Munkák | Page 51 | Látszótér

Szűrés

Megfoghatatlan

Megfoghatatlan, felfoghatatlan, körülölel, nem ereszt. Meddig, meddig ilyen végtelen még?

Ez nagyon izgalmas és nagyon furcsa fénytani helyzet. Hogy ez pára, vagy felvert por, vagy köd, nem tudom, bármelyik lehetne, de nem is biztos, hogy fontos. Itt a fontos az, hogy hasonlóan az előző képhez, levegőrétegek jönnek létre, és ezek a rétegek különböző élességet, különböző tónust képviselnek, és ebből, ahogy feldereng a háttér, ez erősíti meg a térérzetünket. Jó ez a kerítéssor. Nyilván, azzal túl sokra nem lehet menni, hogy itt két kerítéssor is van és ami a képnek a jobb alsó sarkában háromszögként belóg az kár, hogy ott van, de ez a helyszín ismeretében dönthető el, hogy mennyire lehetett volna kihagyható. Gyönyörűek a színek, nagyon szép ez az aranyló barnás tónusvilág. Szeretném felhívni a figyelmet a különbségre, merthogy ezeket a színeket a nap és a természet hozza létre, és teljesen más töltöttséget, feszültséget hordoz, mint amikor barnítjuk a képet, és belevisszük egy viszonylag szűk színtónusba. Meditatív és filozofikus megközelítése az időnek, köszönöm szépen, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Kriszta, légy szíves kicsit sűrűbben gyere hozzánk, mert nagyon elhanyagolsz minket, és ez nekünk és neked is jó lenne, ha nem így lenne. (hegyi)
értékelés:

Leláncolva

A halványuló-de-még-mindig-fájó emlékek sóhaj-finomságú láncai ilyenek.

Kriszta, ez egy nagyon jó megfigyelés és ráadásul jól is szerkesztetted képpé, és az is tökéletesen érthető, ahogy a természeti történésből saját, személyes ügyet csinálsz. Az viszont kérdéses, hogy ha a leirathoz akarunk kapcsolódni, akkor vajon valóban egy korrekt tónusrendű kép lesz az, ami a legjobban képes utalni a múló, halványuló emlékre. Hiszen maga a nyelv adja a mankót, tehát ha ez a megfogalmazás a kép készítésekor is megvolt, akkor azon túl, hogy megkeresed, hol csillan és hogy csillan a pókháló, arra is ügyelsz, hogy milyen fényviszonyok lesznek azok, amik majd ezt az egészet elemelik a valóságból és beviszik abba a jelentésrendszerbe, amit mondani szeretnél. Hogy ez egy mogorvább, sötétebb tónusrend, vagy egy halványabb, légiesebb fényviszony, ezt neked kell eldönteni, hiszen ez adja a finomhangolását a mondatnak, de az nekem egyértelmű, hogy ez lenne a fűszer, avagy az írásjel a mondat végén. A kép leirat nélkül tökéletesen működik, de mivel a leirat egészíti ki azzá, amit mondani szerettél volna, nem tudok tőle eltekinteni, ezért hát csak kettő a csillag. (hegyi)
értékelés:

Fák

Igazi és hamis fák, összezsúfolva egy iroda ablakán.

Kriszta, lehet azt, hogy én ezt most nem értem? Oké, valami fatörzs, meg facsoportok is, meg valami faragvány vagy kerítés vagy falevél, vagy... vagy? És ez így együtt hogy? Segíts. (hegyi)

Bodri elindul

Bodri többnyire jobbról balra dől, aztán balról jobbra, így telnek a napjai a kertben. Ha van társasága, akkor is nagyon nyugodt, hagyja magát agyonszeretgetni bárhol-bármikor. Ha meg olyanja van, elindul.

Jó sztori. Bodri élete. Bodrinak jó. Legyünk Bodri! Öröm. Szabadság. Megvan a lecke. De most egy darabig nem akarnék Bodri a víz mellett képeket. Mert ez megvan. (hegyi)
értékelés:

Este

Este minden más. Este értem meg, hogy miért érdemes ilyen messze lakni a város zajától.

Bár mi azért jócskán a városban lakunk, de a hátsó kert elég szeparált ahhoz, hogy ha az ember egy jó könyvvel elfoglalja magát, igen erősen meg tud riadni, amikor madarak szállnak fel, vagy át a kerten. Mindemellett persze elfogadom, hogy a csend nem kötelezően a némaság, a hang nélküli élet, jószerivel a csend lehetőség a belső csend és üresség elérésére, és erre ez a kép jó illusztráció. Olvastam, hogy a képzaj felmerült, mint kérdés, én ezt annyira nem érzem tragikusnak, ha ez élére vasalt lenne, akkor nekem túl steril is lenne. Ró ritmus, jó kompozíció, nekem ha van gondom, akkor inkább a háttérben a felhők körüli furcsa elmosással van. (hegyi)
értékelés:

Zsákmánnyal

Nem jégenfutásra tervezett lények.

Jók ezek a megfigyeléseid és jó fénytani helyzetekben exponálsz, a sztori is érthető, szerethető, vidám. Ennyi, amit látunk, nem véletlen, hogy nem a leghálásabb területe a fotónak a természetfotózás, mert erre szokták azt mondani, hogy ja szép, de ilyet én is tudok. Aztán közben meg mennyi idő, türelem és mennyi elraktározott gesztus, amit adott pillanatban a valós történés előtt elő kell tudni hívni fejben, hogy mire tényleg megtörténik, amit várunk, mi már exponálásra készek legyünk. Szóval ennyi, ami nem semmi. Már ha ez természetfotó lenne. Hogy ez mozgás... hát, na az nem jön le nekem, mert valószínű élőben itt a jégen volt némi csetlés és botlás is, de a kép ezt számomra nem hordozza. Ezért a képre a három csillag mint természeti kép megvan, de a leckét nem oldja meg. (hegyi)
értékelés:

Téli Bodri

Most nem napoztunk, inkább melegítettük egymást.

Ez a kutya sok mindent megenged a gazdának, télen fagyban is inkább megy vele, tűri a gyömöszölést, ha a gazdinak így a jó, hát legyen, bár ő jobb szeretne a meleg lakásban lenni végre, de azért egy kép még belefér. Valami ilyesmi hangulat jön nekem le a képről. És hát megvan a házi kedvenc lecke is, mert ez az akarás nagyon jellemző a gazdikra, tehát jó a szimbólum, de böcsületből azt is el kell mondjam, hogy nem tudom megmondani mi az, ami hiányzik a képből nekem még. Ismerhetjük Krisztát hiszen volt már buliban velünk, kedves, mosolygós csaj, a képein, amiket annyira szeretek áttételes és mély üzenetek tudnak eljutni általa hozzám, de valahogy ez az állatos lecke nekem még nem 100-as. Fene tudja, miért. Kriszta? (hegyi)
értékelés:

Egész alakos napozós

Újabb szeles-napos szabadnap Bodrival.

Nagyon kedves kép, jó hangulat, jó ez a ritmus, amit látunk, hogy itt ülök a mólón, a pajtásommal kijöttünk sétálni, és élvezzük a napfényt, boldogság van, nincsenek gondok, nincsenek befizetetlen számlák, hanem jól érezzük magunkat. Ráadásul ketten vagyunk, szabadok vagyunk. Nekem ez az élmény átjön erről a képről. Érdekes a kompozíció, de tulajdonképpen a háttérben lévő házak visszahúzzák ezt az egészet, értelmezhető, bár annyira nem jellegzetes a háttér, hogy ez a kompozíciós helyzet egyértelműen stabil legyen, de a leckemegoldást mindenképpen el tudom fogadni. (hegyi)
értékelés:

Bodri

Bodri menhelyről jött kutyus, és azt hiszem, most nagyon boldog.

Az ötlet szuperjó, végre közös nevezőn van gazda és kutya, valódi a kapcsolat és látható az öröm is, a felszabadultság, hogy lehet, hogy a gazdi megbolondult, hogy itt a stégen kap ingert, hogy szeretgessen, de üsse kő, akkor itt vetem magam hanyatt - viszont nem értem, mi indokolja azt a kompozíciót, amit kapunk, nevezetesen hogy mindez tömegében balra súlyoz, fenn az ég és oldalt a tér olyan plusz, ami most azt az érzetet kelti, hogy a gép elmozdult az állványon, vagy ti csúsztatok túl oldalra, és nem volt szíved megszakítani a kommunikációs helyzetet a kutyával, hogy visszarendezd ezt a dolgot. Egy tanács: ha a gép már megvan, hogy hol lesz, akkor egy falevéllel, vagy kis ágdarabbal lehet magadnak jelölni, hol a képhatár, hogy hova kell befeküdni majd, és akkor nem kell utólag még ezen pluszban állítgatni, akkor nem megy el a varázs pillanat. Ismétlést kérek, mert megéri. (hegyi)

Én és az ifjú ropilovag

Az ember nem is gondolná, mi mindenre jó a ropi.

Kriszta, úgy, de úgy szeretném, ha ez az egész alakos lecke meglenne, de most ez így nekem inkább valami játék, vicc, idétlenkedés, mint portré. A ropi alig látszik, a gesztus jó, de inkább belső használatra, mert a néző ilyenkor feszélyezve érzi magát, hogy belecsöppent valamibe, amit értenie kéne, de nem tud, ilyenkor szoktunk kényszeredetten mosolyogni, hogy aha, milyen frankó, közben belül meg nem értjük, mi miért történik akkor és ott, mert ez neked és a kisfiúnak szól, miközben te a kamerára figyelsz, azaz ránk, tehát mintha nekünk játszanál, nem egymásnak, és ettől lesz diszkomfort érzete a nézőnek. Ismétlést kérek, ropival, vagy anélkül. (hegyi)

Évforduló

Kutyafülű Aladár, ez jutott eszembe, vidám kép, tetszik. A ferdeség jól egyberántja a tömegeket, jól mutat egy kapcsolatot is, akár - és itt most ellent fogok magamnak mondani kivételesen, de tudatosan - a barátságot is jól ábrázolja, hihető és nem túl édes, szóval hajrá! (hegyi)
értékelés:

Víz

Tavalyi víz, tavalyi hó.

Nagyon érdekes az a képosztás, amit Krisztina létrehoz, lehet mondani, hogy ezekkel a tömegekkel más módon is lehetetett volna játszani, mert ugye három fő irányvonalat láthatunk: a havat, ezt a kásás, olvadó jégfelületet, és magát a vizet. Ez egy érdekes átvezetést is kap egymásba ez a három vonal ezekkel a hókristályokkal, ezekkel a kis pamacsokkal, amik itt még létrejönnek. Maga a ritmus egy nagyon jól érthető ritmus, és a víz tematikájára egy tökéletesen rendben lévő megoldás, kérdés, hogy vajon mind a három mező megkapja-e azt a figyelmet, amire szüksége van. Én a középső mezőhöz igazítottam volna az alsót és a felsőt is, tehát azt a szélességet hagyom, mert mind a három másért fontos. Az egyik egy lírai, elmosott forma, a másik egy izgalmas kontrasztjáték, és a harmadik megint egy monokrómnak tekinthető világ, mind a három másért érdekes. Most valamiért a középsőre van helyezve a hangsúly. Ez se baj, de akkor ezt kell határozottabban követnünk, akkor viszont az alsó és a fölső részből kell többet vágni, és akkor nagyon egyszerűen azt mondom, hogy a másik kettő csak egy illusztrációja, egy támasztéka annak a középső sávnak. Nem tudom, hogy van-e ebből a képkockából másik, vagy esetleg ezt a vágást meg lehetne próbálni egy másik kompozíciós elrendezésben. Ha igen, akkor nézzük, hogy mi a megoldás, ha nem, akkor így marad. Én megadom a három csillagot, azért, mert ezeket a tömeg elhelyezési dolgokat gyakorolni kell, ettől függetlenül maga a ritmus, az üzenet, és az utalás a vízre tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Előkerült a katica

Előkerült a hátizsákból a katica.

Nagyon érdekes a kép elrendezése, ugyanis két fő kompozíciós vonal követhető nyomon: az egyik a katica, és az a kerítés, amire ez föl van téve, a másik pedig a kép bal oldalán álló felnőtt és gyerek pár. Ha megfigyeljük a képet, tömegelhelyezésben ez a kapcsolódás erősen megvan a fő figura, vagyis a katica, és a háttérben lévő, történetmesélés szempontjából súlyponttal rendelkező, mégis életlenben tartott figurák között. Ha a képnek a jobb felső sarkát letakarjuk, akkor ez egy nagyon erős kötődés. Gyönyörűen mozognak a tömegek, érdekes kapcsolódások vannak, nagyon szépen lehet érteni ezt az egész üzenetet. Ha megfigyeljük azt, hogy ez az oszlop hova fut ki, és a perspektivikus ábrázolásban hova helyeződik ettől a súlypont, az a képnek pontosan az a jobb felső része, ami még azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy a háttérben, a fák között, ahogy átszűrődik a fény, egy világosabb foltot kapunk. Tehát, miközben én nem kétlem, hogy az alkotó szándéka az volt, hogy ezt az egész családi helyzetet ezzel a párhuzammal ábrázolja, hogy a gyerekkel foglalkozunk, az ő kedvéért viszünk magunkkal egy kis katicát, ami egy csoki, és akkor, amikor egy kirándulásnak a csúcspontján vagyunk, megérkeztünk valahová, akkor mintegy megkoronázás, ezt a csokit meg is esszük, mindeközben van egy olyan külső utalás, ami valamire vagy valakire jelzésértékkel erősen utal, arra a valakire, aki nincs a képen. Ez ettől válik izgalmassá, hogy az oszlop, a háttérben lévő fény egyértelműen kifelé mutat a képből, valahová bele a jövőbe vagy a múltba, valami olyan személyes kapcsolódás, ami nem kötelezően tudatosan került a képre, de mindenképpen ott van, mint üzenet. Ez egy nagyon erős lecke, és én nagyon örülök neki. Megvan rá a három csillag, és a leckemegoldás is, mert kifejezetten jónak tartom ezt az elvonatkoztatottabb család-ábrázolást, de azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy itt a háttérrel és ezzel a perspektivikus játékkal egy új ajtót nyitott ki. Erre érdemes odafigyelni a jövőben, hogy ezek az üzenetek hogyan állnak össze. Ez nem hiba, hanem ez egy plusz lehetőség arra, hogy ezekben az üzenetekben megjelenjen egy újabb réteg. (hegyi)
értékelés:

Mesél az erdő

Színekről mesél az erdő.

Ez kicsit hitbizományos kép, mert én elhiszem, hogy az erdőben készült, magát a ritmust, ami létrejön, nagyon jónak és izgalmasnak tartom, de mindeközben hozzáteszem, hogy ez nagyon feszegeti már a fotográfia határát, hiszen valami tényszerűséget az ember mindig vár a fotótól, és nehéz a nézőnek elfogadnia azt, ha semmi mást nem kap, mint elvont formákat, és el kell hinnie bemondásra, hogy ez erdő. Lehetne ez bármi más is, városban is lehet találni ilyen színharmóniákat, és elmozdítva a kamerát, ez létrejöhet. Itt most nem csökkenteni akarom Krisztina érdemeit ennél a képnél, mert maga a ritmus is nagyon jó, és az ötletet is értékelem, csak fontos tudni azt, hogy vannak határai magának, a fotográfiának, mint műfajnak. Érdekes ezeken a határterületeken mozogni, ha azt az ember tudomásul veszi, hogy a nézők egy része azt fogja mondani, hogy „hát ebben mi a kép? Ezt én is meg tudom csinálni, hogy forgatok egyet a kamerán”. Erre az az egy dolog tud érvényes választ adni, ha a folthatások és a tömegelhelyezés precíz és pontos. Itt a kép jobb oldalán, a középtáji sárgák elvisznek ebből a ritmusból. Ha ott hoztam volna egy vágást, és azt mondom, hogy arra nekem már nincs szükségem, akkor maga a főmotívum, ami ez a középtónusú zöld és a kép bal oldalán lévő sötétebb flekk, egy jó ritmust hoz létre. Nekem most itt jobb oldalt kicsit kilyukad a kép. (hegyi)
értékelés:

Súlytalanság

Ezzel még kísérletezni kellene, de azért feltöltöm, mert nem lehet örökké várni a tökéletesre.

Az egy nagyon furcsa dolog lenne már eleve, ha ábrázolunk egy ilyen nagy felületen egy madártollat, hiszen a fejünkben raktározott kép a madártollról mindig a könnyedség, a repülés, a törékenység, tehát sok minden összefüggést tudunk hozni, és egy lehullott madártoll, képzőművészeti kapcsolatokat is keresve, nagyon sok utalást hozhat, még bibliait is. Az irány már eleve egy jó kérdésfelvetés. Akkor ott van zsenialitás a képben, hogy lebukik, hogy ez egy vízfelület attól, hogy megint egy nagyon jellemző képi ritmust hozunk létre, a vízfelületen gyűrűző hullámverést, ahogy valami beleesett ebbe a vízbe. Hogy ez csak a megfigyelésnek köszönhető, vagy Kriszta beállította ezt a képet, és ő maga dobott be a vízbe valamit, ezt nem tudjuk, de akár így, akár úgy történt, a dolog zseniálisan egyszerű, és mégis ebben az egyszerűségében elgondolkodtató üzenet. A tónusrend is rendben van, minden szép, minden jó, a kompozícióval van egy kicsi kérdésem, mert bátortalannak tartom azt, hogy ez most középre húzódik, miközben nincs középen. Most ez nekem sehol sincs, sem aranymetszés, sem centrális kompozíció, ezeknek a formáknak az elhelyezése lehet még egy kérdés, hogy hova kerülnek. Lehet, hogy én egy pici több teret hagytam volna a kép alján, és egy leheletnyivel jobban kimozdítom a középpontból. De a leckemegoldás nagyon jó, és megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés: