András az iskolatársam... jó srác.

A fényképész egy alsó gépállást használ, és a szövegből az is kiderül szlengben, hogy a barátom kategóriában tényleg fontos személy az alkotónak az, akit megörökített – és pont az alsó gépállás miatt úgy is mondhatnánk, hogy felnéz rá. Sőt, a barátja, mivel van egy személyes kontaktus a kamerán keresztül, lenéz rá, talán éppen azt is mondhatja, hogy hé, ne onnan fotózz már, és érdekes a fotós kiválasztása, hogy egy olyan, sérült, grafittis falfelület – talán egy kis budapesti utcán – előtt fényképezte le a barátját, ahol a haj játékossága, kukorisága, tincsei, mintha folytatódnának a falon mögötte lévő grafitti kunkorain. Ezáltal grafikai beavatkozás nélkül valójában mégis olyan, mintha viccelődve-csipkelődve, mint gyerekkorunkban valaki mögött V alakban tartott ujjakkal szarvacskát mutattunk, ugyanez a játékosság van jelen a képen szeretetteljesen. És a képet nem keretezi, hanem egy olyan posztamensre helyezi, az az a technika, mintha egy camera obscurával, avagy lyukkamerával készült volna a kép, vagy utólag számítógéppel helyezték rá, de itt jelenleg kerettől-keretig jót tesz a képnek, mert olyan ettől, mintha egy régi emlékkép, egy emléklenyomat jelenne meg, ami azt is jelenti, hogy ez a kapcsolat hosszú ideje megvan. Ez egy nagyon jó szerkesztett kép, noha a koponya tetején jó lett volna ha még jobban megmarad a haj, de mégis egy jóízű, jó hangulatú és az estiskola struktúrájába jól illeszkedő képnek tartom. Bár még meg kell jegyeznem, hogy a handmade eljárást kicsit negligálja az emailcím, amitől hát az egész picit idézőjelbe kerül nekem, hogy hát erről az emailcímről érkezett ez a kép, és a világhálón terjednek ezer példányban a barátom jó srác képek, vagy ez egy személyes üzenet. Egy szignó itt, egy kézi szignó helyénvaló lehetne talán a képen, de ez az elektronikus eljárás ez nem tesz jót a munkának. (szőke)
értékelés:

Kívül vidám, díszes vagyok, de néha sír a lelkem.

A kép érdekessége, és ami miatt azt mondjuk, hogy végülis elfogadható, bár az Anitának mostanában egészen mély és sűrített üzenetei érkeztek, az az, hogy a portré arc nélkül leckére magáról egy kis csuhéfigurát küld, ami mint egy ilyen japánkertben egy kis kövön és nagy kövön a növények előtt ül. Igazából egy mesekönyvbe vagy képeskönyvbe is behelyezhetném ezt a kompozíciót, akár az egészalakos portréra is érkezhetett volna hiszen a figura is egészalakos, annak tudatában viszont, amiket az Anita eddig küldött, tehát a fontosabb vallomásaihoz képest ezen a képen ugyanúgy egy probléma megkerülése, fátyol mögé helyezése jelentkezik, az Anitára jellemző módon, azaz igen, tudom, Anita készít csuhébabákat, igen, ez nagyon szépen meg van csinálva, el van ott helyezve, de megint meg van kerülve egy történet, hogy ki az a Babos Anita, és nagyon ötletesen, séróból oda van téve egy szép üzenet, ami szalonképes. És én azt mondom, hogy ez elfogadható a kép, a lecke, mégis tovább kellene foglalkozni, az alkotói kézjeggyel, tudom, hogy ez nehéz, de azzal az alkotói kézjeggyel, ami az ember, a fotós tud elhelyezni. Merem ezt mondani, mert már tudom, hogy érkezett már olyan alkotás, amin igenis tettenérhető mindez és nagyon bátor döntések, és ez a bátorság kellene ezekhez a képekhez is. Ami pedig a tárgyfotót illeti, ahogy az emberi testnél is, mindenféle tárgynál fontos, hogy a fotó kétdimenziós redukcióját hogyan oldja meg a fényképész, hogyan érzékelteti a forma térbeli kiterjedését, és bizony ezt fényekkel és árnyékokkal lehet megtenni, azaz árnyékolással és világítással, amiben egy ilyen laposra fényelt helyzet nem igazán célravezető. (szőke)

Itt most sejthetően egy leporellót látunk a Dénestől, és az utazásból láthatunk egy-egy gyöngyszemet, és az előző képnél elhangzott, hogy nem biztos, hogy 100 %-osan sűrített, hogy mit akart kifejezni a fényképész, mennyire letisztázott az üzenet, addig talán ez az őrületes történelmi erő, látvány, ami megérinti az odaérkezőket, gondolok itt arra, hogy talán tudatosan vannak ezek az utcák így építve, amit itt látunk, hogy nagyon erős a díszlet, ami viszi a fotós kezét, a gépet, azért sokkal koncentráltabbnak tartom ezt az üzenetet, mivel maga az utca és a perspektíván keresztül a tornyot, ami ráadásul fénnyel meg van világítva, egy egészen érdekes V alakú ritmust hoz létre, ráadásul úgy, hogy a kereszt, a keresztény szimbólum a kép felső harmadában egy furcsa kis ékszerként jelenik meg. Annyit fűznék hozzá ezekhez az utazási képekhez, hogy ugyan ezek nagyon szerethetőek és jó nézni akár a Dénes útjait is, valahol mindig keresni kellene azt a fotósnyomot, azt a kézjegyet, amitől kimondható lenne később egy Hangya című képen az, hogy az a hangya az a Dénes, aki ezt a csodát láthatja. A címre is még annyit, hogy azért itt a perspektíva valószínűleg itt egy álló ember szemmagasságában jelenik meg, azaz Dénes valószínűleg állt, a géppel és exponált. Lehet, hogy érdemes lett volna lefeküdni a földre, hogy az a hihetetlenül erős perspektíva, amire a cím is utal az még erősebb lenne. Ráadásul a horizont dőlése se válik előnyére a képnek. Én a dénesi kézjegyek hiánya miatt adok csak egy disznót. (szőke)
értékelés:

Egy vélhetően földalatti, régi barlangból vagy teremből láthatunk ki, ahol a fényforrás mintegy égi fény az álló formátumú kép alsó egyharmadának közepén csillan be felénk, és mivel reflexhatásként nagyon kevés fényérték jelenik meg ebben a belső térben, a nagyon furcsa ablakmélyedés, és a körülötte lévő fényfoltok határozzák meg a helyzetet. Egy amorf felület, ahol sejthetően térbeli formák vannak, de igazából a sötét és a benne megtörő ablaknyílás az, ahonnan beérkezik a fény, ezek határozzák meg a képet elsősorban. Ebből logikusan következik, hogy nem a realista ábrázolásmód, egy turisztikai kép a lényeges, hanem valamilyen absztrakt, egy ritmikai játék, egyfajta vallásos-meditatív érzülettel keverve, hovatovább akár egy egyházi és nem művészeti weblapon léve ez akkor félig-meddig az istenkeresés vizuális megfogalmazása is lehetne ez a kép. De visszatérve ide, ebben a kontextusban nagyon szépen építi át az építészeti üzenetet egy saját, megismételhetetlen, rá jellemző üzenetrendszerre, így szerintem ez a kép megérdemli a három citromdisznót. (szőke)
értékelés:

a 2 kiskutyám közül az egyik

A házi kedvenc leckében mostanra már meg kell vallanom, hogy sokszor nem volt egyszerű elemeznem ezeket a képeket, hiszen nagyon sokan könnyen vették ezeket a leckéket, és nagyon sok úgynevezett home-fotó érkezett, miközben ezek a házi feladatok, amiket próbáltunk összeállítani picit hasonlítanak ennek a képnek a címéhez, az Orosz Sándor képének a címéhez, csak tárgyilagosabban. Az önvizsgálathoz. Ha végignézzük az estiskolán egy-egy alkotó képeit, házi feladatait, akkor egészen pontos képeket lehet kapni emberi állapotokról, emberi történésekről, úgy, hogy sokszor nem a szavak segítségét kéri az alkotó, hanem a vizualitáson, a képi nyelven keresztül fogalmaz. Azt a nyelvet fejlesztik az alkotók, amit a mindennapjainkban mindenféle helyről őrületes erővel ránkzúdítanak, csak mivel ez folyamatos, az ember azt hiszi, hogy immunissá vált, és nem fogalmazza meg a képi kódokat magának. Jelenti ez azt, hogy pl. a plakátokon lévő piktogramok, képi jelek ott vannak a mindennapjainkban, a televíziós műsorokban, csak nem biztos, hogy ezeknek a hatásait kimondjuk magunknak, és nem biztos, hogy ezeket az értelmezéseket, amelyek tudat alatt belénkszivárognak, helyén kezeljük; pl. hogy bizonyos vizuális pirulákat ne vegyünk be, hiába adják nekünk, bizonyos pirulákat meg folyamatosan használni tudjuk, és azokkal kommunikálni tudjunk. Ez a kép azért egy nagyon fontos üzenet, és azért olyan szerethető, mert látszólag Orosz Sándor egyik háziállata látható a képen, és a vizsla szabad térben látható árnyéka a kép témája. Amiért fontos volt nekem megjegyezni mindazt a hosszabb szövegrészt az az, hogy ha az ember elkezdi ezt a képet szakmai szemmel nézni, és megjegyzéseket tenni, hogy pl. a kiskutya mögötti bokros háttér fénypontjai, sötétjei nem eléggé válnak el a kutya sötétjeitől, az nem annyira lényeges, mint az a kettősség, ami az árnyéktorzulás és az árnyék adója közötti álomszerű kettősségben megvan, és ez egy következő lépcsőt hoz létre, azaz igazából egy olyan alkotóra utalnék, Dzigabertovra, vagy akár Eizensteinre is, ahol a különböző tanításaikban azt a szemléletet követik, hogy két információt, két képet egymás mellé helyezve egy harmadik üzenet jöhet létre, amit egy asszociációval egy harmadik eredményként tudunk használni. És ez a kép nem elsősorban ezt a filmes szemléletet követi csak, hogy egy A-B szegmensben két félre bontódik a kép, hanem ez a bizonyos harmadik üzenet, ami egy egyszerű délutáni séta eredménye, hogy a kutyámat lefényképezem, és odateszem mellé az árnyékot is, hanem ez az árnyék egyértelműen és karakteresen egy furcsa rajzfilmfigurának, egy egészen meglepő szinte tudatalatti-szerű kombinációnak az eredménye, és ami ezen a képen nem látszik az az, hogy ezt a beállítást, és mellette ezen a téglafalon ő árnyékot vet, ezt nem magától értetődően hozta létre a természet, hanem ezt valakinek meg kellett látni. Valakinek ebbe bele kellett látnia ezt a párhuzamot, és rögzíteni kellett. És azt a kiválasztást, amikor a fényképész exponál és a kompozíciós rend így áll össze, a kutya szépségével és az árnyék furcsaságával, és ez a cím nem elsősorban a kutyáról szól, hanem az emberről, aki eddig is küldte a maga önvizsgálatait, önértékeléseit, önszámvetéseit. És ez a lecke azért fontos a házi kedvenc kategóriában, mert egy olyan szintre tudott ez kerülni, ami akár a talp, a köldök vagy a barátom kategóriában már nagyon jó képeket eredményezett. Tehát ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Nem a naplemente a lényeg, azt hiszem. :-)

A kép tulajdonképpen a sokszor a balatoni festőknél látható tükröződésre épít, az ellenfényre, és az ellenfény játékára, az emberi alak és az épített környezet ellenfényes ritmusaival játszik az alkotó. Talán egy nagyon parányit lehetett volna még elmozdulni még a kamerával, hogy a kép jobb oldalán lévő árnyékosabb felület, ahol a hídpillér vagy egy csónak körvonala sejthető ott, de az a sötétebb tónus, valami belógó felülettel ott a jobb felső sarokban ellentételezi, ritmizálja az emberi alakot, aki sejthetően egy férfi, letekint a vízre. Itt is egy emlékképet látunk, és esetleg annyi lenne a hozzáfűzésem, hogy valami nagyon kevés, valami nem meghatározható, de valami az alkotóból a kézjegyéből egy picike hiányzik, ebben a kategóriában ha még készítesz, és beküldesz még képet, bele kellene csempészni. Valamilyen festékjegyet. Képzőművészeti utalással megintcsak Rembrandt vagy Dürer időnként azokat a csínytevéseket is megtette, hogy miközben egy historikus vagy ismert történetet megrendelésre feldolgozott, valahogy mindig belecsempészte a környezetbe egy tuskóra vagy egy kőre, valamire a kézjegyét, kvázi belelépett a képbe, sőt sok olyan festőt is ismerünk, akik akár a biblikus tárgyú festménybe is a tömegbe magukat is belefestették. Tehát egy picit a Nóra jelenlétét várnám ezekben a képekben; tudom, hogy érzelmileg ő ott van, de jó lenne, ha ez még határozottabban, még vállaltabban jelen lenne az alkotásban. De a két disznó az megvan. (szőke)
értékelés:

Fekete-fehér képet látunk, amin egy régi vasúti sín látható talpfákkal és a tilefonnal, ezzel a bizonyos talpfacsavarral egy kavicsokkal ágyazott környezetben. A döntések mindig szabad döntések, hogy melyik házifeladatra külditek be a képeket – ennek nyilván van egy oka, hogy miért a vágy leckére lett beküldve egy olyan kép, amiben a befejezettség, akár valamilyen múlt lezárása – hiszen ez a vasúti sín nem folytatódik - kompozícióként megkeresendő. Anélkül, hogy a kompozícióról beszélnék, én tennék egy javaslatot; hogy ez a kép kerüljön át az épített környezet kategóriába, és a kisördög szól belőlem, de nyilván egy létállapot is szól abból a kiemelésből, hogy a vágy kategóriába miért ez az asszociáció érkezett ide, és ezzel az állapottal szeretnék egy kicsit harcolni is és azt mondani, hogy folytatódnak a sínek, lehet továbbmenni, haladni, közlekedni, és azt szeretném, ha a vágy kategóriára majd küldenél képet, és az épített környezet kategóriába ezt áttennénk, márcsak azért is, mert a munka az mindig egy jó gyógyír, tehát dolgozzunk azzal a vággyal, az érzelmekkel majd még tovább – ha elfogadod, hogy áttegyük ezt a képet, akkor azt mondanám, hogy nagyon érdekes és szép a kompozíciója ezeknek a különböző struktúráknak, jó a perspektívával való játék, talán azzal lehetett volna még játszani, hogy a felső horizontális szegése a képnek, ahol már ott valami fű vagy kisebb növényzet picit belátszik, ha még egy picit emelve és billentve a kamerát, ez a vasúti sín még jobban a jobb felső sarokba húzódna, és ez a fajta V alak, ami a sín és a talpfa perspektívája létrehoz a talpfa iránya is a jobb alsó sarokba ki tudna futni, és egy még összeszedettebb ritmikai játék létre tudna jönni, aminek a középpontja a kép szerint is majdnem középen lenne, ahol ezek a szerkezetek találkoznak, az elmúlást is szimbolizálva. Visszatérve a vágy kategóriára hidd el, mindannyian s én is szeretném, ha az asszociációk és a jövőképek pozitívabbak lennének, és remélem, hogy ez az oldal is segít abban, az itteni beszélgetések, a közösség hogy arra örömtelibb képek érkezhessenek. Nagyon köszönöm ezt képet és ha átkerül az épített környezetbe, akkor természetesen a három disznó megvan rá. (szőke)
értékelés: