1. Önportré, önábrázolás

esélytelen a normális önarckép

Nem esélytelen az, hidd el, megy ez neked, ez is jó portré, kifejező és játékos, és ami a legjobb, hogy a szemeid minden grimasz ellenére tüzesek, élnek, ha letakarom az arcod, csak a szemet hagyva, nagyon izgalmas, sok mesét, történetet mond el a két kékség. Ha ezt a megoldást figyelem, akkor az jut eszembe, hogy ha én vagyok a fotós, biztos, hogy nem simítom ilyen jól körbe a hajad, azt is bevonom a játékba. De nagyon jó az a helyzet, ahogy mintha egy ilyen rejtett kamerát fedeznél fel a kukkolós házban, és belefintorognál, szóval remek. Most már jöhet a normális is. (hegyi)
értékelés:

elmúlt döbbenet

Picit kétértelműen fogalmaz András, a hasát néző férfiember a címmel együtt akár az aktra is kerülhetne, de szerencsére a kép azért másról szól, és a címadás okán keletkező félreérthetőség elmúlik. Jó, hogy András megtalálta magának a fekete-fehéret, én mindenkinek javasolnám, hogy minél többet dolgozzon FF-ben, mert az sokat tud segíteni a kompozíció, a folthatások megismerésében, gyakorlásában. Egy kis nézetkülönbség: én a hajat mindenképp meghagytam volna fenn, az kell ehhez nekem, az adna ritmust, ide-oda játékot. Gime, csak így tovább, végre a képeid és nem a vicces címek mesélnek. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem, ahogy Pista játszik velünk, ahogy látszólag megkerüli a feladatot - bemutatni magát rádiózás közben - pedig hát épp ez a nehéz, hogy ahogy a mesében is, hozzon is ajándékot meg ne is, legyen megoldva a feladat, de maradjon pistás... és ez pistás. Néhány megjegyzés: engem ugyan nem zavar az elején a csönd, de valami lehet, hogy nem ártana oda zajban, szuszmogásban, hogy ne csak a villám, hanem a zene is hozza a meglepetést. A teljes csendhez képest a kis zajos matatás nagyobb kontraszt tud lenni. A másik, hogy a film meséje érthető, de a vége nincs megcsinálva. Elfogyott a nyersanyag, vagy lebillent a bakról a kamera, nem tudom, de most a végét Pista elfelejtette lezárni. Valami technikai nyűg folytán egy uszkve 20%-os tónusesés van a végén, de hát az nem a lezárás. Szóval én azt mondom, hogy Pista, kérlek ismételj, a végére is maradjon szufla, és az elejével valamit tessen kezdeni hangilag. (hegyi)

öten?

Az ötödik Sally - nagyon jó könyv, kedveltem, amikor olvastam. A felvetés tökéletes. Gime arcai. Bobák Csabának volt egy korai munkája az estiskolán a belépésekor, ami hasonló élmény. Érdemes ezzel a képpel foglalkoznia még Andrásnak, mert az irány nagyon izgalmas. Nem tudom, hogy azok a napraforgószerű képződmények mik, de jól mozognak, és az árnyék is igen kellemes. Egyetlen dolog, hogy most egy picit iskolás az, ahogy mint egy tanári kar, vagy mint egy kihallgatásnál, ül a sok Gime eg sorban szinte, és ahogy a bal szélen bemozgatja a kompozíciót a figura, erre lenne szükség még, mert most a kép harmada nem igazán hordoz infót a középső és jobb alsó részen. András, hajrá, ismételj, de egy csillag megvan bíztatásul, mert a megfigyelés igen erős. (hegyi)
értékelés:

másképp

mert néha így törnek felszínre az érzéseim.

Nagyon szuggesztív portrét látunk, és egy dolgot ne feledjünk el: az önportré olyan műfaj, ahol a fotós és a modell egy személy, nem csak mint fényképész, de mint alany is megmutatja magát nekünk, kettős tétje is van ezeknek a képeknek. Ez írja felül azt, hogy igen, lehetne valami éles is a képen, akár csak egy kis hajtincs - jót tenne, de a kép erős, így ezt a hibát felülírja a történet. Jó ez a vörösbarna színvilág, ez is korrigálható lenne színhelyesre, de azt gondolom, hogy akkor sterilizáljuk a képet. Szóval ez a kép 3 csillag, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Szikla

Nagyon örülök, hogy Ágnes újra kezdte a leckéket, igaz, a kettessel, de egy egészen más megközelítést kapunk, mint eddig. Izgalmas az a térjáték, amit Ágnes mutat azzal, hogy a háttértől lefelé elmozdítja a fejét, így a kamera most a fej síkjához kerül közel, a háttér pedig hanyattdől. Ez a libikókázás adja a kép feszültségét, és a színvilág, az a redukció, hogy a háttér szinte homogén szürkéje elől a fej rózsaszínje előre ugrik. Így a néző a címadás nyomán elgondolkodhat, hogy vajon a háttér a szikla, vagy Ágnes, avagy mindkettő. Egyetlen dolog, amire később érdemes figyelni, hogy a háttérben van egy csőcsonk, az most ezt az egészet megakasztja, mintegy rajzszög, odaszögezi az estiskola háttérre. Egy picikét mondjuk én adtam volna a vállból, épp csak annyit, hogy a póló íve megmaradjon. (hegyi)
értékelés:

A látó

Részlet Batsányi János: A látó című verséből

Ó ti! kiknek szívek örök búba merült,
Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
Ím, az igazságnak terjednek súgári;
Dőlnek a babona fertelmes oltári,
Melyek a setétség fene bálványának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama dicső nemzet felkelt ím egészen,
Mely a két világnak megváltója lészen,
S melynek már láncoktól szabad vitéz karja
Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja!
Az ember elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálványait;
S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
„Álljon fel az erkölcs imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!"

Láttam én már ezt a képet, ha jól emlékszem, véleményem is volt, amit most itt is megosztok veletek. Nekem ez a kép két félre szakad. Az egyik a modell, a vak öregember, a másik a lámpás. A kettő között semmiféle kapcsolódás nem érzékelhető, mivel az utómunka, ami szolarizáláshoz hasonlatos, teljesen összemossa a hátteret és a modell karját. Nem érzem ezt indokoltnak, hogy miért kell eltagadni, hogy a modell tartja azt a lámpást? Igen, értem, kell, hogy hangsúlyt kapjanak a szemüveg és a lámpás fehérjei, de azt gondolom, hogy most ez így szájbarágsra sikerült, ha Feri hagyja, hogy a háttérből maradjon valamennyi, az nem vont volna le a kép közlésének erejéből, sőt, kevésbé lenne kiabáló az utómunka. Azt is mondhatom, hogy ha ez egy kora esti időben elkészül úgy, hogy a lámpás valóban világít, a szemüveg mögő kerül két picike ledlámpa vagy más fényforrás, amitől az is világít, akkor az épp elég, és akkor szinte alig kell rásegíteni utómunkával a képre. Érdemes lenne ezzel játszani még Feri, ha megvan a szemüveg és a lámpás, mivel maga az ötlet jó, és ér annyit, hogy kicsit még forgasd, rágd a megoldását. Hogy ez mennyiben önportré, persze kérdés lehet, az iróniája érezhetően mácsais, szóval én elfogadom, de fentiek miatt kettő malac, és várnám a variációkat, az ismétlését ennek a beállításnak. (hegyi)
értékelés:

Egy vidám nap emléke

Badacsonyban nyaraltunk, és a feleségem egy kalapot szeretett volna, amíg ő válogatott én hülyéskedtem.

Köszöntünk újra az Estiskolán Feri, nagyon jó portrét küldtél magadról - bár meg kell valljam, hogy ez nekem sokkal inkább a második leckét teljesíti, mint az elsőt, a portré arc nélkül elég egyértelműen arc nélküli helyzetre utal, és a szemüveg nem elég ahhoz, hogy ez teljesüljön. Ezért engedelmeddel átteszem ezt a kettes leckére és várom az első lecke új megoldását.
Mint kettes lecke, az iróniája miatt nagyon szerethető, humoros képet kapunk, nagyon él az a rózsaszín kalap! A szemüveg is jó ötlet, mert így egészen megbolondítod a terét a képnek a visszatükrözéssel - Dani nem csapott még le rá? Két megjegyzésem van. Az egyik, hogy a vignettálás - tudom, hogy szereted használni - olyan effekt, ami bár régies hatást kelt, de nem mindenre megoldás. Mivel automatizmus, hiszen körkörösen kell megjelennie, így ott is sötétít, ahol nem kéne. Igen, ezzel lehet fókuszálni a középpontra, de ha megnézed, olyan, mintha valami erősen fókuszált lámpával lett volna ez bevilágítva, miközben érződik, hogy a kép természetes fénynél készült, ez olyan ellentmondás, ami a nézőt megzavarja. Lehet ez cél is, de itt most ezt nem érzem indokoltnak. A másik ehhez kapcsolódik. A rózsaszín kalapnak most így emiatt a kék ing nem erős ellenpontja. Igenis annak a kéknek élnie kell, hogy a színdinamikában a kalap ne ugorjon ennyire előre, mert így túlságosan leugrik a fejedről. Pont a nekünk jobb válladnál kéne erősebbnek lennie a kéknek, világosabbnak, hogy a kalap karimájának az ellenpontja lehessen. Mindezek ellenére ez egy három malacos kép, amit írtam, legfőképp a jövőre vonatkozó dolog, érdemes kipróbálni, hogy az utómunkánál más irányt engedsz, a vignettálást pedig ott használod, ahol az a kép mondanivalója és kompozíciója miatt fontos lehet. (hegyi)
értékelés:

Reggel

Nos, erre a képre nem tudok sok kritikát megfogalmazni, mert ez a kép erős, átgondolt és nagyon személyes, nagyon szerethető, miközben benne van sűrítve mindaz az élményanyag, ami karácsony környékén, amikor már a nagy készülődés és ajándékozás lefutott, sokunkat elfog, magával ragad. Nagyon jó, hogy az üveggömb nem lett megtisztogatva, nagyon jó, hogy a gömb külső díszítése szolgál keretül, és ez a döntött, torzított világ, amit látunk, kompozícióban, érzelmekben is tökéletes összefoglalás. Egy megjegyzés mégis: a gép szíját én lehagytam volna. (hegyi)
értékelés:

Tudok-e

Ezzel arra a kérdésre keresem a választ, hogy meg tudom-e mondani, ki vagyok én. Hogy valaki más tudhatja-e, ki vagyok én. Hogy vagyok-e valaki.

Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kép megfejtéséhez, válasszuk külön a verbális üzenetet és a képit. Bonyolultabb kérdéssel foglalkozik a kép címéből elinduló leirat, ez a mankó úgymond a kép értelmezéséhez, vagyis a kép illusztrálja ezt a leiratot. Ahhoz, hogy valakiről meg tudjuk mondani, kicsoda, információkra van szükségünk. Hogy ezeket az információkat honnan merítjük, beszélgetésekből, testkommunikációból, megérzésből, hallomásból, vagy ezek keverékéből, az egyéni, és a megfigyelőtől függ. Tehát nincs vegytiszta megismerés. Az önmegismerésnél pedig épp az a nehézség, hogy nincs biztos fix külső pont, amihez viszonyíthassuk magunkat, vagyis még az se biztos, hogy ha ez a pont saját magunk korábbi helyzete, az bármihez is biztosan közel vihet. Ezért elvileg a kérdésre a válasz nem, viszont az élet a gyakorlatban mindig hordoz közelítéseket, amikor valami ok miatt úgy döntünk, hogy a meglévő információkészlet elég, hogy következtetéseket vonjunk le. Az lehet a helyes út, ha a kérdést újra és újra feltesszük, és ha lényegi változást észlelünk, akkor azt elemezzük.
A fotó mindezt azzal illusztrálja, hogy a modell egy törött tükörbe néz, így a mozaikkép is a fenti okfejtést támasztja alá, van ami többszörözve jelenik meg, van, ami elcsúszva és van, ami nincs a képen. Két bizonytalanság van a képen, ami a nézőt is bizonytalanná teszi. Az egyik a szín, a barnított színvilág, ami archaizál, ami annyiban más, mint a fekete-fehér, hogy azzal hogy szépia felé lévő színt használ, esztetizál, vagyis a fekete-fehér konkrétságát, dokumentálást is hordozó jellegét gyengíti, szépíti, idealizálja. A másik maga a kompozíció, ami azzal, hogy jeleket hagy meg a környezetből, értelmezni kényszeríti a nézőt ezeket a jeleket, a maga nyelvére próbálja fotdítani, miközben ezek a jeltöredékek most nem adnak az üzenethez hozzá. Ha ugyanezt az autó belsőt úgy fotózzuk, hogy közben a táj, főleg az út is rákerüljön a háttérre, akkor egyből értelmet ad ezeknek a képalkotó elemeknek a jelenlétére az, hogy az út is kapcsolódik ehhez a filozófiai rendszerhez. Most ez a centrális kompozíció részben jó dinamikát ad a töredezett tükörnek, de a vágások és a környezet ezt a dinamikai ellentétet csökkenti. Mindazonáltal a kép jó kép, és ahogy megegyeztünk, nem mondok disznót. (hegyi)

Torzulás

distortion...Andre Kertesz emlékének

A megjegyzésben egy utalás hangzik el André Kertészre. Annak örülök, hogy az itt látható kép és a hozzákapcsolódó utalás természetesen a mesterre vonatkozólag nagyon határozottan gondol, de a Medvegy Bara-féle egészen döbbenetes és félelmetes humor az megismételhetetlenné teszi a képet. Saját kézjegyűvé, önjáróvá, tehát nem csak egyszerűen egy tanító-tanítvány viszonyt láthatunk itt, hanem már egy átgondolást, egy újragondolást, sőt egy teljesen önálló élettel teli fotósmegfigyelést. Nem kevés öniróniával. Aláhúznám. Én ezt a képet nagyon jónak tartom és hála a Jóistennek, hogy miközben Andre Kertész neve itt elhangzik, maga a kép az van annyira bátor, hogy a tanítvány alázatból ki tudjon lépni, tehát csak erősíteni szeretném őt, hogy ez a kép teljesen rendben van, nem kell igazából senkire hivatkozni, mert megáll nagyon is a lábán. Úgyhogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Első fagy

Az Áginak most több képét lehetett látni, és azt tudom csak az előző beküldött képekkel kapcsolatban mondani, hogy kérem szépen tökéletesen lehet érzékelni azt, hogy mi az, amikor nagyon tisztázottan és pontos módon kimondódik saját magára, azt ő magában megfogalmazza és a gépét akkor használja, amikor ez az egész összegzés megtörtént. Merthogy a 2. lecke Önportréra ez az alsó gépállásos, beletekintek a kamerába, Bartos Ágnes vagyok, az esőkabát a fejemen, mint egy ilyen Mikulás, akinek a mosógépben kimosták a mikulássapkáját, itt vagyok, mint egy manó, ezt az üzenetet küldöm nektek. Meg van ennek az iróniája, a kedvessége, a csodálkozása, tehát ez egy pontos kép. És bennem csak az vetődik fel, hogy ha valaki képes ilyet elkészíteni, akkor nyilvánvalóan nem a gondolatisággal van, vagy nem az alkotói válsággal van a probléma, hanem mindig ilyen pontosan kellene fogalmazni minden egyes házi feladatnál. Tehát ez a kép három disznós, mert összefoglalt, rendben van, élő és pontos üzeneteket tartalma, de akkor ez miért nem történik meg a többi, hasonló feladatkörnél tessék azokat is ugyanilyen elszántsággal, könnyedséggel és humorral létrehozni. (szőke)
értékelés:

Bohóc

A fekvő formátumú képnél a bal oldali résznél a női haj sötétek nagyon erőteljesen kirajzolják a járomcsont, állkapocs, állcsúcs íveit, és nagyon szép a mozdulat, ahogy az egész fej kompozíciós rendszere szűkre van vágva. Ugye itt egy stílusjátékot lehet látni, tehát miközben egy portré nyelvezet jelenik itt meg, nagyon erőteljesen használva van a smink. Talán az arc valamilyen fehér arckrémmel is esetleg le van kenve, és abszolút a klasszikus cirkuszi produkciókra jellemzően torzítva megjelenik a száj mosolygó formája, miközben látjuk azt, hogy alapvetően egy szomorú, melankolikus állapotról van szó. Ez szerintem a képnek az erénye, egy jó és bátor vállalkozás, de ott vannak a szemek, amelyen szintén erőteljesen – sejtés szerint – vannak kifestve, nagyon jó lett volna, hogy ha a két szembogár csak egy pici csillanásra láthatóvá válik, mert attól hitelesítődik a személyiség. Tehát hogyha ott valamilyen kis tükör vagy bármi megcsillanthatná a két szem picike kis fehérjét, akkor ez a kép egy tökéletes munka lenne. Én ezt most – nyilván a Mariann nagyon sok kísérletet tett már és nagyon jó alkotásokat készít – két disznósra értékelném, és ugyanúgy bátorítanám, hogy esetleg második lecke, önportréban dolgozzon ezzel tovább. (szőke)
értékelés:

Végre otthon

Hazaérkezés egy hosszú nap után. Jó érzés levenni a kabátot, a jó meleg előszobában.

Elsősorban ezt a képet azért szeretem, mert azzal, hogy finom parányi tükröződése, üvegreflexek láthatóak ezen a sötét keretezésen, olyan az egész, minthogyha valahonnan egy másik lakótelepi házból megfigyelőként látnánk bele valakinek a privát életébe, hazaérkezésébe. Nem egyszerűen csak egy sötét keretet kap ez a kép, hanem ezen a sötét kereten keresztül a sziluettekben pici, parányi folttónus eltérésekben lehet érzékelni, hogy belesünk egy privát világba. Ezért tartom ez a második lecke, önportré feladatban egy jó alkotásnak, mert Eszter azt teszi, hogy bennünket beszív, becsal oda abba a kis történetbe, abba a konyha vagy szobabelsőben, ahol üvegeket látunk egy konyhaszekrényben, talán egy öltözést vagy egy levetkőzésnek az első pillanatait. Egy magánéletbe szívódunk be, leselkedhetünk be és ezt ezzel a keretformával nagyon jól erősíti, úgyhogy én ezt egy három disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

És ami mögötte van...?

Nehéz fotográfiai módszert választott a Kata, mert teljesen sötétben egy gyertya fénye világítja meg a szemeket, az arcot. Ugye itt sokszor idéztük már az Estiskolán Rembrant munkáit, aki németalföldi festőként ennek a csodálatos nagy tudora, mestere volt a gyertyafényekkel, a kis fényekkel való világításnak. Elsősorban olajfestékkel dolgozó festőről beszélünk, aki nagyon jól tudta ezt alkalmazni: a sötét alapozásból elővillanó fényeket. És nagyon hálás is és nagyon szép a kép közepén látható tekintet, felsejlő arc, a gyertya, a gyertya lángja. Ugyanakkor a képi nyelvezetnek – ez talán egy javaslat lenne, megjegyzés – ott vannak a fontos dramaturgiai szabályai, például a nekünk most jobbra kitekintő szem, amitől nagyon izgalmas lesz ez a látvány. De, mint ahogy egy játékfilmben, ahol megjelenik egy revolver és annak el kell dördülnie valahol a filmben a későbbiek során, itt is esetlegesen a tekintet nagyon is mutat valamit, amit nem tudunk ezen a képen érzékelni. Természetesen ez lehet maga a titok, hiszen az arc körül mindenütt sötét van, tehát nem tudhatjuk meg azt, hogy mit lát, mert az lehet jövő, lehet az a cím, amit olvashatunk, de a javaslat az az lenne, hogy talán, ha a kép bal oldalán a feketét, a fekete hátteret elég nagy mértékben eltűntetnénk, akkor az egész arc, a gyertya folthatásai balra tolódnának és egy jobbra néző tekintettel súlypontoznának, de akár ennek az ellentéte is előfordulhatna, hogy pont a jobb oldalról lenne lehetséges éppen a képből kitekintéssel vágni a feketéből. Mind a két verziónál valószínűleg az történne, hogy a kép középpontossága eltűnne. Most túlságosan szimmetrikusan középen helyezkedik el minden, és emiatt az a dinamika, az a feszültség, az az érzékiség, ami jelen van, jelen lehetne a képen, az emiatt a túl szabályosság miatt döcög, nem tud beindulni a kép igazi forgása. A képet ettől függetlenül nagyon szeretjük a kettő disznó meg van és nagyon várjuk Kata következő munkáit. (szőke)
értékelés: