Tavasz Dalmáciában:)
Tulajdonképpen szeretem ezt a képet, mert 1973 április másodika délután 13 órakor készült képet látjuk, majdhogynem azt mondhatnánk erre a teljesen a hetvenes éveket idéző képre, hogy akár az Új Tükör egyik képriportja is lehetne, már ha mond ez még valakinek valamit. Érdekes, és ezt talán mondtam is a Pedellusnak, hogy vajon miért van az - nem baj ez - hogy sokszor idéztek 10-20-30 évvel ezelőtti időt megidéző képet, és érdekes, hogy ezeket a retro érzeteket főképp fiatalok küldik be, de mégegyszer mondom, ez nem baj.
A képről annyit, hogy nagyon szeretem rajta az emberi párost, akik a napközi után a fiú még a német nyelvleckét elolvassa, a kislány pedig egy mikroszkopikus felvételt vizsgál a nadrágszáron, szóval nagyon szép az egész és egységes az emberi pár együttléte. Ami picit zavaró, az a bal oldali lépcsőformák arányítása ehhez az emberpárhoz. Persze ezekben a szituációkban ha a fotós beleszól, hogy ugyan, üljetek már picit odébb, nem biztos, hogy nem töri meg a varázst. Mindemellett ezt figyelembe véve kapja meg a 3 disznót, mert emiatt a kompozíciós bizonytalanság miatt ebben az esetben nem vonhatunk le malacot. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Nagy Zoltán A.
2024. 05. 07. - 22:51
Lassan mindennek vége lesz egyszer és emlékké válik... Május 13-án a GórCső adásában elérkeztünk az…
Török József
2024. 05. 05. - 22:03
A Civil Rádió műsorából készített Közösségek című válogatáshoz ennek a sorozatodnak a 9. elemét…
Hegyi Zsolt
2024. 05. 02. - 23:26
- Sam Smith: Fire on Fire - Shire on fire - Kétszer próbáltam nem leírni - Szégyellem, na, de…
Török József
2024. 04. 29. - 20:11
A Civil Rádió interjúiból szerkesztett Színház a 117 percben című műsorhoz ezt a fotódat…
Hegyi Zsolt
2024. 04. 29. - 00:18
Én ezt elkérem az adásomhoz jól. Köszi.