennél egy picit tovább kellene lépnie Csongornak. Azért merem ezt megkockáztatni, mert azt látom, hogy a fotók minősége, a fotók kompozíciós rendje az alkotót alkalmassá teszi erre, hogy ilyenformán azt kérjem, hogy Csongor ezek a történetek rólad szólnak, de mégiscsak védekezel valamilyen szinten, úgyhogy visszaadnám a nyarat ismétlésre. Ugyanazokkal a megjegyzésekkel amit az előző képnél elmondtam. (szőke)

Előre szeretném azt megjegyezni, hogy a színek, amivel dolgozik Roland, azok fontosak. Tehát itt ugye a vörös, tűzpiros amely ezen a textílián jelen van színként, és az előtérben lévő szürke ez folyamatosan dinamizálódik, ez valamilyen, nem tudom ágy, vagy valamilyen karosszéknek a széle lehet. Nyilvánvalóan a vörös az egyértelműen az előtérbe kívánkozik, tehát a szürkét maga mögé lökné, de a térbeliségben pedig fordított helyzetben vannak. Emiatt van a vörösig határolt felületén állandóan egy vibráció. Mert a vörös lökődik le a képről, nyomná a szürkét hátra, de a szürke pedig ide az előtérbe van helyezve. Ebből az is következik, mert ami mögöttük látszódik arról nem nagyon beszéltem, van talán ott egy karosszék vagy kettő, valamilyen teremben lehetünk, ezt nem nagyon lehet pontosan megállapítani, de nyilvánvalóan, mivel mondom ezek a felületek nem annyira konkrétak, így a folthatásai kezdenek el fontossá válni és az pedig összerendezetlen. Egy picit a hátteret vagy ki kellett volna takarni, hogy ez az absztrakció az előtérben működjön, kellene egy picit evvel játszani, nagyon jó az irány amit elkezdett a Roland. Én azt gondolom, hogy ugyanakkor, a vágy kategóriára nem elég konkrét a történet, ugyanis hogyha nincs ez a cím, nem kapok elég segítséget arra, hogy mi a formajáték, mi a formakapcsolódás, nem hozza azt a fajta érzékiséget, ami az 5-ös lecke vágy kategóriában Roland által megfogalmazódik. Én dolgoznék evvel egy picit. Akár valamilyen módon az emberi testet jelzésértékűen is elhelyezném és azáltal magát a drapériát, vagy anyagot úgy forgatnám, hogy ne csak absztrakt és színritmikai jelzések jelenjenek meg, hanem jobban konkretizálódjon ennek az egésznek az iróniája, az a fajta irónia, ami nyilván a levetett ruha fogalmát jelzi, mindazt amit a képkereten kívül nem láthatunk, mindazt amivel az asszociációt hozza a kép. Tehát én evvel egy picit foglalkoznék még. Visszaadnám ismétlésre. (szőke)