A Dani képéhez annyit szeretnék megjegyezni, hogy a talp az a pont, az emberi testnél, ahol a talajjal érintkezünk, ami tartja az embert a földön, ami felemeli az embert az ég felé, és az a pont az, amely a földdel kapcsolatot tart. Ezek a kis felületek itt, akár egy forradalom eredményeként, akár csak egy építkezés miatt, elemeire hullva széthúzódtak itt valahol egy út szélén, akár utcakövek is lehetnek, ezek a téglaformák, betondarabok, ezek azok a kis lapok, amik akár a földet is jelenthetik, és amiken nap mint nap taposnak az emberi lábak. A Daninak ha jól értem, az az egyik filozófiai eszköze – mert a technikai az ha jól látom egy nagylátószögű objektív – hogy megfordítja az egészet, és nem a talpat mutatom meg, hanem a talpak tapadásának a helyét, amik ugyanúgy szétesnek apró darabkákra. És szerintem ez egy kicsit ironikus, nem egy könnyed irónia, de mégiscsak az, felteszem azokban a fejtörőkben, ahol van egy kifejezés és mellette egy felkiáltójel, és az ember megpróbálja kiszámolni, hogy a fekete kockától a fekete kockáig közte kifér-e az a szöveg, az a felkiáltójel többnyire azt jelenti, hogy nagyon egyszerű a megoldás, de mindig annyit körözünk rajta, és egyszerű lesz beírva, de sokáig rágódik az egészen. És ennek a képnek is nagyon egyszerű a megfejtése; ami fent van, az van lent. Ez a játékosság látható itt, ezen a képen. Megvan rá a három disznó. Én még annyit mondanék, hogy lehet, hogy nagyon egyszerű csávó vagyok, de én ezeket a csillag, felkiáltójel képcímekkel én nem tudok mit kezdeni, na. (szőke-hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 05. 11. - 13:48
"-A hiba 11 éve hiba. -Kell az." "-A hétvégén voltunk Connemarában, de nem mentünk át…
Nagy Zoltán A.
2024. 05. 07. - 22:51
Lassan mindennek vége lesz egyszer és emlékké válik... Május 13-án a GórCső adásában elérkeztünk az…
Török József
2024. 05. 05. - 22:03
A Civil Rádió műsorából készített Közösségek című válogatáshoz ennek a sorozatodnak a 9. elemét…
Hegyi Zsolt
2024. 05. 02. - 23:26
- Sam Smith: Fire on Fire - Shire on fire - Kétszer próbáltam nem leírni - Szégyellem, na, de…
Török József
2024. 04. 29. - 20:11
A Civil Rádió interjúiból szerkesztett Színház a 117 percben című műsorhoz ezt a fotódat…