Feladatmegoldás

Valójában a hömpölygés felé arakom vezetni a képzeletet, az meg a te dolgod, hogy eldönsd, hogy a tied zubog vagy csordogál.

Van itt egy hozzáfűzés ehhez az absztrakt formához, a grafkai elemek kicsúsznak a formából, kompozícióban kilóg a képből, nem befejezett, túl szűkre van komponálva, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy én nem biztos, hogy mindig partner lennék abban, hogy én döntsem el, hogy az én vágyam mindehhez képest hol van, mert én szeretem, hogyha segítenek, vezetnek engem egy történetbe beérkezni. Van egy ilyen szemlélet, nem is mostani, nem is most találták ki, hogy a nézőt dolgoztatva, büntetve pózokat keresgéljen és a végén még nagyobb büntetést kap, hogy hopp, de nem is jöttél rá, nem is értelmezted, és én ebbe a játékba nem is biztos, hogy részt tudok venni. Amikor ilyen absztrakt képet hozunk létre és ehhez valami okból a fotográfiát hívjuk segítségül, akkor nagyon vékony jégen járunk, mert a kompozíciónak nem lehet hibája, nem lehet kérdéses, nem bizonytalankodhat, hiszen az egyetlen indoka a fotó használatának ilyen esetben a kompozíció, másképp lehetne akvarell vagy grafika is, már ha az alkotó a megfelelő rajzkészség biztokában van. Itt a hombolygást egyetlen képi elem mutatja, a kép középső jobb részén lévő lecsorgó forma, ennyi, ami segítséget jelent a realitás mezején, minden más folthatások játéka, és hogy mi utal a vágyra, a szín vagy más, nem tudjuk. Ha a vágyat vesszük alapul, ott a leckében jól és kimondva megkapjuk, mi az, ami a vágyat jelentheti, itt pedig mint egy pszichológiai tesztnél egy színfolt játék riotmikájáról szól a kép. Az ötös lecke üzenetrendszerét nem teljesíti a kép, mert Vas Péter belső történéseihez nem tudunk közelebb jutni, Vas Péter azt mondja vajon, hogy lehúztam a rolót, becsuktam és higyjétek el, hogy mögötte a vágyaim tombolnak, de nem tudunk ennél közelebb jutni. Itt így most nem tudunk ezzel mit kezdeni, ismétlés. (szőke)

Na mi mozog?

Nagyon szeretjük ezt a képet, fura, van benne valami amerikai, nyilván az aszimmetriában, a pikantériájában, ki kell mondanunk, hogy Dénesnek egyre nehezebb dolga lesz önmagával szemben, mert a pszichológia vonaláról át kell térnie a vizuális Dénes világára, aki végre elkezdi a személyiségét a látható világon keresztül kifejezni, merthogy Dénes erősödik, és ez a Dénes-folyamatban egy sarokpont, innentől kezdve nagyon gyorsan fog látszani az, amikor a Dénes kamuzik. Dénes, ezeket a képeket azért figyeld meg nagyon amiket kiteszünk és értékelünk, mert ezek a képek fognak visszaköszönni a filmes munkáidban is. Nagyon jó technika és nagyon fontos, hogy átálltál a filmről a fotóra ahhoz, hogy egy filmes kompozícióban tudjon gondolkodni és ezt erősítse magában. Ezek a képek ebben mint stúdium nagyon sokat segíthetnek neked a későbbiekben. (szőke)
értékelés:

Ki szeretne jutni, tiszta sor. Csak sajnos kis szörny volt ez a valami, mindig a szívbajt hozta rám amikro nézegettem, nekiutrott az üvegnek és karmolta, nem éppen barátságos szándékkal.

Egyrészt a barátom kategóriára nagyon örülünk, hogy egy bátor, a furcsasága miatt humorral teli megejtő képet küldött, mert a kis állat, a sárkány, a fejét látva egyszerre félelmetes és esendő. A mögötte lévő vöröses háttér miatt nem félelmetes a kép, hanem kis esetlen, mintha egy festett önportrét látna az ember, amikor egy görbe tükörbe belenéz, és függetlenül attól, hogy hogyan készült a kép, érződik, hogy ez egy különleges választás és nem egy csuklóból odavágott gesztus. Szeretjük ezt a képet, és elsősorban a választás miatt három malac. (szőke)
értékelés:

Szeretem ezt a gyönyörű pincesort, a sok szép azonos tömegű, és nagyságú épületet, de szinte lehetetlen megfotózni a sok zavaró körülmény miatt.

Mind a két kép önmagában értelmezhető és megáll önmagában. A két kép a pince fogalom alapján összekapcsolható, de én mégis azt mondom, hogy ezek a képek önmagukban annyira sűrítettek, hogy nem igénylik a kettes kapcsolódást, sőt, gyengítik egymást, mert más és más formavilágot, geometriát és absztrakciót mutat egy stúdium munka egyes szegmensei. Ebben a stúdium munkában az ellentétpárok vonzák Ferit, olyan sötét felhőket látunk, hogy szinte leugranak a kis meseházikók, ez a kép dinamikája. Nagyon jók a képek, de nem érzem benne azt a pluszt így párban, hogy egymásra épülnének. Az ornamentika fotókon túl, ami benne lehetne bármelyik Magyarország könyvben, nem érzem ezekben a képekben azt, hogy mi ezekben a Mácsai, hol van itt Mácsai. Ha mint illusztrációt kezeljük, mondjuk egy borvidék bemutatásához, akkor pedig ebben az illusztrációban fontos az, hogy a nézőnek, az úgymond vevőnek valami maradandó hívogató élményt adjon, és ehhez a képeknél nem lehet lehagyni az embert, mert akárhogy akarunk egy struktúrát mutatni, ez a struktúra önmagában bárhol lehetne, még az sem derül ki egy idegen számára, hogy ezek pincék, aki nem ismeri a helyet, bármi másra is asszociálhat, nem kapcsolódik a borvidék attól, hogy épületeket látunk. Kell az a borosgazda, kell az a szőlővenyigét cipelő asszony, valaki, aki kapcsolatot hoz létre köztem és a néző között, a pince és a szőlő között, aki kontextusba helyezi a formákat, ráadásul azt kell mondjam, hogy a képről kompozíciójában is hiányzik ez, a fenti kép bal alsó része üres, az út üres, az alsó kép ablakai zárva, ajtói zárva, nem hívogat, hanem zártságával elutasít. Tehát mindkét képről ugyanaz a formai és logikai elem hiányzik. A meglátás, tehát az alap jó, de a történetet ki kell bontani. (szőke)
értékelés:

Anita egyik legerősebb, legőszintébb és feltárulkozóbb képét látjuk, abból a küzdelemből, amit jó ideje látunk az alkotásain keresztül, mindaz a küzdelem és belső őrlődés ott van a képen, ami foglalkoztatja. Nyilván lehetne egy szebb, jobb, védettebb, látványosabb kompozíciót találni, valószínűleg nem véletlen, hogy így állt ide a kameránk elé, amin keresztül vele kapcsolatba kerülhetünk, engedi azt is, hogy a tekintete ne egy boldogságot sugárzó maszk legyen, hanem valójában az ő belső történéseit is mutathassa. Tehát ez egy nagyon őszinte és feltárulkozó, majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy korhatáros kép, mert olyan pőrére vetkőzik itt az üzenet küldője, amit ritkán láthatunk, ráadásul nem aktban, hanem portréban, ami lássuk be, nem is olyan egyszerű dolog. Ha már lenne akt rovatunk, ami még nincs, még az is elképzelhető, hogy egy nagy vita lenne itt az osztályfőnök és a pedellus között és az osztályfőnök ezt a képet az akt rovatba átsorolná, ezzel ugyan az estiskola többi hallgatója és látogatója előtt nyilván nagy vitát kiváltva. Fontos az is, hogy bár szemüveg van Anitán, ami általában a védekezés jelzése, hogy ne tudd elkapni a tekintetem, ne tudd, hogy mit érzek vagy gondolok, ugyanakkor itt átlátunk az üvegen, nem zavarja a tekintetet, ráadásul a naturális megmutatás helyett formailag is és üzenetében is hangsúlyozza, fókuszálja az érzelmi történéseket. (szőke)
értékelés:

Nagyon fontos a színvilága ennek a képnek, elsősorban a középen látható lámpaoszlop fénye világítja meg az előtérben lévő bokrokat, ez egy éjszakai neonlámpa lehet, maga az oszlop egy retro hangulat, és ettől a fénytől egy furcsa zöldessárgás színezetet kapnak ezek a félköríves bokrok, amelyek a kép alsó felületét fedik le. Nagyon erőteljesen expresszíven ez a kiégett fényfolt határozza meg a középpontot és körülötte egy sötét, az éjszakai városra jellemző picit váltakozó színű kék felületet látunk, amiben a vörösek keverék színként azért megjelennek, ettől a háttér sokkal érzelemdúsabbnak tűnik, túlfűtöttnek, és ezek a sárgás absztrakt foltok mégis elidegenítenek. A színvilág miatt egy fura dinamizmus, de elfojtás is jelentkezik, és mivel a részletek nem olyan fontosak a megvilágítás okán is, az egész olyan, mint egy képzőművészeti kirakós játék, vagy kollázs, ahol ezek a színek is leegyszerűsítettek, mondhatni transzparensszerűek és a formák is, azok játéka, az egyenesek és a félgömbök is, mint a közutakon látható megállító, figyelmeztető táblák és az azokon látható leegyszerűsített jelek, hogy mindenki által érthető legyen, mint egy manifesztum, beszél a kép. Ha visszagondolunk ezekre a táblákra, akkor például a zebrán átmenő ember is a legegyszerűbb eszközökkel, pálcika kéz, pálcika láb, pálcika fej, pálcika zebra, mindenki számára jól érthető kódolt nyelven mutatják a felhívást és talán ennek a képnek is van ilyen kódolt megközelítése a piktogramszerű jelekkel, két gömb pálcika és pálcika zászló motívumokkal, amelyekkel már többször is foglalkoztunk itt az Estiskolán, hogy milyen szimbólumokkal használja a képzőművészet. Ezen a vonulaton az alkotó konzekvensen halad végig, hovatovább még egy szatirikus élt is lehet érezni a képpel kapcsolatban. Kvízműsorokban lehet ezt néha érzékelni, hogy van a műsorvezető részéről egy kikacsintás, hogy én tudom, hogy tudod, de vajon kimondod-e, amit én tudok. Van az egészben a formai játékkal talán egy ilyen mögöttes üzenet is, mert máskülönben túl egyszerűnek tűnik a kép, még talán azt is lehet mondani, hogy ha másik utcán közeledik az ember a kép üzenete felé, hogy ez egy rontott kép, amikor véletlenül elkattant a fényképezőgép exponáló gombja. Csak ahhoz, hogy ebbe a kategóriába kerüljön az üzenet, a véleményünk szerint az itt lévő képi jelek túlságosan is konzekvensek, a népi versekre jellemző, és elsősorban a virágnyelven írt versekre jellemző kikacsintás is ott húzódik a kép mögött. Az óvodai életben ismert és szeretett dalok, amiket az óvónénik kék vagy fehér köpenyben a kisgyerekek kezét fogva körbe-körbe járkálva éneklik, hogy nyisd ki rózsám kapudat, kapudat. Mindezek mögöttes szimbólum rendszerét nem érzékelik a gyerekek, azt hogy az óvónénik mit érzékelnek, azt igazából nem tudjuk megmondani, de a tavaszváró, népi verselésből nem lehet kihagyni, hogy ezek a termékenységről szólnak. Ha nagyon lazán kezelné az ember ezeket az elemzéseket, és egy baráti társaságban ülne és nem elemzéseket folytatna, csak beszélgetne valahol egy társaságban, akkor még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ez a kép olyan üzeneteket hordoz, mint az afrikai népművészetben a női és a férfi motívumokat hol játékosan, hol nagyon is vérbő módon ábrázolja, miközben az első ránézésre ez a kép csak egy formajáték. (szőke)
értékelés: