Pac-man

Csendéletnek szántam, de az érlelés során kiderült, hogy annyit nem ér. Szorgalmiba jó lesz.

Lefelé

A megöregedett Jancsi és Juliska újból végigjárja gyerekkorának drámai helyszíneit. Kedves kép, és nagyon finom, bár én azt gondolom, hogy a két szereplő ehhez az egészhez vajmi keveset tud hozzáadni. Az én figyelmemet a kép fölső középső részén lévő facsoportok viszik el. Nem véletlenül, mert ez nagyon finom, az tényleg festőecsetre kívánkozó szépségű. Arra hívnám föl a figyelmet, hogy itt is a rétegek azok, amik megfigyelhetőek. Azok az egymásra rakódó rétegek, amiket itt észrevehetünk: a közeli és a távoli milyen érdekesen tud váltakozni, és a valós térbeli elhelyezkedését megtréfálva, a szemünk elé kerülni. Ezek fénytani játékok, erre az erdő nagyon alkalmas, hogy ezeket megfigyeljük. Azt nem nagyon tudom, hogy ez miért éppen a Barátság lecke, azon a teljesen didaktikus megközelítésen kívül, hogy két embert látunk rajta, és akkor ráfoghatjuk, hogy ők barátok. Aztán lehet, hogy közben házaspárok, vagy testvérek, de mindegy. Még egyszer mondom: értem, oké, Gábor azért ez a leckemegoldás nem tekerte le a fejemet a Barátság leckére. A képnek az a része, amiről beszéltem viszont gyönyörű. (hegyi)
értékelés:

Dinnye

Mintha el lennék maradva a leckékre készült képeim feldolgozásával. Kissé.

Én most vitatkozni fogok Gáborral több okból. Azért mert nekem ezzel a képpel azért van bajom, mert valami olyan helyzet, amit párhuzamosan ezzel a történettel kutyáknál, macskáknál szoktunk megfigyelni, amikor a gazda valami cukiságot akar elkövetni. Akkor mondjuk a kismacskát beleteszi egy nagy lábosba, és az milyen aranyos. Vagy a kiskutyára kis béna pulóvert ad, és ettől az egésznek lesz egy túlrajzoltsága. Ennél a képnél most az a helyzet, hogy a gyerek mindig ad témát, de azt ne felejtsük el, hogy az egész attól működik, azért tudunk nevetni, mert a felnőtt önmagunkkal hasonlítjuk össze, és tulajdonképpen nem vele nevetünk, hanem rajta. Ez nem biztos, hogy jót tesz. Ez a kicsi ember épp annyira szuverén személyiség, mint az alkotó. Az, hogy ő nem tudja azt mondani, hogy menj a francba, mert én most eszek, és hagyjál békén, ne fényképezz, ez nem jelenti azt, hogy minden képet el kell kattintani. Ha pedig amellett döntünk, hogy ezt a képet szeretném megcsinálni, akkor a tisztelet egy fontos kiindulási alap. Részletesebben mondom: az a része tökéletesen igaz, és elfogadható a képnek, hogy a kép előterét használja Gábor a dinnyékkel, amik megadják az egésznek a terét, én ennek nagyon örülök, hogy ilyenre odafigyel. Ezeket a dinnyéket lehetett volna használni takarásként. Azon a helyen a pelenka jól, és elfogadható módon van jelen, viszont egy fotón megörökítve már „befagy” annyira, hogy túlságosan jellemzővé válik. Ezt ki lehetett volna nagyon egyszerűen takarni a dinnyékkel. Kicsit mozdulok, és máris takarja a pelenkát. Az arc gesztusa, a kéz rendben van, nincs vele semmi bajom. Engem viszont irritál az, ha valaki leeszi magát. Felnőtt embernél ezt nem is szoktuk megörökíteni szívesen, de ha nála nem örökítjük meg ahogy például a Jókai bableves zsírja folyik végig a szakállán, és eszi le a szép fehér ünnepi ingjét, akkor ezt egy gyereknél sem kell megtenni. Attól még, hogy ő gyerek, az, hogy a hasán folyik végig a dinnyelé nem biztos, hogy jó. Ez mindenképpen megért volna egy végiggondolást, fog az ember egy papírtörlőt, áttörli. A kisgyerek biztosan ette volna a dinnyét tovább akkor is. Lehet, hogy ebben velem sokan nem fognak egyetérteni, de az ilyenfajta gyerekekről készített portrékat nem nagyon kedvelem. Nem tudom mitévő legyek, mert a dinnyék miatt, meg az előtér-használat miatt én megadnám az egy csillagot, nem kérem, hogy ezt ismételje Gábor, hanem azt kérem, hogy erről beszélgessük egy kicsit itt a kommentekben. Kíváncsi vagyok a többiek véleményére is ebben a kérdéskörben, hogy mikor exponáljunk. Nem mondom azt, hogy teljesen nekem van igazam, várnám a ti meglátásotokat is. (hegyi)
értékelés:

A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben
A Nagy Októberi Találkozó a Lánchíd sörözőben

2010. október 6-án a Lánchíd sörözőben tartottuk a Nagy Októberi Estiskolás Találkozót.

Szóda

Pedig mindenkinek volt. Most meg...

Gábor egészen kitűnően fogalmaz, és erről eszembe jut a Bikinitől a Ki csinál szódát, már hallom is közben magamban a számot. Nem tudok ebbe a képbe nagyon belekötni, talán egy picit az bánt, hogy a formák egybecsúsznak: a köpője ennek a szódásüvegnek, ahol a csepp, és a cseppben a tenger és a világ, a tükröződésben összegyűlik, ezzel a gyönyörűséges püspöklilás testtel formailag összekutyolódik. Nem túl sok kellene hozzá: egy pár milliméternyi elforgatás, hogy ezek a formák önálló életre tudjanak kelni. Nekem a szódásszifonból mindig az az élmény van meg, amikor betekertem a patront, és kiült rajta a dér, sőt, ha az ember nem figyelt, akkor odafagyott az ujja. De az is igaz, hogy ezek mindig csöpögtek. Mindig maradt alattuk valami kis inkontinencia-jelzés. Nagyon köszönöm ezt a képet, én ezt nagyon jónak tartom, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

November 1.

Kivételesen belepiszkáltam a képbe, némi maszkolás, sötétítés erejéig.

Fésülködés a szabadban

Javítás.

Gábor küldött egy javítást egy előző leckére, ami egy ablakról készült. Én azt gondolom, hogy ennek a két képnek csak Gáboron keresztül van köze egymáshoz, egyébként ha bárkinek, aki nem ismeri Gábort, oda tennénk az orra elé, az nem biztos, hogy rájönne arra, hogy ez az ablak ugyanaz az ablak, és ugyanott készült. Úgyhogy én ezt a javítást, mint javítás, nem fogadom el, mert én ott az elemzésben elég határozottan leírom, hogy mire gondolok. Ami miatt viszont a kép izgalmas, és önálló alkotásként értékelem, és kapni is fogja a csillagokat, az az, hogy a kinti és benti világ már eleve formailag egy jó játék, ráadásul kompozícióban is egészen rendben van a megoldás. Még ez meg van spékelve azzal, hogy az ablaktükröződésben ott van egy hölgy, aki fésülködik, tehát látunk egy embert. Ez így együtt válik izgalmassá, hogy a kint, a bent tükröződés elindította ezt a fajta Gerlei mesét. Annyi hozzáfűznivalóm van, ha egy centit mozdít az ablakszárnyon Gábor, akkor nem metsződik ilyen csúnyán el a karja a hölgynek. Vagy ha Gábor nem az ablakhoz akar hozzányúlni, akkor ő maga egy picit elmozdul, és már mást is látunk. De a kép maga tetszik. Ami miatt kettő csillagot fog kapni, és nem hármat, az az, hogy Gábornak van keze meg szeme, és ez a kettő elégséges ahhoz, hogy amit lát, azt kontrollálja, és utána a kezikéjével elkezdje átrendezni a belső világot. Gondolom, hogy van valamilyen kapcsolatban azzal a hölggyel, tehát, ha ő ott fésülködik, akkor megkérheté arra, hogy fésülje még egyszer meg a haját, mert a rendezéssel eltöltötte az időt. Mert most értem a gyufásdobozt, abszolút jó, majdnem minden képelemet értek, kivétel az a szütyő, ami a függöny alatt begyűrődik. Azt nem értem, hogy az mi, és zavaró az ott. Egy kicsit a belső világon én még machináltam volna valamit. Az irány abszolút jó, kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Viharos nyarunk

Nem tudok mit leírni. Ez egy ilyen nyár volt.

A kép egészen őrületes fény-árnyék jelenségeket mutat. Olyan, mintha a fényfestők csapatába lépett volna be Gábor. Megjegyzem, ez is egy olyan technikai játék, amit érdemes kipróbálni. Egy ilyen félig sötét estefelé lévő helyzetben egy kültéri helyzetben is akár, egy erősebb elemlámpával rohangálva hosszabb expozíciónál állványra téve a gépet izgalmas jeleneteket tudunk létrehozni. Persze ez igényli azt, hogy az ember előtte fejben összerakja, hogy hova milyen fényfoltot fog festeni. Ez is kicsit ilyen hasonló élmény. Ott a fák között nem is tudom mi történhet. Valószínűleg ez sokkal póriasabb történet annál, mint amit itt a kép most mutat, mert ez itt most egészen extra, mesei. Ugyanakkor egy kicsi hiányérzetem van a kép bal alsó sarkában. Ha csak ilyen kis foltok lennének ott, mint amik a jobb alsó sarokban, vagy jobb középtájon vannak, akkor száz százalékosan szuper lenne a kép. Most ott nekem lyukas, az ott egy üres terület, viszonylag nagy ahhoz, hogy így parlagon hagyjuk. Ha oda egy használt kerti szék bekerül, akár háttal is a látványnak, akkor a kompozíció is helyrebillen. Természetesen a képnek a szenzációja a villám. Villámot fotózni nem egy egyszerű dolog, és kell hozzá szerencse is. A kép ettől is szép: az ég, és az égen lévő jelenségektől. Ezt a képet is még lehet egy picit segíteni azzal, hogy az alsó részéből vágunk, mert ha nagyjából ott jobb szélen elindítunk egy vágást, ahol a fű és a tó találkozik, akkor már csökkentjük azt a hiányérzetet, ami most van a kép bal oldalán. Ennyit meg lehetett volna még tenni, és akkor feszesebb egy kicsit. De maga a kép egy jó meglátás, nagyon szépek a fények, nagyon jó a játékossága, a meseisége a képnek. Azon hezitálok, hogy megvan-e erre a három csillag, de inkább azt mondom, hogy nincs. Ezt a Gábor érdekében mondom, hogy legyen egy picit szigorúbb önmagával a kép készítésekor, vagy ha akkor nem, akkor otthon a laborálásnál. Valaminek ott bal oldalt történnie kellett volna. Én most ezért vonok le egy csillagot. (hegyi)
értékelés:

Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve
Vízöntő éve

2010 nyara

A riport az mindig valamilyen problémát akar feszegetni vagy valamilyen történetet akar elmesélni. Ez inkább egy fotóetűd. Egy olyan képsor, ami érzelmi megközelítés, egy élményanyag feldolgozása több képen keresztül. Nem igazán riport. Nincs fotóetűd leckénk még, lehet, ha ezt, ha akarja, akkor más leckébe bele lehetett volna szuszakolni, mert a riport billeg egy picit. 12 kép. Gáborom, ezt másnak is mondom, indokolatlanul sok. Tudom, hogy nehéz az embernek saját magával szigorúnak lennie, mindegyik a te gyereked, melyiket hagyd ki, nem egy könnyű kérdés, de meg kell tanulnunk ezeket a döntéseket meghozni. Nem mindig áll mögöttünk egy szerkesztő, aki kívülállóként szigorúan tudja szemlélni. Ez a mi dolgunk, hogy szelektáljunk. Mivel nem történetről van szó, ezért a képeket önmagukban tudom értelmezni.
   Nagyon szép az első képen a víztükör, ez az olajos fény, ami a víz tükröződésén látszik ezen a strandon, nagyon szép a környezet, egy szép képeslap-fotó, de a személyességet nem nagyon érzem benne. Jó a kompozíció is, az ég azért lehetne egy kicsit határozottabb, ott valamit technikailag létre lehetett volna hozni, hogy a felhők is kicsit keményebben, izgalmasabban szóljanak bele ebbe a képi játékba. A kép egyébkén nem rossz, de nem is mondom azt, hogy ez a tíz pontos Gerlei képek közül való. A második képen, ha jól látom, valamilyen földúton folydogál lefelé a sár. Itt megint a személyességet hiányolom. Én értem, hogy ott, akkor, amikor a Gábor ott állt, akkor ez egy meghökkentő élmény volt, de ebből a nézőpontból, ahonnan ezt ő lefényképezte, ez szinte észre sem vehető jól. Nem olyan jelentős. Létre lehetett volna hozni ennél sokkal ütősebb megoldást is azzal, ha Gábor hajlandó egy kicsit lekucorodni, abból a nézőpontból közelíteni, ahonnan ez a vízfolyás létrejön, mert ennek a képnek nem a felhős ég, és a háttérben lévő ködpára, vagy a mező a lényege, hanem ez a víz. Következő kép egy hegyi patak, ahogy csordogál. Ez is nagyon szép kép, azt nem tudom, a helyet nem ismerem, hogy lehetett volna-e várni annyit, hogy ide besüssön a nap, mert most az látszik, hogy itt van napocska, de az kevés. Az lett volna izgalmas, ha a vízen lett volna a fény, ha megnézzük a képet, az alsó részen meg is csillan a víz. A másik megoldás az lehetett volna, hogy kivárni valami olyan pillanatot, amikor kevésbé harsány, határozott a környezet. Ez lehet egy tél utáni, vagy tél előtti pillanat, azért, hogy ez a víz még határozottabb tudjon lenni. Maga a helyzet meglátása abszolút hozza azt az élményt, amit én Hokusai-nál láttam, egy tradicionális fametszet is lehetne ebből, de ez a forma nem ezt hozza. Aztán jelzésértékkel van egy vizes mező, ahova még jobban esik az eső. Szépek ezek a vízgyűrűk, de itt is arra kellett volna ügyelni, hogy egy olyan megfigyelői pontot találjak, ahonnan jobban érvényesüljön az, hogy ez itt egy elárasztott mező. Aki nem látott még ilyet, annak nem biztos, hogy egyértelműen látszik. A következő kép távolabbról mutatja hasonlóan ezt a helyzetet. Ezt a képet kihagytam volna, nem nagyon erős, szépek a formák, fenyegetőnek tűnnek azok a kis fogacskák, amik ebben a szájban elhelyezkednek az árnyék viszonylatában, de azért annyira nem érzem olyan fontosnak. Aztán látunk egy makrofelvételt vízcseppel. Hálás téma, de nem igazán jön ez hozzám közel. Aztán tulajdonképpen a következő kép az, amin egy szögön csillan meg egy esőcsepp, amire azt mondom, hogy na ez már időtállóbb megoldás. Itt a kompozíció is viszonylag rendben van, majdnem aranymetszésbe sikerült tenni ezt a vízcseppet. Talán lent egy kicsit ha vág Gábor, akkor még feszesebb, és pont aranymetszésbe kerül. Ez az első olyan kép, amire azt mondom, hogy igen, ez gerleis, ebben ott van Gábor. Jön egy fekvő kép, megint egy fölitatott mezővel, nem tudok vele túl sokra menni. Szivárvány, a vízen úszik egy molnárka, ez megint nagyon szép kép. Itt is sikerült olyat találnia Gábornak, ami egészen extra. Itt is egy picit a kompozícióval van bajom, ha már aranymetszés felé megyünk, akkor próbáljuk meg a molnárkát oda komponálni. Tudom, ezek izgága kis lények, nem egyszerű esetről van szó, dehát digitálisnál lehet többet is lőni, de nagyon finomak a víz redői. Ez a második olyan kép, amit gerleis. Aztán a néni söprögeti a vizet a kis faluban, csak hát túl sok közünk a nénihez nincsen, mert háttal áll nekünk. Jó, hogy látjuk az ajtót, amin ő kijött, de lehet, hogy én szóltam volna valamit a nénihez, hogy "néni kérem, tessék már egy kicsit idefigyelni, mert itt nagyobb a víz", és akkor odafordul. Az utolsó kép az, ami számomra megint izgalmas, és gerleis, mert izgalmas ez a játék a víztükröződéssel, a vödörrel, és azzal, hogy az alkotó benéz ebbe a kútba. Így darabokra szedve ennyi.
   Összefoglalva azt tudom mondani, hogy jól látható az az irány, amit Gábor keres. Keresi magát ezekben a történetekben, mesélni szeretne. El szeretné mesélni a maga élményét, hogy jártam egy kis faluban, jártam a Szigeten, ott is esett, a franc ebbe a sok esőbe, mennyi bajt csinál. Ez a része számomra érthető. Ha ezt a vonalat akarom követni, akkor szigorúbbnak kell magammal lenni, mert itt egy csomó olyan képi közhelyet is fölsorol magának Gábor, amiken ő már túl van. Ritka az az eset, amikor csak úgy, egy szivárvány, vagy egy vízcsepp a fűszálon önmagában megáll. Ennek vagy kompozícióban kell akkor egyedülállónak lenni, vagy még valami más mesét el kell tudnia indítani ezeknek a képeknek, különben közhely. Szerepel itt minden, olyan mintha egy lexikont kinyitnék, hogy lássuk mit mond a vízről, és akkor illusztráljuk, hogy: víz az egy olyan dolog, ami esik a fejünkre is, meg úszunk is benne, meg isszuk is, meg gondot is okoz, de élünk is belőle. Igen, csak most nem érzem, hogy ezen a szinten túl tudtunk volna jutni. Van egy másik lehetőség: ha ez nem sikerül, akkor elkezdünk külön a képekkel foglalkozni, ahogy ezt a három képet megjelöltem: a 7. kép, a 10. és a 12. kép az, ami érdemes a továbbgondolásra, vagy ami berakható egy ilyen albumba, ami a Gerlei munkáit tartalmazza. A többi jelen esetben nem. Gábornak erre a képsorra most nem tudok adni egy csillagot sem, mivel képsorként adta be. Szeretném, ha ezt átgondolná, amiről beszélünk, és megfontolná, hogy mennyi igazságtartalom van benne az ő számára, vagy mennyi az, amit ő ebből át tud magára vállalni. Hogy ne maradjon csillagok nélkül, nekem a három kép, de kifejezetten a 7-es az, ami mégiscsak megér három csillagot. Tehát maga a képsor nem (ha csak a képsort nézném, akkor visszaadnám ismétlésre), de ez a kép az, amivel lehet valamit kezdeni. 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Együtt a család

Ágnes képére rímelve

Kedvelem ezt a képet, a meglátás is abszolút jó. Én egy kicsit játszottam volna azzal, hogy ha már ebbe a mesevilágba megyek bele, akkor ne egy felülről exponált, távolságtartó kameraállást válasszak, hanem menjek le a meseszintre, a gomba-család szintjére. Ha a tükrön mozdítok, be lehet ezt úgy állítani, hogy maga a fényképezőgép ne legyen benne. Ezzel én kicsit még vacakoltam volna, hogy lejjebb tudjak ereszkedni. Ugyanis minden ilyen felülről exponált helyzet azt adja - gyerekfotónál szokott ez előfordulni -, hogy a felnőtt szempontjából nézünk. De ha itt egy mesét akarok elmondani, márpedig ez abszolút mesei, hogy a családot a gombacsaládban vélem felfedezni, akkor igenis jó, ha nem egy fölülről exponált, kívülről látható helyzetet mutatok, hanem lemegyek a gyerek szintjére. (hegyi)
értékelés:

András

Gyakorol.

Gáborom, megint azt mondom, hogy egy nagyon jó portrét készítettél Andrásról. Ez a hangszer egészen fantasztikus egyébként, én mindig becsültem azokat, akik ekkora méretű hangszeren játszanak. Ez nagy fizikai teljesítmény is, és az a jó, hogy látszik a modell szemén, hogy ő abszolút ebben az elvarázsolt világban van ezzel a csodahangszerrel. Talán segíthetene az, hogy ha még több fényt sikerülne csillogtatni ezen a hangszeren ott a kezénél. Mert a szeménél nagyon jól látszik ez a történet, nagyon jól jön az az élmény, amit ő átél, dehát a gyakorláshoz azért a kéz is kell. Egy kis tükörrel vagy alufóliával valahogy jó lett volna oda egy picit több fényt vinni. Ez azért is lenne jó, mert a háttérben ezt a belső nagy fényt valamivel kompenzálni kellene az előtérben is. De a három csillag megvan, bár a világításra tessék egy kicsit jobban odafigyelni, ott tetszett lenni a világítós táborban, azokat tessék felidézni, mint élményt. Ezért már lassan kezdek számonkérni, főleg azoktól, akik ott voltak. (hegyi)
értékelés:

Ágnes

ül a verandán.

Ez egy jó portré Ágnesről. Azon kívül, hogy GG is most saját magának a dugájába dől: Ollókezű Edvárd, akinek elveszett az ollója. A kép fölső részéből nyugodtan lehetne vágni egy centit, semmi nem indokolja azt, hogy minek az a levegőrész ott. És exponálás előtt talán ha azt a tejfölös bödönt onnan a korlátról leveszem, akkor lehet, hogy jobb lett volna. Én ismerem Ágnest annyira, hogy tudom, hogy nem egy egyszerű dolog őt lefotózni, mert ficereg mindig, meg mocorog, nem veszi komolyan a fotóst. Tehát ebben a tekintetben hasonlít egy kicsit a GG-hez, úgyhogy itt emberükre találtak egymással, talán lehet, hogy ezért is sikerült a kép, mert lehet, hogy a két icergő ficergő végülis rájött, hogy két dudás egy csárdában nem fér el. Még egyszer mondom, hogy ez egy nagyon jó kép Ágnesről, azért mert ritka pillanat, amikor őt ennyire nyugodt helyzetben lehet látni. Ha leválasztom a képről Ágnes személyiségét, azt, hogy pokoli nehéz lefotózni, akkor egy pici derítés lehet, hogy nem ártott volna szemből, vagyis Ágnes testvonalának merőlegesen, mert most a nyak és a fül részről elég sok fény verődik be, valamennyi onnan valamiről vagy valakiről visszaverődik, ez látszik, de abból egy picit több kéne, ami kiegyensúlyozza ezt a sok fényt ami a nyakánál bejön. Ezt egyébként utólag lehet, hogy maszkolással vissza lehetne hozni ott a nyaknál. De a három csillag megvan, maximális tiszteletem Gáboré, én nem tudok Ágnesről portrét csinálni, mert nem hagyja. (hegyi)
értékelés:

Koós Árpád háza
Koós Árpád háza
Koós Árpád háza
Koós Árpád háza
Koós Árpád háza

Régebben az egész nyarat kint töltötte.

Egy képsorozatot kapunk Gábortól, ami öt képből áll, és mint képsorozat, akár felfoghatnánk riportnak is, viszont Gábor az Eltűnő világ leckébe küldte, és én ezt abszolút el tudom fogadni. Jó meglátás, és örülök, hogy ilyen régi épületekre, régi történetekre rá tudunk csodálkozni. Az első kép a természeti környezetében ábrázolja ezt a, talán vadászlakot, talán valami kis vidéki házikót. Adottak ugye a fényviszonyok, adott az a helyzet amiből ki tudunk indulni, tehát tulajdonképpen nagyon nem lehet a szemére vetni semmit. Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, akkor hogyha verőfényes napsütésben vagy egy lemenő napnál fényképezné, dehát ez most egy ilyen szórt fényben készült fotográfia. A második kép igazolja úgymond a kép címét, látjuk ezt a fába karcolt nevet, abszolút egyetértek ezzel a képpel is. Aztán látunk egy ilyen kis ablakocskát, ha jól tudom, majd cáfoljatok meg, az oroszoknál ezt hívták fortocskának, nagyon szép ez a struktúra, nagyon szépek ezek a régi pántok, látszik az, hogy aki ezt készítette, szeretettel foglalkozott ezzel a famunkával. Gábor rácsodálkozik ezekre a szép illesztésekre, ezekre a nagyon is precíz munkákra, még akkor is ha ezekhez a munkákhoz nem állt rendelkezésre a 21. század legújabb gépparkja. És ezt is el tudom fogadni, bár itt ennél a negyedik képnél azért jó lett volna ügyelni arra, hogy éles-e mindenütt ez a kép. Egy ilyen közelinél, ezek az életlenbe futó oldalak nem biztos, hogy annyira szerencsések. Majd látunk a sorozat befejezéseképp egy hasolóan szép sarokrészét ennek a háznak. Egyetlenegy problémám van: hogy azon kívül, hogy a képsor indításánál látjuk ezt a helyzetet abban a valóságban, ahogy ez a természetben fellelhető, utána ráközelítünk ezekre a közelikre, és Gábor annyira beleszeret ezekbe a közelikbe, hogy több totálképet, vagy több hangulatképet a házról már nem is nagyon kapunk. És én ezt hiányolom, mert ha megnézzük az első képet, ott azért vannak részek, amik az előtérnél fellelhetők, ha jól látom székek is egymásra vannak hányva, azok nagyon jól adnák magukat. Én ezt egy picit hiányolom, itt van egy létra, ami szintén látszik, nagyon jól mutatná magát, szóval, ha lett volna ideje Gábornak itt többet elidőzni, akkor azért ezzel még lehetett volna dolgozni. Másrészt azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden egyes részletnél optimális az a megvilágítás amit kapunk. Még egyszer mondom én elfogadom, hogy ilyen fényviszonyok voltak, de nem árt ilyenkor ha az embernél van egy ilyen valami kis zsebtükör vagy lámpa, vagy valami, amivel egy kicsit meg tudja ezt bolondítani, mert a részletek (ez egy fotóstrükk) súrlófénynél sokkal jobban érvényesülnek: a fa erezetei, az amit az idő végez a fán, tehát ezek a roncsolódások sokkal jobban megmutatkoznak. De, mondom, nekem a ház hangulatából hiányzik még valami, tehát most nagyon szépen mutatja Gábor azt, ami a kézművesmunkája ennek az épületnek, a hangulatát az épületnek meg kevésbé adja vissza ez a képsorozat. Nem tudom, hogy Gábor fog-e még erre járni, ha igen, akkor én kérnék egy ismétlést, vagy egy kiegészítést. Érdemes lenne ezzel foglalkozni, sőt én azt mondom, hogy egy lényegesen nagyobb anyagot megérdemelne ez a ház, hogy dolgozzon vele. Nem tudom, hogy ez mennyire szabad, mennyire zárt, hogy ennek van-e gondnoka, magyarán, hogy be lehet-e oda esetleg jutni, hogy enteriőröket is meg tudjunk örökíteni, ez is fontos lehetne. Ha nem sikerül ezt megvalósítani, vagy nem lehet oda már legközelebb eljutni, akkor azt mondom, hogy most ez a sorozat nekem kettő csillagra értékelhető. Én szeretném, hogy ha Gábor azt megértené, hogy nekem ez nagyon tetszik ez a megközelítés, és én nagyon örülök annak a fajta tempónak, úgymond, amit diktál ezzel a képsorozattal, csak a hangulat is fontos, hogy a nézőt, aki ott nem járhatott, bevezessük ebbe a történetbe. Most azért nekem egy picit hiányzik, és egy kicsit játékosabbá is tenné ezt a sorozatot, hogy ha mód volna erre, hogy kicsit megbolondítsuk egy-egy tágabb értelmezéssel, vagy egy-egy kevésbé közeli felvétellel. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Az ebéd

Ha lenne ételfotó lecke, oda küldeném.

Végre, végre, végre. Végre valaki elkezd klasszikus tárgyakkal, klasszikus kompozíciós renddel dolgozni a csendéletben. Azt írja Gábor, hogy ha lenne ételfotó kategória, akkor oda küldte volna. Lesz ételfotó lecke, de az ételfotó lecke abban nem más, mint a csendélet, hogy ugyanazokat a kompozíciós szabályokat várja el. Annyiban lehet másképp értelmezni, hogy kifejezetten valamilyen ételnek a bemutatása, tálalása, „eladása” a feladat. Tehát, ha ez ételfotó lenne, akkor visszaadnám ismétlésre, mert ez nem egy étel, hanem egy fázisfotónak tekinthető az étel viszonylatában. Én örülök annak, hogy - bár nincs ételfotó lecke – a csendéletbe küldte Gábor, mert így szabadon, a csendélet jellemzőit figyelembe véve beszélgethetünk. Nagyon tetszik az a színvilág, amiben elhelyezi az ő tárgyait, modelljeit a szerző. Nagyon jók ezek a bordók, barnák és vörösek. Tehát azt mondom, hogy ezt mindenképpen célszerű megtartani. Talán, ahogy a képnek a jobb oldalán egy picit megcsillan valami ebből a háttérből, ezt érdemes egy picit még máshol is használni, valahogy a képnek az előterét és a hátterét ezzel jelezni. Ennél azért lényegesen nem erősebben, csak folthatásaiban ez jó, ha meg tud jelenni. A képen szerepel hagyma, fehérrépa, sárgarépa, paradicsom, gomba, petrezselyem, és talán még egy kis fokhagyma is. Ezeknek az elrendezésénél abból indulunk el, ami a talált képek sajátja. Tehát, hogy anya főzi az ebédet, apa kioson a konyhába, és ahelyett, hogy elmosogatná a szennyest, lefotózza azt, amit anya összekarikázott. De arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben van már legalább 1 határozott döntés, és ez pedig a hagymának a felállítása. Tehát az, hogy ezt a fél hagymát Gábor valamilyen módon úgy tudta beállítani, hogy az nem fekszik, mint a többi tárgy, hanem nagyon határozott formát mutat, és így, mint egy hirdetőtábla áll a képnek a bal oldalán. Ez az irány lenne a jó, és ha a Gábor ezt ennél az egy darabnál elérte, akkor a többinél is ezzel kéne foglalkozni. Magyarán, ezt a képet úgy kéne készíteni, hogy a többi tárgynál is ezeket a mozdulatokat ő megteszi. Tehát lehet, hogy ugrik a vasárnapi ebéd, vagy lehet, hogy neki kell felszeletelni reggel ezeket a zöldségeket, ahhoz, hogy nyugodtan tudjon dolgozni vele és nem kapjon a fejére egy kokit az asszonytól, viszont hatásosabb lesz a csendélet. Mire gondolok? Most a sárgarépa és fehérrépa darabkák nagy rendezetlenséggel vannak jelen. Itt eleve adódik az, hogy a színekkel és a formákkal tudunk játszani. Kétféle színt, egy fehéret és egy sárgát, és kétféle formát, egy körcikket és egy hosszúkás formát látunk. Máris adná azt, hogy valamilyen rendet próbáljunk kihozni ebből. Nem mértani rendre gondolok, de tömegelhelyezésben mindenféleképp jó lenne, ha rendeződnének itt a helyzetek. A kép előterébe például ide vannak dobódva ilyen kis cikkelyek, lehet, hogy az már nem is fehérrépa, hanem karalábé darab, nem tudom, de a lényeg az, hogy ezek a darabkák tömegükben nem tudják kompozícióban ellensúlyozni azt a lankát, ami a kép bal oldalán ezekből a fehérrépa darabokból képződik. A másik, hogy van egy petrezselyem, ami nagyon szép és gusztusos, de ott vannak azok a szárak. Lehet, hogy anya azt szeretné használni a levesbe. Akkor úgy kell eldugni, hogy azok ne szerepeljenek a képen. Mert most kandikálnak, mint a csigák szarvacskái, de hát ezek kompozícióban nem sok jót jelentenek, nem nagyon tartoznak oda. Aztán föltett a Gábor egy paradicsomot, ami nagyon jó, de az a paradicsom ott a narancssárgák között szerényen mosolyog, megbújik, ugyanakkor adná magát az hogy ez a paradicsom esetleg oda a kép jobb alsó részénél, a fatányér ívén lévő sötét folthoz kerüljön, ott gyönyörűen megélne. Vagy ez az egy szem gomba esetleg, ha oda lekerül, akkor ezt a fekete lukat betömi, máris nyugodtabb lesz a kompozíció. Nem akarnám én ezt sokkal tovább cincnálni. A lényeg a következő: ezek a tárgyak önmagukban gyönyörűek, de mindegyiknek lehet olyan része, amik ábrázolásra nem biztos, hogy alkalmasak. Tömegelhelyezés, színdinamika, kompozíció az, ami meghatározza, hogy milyen irányba kell elmozdulnunk. Most látunk egy nagy fehér flekket, ez a hagyma, aminek a tövéhez folyik egy nagy fehér háromszögforma, majd látunk egy narancssárga háromszögformát, látunk egy amorf zöld pamacsot, és még látunk ebből kikandikálni narancssárgát, pirosat, fehéret. Most ez nincs rendben, nincs átgondolva, hogy minek hol legyen a helye. Én azt tudnám mondani a Gábornak, hogy nagyon jól kezdi ezt az egészet azzal, hogy a hagymával elkezd dolgozni, ezt a hagymát tessék megfigyelni, és ezzel a hagymával kell indítani a következő megoldást, már úgy értem, hogy abba az irányba kell elindulni, ahova ez a hagyma lépked most. Én erre most adok egy csillagot a Gábornak bátorítás gyanánt, és azért, mert azt szeretném, ha tényleg elkezdene ezzel dolgozni. Én azt mondom, hogy célszerű, ha 4-5 tárgynál nem kezd többel foglalkozni, hanem azzal a 4-5 tárggyal kezd el zsonglőrködni, mert akkor annak a 4-5 tárgynak, ha megtaláljuk a helyét közösen egy képen, akkor utána a későbbiekben, más tárgyakkal hasonló eredményeket tud elérni majd. A végére egyetlenegy mondat. Akkor, amikor csendéletet vagy kompozíciót szerkesztünk, kicsit úgy célszerű csinálni, mint a vaksi, szemüveges ember, aki otthon felejtette a szemüvegét. Tehát, ha egy kicsit hunyorítunk, akkor el tudunk vonatkoztatni a konkrét formáktól, és a rendezésnek az elsődleges szempontjánál célszerű ezektől elvonatkoztatni, és azt mondani, hogy látok egy fehéret, egy narancssárgát, egy zöldet, egy pirosat, mert ezzel fogom tudni magát ezt a szín, forma- és tömegelhelyezést megoldani. Ennyi a javaslatom. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés: