Soha ne feledd
Auswitz gáz-fürdő-kamra...

Valószínűleg egy utazásnak egy útikép-sornak egy részét látjuk, tulajdonképpen egy színházi beállítást látunk, egy színházi teret, színpadiasan berendezett teret, ami természetesen a hozzá kapcsolódó megjegyzésekkel, aki járt ott az tudja, hogy mi a történetisége ennek, mi ez az egész, ami mindenkit megérint – én alapvetően mégis azt mondom, hogy ugye mivel mi a képeket önmagukban próbáljuk meg értelmezni, a kép akár cím, szöveg nélkül azt az irányt próbálja bennünk elősegíteni, hogy akár egy brechti színházi, színpadi belsőt látunk. Ebben a belsőben egy kicsit jobbra tolódva az opálosan világító plafonlámpák és egy oltár, egy furcsa, fordított oltár, gyertyákkal, virágokkal, egy régi-régi térben, dramatikus helyzetet mutatva, perspektivikusan, fekete-fehérben, ami szintén a drámaiságot erősíti meg. Tehát minden más érintőleges üzenetet a képtől elemelve, kompozíciós rendben volna mit foglalkozni ezzel a képpel. Elsősorban azért, mert a perspektíva az, ami itt kell, hogy vivőkód legyen, hiszen a kép távolabbi részén látunk egy ajtót vagy kinyitva vagy becsukva, ezek a fények, a falak és minden ehhez az ajtóhoz, amin már nem jöhetnek be, ez az ajtó ott középpontosan a kép egyik kódja. Szinte majdnem középen van. Ugyanakkor az aszimetrikusan elhelyezett oltár, a lámpák, és a plafonon lévő fény az pedig az egészet egy picit jobboldalra komponálva – annak ellenére, hogy a padlóösszefolyó megpróbál segíteni a baloldali súlypontokban. Egy picit tengelyben a kamerát mozgattam volna, hogy megtaláljam azt az arányrendszert, hogy a kép ne billegjen. Ez nagyon kevés munkát igényelne az alkotótól, és ha nem is biztos, hogy vissza tud menni oda mostanában, de más alkotásainál a belső pontosítást elvárom a fotóstól, hogy mielőtt exponál, mondja ki magának, hogy miért készíti el a fotót, megerősíteni az érzéseket, és szikárabbá tenni, és az azonnal fog segíteni abban, hogy a kompozíciók, a formavilág jó arányrendszerben jelenjen meg a képen. (szőke)
értékelés:

Hello

Ugyanezzel a tükörjátékkal foglalkozik a következő házifeladat, én azt gondolom, hogy megintcsak jól értelmezhető az az üzenet, amivel az alkotó folyamatosan, mélyrehatóan, saját magában keresgél – ettől függetlenül kompozíciós rendjében úgy gondolom ugyanúgy az élességgel játszik itt a Barbie baba és a tükör viszonylatában, bár az álló formátumban a játékfigura magasra, felülre van elhelyezve, mégis szerintem itt egy ellentétes döntést kellett volna hozni, és az eleve szürreális világ, az eleve abszurd játékfigura formavilága, ami még szürreálisabb egy tükrön keresztül, még víziószerűbb, és itt én az arányokat áttettem volna a tükörre, ahol szintén ezzel a kamerába néző tekintettel játszik az alkotó, és azért tettem volna ezt az arányt pont fordítva, mint az előző munkánál, mert nem egy élő, hanem egy manifesztált szerkezettel foglalkozik, és ez a halott tárgy, ez a halott formavilág valójában a tükör szürreális világára kellene, hogy súlypontozódjon, tehát a kép véleményem szerint egy disznó, mert nem egy rutinsorozattal kell megoldani egy-egy helyzetben egy munkát, hanem ezeket újra és újra kell értelmezni aszerint, hogy mit szeretnék közvetíteni az adott képemmel. Hiszen ez a kép nem a másik képhez viszonyítva kell, hogy értelmeződjön, hanem önmagában. Én úgy gondolom, hogy egy sorozatot, egy kísérletsorozatot látunk, és az nekünk mint műhelymunka nagyon sokat ad, hogy látjuk, hogy egy alkotó végighalad ezen, de ettől függetlenül a képeket önmagukban kell értékelni. Én ezt az alkotó helyében megpróbálnám újból, hiszen a tárgyak rendelkezésre áll, egy beállított tárgyfotó, meg lehet ismételni még egyszer. (szőke)
értékelés:

Mi

Azokból a technikákból, amikből elsősorban az első-második leckék környékén volt sok látható, a tükröztetésre gondolok itt elsősorban, ebből egy továbblépést látunk itt, egy A-B osztatú képet, ahol az alkotó az élességgel foglalkozik egyrészt, tehát a tükörképen látható, fordított tekintet a kommunikáció a nézővel, és a valós kép ennek a kettős játékával a valós személyiség és a tudatalatti, a tükör által homályosan, lásd Bergmann, ezzel a filozófiával egy egyszerű módszerrel, egy kozmetikai tükörrel dolgozik az alkotó. A megszokott, nagyon hálás modelljével láthatunk ebből a sorozatból, ebből a kísérletből egy üzenetet. Az alapvető döntés a képen általában ezeknél a fajta megoldásoknál az, hogy az élességet a tükröződésre vagy a valós képre állítom. Itt ha jól érzékelem, az élesség a valós látványra, a reális, a földi világban van; a kiinduláshelyzetre, a gyermeki arcra pozícionálódik, miközben az optikával, vagyis a nézővel való kommunikáció ami felénk küldődő üzenet, a tükröződés egy másodlagos értéket kap. Ezzel az A-B oldal és a baloldal arányai úgy ritmizálódnak, hogy a tükör, mint valóságfeletti, mint álomszerű, mint valahová rejtett világba néző információs csatorna kap egyfajta sejtelmességet – és ezt az élességgel éri el az alkotó. Azzal, hogy az élességet visszateszi a valósba, és az a szempár, ami felénk tekint nyilvánvalóan az alkotó jó dramaturgiai érzéke, instruálási készsége miatt, hiszen ő instruálja a modellt, ő van a kamera mögött, de ezt az élményt mi kapjuk meg. Nyilán az alkotó jelenléte hozza azt a tekintetet, azt a kicsit kihívó, kicsit játékos, kicsit bizalmas kommunikációt a szemeken keresztül, amit a tükröződés ural elsődlegesen. Tehát visszatérve a kép teljes szerkezetére, jó megoldásnak tartom azt, hogy az élesség megválasztása nem a tükröződő képre, hanem a valós látványra súlypontozódik, mert ezzel azt a kettősséget ami a mindennapjainkban is benne van, a napi életünkben, a napi tevékenységeinkben, a napi jelenlétünkben, mégis ott húzódik valahol a lélek varázslatossága, a lélek mélysége, ami nem elsősorban a logikus világban, a teljesítések világában, hanem a megélések, az átélések világában rejtezik. Ezért jó döntés ez az egyszerű eszköz, hogy az élességet nem a tükröződésre, hanem a majdhogynem profilos arcra helyezi át. A Zsolt itt a jobboldalon függőlegesen kb. kétujjnyit vágna a képen, hogy ez az arányokat még jobban a törött szélű de mégis varázstükör felé helyezné át, ezen esetleg érdemes elgondolkozni. A család házi feladatra a mögöttes filozófiai tartalmat egy egyszerű eszköz jól érzékelteti. (szőke)
értékelés:

Egyszer volt, hol nem volt élt a nagyvárosban egy kiskutyus kinek a neve Bocsesz volt. Hogy miért hívták Bocsesznek? Na ez egy jó kérdés! Talán azért, mert mindig mindenért bocsánatot kért. Gyakran hanzott el tőle, hogy Bocsánat, így a kisgazdája ráragasztotta a Bocsesz nevet. Egy napon, Bocsesz elindult sétálni és hogy hogy nem, betévedt az állatkertbe, ahol rengeteg állatot látott, amik igencsak furcsán mutattak Bocsesz szemében. Szerinted milyen állatokat láthatott Bocsesz az állatkertben? Igen, igazad van, látott elefántot, zsiráfot, zebrát, oroszlánt, kismajmot és sok sok szebbnél szebb állatot!
   Ahogy sétálgatott ott az állatkertben, egyszer csak meglátott egy gyönyörűen szépséges csengős nyakörvet. A kiscsengő rajta igencsak szépen csillogott, és nagyon megfogta a tekintetét. Ahogy ott nézegette, egyre inkább vágyott rá. Ez a vágyakozás annyira erős volt benne a csengős nyakörv után , hogy elkezdett pitizni érte az eladó bácsinál, aki egy nagybajuszos öregúr volt! Annyira szépen kérte, hogy az öregúrnak megesett a szíve rajta és nekiadta!
   Bocsesz, nagyon büszke volt, hogy neki van a legszebb csengős nyakörve, és ezen felbuzdulva tett még egy kört az állatkertben. Minden állathoz odament és büszkén, kérkedve mutogatta! Odament az elefánthoz, és azt mondta neki:
   - Bocsánat elefánt, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a mogyoró! Annál jobb dolog nincs is a világon, és az őserdő fái! - válaszolta az elefánt
Hát, Bocsesz nem volt megelégedve a válasszal egyáltalán, és foghegyről odamondta, hogy: te tudod elefánt! Aztán tovább állt.
   Elérkezett a zsiráfhoz, és itt is ugyanúgy kérkedett mint az elefántnál, azt mondta neki:
   - Bocsánat zsiráf, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte a zsiráf.
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a füves szavannák és a zöld legelők! - válaszolta.
   Ahogy meghallotta mindezt Bocsesz, még büszkébb lett és fölényesen ezt mondta:
   - Haha ha, ugyan már, a fű nem lehet értékesebb, és szebb ennél a szép csengős nyakörvnél! - majd tovább ment.
   Eljutott az oroszlánhoz, aki már hallotta Bocsesz hírét, és meg kell hogy mondjam nektek, nem nagyon örült a kiskutyának.
   - Bocsánat oroszlán, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - válaszolta az oroszlán.
   - Ugyan mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz   
   - Hát a jó szaftos hús, és az, hogy én lehetek az állatok királya!
   - Bocsánat, de nekem biztosan nem és szerintem akkor is az én nyakörvem a legszebb dolog a világon! - válaszolta az oroszlánnak
   De, lássatok csodát, ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban egy kismajom föléugrott és levette a nyakából a csengős nyakörvet. Bocsesz nagyon szomorú lett és sírva szaladgált egyik állattól a másikig. Szerinted melyik állatokat kérdezte meg Bocsesz, hogy hol lehet a csengős nyakörve? Igazad van, megkérdezte az elefántot, a zsiráfot, a zebrát, de még az oroszlánt is, de egyik sem volt hajlandó segíteni neki, mert nagyon csúnyán bánt velük Bocsesz. Míg hogy hogy nem, elért a rozmárhoz, akinek megesett a szíve rajta.
   - Miért sírsz Bocsesz? – kérdezte.
   - A kismajom elvitte a szép csengős nyakörvemet! – válaszolta szipogva Bocsesz.
   - No, várj csak egy kicsit, mindjárt megoldjuk a problémád!
   - Bocsánat Rozmár, de nem nagyon hiszem én ezt!
   - Nem is azért mondtam neked, de tudod, van sokkal fontosabb dolog is a világon, mint a kis csengős nyakörved!
   - Ugyan mi lehet az? – kérdezte a kiskutya.
   - Hát ugyan már, tudod te az, hát a szeretet és az összefogás! –mondta a rozmár és abban a pillanatban felment a kifutója tetejére és elkiáltotta magát!
   - Állatok, ki látta Bocsesz kutyus nyakörvét?
   Sajnos az állatok nem örültek a kérdésnek és nem is akartak segíteni, egészen addig, míg meg nem hallották Bocsesz keserves sírását:
   - Bocsánat állatok, nagyon sajnálom, hogy kérkedtem nektek, bocsássatok meg nekem!
   És képzeljétek, mi történt, abban a pillanatban, ahogy mindezt meghallották az állatok, egyből tanakodtak egyet és szóltak a kismajomnak, aki szíves örömest visszahozta a csengős nyakörvet!
   Bocsesz, megköszönte, és ugrálva szaladt végig az állatkertben és mindenkinek köszönetet mondott és megígérte, hogy soha többet nem fog kérkedni!
   Itt a vége gyerekek, holnap, ha eljön az este ismét egy nagyszerű kalandban lehet részetek Bocsesszel!

Egyszer volt, hol nem volt élt a nagyvárosban egy kiskutyus kinek a neve Bocsesz volt. Hogy miért hívták Bocsesznek? Na ez egy jó kérdés! Talán azért, mert mindig mindenért bocsánatot kért. Gyakran hanzott el tőle, hogy Bocsánat, így a kisgazdája ráragasztotta a Bocsesz nevet. Egy napon, Bocsesz elindult sétálni és hogy hogy nem, betévedt az állatkertbe, ahol rengeteg állatot látott, amik igencsak furcsán mutattak Bocsesz szemében. Szerinted milyen állatokat láthatott Bocsesz az állatkertben? Igen, igazad van, látott elefántot, zsiráfot, zebrát, oroszlánt, kismajmot és sok sok szebbnél szebb állatot!
   Ahogy sétálgatott ott az állatkertben, egyszer csak meglátott egy gyönyörűen szépséges csengős nyakörvet. A kiscsengő rajta igencsak szépen csillogott, és nagyon megfogta a tekintetét. Ahogy ott nézegette, egyre inkább vágyott rá. Ez a vágyakozás annyira erős volt benne a csengős nyakörv után , hogy elkezdett pitizni érte az eladó bácsinál, aki egy nagybajuszos öregúr volt! Annyira szépen kérte, hogy az öregúrnak megesett a szíve rajta és nekiadta!
   Bocsesz, nagyon büszke volt, hogy neki van a legszebb csengős nyakörve, és ezen felbuzdulva tett még egy kört az állatkertben. Minden állathoz odament és büszkén, kérkedve mutogatta! Odament az elefánthoz, és azt mondta neki:
   - Bocsánat elefánt, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a mogyoró! Annál jobb dolog nincs is a világon, és az őserdő fái! - válaszolta az elefánt
Hát, Bocsesz nem volt megelégedve a válasszal egyáltalán, és foghegyről odamondta, hogy: te tudod elefánt! Aztán tovább állt.
   Elérkezett a zsiráfhoz, és itt is ugyanúgy kérkedett mint az elefántnál, azt mondta neki:
   - Bocsánat zsiráf, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte a zsiráf.
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a füves szavannák és a zöld legelők! - válaszolta.
   Ahogy meghallotta mindezt Bocsesz, még büszkébb lett és fölényesen ezt mondta:
   - Haha ha, ugyan már, a fű nem lehet értékesebb, és szebb ennél a szép csengős nyakörvnél! - majd tovább ment.
   Eljutott az oroszlánhoz, aki már hallotta Bocsesz hírét, és meg kell hogy mondjam nektek, nem nagyon örült a kiskutyának.
   - Bocsánat oroszlán, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - válaszolta az oroszlán.
   - Ugyan mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz   
   - Hát a jó szaftos hús, és az, hogy én lehetek az állatok királya!
   - Bocsánat, de nekem biztosan nem és szerintem akkor is az én nyakörvem a legszebb dolog a világon! - válaszolta az oroszlánnak
   De, lássatok csodát, ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban egy kismajom föléugrott és levette a nyakából a csengős nyakörvet. Bocsesz nagyon szomorú lett és sírva szaladgált egyik állattól a másikig. Szerinted melyik állatokat kérdezte meg Bocsesz, hogy hol lehet a csengős nyakörve? Igazad van, megkérdezte az elefántot, a zsiráfot, a zebrát, de még az oroszlánt is, de egyik sem volt hajlandó segíteni neki, mert nagyon csúnyán bánt velük Bocsesz. Míg hogy hogy nem, elért a rozmárhoz, akinek megesett a szíve rajta.
   - Miért sírsz Bocsesz? – kérdezte.
   - A kismajom elvitte a szép csengős nyakörvemet! – válaszolta szipogva Bocsesz.
   - No, várj csak egy kicsit, mindjárt megoldjuk a problémád!
   - Bocsánat Rozmár, de nem nagyon hiszem én ezt!
   - Nem is azért mondtam neked, de tudod, van sokkal fontosabb dolog is a világon, mint a kis csengős nyakörved!
   - Ugyan mi lehet az? – kérdezte a kiskutya.
   - Hát ugyan már, tudod te az, hát a szeretet és az összefogás! –mondta a rozmár és abban a pillanatban felment a kifutója tetejére és elkiáltotta magát!
   - Állatok, ki látta Bocsesz kutyus nyakörvét?
   Sajnos az állatok nem örültek a kérdésnek és nem is akartak segíteni, egészen addig, míg meg nem hallották Bocsesz keserves sírását:
   - Bocsánat állatok, nagyon sajnálom, hogy kérkedtem nektek, bocsássatok meg nekem!
   És képzeljétek, mi történt, abban a pillanatban, ahogy mindezt meghallották az állatok, egyből tanakodtak egyet és szóltak a kismajomnak, aki szíves örömest visszahozta a csengős nyakörvet!
   Bocsesz, megköszönte, és ugrálva szaladt végig az állatkertben és mindenkinek köszönetet mondott és megígérte, hogy soha többet nem fog kérkedni!
   Itt a vége gyerekek, holnap, ha eljön az este ismét egy nagyszerű kalandban lehet részetek Bocsesszel!

Aznap, mikor a hajnal vörösre festette az eget, Bocsesz nagyon korán kelt és csak kaparta az ajtót, mert ki akart menni. Kisgazdája Csengő kiengedte az udvarra, de azt nem tudta, hogy Bocsesz az előző napokban igazi bányásznak csapott fel és egy óriási lyukat vájt a kerítés alá, ahol kényelmesen átfért!
   Így abban a pillanatban, ahogy kiengedték, a harmatos fűben egyenest a lyukhoz szaladt és már át is bújt a túloldalra. A kerítés másik oldalán egy tó állt, ahol a reggeli fények igazi aranyhidat festettek a víztükörre, a partján, meg 4-5 vadkacsacsalád aludt. Bocsesz nem törődött az alvó néppel, hanem inkább élvezte, hogy felzavarhatja őket. Hangosan csaholva szaladgált körbe és azt kiabálta:
   - Felkelni lusta népség! Itt a reggel! Milyen dolog már ilyenkor is csak aludni?!
   A kacsák, nagy ijedelmükben, hirtelen nem is tudták merre szaladjanak, de volt köztük egy bátor, aki egyenesen Bocsesz felé ment és rászólt...
   - Milyen dolog már az, hogy korán reggel itt zargatsz minket?!
   A kiskutya hirtelen megállt és meglepetten figyelt a kacsa szavaira, aki tovább folytatta a mondókáját!
   - Mégis mit gondolsz magadról, hát nem szégyelled magad, itt kiabálsz és nem hagyod pihenni a népem!? Vannak itt egészen pici kacsák is, akik nagyon megijedtek, mikor végigszáguldoztál mellettünk.
   Bocsesz, most már behúzott farokkal mondta:
   - Bocsánat, igazán nem akartam én senkit megbántani, de olyan szépen süt a nap, és annyira jó illatok vannak, hogy teljesen magával ragadott! Egyébként Bocsesz a nevem, kiskutya vagyok, aki néha igencsak bohókás tud lenni, kérlek nézzétek ezt el nekem!
   - No jól van, engem Csőrösnek hívnak és itt élek a tó mellett. – mondta a kacsa.
   - És mivel foglalatoskodtok napközben, ha szabad megtudnom? - érdeklődött a kutyus most már illedelmesen.
   - Hát, miután felébredtünk, tollázkodunk, ami annyit jelent, hogy szépen megigazgatjuk a tollainkat, megmosakszunk, így frissek és repülésre is készek leszünk. Utána megyünk enni, tulajdonképpen az egész napunk pihenésből és evésből áll!
   - És mit esztek? - érdeklődött Bocsesz.
   - Hát füvet, magokat, vizinövényeket.
   - De van mikor egész nagyokat pancsolunk, mert hát nagyon szeretünk úszkálni és a vizet locsolni.
   - Azt én is szertetem nagyon, mondta Bocsesz és azzal se szó, se beszéd beugrott a vízbe. Csak arról felejtkezett el, hogy a tó gyorsan mélyül, így fuldokolni kezdett. Keserves vonyításba tört ki és ha Csőrös nem lett volna a közelben akkor azt hiszem, nagy baja esett volna Bocsesznak! A kacsák pillanatok alatt ott termettek és gyorsan a szárazpartra tették az elázott kiskutyát.
   - Bocsássatok meg, nem akartam semmi galibát okozni - pihegte a kutyus.
   - Nincs semmi baj, de ígérd meg, hogy legközelebb nem leszel ilyen óvatlan!
   - Rendben van, megígérem!
   Ezután a kaland után Bocsesz még sokáig beszélgetett a kacsákkal, majd mikor alkonyodni kezdett, szépen hazament. Otthon Bori és Csengő is már nagyon várta. Megfésülgették kócos bundáját és már ment is aludni puha kis kosarába!

Jó éjszakát nektek is gyerekek, aludjatok jól, és álmodjatok nagyon szép és kedves dolgokról!

Aznap, mikor a hajnal vörösre festette az eget, Bocsesz nagyon korán kelt és csak kaparta az ajtót, mert ki akart menni. Kisgazdája Csengő kiengedte az udvarra, de azt nem tudta, hogy Bocsesz az előző napokban igazi bányásznak csapott fel és egy óriási lyukat vájt a kerítés alá, ahol kényelmesen átfért!
   Így abban a pillanatban, ahogy kiengedték, a harmatos fűben egyenest a lyukhoz szaladt és már át is bújt a túloldalra. A kerítés másik oldalán egy tó állt, ahol a reggeli fények igazi aranyhidat festettek a víztükörre, a partján, meg 4-5 vadkacsacsalád aludt. Bocsesz nem törődött az alvó néppel, hanem inkább élvezte, hogy felzavarhatja őket. Hangosan csaholva szaladgált körbe és azt kiabálta:
   - Felkelni lusta népség! Itt a reggel! Milyen dolog már ilyenkor is csak aludni?!
   A kacsák, nagy ijedelmükben, hirtelen nem is tudták merre szaladjanak, de volt köztük egy bátor, aki egyenesen Bocsesz felé ment és rászólt...
   - Milyen dolog már az, hogy korán reggel itt zargatsz minket?!
   A kiskutya hirtelen megállt és meglepetten figyelt a kacsa szavaira, aki tovább folytatta a mondókáját!
   - Mégis mit gondolsz magadról, hát nem szégyelled magad, itt kiabálsz és nem hagyod pihenni a népem!? Vannak itt egészen pici kacsák is, akik nagyon megijedtek, mikor végigszáguldoztál mellettünk.
   Bocsesz, most már behúzott farokkal mondta:
   - Bocsánat, igazán nem akartam én senkit megbántani, de olyan szépen süt a nap, és annyira jó illatok vannak, hogy teljesen magával ragadott! Egyébként Bocsesz a nevem, kiskutya vagyok, aki néha igencsak bohókás tud lenni, kérlek nézzétek ezt el nekem!
   - No jól van, engem Csőrösnek hívnak és itt élek a tó mellett. – mondta a kacsa.
   - És mivel foglalatoskodtok napközben, ha szabad megtudnom? - érdeklődött a kutyus most már illedelmesen.
   - Hát, miután felébredtünk, tollázkodunk, ami annyit jelent, hogy szépen megigazgatjuk a tollainkat, megmosakszunk, így frissek és repülésre is készek leszünk. Utána megyünk enni, tulajdonképpen az egész napunk pihenésből és evésből áll!
   - És mit esztek? - érdeklődött Bocsesz.
   - Hát füvet, magokat, vizinövényeket.
   - De van mikor egész nagyokat pancsolunk, mert hát nagyon szeretünk úszkálni és a vizet locsolni.
   - Azt én is szertetem nagyon, mondta Bocsesz és azzal se szó, se beszéd beugrott a vízbe. Csak arról felejtkezett el, hogy a tó gyorsan mélyül, így fuldokolni kezdett. Keserves vonyításba tört ki és ha Csőrös nem lett volna a közelben akkor azt hiszem, nagy baja esett volna Bocsesznak! A kacsák pillanatok alatt ott termettek és gyorsan a szárazpartra tették az elázott kiskutyát.
   - Bocsássatok meg, nem akartam semmi galibát okozni - pihegte a kutyus.
   - Nincs semmi baj, de ígérd meg, hogy legközelebb nem leszel ilyen óvatlan!
   - Rendben van, megígérem!
   Ezután a kaland után Bocsesz még sokáig beszélgetett a kacsákkal, majd mikor alkonyodni kezdett, szépen hazament. Otthon Bori és Csengő is már nagyon várta. Megfésülgették kócos bundáját és már ment is aludni puha kis kosarába!

Jó éjszakát nektek is gyerekek, aludjatok jól, és álmodjatok nagyon szép és kedves dolgokról!

Zsákmány
Nagyon szeretem ezt a képet, mert a képben több dolog találkozik, ami már tapasztalat kérdése, amit gyakorlással tudunk megszerezni. Mire gondolok? Arra, hogy a perspektívával, és a fotós maga nézőpontjának a megválasztásával egy olyan üzenetet tud létrehozni, ami dinamikájában és térélményében is nézegethetővé teszi a képet, mert van egy elsődleges üzenet, a gyerek kezében lévő makk, termések, amiket mindannyian gyűjtöttünk, aztán megkukacosodtak, és ki kellett dobni őket, tehát van ez az elsődleges üzenet és ezt erősíti az őszies-télies ruházat, ugyanakkor háttérként mint lazúr ott sejlenek a mégzöldek és a mársárgák, amik abszolút erősítik az ősz üzenetét, és ott van a perspektívájában a kis szoknya és a kis cipő, ami a gyerekhez tartozik, és amit nagyon jól takar a kéz, és ami nagyon jól keretezi a kezet. Tehát itt egy olyan formai játékot látunk, ami egy nagyon jó kompozíciós megfigyelés. Talán még a cipők orra beleférhetett volna ebbe a kompozícióba, annyi még esetleg jó lett volna, de mégis ez egy nagyon erős, jó kompozíciós játékot mutat, és ráadásul még a gyerekkorra is tud utalni. Tehát mindenféleképpen egy megélt üzenetet kapunk, és nem csak valami. (szőke-hegyi)
értékelés:

Párás hajnal

Azért szeretem ezt a képet, mert az a fajta drámai hangvétel, az a fajta furcsa meditatív melankólia, ami a Feriben és az alkotásaiban megvan, – már amikor nem maszkol és elkezd viccelődni – érzékelhető, az itt egy olyan lépcsőt jelent ennél a képnél, ahol az általa már megszokott, és bocsánatot kérek, ha egy furcsa kifejezést használok, rutinból is használt, nagyon jól ismert eszközvilágot más módon, de megborítja. Hogy érthető legyen, amit itt szeretnék makogni, az az, hogy az eddig A-B verzióban felső felületek világos, váltakozó világos és sötét felületek a horizont felső határában és alatta aránylag a szürkékből és feketékből ritmizáló nyugodtabb alsó térverziót megváltoztatja, és avval, hogy a párát és ködöt fényképezi, és a világosabb szürkéket az alsó régiókba helyezi – egy teljesen másfajta drámaiságot kezd el. Egy egészen shakespeare-i Lear király vagy macbethi, színpadi, színházszerű, de másfajta drámaiságot kezd el használni, és ennek egy nagyon egyszerű titka van – a világosakat meghagyja ezekkel a szép, lazúros, festői pamacsfoltokkal az alsó részen, és föntre elhelyezi a sötéteket. Ettől folyamatosan őrjöng a kép, és helyet akar benne cserélni a két arányrendszer. Ez hozza létre elsősorban, ezek a konkrét képi szimbolikák nélkül a drámát, és ebbe nem véletlenül asszociál az ember a japán akvarellekre és a japán szemléletre, ugye csak egy pici, finom, hajszálecsetvonással, egy-egy kis levélkével, vonással, egy egész nádcsomóval vagy bokorral jelzi azt, hogy ez nem egy absztrakt, hanem egy valós természeti helyzetnek a fúziója. (szőke)
értékelés:

Fájdalom
Fájdalmasan szabadnak lenni...

Ez egy vakus kép. Viszaadnám ismétlésre, köszönöm szépen. Mert a megfigyelés nagyon jó, de valahogyan meg kellene oldani a világítást, hogy ne vaku legyen, mert így nagyon lapos lesz. Nincs tere ezeknek a formáknak. (szőke)

Sztrájk

A riport több képből álló képsor. Beszéltünk már róla, tessék utánanézni. Mariann, én nagyon szeretem ezt a képet, és pl. jó indítása lehetne egy riportnak. De hol vagy te a képen? Várjuk, szeretünk. (szőke-hegyi)

///

Hát Dani, ehhez nekem még valami kulcs kéne… visszaadtuk ismétlésre, avantgarde ide vagy oda. (szőke-hegyi)

Gyermekkor

Hát azt kell, hogy mondjam, én ezzel a képpel... egyszerűen mondva ez most nem talált - mondja Hegyi. Talált - szólal meg Szőke -, mert a Mariann nagyon keresi ezt a gyermekkor-történetet, de a Mariannak meg kell találnia azt is, hogy mi az a nyelvezet, mi az az ABC, mi az a módozat, amit áttételes módon a saját történetében, a saját nőiségében, a saját nőiségében megbúvó gyermekkorában adaptációként tud használni. És itt van a gond ezzel a képpel, ami pici még hiányzik belőle, hogy ez az adaptálás még nem tökéletes. Csak olyan számára, aki figyeli a Mariannt, ismeri, nézi a képeit. És ez az adaptáció nem történt meg. Ezt a leckét mi visszaadnánk ismétlésre, mert ez a lecke nagyon fontos, a gyermekkor. Magát az élményt abszolút megértem, és én is néztem ezeket az izéket a vidámparkban, de igen, szóval hol kötődik ez hozzád? (szőke-hegyi)

Reklám

Ez az, amire az előző képnél azt mondtam, hogy megilletődöttség. Vajon mitől nem drámaiabbak ezek a területek, ezek a helyzetek, mitől szabadul fel az a fajta alázat, ami a másik képen megkötötte a kezed, és mitől ilyen ordítóan pontosan, szabatosan tud itt exponálni a gép a kezedben, sejtésem szerint az, hogy rögtön tudod, hogy mi az, ami 100 %-osan kapcsolódik hozzád, most mernék egy régi ötforintosba fogadni, hogy bármit megtettél volna, csak le lehessen ezt a képet fotózni, ha emellett elmegyünk mind a ketten, akkor tudod, hogy ebben a képben benne van a válasz a saját történéseidre. Ebben a képben benne van a kézjegyed. Ugye nem kell mondanom, hogy az az óriási arckép kinek az arcát mutatja, és azok a rozsdásan lefolyt vasbeton falak és ez a két kék és fehér hajókötél az nagyon is kell ennek a képnek. És azt hiszem hogy nem kell nagyon magyaráznom, hogy mi az, amit az előző képnél bizonytalanul úgy próbáltunk mondani, hogy legyen rajta a kézjegyed. Megint az a kérdés merül fel bennem, hogy miért csak két hozzászólás van egy ilyen képnél. (szőke)
értékelés:

Pipavirág és az alkony

Vera azt, amit az előző képeknél mondtam, azt itt nem tudom mondani, és itt most lehetne vitatkozni, hogy vajon a Verát itt hogyan lehet megtalálni a képen - ezen a képen a Vera jelen van. A lábatlan nővel, mert futás közben nem tudom, hogy hova tette a lábait, biztosan majd egy következő képen majd megkerül, az egész őrülettel, ahogyan szalad Ausztráliától Bécsújhelyig, és ebben érdekes módon azt kell, hogy mondjam a Vera 100 %-osan benne van, jó ez a levegő, ahogy mozgásban van, az elhaladásnál, balra az az állványzat, és hogy levegője van, ez egyszerűen jó kép. És nagyon jó a család leckére, egy ember van rajta, és mégis hozza. (szőke)
értékelés: