Munkájára, állataira büszke a pásztor.

Nagyon izgalmas az a humor, ha szabad így gondolnom, ami a címválasztásban van, hogy azt a keresztnevet használja, ami a pásztor keresztneve lehet, szerintem ez az ő valódi keresztneve lehet. Ha a Gábor azt mondja, hogy nem, akkor is nagyon izgalmas egy cím, hiszen még egy verzió lehetne, Noé. És ha a Tündérkert c. történetet, ami egy nagyon híres erdélyi történet, vagy az ahhoz kapcsolódó bibliaitörténet-gyűjtéseket meghallgatjuk, ahol idős nénik teljesen természetesen arról beszélnek, hogy isten megteremtette a földet és egyedül volt a lakásban, és rájött, hogy a földön egy csomó minden még nincs, hát megcsinálja az embert, gyúrogatta ott a tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és hát kicsit keletlen lett a tészta, ők lettek a kínaiak. Aztán csinált újra tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és kicsit túlsült tészta, ők lettek a négerek. Harmadszorra már odafigyelt, és így lettek a székelyek. Ez az a fajta történetiség, az a szemlélet, amiben ott van a büszkeség, ott van persze a mai kor ezzel a kis sapkával, szövetinggel, de ez egy büszke üzenet. Egy dokumentumfotó is, a pásztor ott az állatai között, ahogy visszatekint, és én ezzel a részével tudok foglalkozni. (Szőke) Nekem a fényekkel, árnyékokkal nincs bajom, nekem a kompozícióval van egy kis bajom. Fent a kerítés szerintem nem szükséges jelzés, ott vágtam volna, vagy méginkább döntöttem volna a kamerát, hogy a főszereplőből láthassunk minél többet. Még akár ha beljebb állna a birkák közé, akkor még tárgyszerűbb, még erősebb lehetett volna ez az üzenet. Azt is lehet, hogy a perspektívával játszom, és az arc és a háttérben lévő állatoknak a kontrasztjával foglalkozom, de most ez a fél-mellportré nekem a határon mozog pont; sem ez, sem az, azaz én még ezzel kicsit talán játszottam volna. Egy disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Láttuk ennek a leckének az első megoldását, és akkor kértünk rá ismétlést, és ezzel most nagyon jó irányba halad az alkotó, és nagyon jó javítást látunk. Mivel kinyitotta a teret, máris nagyon jó arányban van a kisgyerek, a felnőtt és a fa, nagyon jó ritmusban, egy ilyen parabolaívben viszi a szemet a kompozíció, ráadásul van egy – ugye ezek már apró jelek - egy bucka, ami nagyon szépen beviszi oldalról a tekintetet, és a kéz is ebbe az irányba mutat. Nagyon szeretjük ezt a képet. Három disznó, és nagyon örülünk annak, hogy dolgoztál ennyit ezzel a munkával, és meg is van az eredménye ebben a képben. (szőke)
értékelés:

Ebben a sorozatban ez a harmadik kép, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó variációkat készít a Vera erre a fajta érzéki üzenetre, a nőiség keresésére, a gyermeki és kihívó keresésére. Ez egy erotikus kép, és miközben a Verának nem látjuk más testrészeit, megint ezt a műkő hátteret, magát a társadalmat, a várost ez a kis díszített cipő jelzi, de alapvetően a combok kacéran de zárnak, és mögülük kivillan a lábfej. Ez egy játék a nézővel, hogy várjuk, hogy ezek a lábak szétnyílnak vagy még jobban összezárnak, nagyon női kép. Van benne alapból valami gyermeki is, a Hófehérke cipője meg minden, de azért az előtérbe eléggé feltűnően oda van téve egy comb is. És ugyan ez a comb zárja a másik felületet, de azért mégiscsak kihívóan itt van. És a comb van közelebb, azon van a hangsúly, és abból van egy utalás a gyermekiségre, mert tény, hogy ott van valahol a középpontban az a cipő, de azért ez a felület itt van az előtérben. Miközben tudni kell azt is, hogy ez valahonnan a fej körülről van fotózva, magamat fotózom, és a testem egy részét fotózom. Tudnám úgy fotózni, hogy elhúzom egy kicsit a lábam, ere fordulok, és egy cipőbemutató lesz. De ez nem az. Ott van az a gyermeki, de ez nem az. Ezt hívják a Pretty Woman-nek. Ahol egyszerre van ott a gyermeki és a kihívó. Három disznó. Nagyon érdekes egyébként az, hogy egy sorozatban foglalkozik ezzel, hiszen ő már csinált ilyen házifeladatot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sötét van, már mindenki alszik. Csak én villogok.

Belső térben vakuval készített, ’villantott’ képet látunk, és a személyes térből is látsznak üzenetek, az ajtó, az ajtóra felakasztott ruha, a háttérben konvektor, a bögre, a polc, a függöny, a bőrfotel, amelyek valamennyit elmondanak az alkotóról, arról a mikrokörnyezetről, amiben ő él. Ugyanakkor a Péter tulajdonképpen felülről fényképezteti magát, így még ebben a környezetben is olyan, mint egy áldozat. Még a tekintetében is van valami kérés-kérdés. A horizont, és a szembetekintés ezek együtt egy áldozati póz felé mutatnak. Nyilván ez adódhat technikai dologból, hogy miért éppen oda tette ezt a fényképezőgépet, de mi itt ezt látjuk. Az arc mimikája, a gesztusok is egy melankolikus, kicsit fájdalmas helyzetet mutatnak, nincs mosoly az arcon. Nagyon tudatosan és erősen belenéz a kamerába, az optika közepébe, nem is tudom levenni róla a tekintetemet. Néz felénk, a nézők felé, és nekünk üzen. Szoktuk a vakus képeket kritizálni, nem szoktunk annyira örülni nekik, de itt most azt gondolom, hogy beállítás, a gesztus a kamerába nézés, az egész, amit eddig elmondtunk, még erősödik is azzal, hogy a vaku által mintegy kivasalódik, kétdimenzióssá válik az arc, tehát hogy ennyire sematikussá válik. Mintha lenne benne valami Fassbinder-es, az utolsó filmjeire gondolok itt. Ott vannak ezek a fajta tekintetek, helyzetek. Ez adódik abból, ahol van a kamera, a torzításból, a helyzetből, a kis gyújtótávolságból. Nagyon erős üzenet. Egy kritikát tudnék megfogalmazni, hogy talán az ajtóra akasztott ruhák kicsit zavarosak. Tehát amíg a háttérbe vesző radiátor, pohár, polc rendezett helyzet, addig az a ruha ott elég esetleges. Jó, hogy ott van ez a ruha, de lehetne pl. valami hosszabb valami is, vagy lejjebb akasztja, akkor az ajtó nem ég ki. Három disznó, mert megvannak a hibái, de ez a vallomásereje ez nagyon ott van. Odaáll, és azt mondja, hogy itt vagyok, merem vállalni magamat, ez vagyok. Úgyhogy a három disznó megvan, de azért azokra az apró hibákra majd figyelni kell a jövőben. (szőke-hegyi)
értékelés:

A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Eleve egy bonyolult triptichont látunk, és egy bonyolult megoldást látunk, egy síkra redukált teret, egy Országh Lilire emlékeztető nyomatnak tűnnek ezek a faháncsszerű felületek, amelyben van egy képkivágás, és ezen keresztül látunk bele egy másik térbe, ahol emberi testrészeket, fedetlen emberi testrészeket láttat ez a triptichon. Ráadásul ezek a testrészek nagyon határozott gesztusokat tesznek, mutatnak, tehát ez tulajdonképpen egy képvers is, ahol egyrészt egy fedetlen férfitestet látunk, a triptichon első részében; majd egy nagyon erős gesztust mintegy börtönre utalóan, és a harmadik részben egy talán háttal álló embert látunk, fejjel lefelé, és ebből nagyon furcsa jelentést kap a két kéz. De megkockáztatom, hogy bár az estiskolában házi feladatként az akt kategóriával még nem foglalkoztunk, mégis ez egy olyan fontos munka, ami ide beérkezett, ami az emberi test és a környező tárgyak, felületek, tónusok és egy drámai szexualitás, hiszen a képkivágások nagyon esendővé teszik a testrészek kiemelését, és ezáltal egy nagyon őszinte és nagyon drámai üzenetet látunk egy belső történetről. Ebben ott van valahol a bezártság, és ott van egy hangos kiáltás is, és mivel ezek a lenyomatszerű felületek láthatóak, a természetre is történik utalás ezekkel a faháncsszerű felületekkel, de ez is halottan. És ami nagyon életszerű, az a test, a testszőrzet, a küzdelem, a meztelenség, a szabadulásvágy, a fedetlen részek, gesztusok, van benne egy furcsa temetéssel, újjászületéssel kapcsolatos, talán még áldáskéréssel is kapcsolatos történet is, én ezt egy nagyon fontos munkának tartom az estiskolán. Meg kell jegyeznem a Sanyinak, hogy nem tudom, tudja-e azt, hogy ezzel egy olyan szintre rakja fel saját magának a lécet, hogy ezeket később nehéz lesz majd megugrani. Ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Három hét alatt egyszer...

Szeretem ezt a képet, mert az a kis állványon álló borotválkozótükör egy kis lenyomat, egy kézjegy is, az alkotó, akin van azért annyi fény, hogy látsszon, hogy nem teljesen vidám az arca, látjuk az ő üzenetét, hogy ő az, aki ezt a képet elkészített. Én ezt akár egy csendéletként is el tudom képzelni, de ezesetben az nekem nagyon fáj, hogy ez a kis borotválkozótálka, amiben a borotvát megmossa, az ecsetet belemártja, és ott térdelve vagy hajolva borotválkozik, és ez egy fontos motívum, és szépek rajta a fények, ahogy a fény ragyog ezen az alumínium felületen és a vízen, és jó lenne ha ezek az utak végighaladnának, de ennek a körgyűrűnek egy szakasza nincs befejezve, belevágódik a kép széle, és ugyanezt érzem a tükörrel is, hogy a talpa még éppen belefér a képbe, de mondjuk egy normál fakeretbe téve már eltűnne. A szögletes téglatestforma, amiben ez a tükröződés van, és alatta ezek a szalmaszálak, a tálka kerek formája, tehát ennek a kettőnek a játéka nagyon jó, de én bővebbre hagynám ezt a képet, mert így nagyon nyomottnak hat nekem.
   Általánosságban mondva, úgy tűnik nekem, olyan mintha attól félnétek, hogy elrepül a kismadár, vagy elszalad a téma, vagy gyorsan kell fényképezni, mielőtt megunom, vagy el kell futnom, vagy nem is tudom? Holott itt aztán tényleg biztosak lehetünk abban, hogy az alkotót látjuk, meg az ő eszközeit, hogy itt nem fog elrepülni a kismadár, tehát mi van, ha a Gábor félóra múlva borotválkozik meg, hát semmi, nem? Nyugodtan meg lehetett volna várni azt, mire a kompozíció kialakul, értem azt pl., hogy az a fűszál ott belelóg a tányérba, aminek semmi szerepe nincs, a jobb alsó sarokban van valami nemtudommi, pl. a borotvát én nem tettem volna oda, mert ez is a verbális humor része, és nem erősíti a képet, sőt szerintem idegen ott az a kék vonal, tehát ha már valamit alkalmazok, ha ilyen egyszerű tárgyakat alkalmazok, mint a tükör és a tálka, akkor archaizáljak, és pl. egy behabozott borotvapamacsot rakjak oda, és az már utal eléggé, de ez a gyorsborotva ez ott eléggé idegen. És ebben a kompozícióban ugye formákkal dolgozunk, van egy nagyobb, homogénebb, kerek forma, és ehhez a tömeghez képest kell elmozgatni, kimozgatni, dinamikában beindítani azzal, hogy egy kicsit ugye már most is el van mozdítva a függőleges tengelytől ez a tükör, de még jobban el kellett volna mozdítani, hogy egy dinamikusabb forma jöjjön ki. Én azt mondom, hogy jövőre is fog oda menni, akkor is fog borotválkozni, mi meg türelmesek vagyunk, és nem mondom, hogy akkor, de ezt ismételje meg. Addig én erre adnék két disznót, mert az ötlet jó, és a nyárhoz is nagyon jó, merthát ugye a férfiember nyáron ha nem muszáj, nem borotválkozik, bár én ebben nem vagyok mérvadó, mert én télen sem. (hegyi-szőke)
értékelés: