Feladatmegoldás

halszem

Gyula, egyszerűen hozzá se tudok szólni, annyira meglepődtem, hogy épp ilyenre festettem a kis figurámat. Mivel itt ebből kettőt látok, az eleve két citromdisznó, a mosolyért külön extraként egy harmadik, mer‘ olyan csibészes. Mé‘ van kitakarva a néni? Dolgozz tovább magadon portréban. Filmet mikor küldesz? (-Szürke-)
értékelés:

Krump leckéje

Kedves Krump! Köszönjük szépen a két képet, külön kell beszélnünk róluk, a kompozíciós rendjük miatt elősorban. Az egyes számú kép egy férfi mellkast ábrázol a koponya felől nézve. Szemmel láthatólag a világítás egy átlagos beltéri fény, tehát nem a fény szempontjából érdemes vizsgálni, hanem a nézők számára mutatott asszociációs játék felől. Valamennyi konkrét forma az okker színek között mégis felfedezhető, ezek szőrszálakra utalnak, ebből következik, hogy ez makrofelvétel. Mivel ezek a grafikus vonalak jól rendezettek a kép arányai szerint, így a képet jól sikerültnek gondoljuk.
   A többiek számára azt szeretnénk elmondani, hogy mozgófilmekben látunk hasonló beállításokat és ezeket szubjektív képeknek hívjuk. Ez azt jelenti, hogy az operatőr a maga előtt tartott kamerával, mozgásával behelyettesíti a mozgó személyt. Itt valószínűleg önportrét látunk, ahol a kamera a fényképező arca előtt helyezkedik el és önmaga egy testrészét fényképezi.
értékelés:

Krump leckéje 2

Itt egy enteriőrt látunk, ami több szinten szeretne velünk információkat közölni. Azonban a káosz nem segíti az értelmezést, hanem nehezíti azt. Amikor csendéletet, vagy belső látképet szeretnénk fotózni, vagy filmezni, akkor nagyon fontos, hogy azt a kívülálló szemével is nézzük meg kattintás előtt, mert a felesleges képalkotó objektumok elvonják a figyelmet az üzenetről. A kéz gesztusa, dalí könyve ettől erőtlenné válik. Kérünk, ebből a képből készíts egy új verziót, jobban fókuszálva a mondanivalóra.

Kedves Csaba! A hármaskép számunkra három határozott gesztust sugall: félelem, düh és elfogadás. Nagyon jót tesz a képeknek a fekete-fehér változat, mert nem szórják szét a színek a figyelmünket. A képsorozat az önportré kategóriába érkezett, feltételezhetőleg fontos számodra, hogy miért a "nem beszél" jelet mutatod nekünk a "Három Bölcs Majom" közül? Szeretnénk, ha erről többet tudhatnánk, és érdekelne minket a többiek verziója is erről.
értékelés:

hallgatlak, András

Kedves Kata! Azért szeretnék két disznót adni, mert az előző munkáiddal együtt értékelelem második házi feladatod, és azok ismeretében portréd az iskola és a magad szempontjából is nagy előrelépésnek tartom és egy bátor vállalkozásnak. A kép két síkon közöl üzenetet, hisz kép a képben kompozíciót látunk, fontos a sivatagi vihar képe is, és a kontraszt előtte az arcképed. Talán csak annyi szerkezeti, kompozíciós hozzászólásom lenne, hogy ennél a fajta nyugodt ritmusú portrénál fontos lenne, hogy ne metszd le a fél karod és alul mell alatt fejezd be a képet. Ha tudsz, csinálj sorozatot, nagyon szép az anyag.(- szőke -)
értékelés:

Szőke ujjongva nézte a képet és örült, végre Kata bátor, mondta fennhangon Demeter fel is ébredt, hogy mi baj van, erre meg gyorsan kiment cigizni a kertbe. Nehéz vele. Gyorsan fel is rakom a képet, mielőtt visszaér. (ped)

Üdvöz(ü)letem!
Bevallom, ez egy kb 2 éves kép, de én ezt most is teljesen önazonosnak érzem, azért választottam ezt.

A kép alsó része sötét, a pulóvernek nincsenek részletei, ezt ha tudod, fényben korrigáld photoshopban. A díszleteken látszik, hogy sokat dolgoztál, mert valami csokipapírral be van tutymákolva a keret. Érdekes szerepe van a kötöződrótnak. Sajnos azt nem tudtam eldönteni, hogy a fekete garbóra rá van-e kötözve fixen vagy nem. Azt egyértelműen lehet érzékelni, hogy a beállítással sokat foglalkoztál, szerencse, hogy a felhők épp akkor arra jártak és a napocska épp így sütött. Sok groteszk stílusjegye ellenére nem érzem könnyednek és humorosnak a képet és az üzenetet, hogy Márti a szűz Mária. Ennél mélyebbre most nem tudunk menni, mert elbizonytalanodtunk, ezért kérünk, segíts az értelmezésben, hogy miért érzed magad most is önazonosnak a kép üzenetével? (-szőke-)
értékelés:

23
Egyre jobban közeledek a perpillanathoz:)

Egyrészt eszembe juttatja Fellini Satyricon című filmjét, amely azért elgondolkodtató, de nem egy szórakoztató film. Arra szeretnék utalni, hogy maga a kép eléggé félelmetes. Itt is érvényben tartom a megjegyzésemet, hogy nagyon várjuk az új munkáidat. Szintén meglepő, hogy sokan alkalmazzák a bemutatkozás eszközeiben a maszkot. Vagy formailag, vagy ilyen mozzanatot keresnek, aminél a rejtőzködés az elsődleges. Nagyon kevesen vállalják az ötlet szintjén is saját magukat, elsődleges generáló tényező a rejtőzködés. Talán félünk kitenni magunkat a magunk esendő valóságában, a sebezhető, szerethető, érzelmes, törékeny embert?
értékelés:

Hogy nektek is könnyebben menjen, bemutatkozom én is, íme a Pedellus.

Kedves Pedellus! Nagyon örülök, hogy ennyi idő után elkészítetted az első házi feladatodat. Annak is örülök, hogy mozgóképet látunk és hogy ehhez külön hangokat is használtál. A 70-es évek végén az amatőrfilm mozgalomban a beszélgetéseken általában azt mondták, hogy ha egy-egy filmnél baj van a képek kapcsolódásával, akkor a legegyszerűbb megoldás, hogy alárakunk egy zenét, az majd összehúzza. A film zenei anyaga (Manu Chao) erőteljesen sugall egy nagyon jól érzékelhető hangulatot. Mivel nem értünk franciául, de szövegeket is hallunk, az az érzése is lehet az embernek, hogy az idegen nyelvű szöveg megfejtése lehet a képeken látható szomorúságnak. Érzékeltem, hogy sokal régebbi és mostani portrék keverednek egymással, a film drámája az öregedésben rejlik. Ha nem az estiskola.hu oldalon látnám ezt a filmet, azt mondhatnám, hogy nagyon örülök ennek az őszinte üzenetnek. De az Estiskola PEDELLUSA nem teheti meg, hogy egy ilyen jó kis közösség épülésében ilyen depressziót sugározzon. Ezt a félelmet az is erősíti, hogy például a Szőke üzeneteiben a Szőkének is állandóan savanyú a pofája. Le kell ülnünk át kell beszélni a vezetőségnek ezt a szemléletet, mert egyszerűen nem vehetik észre a diákok meg az ide látogatók, hogy szomorúak vagyunk és félünk attól, hogy megöregedtünk. Az Estiksola nevében visszautasítom, hogy másoljad a Szőkét, mert egy hét múlva ott fogunk tartani, hogy a diákok rengeteg képet küldenek és mindenki sírni fog. A legszörnyűbb az, hogy valószínűleg a spontán idelátogatók magyarországi és külföldi köreiben öngyilkosságokat fog generálni ez az oldal. Elkötelezett élharcosának kell maradni az Estiskolának a nevetésre. Azért csak egy csoffadt disznót kap a vizsgaanyag, mert jelen pillanatban úgy érzem - és ezt a vezetőség nevében kell kimondanom - kígyót melengettünk a keblünkön. Most kezdem csak látni, hogy a szervezetbe idegen szemléletű, látszólag kedves emberek férkőztek be. Amennyiben egy héten belül nem látunk egy vidám filmet tőled, el fog uralkodni a tagok között a depresszió. Ezt nem engedhetjük meg. Abbahagyom most az írást, mert sírnom kell. (- szőke -)    utóirat: ha nem hivatalosan kellene írnom, azt kellene, hogy mondjam, nagyon elérzékenyültem a múlt lebegő fátyolos, melankólikus hangulatán. Igen, most kint esik az eső, őszi hangulat van, február. Mivel hivatalosan írok, ezt azonban nem tehetem. (szőke) értékelés:

Kata leckéje 4

Bódy Gábor a Balázs Béla Filmstúdióban a nyolcvanas években a Dokumenta 6 kiállítás kapcsán és egyáltalán, a home video indulásával kapcsolatban végzett visszacsatolási kísérleteket. Ezek lényege az volt, hogy a tévé monitort és a kamerát, amely kábellel össze volt csatlakoztatva, ömaga felé fordította és így egy végtelen folyosót, vagy gerjesztett képet láttunk. Megjegyeznénk, hogy ezzel a térbővítési technikával már régen is foglalkoztak. Például a keszthelyi Festetics kastély nagytermében lévő tükrös szoba, ahol az óriási méretű velencei tükrök egymással szemben a falakon találhatóak, így virtuálisan a termet megnagyobbítják. Elsősorban a barokk szeretett játszani a térrel ilyenformán. Érdemes még megemlítenünk Portugáliában Evora-ban a híres barokk templomot a lehunyt szemű Madonnával, de ha már itt jártok, fontos bemenni az altemplomba, ahol 5000 ember csontjaiból egy csontkápolnát is találtok. Ugyanitt Krisztus lila ruhában és sötét bőrrel van kifaragva és a mennyezeti freskókról kakasok röpködnek és keresztfák dőlnek.
   Kata, érzékeljük, hogy dolgozol magadon, de még mindig bújkálsz. Azért szeretünk. (-szőke-)
értékelés:

Átfogó önarc
Nincsenek régi képek, csak új iskolák. Egy friss diplomásnak minden kép új.

A hetvenes évek Mozgó Világ című újságjában megjelent akkori fekete-fehér fotóit idézi számomra a két kép. Átgondolt, jól komponált, felzaklató manifesztumok. Kicsit érvényes erre az üzenetre is (a hegyi-féle vonulat...) a szomorúság. Tudom: ha ez van, ez van. De ha mégis... egy picit vidámabbak lennénk... Egy másik, de csak bizonytalan megjegyzés: mintha már az interneten láttam volna ezeket a képeket és ha ezt jól érzem, esetleg próbálj ide most készült önállóakat is küldeni. De nagyon örülünk. (-szőke-)
értékelés:

Lecke 1
Remélem, a kép elmond valamit rólam. ;) (Kicsit a technikáról: negatívra fényképezve, crosshívás (E6), lensbaby objektív, tükrözödés egy parkoló autó fényezésén.)

A kép maga izgalmas. De a házi feladat - bemutatkozás - szempontjából azt tudjuk mondani, hogy a technika és a stílus mögé bújtatod a személyiségedet. Gyere elő, küldj még, újakat! (-szőke-)
értékelés:

Replika café
Rátok gondoltam mikor fotóztam.

Nagyon örülünk az anyagnak, azt kicsit hiányoljuk, hogy Gyula emblematikus törzshelyéről keveset tudunk meg. Nevezetesen, hol van ez a vendéglátóipari egység? (Mennyi egy korsó sör?)(szőke)
értékelés:

Lehet, hogy még mindig nem én vagyok a középpontban?

Érdekes a kérdésed, miközben magad tetted a kép közepére. Itt te vagy a középpontban, ott is érzed magad. De megint az ember van vágva, ez mindig kettősségre utal, hisz ez nem csak a forma, hanem a személyiség kettévágása is. A kompozíciós elemek hegyére állított háromszöget formáznak, tehát a helyzet instabil. Nem vidám kép, valami benned vágódik ketté. Ráadásul második eset, hogy magad idegen tárgyak között mutatod be. Milyen lenne az a Kata, aki magát mutatja, egységként? (Szőke)
értékelés:

Gazdi leckéje
Csaltam. Rajta van az arcom. Csak nem látszik. Ez a csalás is része a bemutatkozásomnak; ha már fal, akkor dőljön le, vagy legalább ugorjuk át.

Így, most, hogy fényelve van a kép, jól láthatóak a részletek, teljesíti az önportré kritériumait, mivel személyes életteret látunk. Ennek ellenére ő is a védekezők közé tartozó bemutatkozónk. Rád a következő házi feladat az érvényes, a bemutatkozás folytatása arccal. (- Szőke -)
értékelés:

itt voltak, elmentek, a cipőiket meg itt hagyták rendbehozásra

Örömmel látjuk, hogy Kata dolgozik azon, amit mondtunk neki az előző leckéjére - itt már egy teljes történetet láthatunk a képen. Függetlenül attól, hogy itt voltak és elmentek cipő nélkül. Az is észrevehető, hogy saját lábán kívül két pár cipő szerepel a képen, az egyik valószínű férfi cipő, a másik női. A cipő az utazás szimbolikája - de a kép készítője papucsban van. Az is látszik, hogy Kata mást akar megmutatni, nem önmagát, hisz a képen ő csak a kép tartó bázisa, de a fő motívum a cipőké. Elgondolkodtató, ezért jó kép. Technikailag itt is fel kell hívjuk a figyelmet a gondosabb világításra. valamint arra, hogy a konyhakő fényképezésénél szerencsérebb lett volna, ha nem akarnak a vonalak párhuzamosak lenni a kép oldalaival, hanem azal szöget zárnak be. Ezzel a technikával elmismásolható a kamera optikájának hibája, torzítása is. Kata ezen a képen picit távolságtartóbb, mint a kézírásnál. Jöjjön közelebb. (szőke)
értékelés:

Egyéb személyes helyzeteim
Ez volnék én, miközben ti a fazék.

A kép csak a hozzáfűzött szöveggel együtt értelmezhető jól, amit a kézmozdulat, ami pantomimes módszerrel hengerformát jelez is erősít. Ezt tehát szubjektív szemszögnek kell tekintenünk ezáltal. Többen megnéztük a képet és mások felhívták a figyelmemet rá, hogy ez egy hűtő belseje lehet. Tehát valószínű, hogy az elsődleges fényforrás a hűtő belső világítása. Ha ezt egy önálló alkotásként tekintjük, akkor vonatkoznak rá képzőművészeti szabályok is, elsődelegesen az, hogy ez egy beállított, csak hatásaiban dokumentarista kép. Máshogy kell értékelni egy pillanatképet, mint egy beállított kompozíciót, mert míg egyiknél a képalkotási hibák nem fontosak, komponált képnél előrevetítjük a kép készítőjének tudatosságát a kompozíciót alkotó elemekkel kapcsolatban is. Mivel a kezek a legfőbb szereplői a képnek, nem indokolja semmi, hogy az ujjakat amputáljuk. A másik, hogy ha tudjuk azt, hogy a belső fényt fogjuk használni, és a két tenyér belseje fontos középpont, akkor igyekezni kell úgy manipulálni a fényeket, hogy a tenyér bőrfelület rajzolatai részlet és tónusgazdagok maradjanak. Fontos kérdés egy képnél az élesség, hogy mit emelünk ki általa - itt utalnék a Felsősöknél látható nyugágyas képre - jelen esetben semmi sem indokolja, hogy ne a kézen legyen az élesség. A jelentet le kell előre próbálni.
   Márti nagyon tiszta gesztusokat, üzeneteket közöl, ezzel sokat segít szerintünk a többieknek is, nyitott tenyérrel nyúl értünk, ami oldaltartása miatt hordoz némi távolságtartást is. Az ötlet tehát két kisdisznó. A kivitelezést viszont nem értékeljük, volna még mit dolgozni vele.
   A képnek azért is örülök, mert nemcsak egy jó gondolatot mutat, hanem mert segít minket abban, hogy érezzük azokat a különbségeket, ami az analóg és digitális között van felfogásban. A régi "kézműves" analóg technika kényszerített az átgondolásban, nehezebb volt ismételni. A digitális gyosabb, nem kerül semmibe újat kattintani, ezért jobban kell figyelni, tudatosan ügyelni arra, hogy ez a lehetőség ne forduljon ellenünk. (-szőke-)
értékelés: