1. Önportré, önábrázolás

Egy tükröződő felülettel dolgozó fotográfiát látunk. Egy nagyon jó megoldást kapunk, hogy ez most valami teaforraló, vagy kávéskanál, ami a tükröződést adja, az ilyen szempontból mellékes is. Hasonlatos ez a megoldás a karácsonykor szokásos képekhez, amikor ezekben az üveggömbökben véljük felfedezni magunkat, és ezzel hozunk egy hangulatot. Ebben a képben is az az érdekes, hogy a görbületek, azok a torzulások, amik létrejönnek, már egyben a kép kompozíciójára is erős hatással vannak, és izgalmas játékot hoznak, miközben könnyen kontroll alatt tartható az, hogy mit mutassunk meg, mert a tükröződésben megfigyelhetjük azt, hogy mit fogunk végeredményként kapni, van időnk ezzel játszani. Ez azért tesz jót ennek a dolognak, mert sok érdekes helyzettel találkozik az ember a környezetében, ha nyitott szemmel jár, és pont a tükröződések azok, amik érdekesen tudják szabdalni a teret, de nem minden egyes helyzet alkalmas arra, hogy ezt esztétikai formában is úgy mutassa meg, hogy az időtálló felvétel legyen. Szerintem itt ez többé-kevésbé sikerült, tehát a kettes lecke Önportré teljesítésre került Eszter által. Annyit hozzátennék, hogy talán egy kicsit a kép fölső bal oldali részében valaminek kellett volna történni. Amennyire mozgalmas most a kép közepe, alja, jobb oldala, a fölső rész kicsit kiürül. Lehet, hogy ha picit billentek ezen a tárgyon, akkor már más helyzetet kapok, lehet, hogy ez jót tett volna neki, de az üzenet mindenféleképp átjött. Legfőképpen azt mondja nekem, hogy Eszter egy játékos ember, aki szereti a környezetét és az életét úgy rendezni, hogy meglegyen az a mozgástér, ami erre a játékra mindig alkalmassá teheti őt. Én azt hiszem, hogy neki egy alaptulajdonsága az, hogy játékos ember, és ezt ezek a képek nagyon jól mutatják. Ehhez mindenképpen gratulálok, ez egy jó megoldás, de várok valami még eszteresebbre. (hegyi)
értékelés:

Dani nem kavicsokkal dobálózik, az biztos. Itt nekem ez komoly időbe tellett, amíg felfedeztem azt, hogy milyen trükköt is használ. Ha jól megnézitek, akkor ahhoz, hogy ez a kép elkészüljön, Daninak minimum két kézen kellett állnia, vagy nem tudom, hogyan oldotta meg azt, hogy 90 fokba elforgatva ő bekerüljön a képbe. Nem kis meló lehetett. Amiről az előző elemzésnél beszéltem, az esztétikáról, itt is felhozom ezt. Abból a térből, ami az ő élettere, lakása, megpróbált kimetszeni egy olyan részt, ami kellően spontánnak tűnjön, mindeközben betette ebbe a saját névjegyét rendesen. Ott van az a kis virág, az elszáradt kóró tetejével, de azért arra figyelt Dani, hogy ennek a cserepe színben hasonló színvilágot hoz, mint a képen lévő háttérnek a sárgája. Van egy portré róla, amit megismétel a valóságban, de erősen roncsolva, túlvilágítva az arcot, és ezzel a saját szerepét nem csak kétdimenziósra redukálja, hanem megpróbál a grafikai hatásnak megfelelni. Aztán van valami padló, vagy asztal, ami oda van tolva a falhoz, amin talán ez a képkeret elhelyezkedik. Ennek a feketéi és csíkjai viszik a tekintetet befelé, miközben roncsolja az egész képet azzal, hogy ilyen üzenettartónak is használja. Az árnyék is nagyon jelentős. Ezekkel én abszolút egyet tudok érteni, talán még szigorúbb lettem volna magamhoz, és azt az ébresztőórás rádiót vagy kivettem volna a képből, vagy szerepbe hozom. Ott van egy színpadi tér, meg lehet ezt valahogy oldani, és kompozícióba tessék betenni. Most mintha ott lett volna felejtve. Ugyanez igaz arra a kis madárkára, ami repül ott a polcon, ami egy jó geg lenne, csak akkor egy kicsit hosszabb cérnára kellett volna rálógatni, és akkor ezt a térjátékot tudta volna megbolondítani. A háttérben lógnak zsinórok, nekem az is kicsit furcsán van jelen. Ha ezt az egészet úgy fogom föl, mintha Dani fogott volna egy ceruzát, és rajzolt volna magáról egy ilyen enteriőr kompozíciót, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ezt ő belerajzolta volna. Márpedig most benne van. Én értem, hogy ez a hiperrealista mélabú, ami a képen szerepel, de a zsinórok ebben nincsenek benne. Ezeket mind azért mondtam el, hogy én hol tartok ezzel az üggyel, mindeközben maga az üzenet annyira erős, és annyira juhászdanis, hogy elfeledteti velem ezeket az apró kis nyűgjeimet. Ezeket csak széljegyzetként mondom Daninak, mint korrektor, de a lecke elfogadásra került, megoldottad. (hegyi)
értékelés:    

Néha magam is meglepődöm, hányféle felhasználása lehet egy-egy gyerekjátéknak...

Ilyen szótáram nekem is van, bár nem volt sok értelme, mert olyan mélyen még nem tanultam meg azt, ami benne van. Nekem is így sorakozik a polcon, és vannak előtte mindenféle plüss állatok. Úgy látszik, hogy ez az embernek a lelkiismereti kérdéseit is megnyugtatja, hogy tereptárgyakkal teszi elérhetetlenné az egyébként mindennapi használatba vonható lexikonokat, szótárakat. Itt is ezt látjuk, nagyon személyes a helyzet. A döntést itt is meg kellett volna hozni, hogy mi az, ami itt ebben fontos. Fontos az, hogy megmutatkozzunk, és ennél a megmutatkozásnál a kettes lecke arról szól, hogy önportrét készítünk. Most kérdés, hogy a képalkotó elemek milyen szinten adnak hozzá a személyiség leírásához. Játékos vagyok? Gyerekem van? Tanulással vagy oktatással foglalkozom netán, amitől ez a kiválasztás, hogy erre a polcra így került ez föl? Kíváncsi vagyok, átnézek ezen az ablakon? Szóval mi az, ami felé el akarjuk ezt mozdítani, és ezt a kompozíció segíti, az a képkivágás, amit beállítunk, és azok a tárgyak amiket szerepeltetünk. Most kicsit olyan érzésem van, mintha egy orgonán túl sok gombot nyomnánk le egyszerre, és minden regiszter egy hangerővel akarna szólni. Én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre, legfőképpen azért, mert ide azért picit konkrétabb megoldást várnék a kezdeteknél. Most a kezdeteken legfőképpen az estiskolás jelenlétet értem. Egy kicsit hagyományosabb bemutatkozó portrét kérnék, és utána elkezdhetünk ezzel játszani, hogy mi is az, ami a tükröződés létre tud hozni, főleg ebben a szürreális ufóban, ami egy ilyen teletabi figura, és hasában van a világ elrejtve, mint egy tükör. Maga a kis játék szenzációs, még az sem biztos, hogy teljesen értem, hogy mi az a műanyag fogózkodó a nyakában, dehát nem én vagyok a játék-tervező, nem nekem kell értelmezni. Szóval azért adom ezt vissza ismétlésre, mert egy kicsit konkrétabb megoldást várnék Judittól, de a babát sem kell elfelejteni, csak máshogy kéne esetleg használni. ismétlés. (hegyi)

Ember a gépben.

Örülök annak, hogy Gábor is elkezdte a leckéket elölről, és egy érdekes megoldást mutat ez a kép. Ha jól látom ez egy számítógépes monitor, amiben Gábor arca tükröződik, és, bár jelzésértékkel, de felismerhető, hogy a Sulirádió oldala van a monitoron. Ez egy álló formátumú kép, de azt észre lehet venni, hogy ezzel a formával harmonizál az a tömegelhelyezés, ami a képen szerepel. Minden, ami képalkotó elem ezt az álló formátumot, ezt a hosszúkás formát erősíti: a monitorból kimetszett rész, a honlapból kimetszett rész, és a monitor torzítása miatt az arc is. Elgondolkodtató a képi megoldás, talán annyit tennék hozzá, hogy én a kép fölső részénél a monitor keretét már vágtam volna, úgy még izgalmasabb helyet lenne, ha fönt nyitott lenne ez a kompozíció. Most nagyon keretbe van zárva a modell. A portré is számomra egy érvényes portré, azt nem mondom, hogy túl vidám, de egy jó üzenetet mutat, és azt külön kiemelném, hogy gondolom, hogy Gábor dolgozott ezzel rendesen, mert azt beállítani, hogy az arcon legyen fény, de a kéz gesztusa és mozdulata, amelyik a kamerát tartja, értelmezhető legyen a portréhoz viszonyítva is, és ne csak mint kamerát tartó kéz, ez fontos dolog. Nem a kamera szerepel itt, mint jelenlét, vagy önmeghatározás, hanem az arc. Többször láttunk már ilyen tükröződésben készült portrét, és ennek a portrénak ez az erőssége, hogy nem a fényképező embert akarja előtérbe állítani, hanem saját magát mutatja meg nekünk. Köszönöm Gábornak ezt a képet, és az első osztálynak a második leckéjét teljesítette. Azt is tudom, hogy Gábor nem könnyen készít önportrékat, bár ezt a képet látva, azért vannak ebben még rejtett potenciálok, tehát ha van kedve dolgozni ezzel, akkor várnám a folytatást, mindamellett, hogy ez a lecke megoldásra került. Ugye van még egy első és egy harmadik leckénk ahhoz, hogy ez az osztály kész legyen, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon szeretem ezt a képet, a két kép - az első és a második lecke megoldása - egymásra rímel, egymásra felesel. Ez a kép talán nekem még személyesebb a tükröt tartó kéz miatt. Jó az irány, amit talált magának Ágnes, ugyanis a tükörnek megvan az a fajta tulajdonsága, hogy eleve egy két dimenziós képet mutat abban a három dimenziós világban, amiben mi vagyunk. Tehát már eleve egy transzpozíció. Az nem árt, ha az ember ezekkel tisztában van már exponáláskor. Segítség ez, tehát jónak tartom ezt az irányt, és amit az előző képnél elmondtam, az ennél a képnél is igaz a hátteret, és mindent illetően. A három csillag megvan erre a képre is, de ami miatt azt mondom, hogy én várnék még egy megoldást a kettes leckére, az az, hogy azért ebben is picit benne van az első leckének a hatása, nem csak abban, hogy hasonló környezetben, hasonló eszközöket használ Ágnes, hanem abban, hogy egy önportré ennél talán egyszerűbb megoldás. Itt most azon van a hangsúly, hogy az önportréval, a bemutatkozással, mivel van egy első leckénk, amin nem kell szerepelnie az arcnak, sőt nem szerepelhet, azért az önportrénál nem árt, ha szembenézünk önmagunkkal, és az arcunkat megmutatjuk. Azzal nincs baj, ha ez egy tükörben történik, és az se baj, ha a tükör torzításai miatt a kép is torzul, de én még várok egy képet Ágnestől ahhoz, hogy ezt a leckét is megoldottnak tudjuk. (hegyi)
értékelés:

Ezt a címet, nem tudom, hogy van-e ember Gimén kívül aki ezt tudja dekódolni. Lehet, hogy ez is egy ilyen kvízkérdés Giménél, hogy nekünk meg kellene tudni fejteni. Én nem tudom, és nem is tudtam sose, többieknek mondom, hogy Gime a fájlokat is valami hasonló kódokkal küldi. Fel nem foghatom néha. Ezt se. Ebből nekem annyi, hogy Gime. A többi szám meg betű nekem semmit nem jelent. Meg kellene fontolni, hogy az egész csillagászati elmebajt rá kell-e erőltetni egy más művészeti ágra. Szerintem nem, mert ettől maníros, mache lesz. Vissza a képre: nagyon jó a gesztus. Aki ismeri Gimét, megfigyelhette, hogy ő szereti néha így meresztgetni a szemét, úgyhogy neki ez egy ilyen védjegyévé kezd válni. Nekem a 20-as évek orosz avantgarde-ja jut eszembe, de abszolút jó a képi meglátás. Amivel én nem értek egyet: az utómunka. Itt most történik egy olyan roncsolásos balhé, ami ehhez nem kell. Az, hogy játszol a szemeddel, gurgulázol, az, hogy támasztod a fejed, az, hogy lefelé nézel a kamerára, ez minden nagyon jól működik, és erre valamiért úgy érzed szükségét, hogy kicsit otthon még bindzsizek, mert ettől lesz aztán igazán Kraftwerkes, vagy mi is volt igazán a főcél. Szerintem nem, ettől lesz az egész rövid hatékonyságú, mert nagyon gyorsan meg lehet így unni. Gime, lehet arról szó, hogy ezt a portrét próbáljuk meg úgy is megnézni, ha azért történt a bindzsizés, hogy valami nagy technikai gabasz van, akkor megismételni úgy, hogy a végeredmény közelítsen ehhez, de ne kelljen ilyen eszközöket alkalmazni? Világításban fölhívom arra a figyelmet Gimének, hogy ha még utómunkázik, akkor ez a kéz, ami tartja a fejet, lényegesen világosabb tónusú, mint maga az arc, ettől ez kiabál itt elől, és elviszi a figyelmet az arcról, miközben ez csak egy támaszték. Itt egy kicsit kell csalni. Voltál világítós táborban, tudod mi az, hogy árnyékolás, itt be kellett volna egy picit árnyékolni a fény útjába, és akkor nem ég így ki a kezed. Ismétlés. (hegyi)