barátom, C
Volt itt ez a barátom házi feladat amire azt mondtátok, hogy akkor dönteni kéne, hogy a barátság vagy a csendélet felől közelítem meg a problémát. Véletlenül sem csend-élet a kapcsolatom a mélynyomó eljárásokkal, még akkor sem, ha mostanábban csak ritkán van rá lehetőségem. Úgyhogy öszebarátkoztam az eredeti fotóval és megpróbáltam megmutatni, hogy én mit látok benne.

Láttuk ennek a képnek az előzményét, ami egy fotográfia volt, amiből ez a grafikai megoldás is táplálkozik. Elvonatkoztathatunk azonban attól a képtől, mert mi ezt tudjuk ugyan, de van, aki csak ezzel a grafikával találkozik, tehát kvázi foglalkozzunk azzal, amit ezen a képen most látunk. Egy tárgyakról, tárgyi környezetről szóló számítógépes grafikát látunk, ugyanakkor ennél a grafikánál is, ami ugye egy fotóból indul ki, és hiába próbálok én elvonatkoztatni attól, hogy láttam azt a fotót, maga az alkotó az alkotási folyamatában is ebből indul ki, a kép megfejtésének és továbbgondolásának a kulcs is ebben van, hogy ez a kapcsolat egyenlőre nagyon primer. Ugyanis az alkotó nem csinált mást, mint fogta ezt a fényképet, és számítógéppel körülrajzolta a kép főbb kontúrjait, de valószínűleg automatikusan csinálta ezt, egy fotosop effekttel emelte ezt grafikává. És ez a probléma, mert a szoftver nem tud döntést hozni, hogy mi fontos és mi nem. Azaz ha megnézem a képet, vannak rajta nagyon is reális elemek, főleg a kép baloldalán, maguk ezek az eszközök; és vannak egészen szürreális, foltszerű dolgok is a kép jobboldalán. De ezeknek az aránya, a hatása, a kölcsönös egymásra hatása esetleges, a szoftver választotta ki ezeket a dolgokat. És itt azt kell, hogy mondjam, hogy ez a primer döntés, a szoftver felhasználása magát a képet is kikönnyíti, a végeredményt, mert én mint néző ezzel a képpel találkozok, ebben lehetnek elvárásaim, ebben lehetnek kompozíciós elvárásaim. Ha megnézzük a képet, az két részre, a és b verzióra bomlik szét, és a két rész logikailag, formailag és érzelmileg sem kötődik egymáshoz. Másképpen; lehet egy ilyen realista megközelítést választani, amikor ezeket az eszközöket reálisan próbálom megmutatni, és lehet egy szürrealisztikusabb megközelítést is, de a kettő most nincs eldöntve, hogy melyik az az út, amivel az alkotó számomra, mint néző számára az érzést, az üzenetet át kívánja nyújtani. Attól, hogy a fényképet körvonalakká redukáltam, még nem oldottam meg a kompozíciós problémákat, amik az előző képnél is jelen voltak. Kikönnyítettem a színeket, elvettem a tónusokat, kétdimenziósra redukáltam a tárgyakat, de más nem történt. Úgyhogy én ezt a képet mint barátom leckét azért nem tudom értelmezni, mert ezt a kapcsolatot ennél a képnél sem látom, ahogyan a fényképnél sem láttuk. Nem történik meg a személyesség, nem vonódik be az alkotó. Lehet ezzel a formával dolgozni, de attól, hogy egy fotós trükköt alkalmazok, ez még nem fogja helyrerántani a kompozíciót. (szőke)

Fekete bárány
Zőőd, zőőd... de mégiscsak a mienk! A legjobb családban is előfordul, hogy van zöld citromdisznó vagy feketebárány.

A képen animációs vagy makettfigurákat, gyerekjátékokat látunk, azért hozzá kell tenni, hogy a címből is következik, és a hozzáírt szövegből is érthető, hogy itt tulajdonképpen egy kvázi realista helyzetet próbál az alkotó létrehozni, megjeleníteni a makettekkel. Márpedig ha ez egy mesei környezet, akkor pl. a Mazsola és Tádé, a Cicavízió, tökéletes környezetet hoz létre a bábműhely, valós emberi helyzeteket hoznak létre a tökházzal, makettfigurákkal. Hogyan érik el? Egyértelműen az elsődleges, a legfontosabb eszköz az, hogy a kamerát elhelyezem, azokba a mélységekbe, ahol nem rálátással, nem felülnézettel, hanem közelítően valós arányokkal láttathatom ezeket a figurákat. Egészen biztos, hogy a Böbe baba, vagy Manócska maguk nem lehettek olyan nagyok, pl. kéttenyérnyinél, mégis mi, és egy generáció úgy nőttünk fel ezeken, hogy akár ezekkel találkozhatunk, ha kilépnek a TV-ből, és méreteikben azonosak velünk. És ezt úgy érték el, hogy a kamera, a szemsík egészen mélyre volt elhelyezve ezen a makettasztalon. Ez Anita képén úgy lehetett volna, hogy lehasalunk egészen a földre, hogy a makettfigurák monumentalitása érződjön, és ekkor mivel egy családot szimbolizál a beállítás, és a legkisebb disznó, aki nem a fekete bárány, a kompozícióban egészen előre kellett volna, hogy kerüljön, mert a nagydarab anya, vagy nem tudom, az a turcsi orrú, nevezzük Zsuzsinak, kitakarta volna lentről nézve. Abban az esetben, ha leviszem a kamerát, akkor felvetődik a kérdés, hogy a család ebben a környezetben, ami valami faapríték, meg talán rongyszőnyeg a háttérben, vagy kas, hogy vajon ez a legmegfelelőbb környezet, amit az alkotó elkészíthetett volna? Ha veszed a fáradságot, hogy a gyufákat, ahogyan én is, megfaragtam, a figurákat elkészíted, sőt még szemüveget is készítesz, akkor miért nem lehet a környezetet is ugyanígy elkészíteni makettszerűen? Láttunk már tőled nagyon mély és fontos képeket, tessék elfogadni, hogy a kép az kerettől keretig tart, ami abban van, az a saját magam önkifejezése. Talán Szőnyi István mondta a Képzőművészeti Főiskolán, hogy a kép egészében a keret az 40 %-ot foglal el; nem az akarom mondani, hogy egy aranyozott keret legyen a figurák körül, hanem még ha egy Dürer-rajzot is megnézünk, egy figura-tanulmányt, ami nincs befejezve, az egész lapon belül, mégis úgy van elhelyezve, hogy a rajz elhelyezése a körülötte lévő üres felületeket is kompozícióvá emeli. Ez nagyon fontos, hogy ezekkel foglalkozzunk; de azért az egy disznó erre a képre megvan. Egy meg a munkára a malacokkal. Egy zárójeles megjegyzés: Ha megint a család fogalmát kiszűröd magadból, akkor én ezt a képet úgy csináltam volna meg, hogy a malacokat vagy az ölembe rakom, vagy a tenyerembe, vagy a melleim közé, vagy ezerféle ötletem lenne – továbbra is azt érzem, hogy nagyon jó ötletekkel dolgozol, és valahol kiszűröd magad ezekből a történetekből, és efelé kellene valahogyan elmozdulni. (szőke)
értékelés:

A mozgófilm, amit az alkotó beküldött egyértelműen burleszk kategóriában készült. A legvége kép akár még egy, a némafilm korából ismert talán a Groucho-Marx, vagy akár valamelyik komikusnak a fejére is hasonlítható, ahogyan az alkotó ott megjelenik. Igazából másik filmes emlékképet idézve a Picasso kalandjai című svéd burleszkfilmben vannak hasonló asszociációk, szerintem nagyon jóízűen van vágva, egy pici kis szkeccs ez, amit az András küldött, és a kamera, ami felső gépállásból, talán kézből elmozdítva egy félkör-svenket hajt végre, a lábról, talán egy paplanról vagy hálózsákos emberi testről indulva a fejre fejezi be a mozgását, ahol egy picit riadt-döbbent arc, az alkotó arca tekint le ránk, és ez a feladathoz képest, a filmet tekintve egy korrekt befejezés, azaz a film szerkesztettsége ezen a kis játékon belül, a többi filmeket is melléfűznénk, és abban a sorrendben nézve, elfogadható. Az, hogy önállóan kis filmetűdként tudna-e működni, azt most nem tudom eldönteni, de mivel a Márti leckéje amúgy is egy gesztusból egy gesztusrendszerből született, én úgy gondolom, hogy ezt a kategóriát teljesíti is. (szőke) értékelés:

Hegyi és Szőke szakköri anyagainál arról állapodtunk meg, hogy nem lenne illdomos itt elemezni az anyagokat, hanem azt javasolnám és azt kérjük, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, hogy az elemzéseket ti végezzétek el, és a disznókat is ti adjátok, és ebből egy átlagot vonunk és ezt kapja meg a kép. Ezért is nem tudom ezt itt most elemezni, mert érintett vagyok a munkánál. Ezért várom, hogy ti elemezzetek itt is a négyes lecke barátom kategóriájára. (szőke)

Egy videót látunk, ami egészen pontosan meghatározhatóan egy némafilm, egy szélesvásznú, maszkolt képernyő, és van rajta egy felirat, ez a kettőpo, amit én nem tudok pontosan, hogy mi, biztos ez az én tudatlanságom, de az biztos, hogy fontos helyet foglal el ezen a maszkolt képernyőn, de én nem tudtam megfejteni, hogy ez mi. Sejtem, hogy fontos lenne, hogy hogyan kapcsolódik az üzenethez. A képen egy makrófelvételt lehet látni, amit a felső sávban futó üzenet is segít értelmezni, "hol vágtam meg magamat?" Olyan képi jelekkel is dolgozik a film, amikkel elsősorban videoklipekben vagy japán rajzfilmekben vagy reklámanyagokban találkozhatunk, nekem ezzel az a problémám, hogy ez mind elbeszélés, a középső vagyis súlypontos üzenetrész mellett, ahol egy szuperközeliben, makróban egy ujj felületét kellene látnunk, hozzátenném, hogy ezt nem egyszerű filmezni, millimétereken múlik az élesség a felületek mozgatásakor, hogy jól komponálhatóak legyenek ezek a felvételek. Ezt sokszor elpróbálva, vagy statívról szokták megvalósítani. Azaz kicsit olyan ez, hogy ez egy mozgóképes felvétel, de ha a körítés nem lenne jelen, akkor ez olyan lenne, mintha egy kamerapróba kiragadott részletét látnánk, amit körítésekkel meg szövegekkel körülcizellálta volna, hogy az egészből létrehozzon egy történetet. Ugyanakkor szerintem ez nem áll össze egy képpé, legalábbis nem 100 %-osan megfejthető ezeknek a különböző képi jeleknek, feliratoknak és a makrónak a kapcsolata. Természetesen el tudom képzelni, hogy mire utal ez a magyar mondat, értelmezni tudom ezt, de szerintem ebben sokkal több munka van a formanyelvre fordítva, mint amennyit ez az üzenet ér. Mert valójában annyit látok csak, hogy valakinek az ujját megpróbálja egy kamera hellyel-közzel megnézni. Pedig az első lecke ugyanolyan fontos, mint a tizenkettedik vagy az összes többi, tehát szerintem ne az legyen a cél, hogy az első leckén túllegyünk, hanem próbáljuk meg magunkat összetetten, sűrítetten megfogalmazni. Azaz az egy disznó megvan, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke) értékelés:

Rokonok (Javitás)
Köszönöm az értékelést. Valóban a veszprémi állatkertben készült a felvétel. Több fotó is készült ezekről a majmokról. És mikor végre megvárta a mama a gyerekét és átölelte, ez annyira emberi volt. Ezért tettem fel ezt a képet a "család"leckéhez. Azért tettem középre a párt, mert ez a lényeg, igaz, a formák és színek hasonlóséga ezt az anyai érzést, amiről valójában akartam, hogy a kép szóljon inkább tompítják, mintsem erősítik.

A képpel egy tágabb megfogalmazásban már találkozhattunk, és ott egy hosszabb leirat csatlakozik a képhez, jelenleg a két kép összehasonlításában azt látjuk, hogy nem történt más, minhogy az alkotó a számítógépen szűkebbre vágta a képet, az előző kompozíciót. Énszerintem itt még a család házifeladattal foglalkozni kellene, mert attól, hogy a két majmocskát szűkebbre vettük, még nem oldódott meg az előző kép minden problematikája, kérdése, tehát köszönöm, hogy ezt a javítást beküldted, de nem tudom így elfogadni ezt a 14. lecke javításának, így azt visszaadnám pótlásra. Nem erre a témára, hanem a család fogalomra; nagyon kérem az alkotót, hogy láttuk, több olyan munkája van, amiből látjuk, hogy tud értékelni, tud sűríteni, hogy ne meneküljön el a könnyebb lehetőségek felé, és próbálja meg ezt a leckét is visszafordítani maga felé, és ne mások felé leképezni. (szőke)

Kapocs
Minden mindennel összefügg. Eredetileg medencés képet akartam, aztán nappal szemben fényképezettet. Végül ez lett belőle. Majd a többit is feltöltöm egyszer. Ez a kapocs nem köt össze semmit semmivel. Le kellene vágni a körmöm.

Elsősorban azért érdekes kép, mert egy olyan emberi testrészt mutat meg, egy látszólag jelentéktelen emberi testrészt, ami ilyen közelségben, ennyire szembesítő módon ritkán látható fényképen - mindattól, ami valami manifesztálható, távol kerülünk, naturálissá válik a kép, a makróvilágtól, a körömágyra gondolok, a bőrfelületre, és ezt a fény is okozza, amivel meg lett világítva a testfelületet és a tárgyat, olyan az egész ettől a narancsos-vöröses fénytől, mintha szolarizálva lenne, a laminált asztallap is egészen kiégetté válik. Igazából ilyen képeket, amin egy valóságos tárgyat elhelyezünk egy elefánt vagy egy sündisznó mellett, olyankor használunk, amikor a méretezést próbálja a néző számára bemutatni, pl. hogy a gémkapocshoz képest az a valami mennyire nagy vagy kicsi. Nem vagyok biztos abban, hogy ennek a kapocsnak itt ilyen szerepe volna, hogy az ujj méretére utaljon. A címmel ugyanakkor nem nagyon találom a fogódzót, azon kívül, hogy igen, van egy kapocs a képen, hogy mi mivel kapcsolódik össze, itt az alkotó is utal erre, hogy a kép sem akar semmivel sem összekapcsolódni, viszont akkor az a kérdésem, hogy a cím az erőteljesen valamilyen kapcsolódásra utal, akkor mi itt a megoldás? Mivel ez az első lecke, a kapocs szó talán szimbolikus jelentéssel bír, és az estiskolához, az estiskolásokhoz való kapcsolódásra akar utalni. Ez egy jó irány, ha ez a történet, és egy jó szellemiség, de ehhez a képi elemeket is hozzá kell rendezni, és nem csak egy verbális játékkal, egy valóságos kapoccsal, hanem egy picit átértelmezve, pl. egy ujjat, körmöt abszolút lehet témának használni, és nagyon izgalmas tud lenni egy íves felület, a bőrfelület a maga sérüléseivel. Ez a kép most olyan, mintha egy megyei újság hirdetményéből került volna ide, valamilyen körömjavító anyag kapcsán. Nem tud átlépni abba a személyességbe, abba a lírába, ami elvileg elképzelhető lenne, ugyanakkor nem kellően sokkoló a kép, ha ez tudatos választás. Itt is azt érzem, hogy nincs pontosan eldöntve hogy mi az üzenet, mit akarok elmondani, és ezt kellene még tovább erősíteni a következő leckékben. (szőke)
értékelés:

Klastrom portréval
Klastrom tükörképe, egy általam 20 éve rajzolt portrémon.

Kiemelem, hogy egy jó választás ez a kép az épített környezet leckére. Három felfedezhető síkkal dolgozik az alkotó, amelyben a tükröződést is használja. A klastromrom egyik oldalépítménye, egy grafikai munkát, egy szénrajzot, ami egy önportré, és sziluettszerűen a tükröződésben sejthetően az alkotó is látszik. Nyilván egy önportré kettőződik, mert egy régi szemlélet, a mostani fotós dokumentációja, és egy sérült, múltat idéző felület hármas játéka az, amit látunk. Nagyon szimpatikus az, ahogyan a töréseket felhasználja, hogy a régi épület szinte belemetsződik, szétrepeszti a tudatot, a fejet, azt az arcot, ahogyan a múltból a jövőbe, felénk tekint a modell. Ez érett, felnőtt gondolkodás. Annyit jegyeznék meg, hogy a kép jobb oldali részén ez a számomra nem pontosan értelmezhető keret ezt a hármas egybemosódást profanizálja, megtöri a lebegést, tudom, hogy belevágva ott a fül, állkapocs és nyak formái is sérülnének, tehát nem vágni kellene, hanem mivel ez egy torzított tükröződés, a kamera és/vagy a tükröződő felület elbillentésével ezek a paszpartuszerű keretek eltüntethetőek lennének. Ez a munka nagyon időigényes, millimétereket elmozdítva lehet egy ilyen beállított helyzetet létrehozni, és ez itt megéri, hiszen ez a célja, hogy ezt a hármas összeolvadást megvalósítsa, azt kell, hogy mondjam, a keret ezt a megfogalmazást pongyolává teszi. (szőke)
értékelés:

Kukucs

Nem csendéletet látunk, láthatunk, ha akarjuk, el lehet vinni abban az irányba, hogy ez egy csendélet, de nem. Ez egy portré.
Beszéljünk először is a kompozícióról. Látunk egy kalapácsot, egy szobortöredéket meg valami hátteret, ami talán épp ugyanaz a csomagolópapír, amit az előző képnél is láttunk. A kalapács nincs kapcsolatban magával a szoborral. A kalapács mint egy felkiáltójel, a szobor mint egy pont, de nem igazán látom a két tárgy közötti kapcsolatot. Andrásnak tetszik ez a fajta perspektivikus ábrázolás, én azt mondom, ha csak egy kicsit elfordul a kalapács, csak egy öt fokot, akkor már összeköthető lenne a tárggyal.
A másik kérdés az maga a kép üzenete, amivel kapcsolatban nem véletlenül szögeztem le, hogy ez egy portré, mégpedig Berecz István önarcképe és egy lelki helyzetről, egy küzdelemről, egy kérdésfelvetésre adott válaszról beszél a kép. Ha ez pedig így van, vissza kell utalnunk a kompozícióra: ha ez egy helyzetjelentés, lényegesen nagyobb teret hagynék, ahol ezek a manifesztumok megjelennek. A nagy üres térrel, a csönddel lehet ezt a drámát fokozni. Most nagyon szűkre van komponálva, itt most túl közel vagyunk, az orrunk elé van tolva ez a két tárgy, és ez a közelség zavar a dráma érzékelésében. (szőke)
értékelés:

Tizenegy bubi
Nem tudom egyetlen leckébe küldeni. Tavasz, család és gyermekkor egyszerre és azonos súllyal. Az archívumból való, ezért talán inkább szorgalmi?

Nagyon erős a kép, nemcsak azok ám a bubik, amiket itt mi szappanbuborékként látunk! Van itt egy vita köztünk, de én ezt elfogadom gyerekkor-leckének azért, mert a gyerek maga életlen, tehát nem egy konkrét gyerek ábrázolását látjuk, hanem csak egy utalást; az éles és a konkrét az a szappanbuborék. Én is szerettem szappanbuborékot fújni, nekem nem volt ilyen készülékem hozzá, hanem rendes szappanból kutymászoltam szívószállal, de nagyon jó délutáni elfoglaltság volt. Nekünk volt macskánk gyerekkoromban és nagyon szerette, mikor szappanbuborékot fújok, mert jót játszott velük, amint harapdálta a buborékokat.
A képen több képsíkot látunk, az egyik maga a buborékok síkja, mert nagyjából egy síkra vannak élességben hozva. Ezek a kis körök, mint halmazok ezek már önmagukban is jelzik a gyermekkort, annak az ártatlanságát, az emlék foszlékonyságát – ez maga egy nagyon jó utalás. A hátsó síkban látjuk magát a buborékot fújó kislányt, aki az életlenségben is szépen van ábrázolva. Szépek a fények, jók a formák, nagyon szuggesszív maga az emberábrázolási része is ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tenyérélet
A kép több képszekvenciából áll. Először egy ferde tükrön 2 elemlámpa segítségével lefotóztam ez egyik kezem. (a másikban a gép volt:)) Tehát a képen nem két hanem egy kéz van +annak a tükörképe. Ezután csináltam néhány textura fotót külön, és ezt digitálisasn raktam a tenyérre. Majd kapott még egy kis keretet is. Nagyjából ennyi.

Üdvözünk az iskolában! Első leckére egy nagyon-nagyon erős megoldást látunk, és most rögtön le is szögezem, hogy három disznó. Régebbi estiskolások talán ezen megütköznek, mert tudják, hogy a Pedellus hideglelést tud kapni ezektől a képkeretben a képkeret című keretezésektől. Azt kell, hogy mondjam egyébként, hogy itt az a keret tulajdonképpen elfogadható lenne, ha nem lenne benne ez a fehér, mert a két színbeli különbség pontosan elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesse magát ezt a keretet és archaizálná is ezt a történetet, de én ennél visszább megyek.
Látunk egy nagyon pontos leírást, hogy állt elő ez a megoldás, és én azt mondom a Sándornak, hogy bízzon annyira az első megérzésében, hogy nem kell túlbeszélni egy ilyen történetet. A tenyér önmagában ezekkel a fényekkel, ezzel a kék maszatolással, ez önmagában gyönyörű, és működik, nem kell ehhez sokkal többet még hozzátenni, ez így erős és érvényes kép lenne mindenféle magyarázás nélkül.
Nagyon jó az irány és remélem, hogy ezt a minőséget fogja a továbbiakban is hozni Sándor, csak bízzon annyira önmagában, hogy az első megérzése az helyes. (szőke)
értékelés:

Tanulmány
Előbb utóbb csak sikerül olyan csendéletet csinálnom amilyet szeretnék.:) Nagyobb mérethez kattints ide.

Feri megint egy csendélet-tanulmányt küldött, aminek nagyon örülünk. Itt egy kicsit megint az a kérdés merül föl, mint az előző csendélet kapcsán, hogy van egy forma, és a formát nem mint formát nézi, hanem mint tárgyat, és ebből adódhat a határozatlanság. Ennek a formának jellemzői a váza, a napraforgó levelei, azonban most a váza és a napraforgólevelek egyféle fekete tónusértékben vannak, és csak mint grafikai elem szerepelnek és ez a négy forma - a három levél és a váza - ez most így egymásra tapad, össze van ragadva, nem képvisel formailag egy játékot, olyan, mint egy test mellé leszegett kéz. A megvilágítás balról érkezik, jobb oldalra kerül az árnyék, de ez az árnyék sincs külön kezelve. Világítás és a tárgy elhelyezése: igen óvatosan kell ezekkel az elszáradt növényekkel bánni, hogy ne törjenek szét, de szabad hozzájuk nyúlni és valamilyen manipulációval ezeket a leveleket egy gesztusba be lehet állítani, mint egy kar, ami mondjuk nyúl felénk, tehát valamilyen gesztust ezzel lehet ábrázolni. (szőke)
értékelés:

Szivj élből
Egy rozsdás szív van a szögemben.

Elöljáróban annyit hadd mondjak önhatalmúlag, pontosan azért, mert az Estiskolán belüli kommunikációt erősíti a kép, ugyanis a Domján Péter képe indukál itt egy következő gesztust az egyik alkotó osztálytársnak, ezért a gesztusért alapból jár egy citromdisznó.
Maga a kép kompozíciója is erre a verbális gegre utal: Szív(j) élből. Kiválasztottál háttérnek egy újság- vagy csomagolópapírt, amire letetted ezeket az eszközöket. Hogyha ezeket az eszközöket ilyen precízen elhelyezed, márpedig itt precízen elhelyezted, szépen ki van mérve, hogy ez a fejmérő ez hogy van ide letéve elénk, meg hogy hova van téve az üveg, akkor ugyanilyen precizitással kell azon is gondolkodni, hogy ha az adott háttered ilyen hajtogatott papír, és nem akarod kivasalni, ami nem is baj, akkor ezek a hajtások is ezt a fajta dinamikát erősítsék. Maga kompozíció mértani, középre helyezett, addig ez a háttér esetlegesen, fél oldalra, csálén viszi el a perspektívát, úgyhogy ezzel itt nekem van egy kis problémám, ahogy a világítással is, merthogy az üvegnek van egy szép árnyéka, lehetne egy szép árnyéka, ami szintén bekerülhetne ebbe a kompozícióba, ha nem szemből van világítva. Az ötlet is megér egy disznót. (szőke)
értékelés:

Klastrom csigalépcsője
Régen csigalépcső volt, most út az ég felé.

Ha jól látom, ez a taliándörögdi Szent András-templomrom csigalépcsője az alsó két lépcsőfokról fényképezve. Ez a templom nagyon sok fotóművészt, fotóst megihletett, a Művészetek völgyében az elmúlt 20 év alatt sokszor láttunk képeket a klastromról, többek között egy székesfehérvári fotóművész hölgy nagyon sokat fotózott itt. Ő például, amikor megtalálta impulzusként ezt az épületkomplexumot, akkor ide visszatért később, amikor fotózni kezdett és ő hozott modellt. Ő pontosan a klastrom csigalépcsőjénél egy női aktmodellel kezdett el dolgozni, emberi alakokat hozott be ugyanebbe a térbe. Hozzátenném, hogy maga a klastrom egy gyönyörűen fotózható, őrületesen érdekes tér még így is, sokszorosan sérült formában. Maga az épület segít, egy olyan formát hoz létre, amivel asszociálni lehet a köldökre, de ennél itt ezen a képen nem történik több, ugyanis olyan, mint hogyha egy filmvásznat látnánk: van egy ég, amin nem történik semmi. Sem nem megy át egy madár, sem egy repülő, nincsenek felhők: ez a vászon üres. Másrészt látunk egy előteret, ennek a csigalépcsőnek az oldalfalát. Itt is el lehet helyezni egy személyt, akár középen, akár bal- vagy jobboldalra komponálva, valami személyes történetet. 
Megint azt mondom, hogy Anita, és hol vagy te ebből a képből? Csak ezt a plusz lépést kéne itt megtenni, ami felvetődött az előző képnél is, hogy igen, de hozd bele az Anitát, ahogyan az a székesfehérvári fotós megoldotta a maga habitusától, hogy ő hozott később egy modellt. Lehet ez egy gyík, ami szalad a falon, sok minden lehet, nem tanácsot, javaslatot akarok mondani, hogy mivel lehet ezt a képet megbolondítani, vagy megízesíteni, de ez a bizonyos plusz, az alkotó élet létezése hiányzik ebből a képből is. (szőke)

Nyár
Pipacs és búzatábla. Nekem ez jut elsőként eszembe a nyárról.

Attól, hogy a nyár-lecke üzenetét bográcsozás közben vettük fel, még ugyanolyan komolyan kell venni, vagy szeretnénk, ha ugyanolyan komolyan vennétek, mint ahogy a többi leckénél is ezt tettétek.
Anita leírja, hogy neki a nyár a pipacs és a búzatábla. Ez így rendben is van, de ezen a képen nemcsak pipacsot és búzatáblát látunk, hanem egy nagy kuszaságot. Látunk itt mindenféle növényet, fűt, fát, bogarat.
Én azt gondolom, ha neked a nyár a pipacs és a búzatábla, akkor erről a kettőről kell beszélni. Itt nem búzatáblát látunk, hanem két búzakalászt, és látunk egy pipacsot, ami mint rekvizítum rendben van, de a megoldásával még kéne foglalkoznod annál is inkább, mert a beküldött képeid között is van olyan, ami a foglalkozásod gyakorlása közben ábrázol téged, és amikor a csuhébabákat készíted, akkor is foglalkozol vele, hogy azok statikában is, mindenben elfogadhatóak legyenek, megálljanak a lábukon. A fotó sem más, ugyanezzel kell foglalkoznod, hogy formában, úgymond, megálljon a lábán. Ezért ezt a nyár leckét szeretném visszaadni ismétlésre nem kötelezően pipaccsal és búzával, mert el lehet ennél egy kicsit jobban is vonatkoztatni, úgy hogy abban az Anita is megjelenjen, mert itt erről a képről erősen hiányzol. (szőke)