Orchidea

Az új házi kedvencem. Leopárd gekkó.

Hát őrületes, hogy egy ilyen kis lénynek ennyire beszédes nevet ad Viktória. Én nem tudom, hogy milyen a leopárd gekkó, már úgy értem, hogy én nem találkoztam vele élőben. Hogyha ő házi kedvenc, akkor azt mondom, hogy az irány jó, nagyon aranyos a modell és én azt kérem a Viktóriától, hogy ha már ebbe a leckébe belefogott, akkor próbálja meg Orchideát, a mi kis gekkónkat még fotózni. Ugyanis az irány nem rossz, az is nagyon tetszik, hogy a mélységélességgel játszik az alkotó és ezzel nagyon is jól elmossa azt a hátteret, és ez a háttérelmosás az, ami térbe helyezi és a figyelem középpontjába a mi kis szereplőnket, de most, ha megfigyeljük, akkor igazándiból az egyik szeme az ami éles, meg a pofájának az egyik része, aztán más nem. Most egy picit túl jól sikerült az a mélységélesség megválasztás. Másrészt pedig a kép alsó részén van egy ilyen ékforma, ami vagy valamilyen könyv lehet, vagy maga ennek a kis terráriumnak a széle, én nem tudom, de ez megint olyan, ami nem biztos, hogy hozzátartozik ehhez a bemutatáshoz. Úgy kell tekintenünk ezekre a kis lényekre, ezekre a kis állatokra is, mint bármilyen emberre, amikor ábrázolunk. Akár az önportrénál. Tehát rájuk sem vonatkozik más szabály. Én szeretem ezt a képet, de ezt azért adom vissza ismétlésre, mert abban reménykedem, hogy ez valóban házi állatka, márpedig hogyha így van, akkor szeretném munkára sarkallni Vikit abban, hogy tessék Orchideát fotózni, aztán majd meglátjuk, hogy melyik az, ami már ténylegesen az ő kis személyiségét meg tudja nekünk mutatni és hát ezekre meg figyelni kell, ezekre a képbe belógó formákra. (hegyi)

turbán

Ez a házi feladat és ez a megoldás most egészen rajzfilmszerű. Ez javarészt annak köszönhető, hogy valami olyan technikai játék van, egy olyan utólagos labormunka, amitől a képen szereplő tárgyak egy plusz grafikai ízt kapnak a szemcsézettséggel, a kontraszt és a határvonalak megjelenésével. Azt mondom, hogy maga ez a fajta grafikai játék ez izgalmas. Viszont, ha mint grafikai formák és nem mint konkrétum értelmezzük ezt az egész képkereten belüli munkát, akkor szigorúbban és szűkebben kell komponálnunk. Most itt vannak a képen olyan részek, amik nem képviselnek értéket úgymond, magyarán vághatóak lennének. Akár a kép baloldalára, akár a kép jobboldalára, akár a kép fölső részére gondolok. Itt, ezeknek a formáknak az összekapcsolódása, ami izgalmas. Ennek a kéménynek és ennek a toronykupolának. Ha pedig ezt el tudjuk fogadni, akkor erre kell fókuszálnunk. Nem ad most ehhez hozzá az a tér, amit még András pluszban ehhez hozzáengedett tenni. Én egyébként ezzel az fajta utólagos képmanipulációval annyira nem értek egyet. Biztos volt oka, hogy az András ennyire belenyúlt ebbe a képbe, csak most ez egy picit túl sok, lebukik a manipuláció. Kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

2010. március 6-án (szombat) este 6-tól Estiskola Találkozó lesz Budapesten, a Vaskapu étteremben, melyen mindenkit szeretettel várunk, legyen bár estiskolás, rádiós, vagy csak barátja az estiskolának. Még mindig lehet jelentkezni - e-mailben a pedellus címén és itt a kommentben is. Azok, akik már jelentkeztek, itt, ennél a filmnél lesznek a hozzászólásnál felsorolva. A találkozó helyszíne: Vaskapu étterem (Budapest, VIII. ker. Szentkirályi utca 23.) - Lovagterem.
   Van még egy kérésünk. A nem Budapestről érkezők esetében problémát jelenthet a szállás. Ezért kérjük, hogy akik egy éjszakára fekhelyet tudnak biztosítani estiskolás társuk számára, azok jelezzék ezt a kommentben. Természetesen azok is szóljanak, akik szállást keresnek. És még valami: a nagyjából egy irányból érkezőknél érdemes lenne telekocsiban gondolkodni. Várunk szombaton este tehát: Hegyi pedellus és Török adásvezető

Sétáltatás

Megint azt mondom, hogy az értelmezésére ennek a leckének ismét a távolságtartás jellemző. A lecke rólunk szól és itt pedig ennek kivetítését látjuk. Tünde mutat egy helyzetet, egy házi kedvenccel való helyzetet. Nem tudom mi az oka annak, hogy Tünde ennyire szemérmes, hogy a saját történetét nem mutatja még meg egyelőre nekünk. Miközben azért azt láthatja, hogy az Estiskolán ilyesmi történetek vannak és hát más úgymond megmerítkezett már ezekben a leckékben. Én arra bíztatnám Tündét, hogy bizalommal lehet irántunk, nyugodtan megmutathatja a saját élményeit ezekben a feladatokban. Még akkor is, hogyha a Tündének kvázi nincsen háziállata, de valamilyen viszonyrendszert azért csak-csak kialakított a háziállatokkal. Most ez a viszonyrendszer áttételesen van jellemezve. Ha a képet nézem, akkor nagyon minimális technikai malőr, hogy úgy van körbevágva, hogy ott azért maradt egy fehér szél, erre érdemes odafigyelni. Olyan, mintha paszpartuzásnál kilógna a fotópapír. Másrészt viszont azt mondom, hogy az üzenet maga nagyon jó. Dinamikus az a képi megoldás, amit alkalmaz, ugyanis ha jól megfigyeljük, akkor van egy főszereplőnk, egy hölgy, aki elég kemény és sietős léptekkel halad. Az előreszegett áll, a szigorú arc az mind azt mutatja, hogy igazándiból őneki lenne most valószínű jobb dolga is, mint ez a kutyasétáltatás, de céltudatos és ezért elviszi a kutyát sétálni, mert a kutyának sétálni kell, és mivel a kutyának sétálni kell, hát ő elviszi sétálni. Ennek a kutyasétáltatásnak az időtartama minimum 10 perc, ezt a minimum 10 percet tartani fogja, majd utána fölmegy a lakásba, leteszi a kutyát és megy a dolgára. Körülbelül ez, ami ezekből a mozdulatokból amit a képen látunk nekem mint történet előjön. De kompozícióban nagyon izgalmas az a meglátás, hogy van egy függőleges formánk a főszereplővel, van egy kicsit vízszintesebb formánk a kutyával és ezt a háromszöget zárja be és nagyon izgalmas az, hogy a parkoló autó ellenirányú mozgásban van, vagy ellenirányú mozgásirányt mutat, mint a szereplők. És hogyha jól megfigyeljük, megbújva, de ott van a fotográfus is az árnyékban, mint egy fekete ninja, ott kibújik a boltkirakat mögül. Nagyon, nagyon jó ez a fajta geg. Én azt mondom, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Egy picit azért a személyesség jobban előtérbe kerülhet. Tehát az, hogy fölfedezhetjük a fotográfust, az egy jó irány. Ezeknél a képeknél ez mindig erős személyes jelenlétet tud hozzáadni, ha ezt úgy komponáljuk, hogy ez ne egy ilyen bujkálás legyen. Vállaljuk föl. Ebben a helyzetben nem lehetett kikerülni azt, hogy ne legyen rajta a fotográfus, mert az üvegfelület vissza fogja tükrözni. Ha ez így van, akkor bizony lehet egy kicsit közelebb menni, lejönni arról a járdáról, nem fognak minket elütni az autók, nagyobb méretben fogunk jelen lenni, igaz, hogy akkor valami más objektívet kell választani, hogy ugyanez a képkivágás szerepelhessen, de a jelenlétünk erősebb lesz. És egyébként pedig azt mondom, hogy pont ettől a kettős világtól, tehát ami a tükröződésben, és a valóságban megjelenik, ettől lesz ez egy erős és dinamikus fotográfia. Én azt mondom, hogy a házi kedvenc leckét szívesen visszaadnám Tündének, hogy egy kicsit foglalkozzon még vele, de ez a kép maga három csillag. (hegyi)
értékelés:

tizennyolcévesönarckép

szobatükör

Nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon kedves és nagyon jó megoldás. Nagyon jók a dinamikai játékok, ezek az ívek, amik keretbe foglalják az arcot - érthetően egy szobatükörről van szó -, az a fajta önmeghatározás, amit látunk, az a játék, amit itt a mélységélességgel játszik az alkotó. Annyit azért elmondok, hogy most, ebben a helyzetben nekem egy picit hiányzik az élesség a képről. Valami, valahol lehetne élesebb. És azt is nyilvánvalóan gyakorlatból tudjuk, hogy tükörre viszonylag nehéz élességet állítani. Nehezebb, mint bármi más tárgyra. És ez abból adódik, hogy a tükör üvegének van egy bizonyos vastagsága és egy dupla tükröződés jön létre, a tükör foncsorfelülete és az üveglap maga, mind a kettő visszatükröz valamennyire. Nem mondom, hogy könnyű, de mindenféleképp jó lenne, hogyha ezen a képen valami azért éles lenne. De kompozícióban is és üzenetében is egy nagyon jó második lecke megoldás. És azt is hozzátenném, hogy fontos a cím. Itt egy lányt látunk, aki 18 éves lett. És 18 évesen a határán van annak, mintegy tükör ország és azért is nagyon jó ez a metaforikus ábrázolás, határán van annak, ami a gyerekkor és a felnőttkor. És most pontosan az a jó ebben a képben, hogy ez mind az arcon is megjelenik ez a fajta kétkedés, vagy ez a fajta kíváncsisággal vegyes bizonytalanság, hogy átlépjek ezen a tükrön, vagy ne? Bemenjek ebbe a csoda országba, ami a felnőttkor, vagy még maradjak egy kicsit benn a gyerekkorban? Nagyon, nagyon izgalmas maga ez a megfeleltetés. Én nagyon szeretem ezt a képet, köszönöm, mert maga a vallomás jellege az nagyon is fontos. Három csillag azzal, hogy azért én várnám még Vikitől ezeket a leckéket, egyes, kettes, főképp a kettes, hármas leckére a megoldásokat, de nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Tulipán

Láttunk már Tündétől egy hasonló csendéletet és az is nagyon finom volt, és ez is egy nagyon finom megoldás és én ezt nagyon szeretem. Feszegeti ugyan a csendélet határait azzal, hogy nagyon visszafogott és kevés képelemmel dolgozik, de tökéletesen működik ebben a kategóriában. Egyetlenegy problémám van, hogy itt most megint azt mondom, hogy a kép kompozíciója, a tárgyak elhelyezése nekem egy picit most billeg súlyban. Sem nem jobbra, sem nem balra, de valahogy ott ficereg középen az a virág. Nem érzem azt, hogy ez valami nyugalmi helyzet lenne és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy viszonylag szűkre van vágva körülötte a tér. Megint azt mondom, hogyha ilyen kevés fénnyel és ilyen kevés eszközzel dolgozunk, akkor maga a tér, akár ez a teljesen feketében úszó háttér az, ami segít nekünk abban, hogy a tömegelhelyezésben helyére kerüljön a kompozíció. Annyira szűkre van ez most itt vágva, hogy ettől nem tud megélni maga a forma. Ez egy lényegesen dinamikusabb forma, a virágok tekintetében is. Ez a kép akkor működne így, ahogy most van, hogyha ez mondjuk egy könyvben van egy illusztrációként és ott a szerkesztő azt mondja, hogy ennyi helyünk van, meg körbe kell esetleg folyatni szöveggel, akkor ez működik, de most semmi nem indokolja azt, hogy ne legyünk nagyvonalúak úgymond a tárgyakkal szemben. Ez az egyik meglátásom. A másik meglátásom - ahogy ezt már más alkotóknál is mondtam – szeretném, hogyha a Tünde is egy picit a klasszikus csendéleteket is elkezdené megfejteni és küldene klasszikus csendéletfotókat is. Azért, mert ezek a munkák, amiket itt most látunk, ezek a munkák nehezen értelmezhetőek, ha nincs meg az a fajta munka, ami a csendélettel, a klasszikus csendélettel történik. Ugyanis azt gondolom, hogy egy klasszikus csendélet kompozícióban, világításban, forma és színdinamikában olyan iskolamunka, ami segít nekünk abban, hogy biztonsággal tudjunk dolgozni a többi fényképünknél. Én azt mondom, hogyha azt vesszük, hogy ez egy – még ha esti -, de egy iskolai helyzet, akkor a feladat az most legyen az, hogy klasszikus csendélet. Köszönöm ezt a képet, ez kettő csillagot ér amiatt, amit mondtam itt a kompozícióval kapcsolatban. (hegyi)
értékelés:

Jártak itt

Láncreakció Mácsai Ferenc Csend című képére.

Ádám ezt úgymond láncreakcióként Mácsai Feri Csend képére küldte, emlékszünk, a temetős képre gondolt Ádám. És értem is és el is fogadom azt a ritmikai megfelelést, ami a padokkal történő ritmizálás. A kép, az tulajdonképpen rendben is van. Tanácsokat szeretnék mondani Ádámnak. Az egyik tanácsom az, hogy a horizont. Ezt mindannyiszor el fogom mondani, amikor indokolatlan, hogy mért dől a horizont. Itt is dől. Erre azért érdemes odafigyelni. Vagy a kép elkészítésénél, vagy hogyha ez becsúszik, mint hiba, hát utána azért módosításban ez körbevágható úgy, hogy egy-két fokot az ember elforgatja, és máris egyenesbe kerül a kép. A másik, hogy itt is az van, hogy bizonyos szempontból egy picit szűkre komponáltuk a kép széleit. Ez a pad, ami itt a parton van nagyon hozzáér a képszélhez és ez nem biztos, hogy ennek jót tesz. Egy nagyon pici levegőt mindig szélszerű hagyni ilyenkor, ennyire nem érdemes élesre vágni. A másik pedig az, hogy van egy előterünk, van egy középterünk és egy hátterünk. Az előtérben látjuk magát a partot, a középtér az a vízfelület és a háttér maga az az erdősáv, vagy az a fasor, ami lezárja ezt a történetet. Most azt mondom, hogy a hátsó lezárás az rendben van, a középtér is tulajdonképpen rendben van és maga az előtér is rendben van, csak ennek a háromnak a ritmusánál most nincs eldöntve, hogy melyikre helyezem a hangsúlyt. Most mind a három egyforma erővel van jelen a képen. És mivel sem a mélységélesség, sem a perspektíva nem engedi ezt a teret most megnyílni, ezért nagyon kétdimenziósra lapul ki ez a képi megoldás. Hogyha a képformákat vesszük, akkor nem is kell nagyon sokat hunyorítunk ahhoz, hogy ez az egész úgy nézzen ki mint hogyha egy kétdimenziós rajz lenne. Ezt is el lehet fogadni, de akkor azt mondom, hogy a kép alsó és felső részénél lényegesen erősebb vágást lehetne létrehozni, mert akkor ennek a főszereplője a padok. Most ez nincs igazán eldöntve. Kompozícióban érdemes még ezzel játszani. És Ádámnak is azt tudom mondani, hogy próbálja meg azt, hogy az első leckéktől elindulunk újra és megyünk végig, mielőtt elkezdünk ugrálni a leckékben tovább, mert gondolatom, hitem szerint ezek a leckék úgy épülnek egymásra, hogy segítik egymást. Jó lenne, hogyha az első tízig terjedő leckével foglalkozna Ádám újból. És egy picit talán azt is tudom mondani, hogyha nagyobb intenzitással foglalkozna a fotográfiával, magyarán többet fotografál, akkor a rutint is megszerzi. A fotográfiához nagyon fontos az, hogy a gyakorlatot az ember csinálja, a fotográfia nem egy elméleti műfaj. Úgyhogy én várnám Ádámtól a többi leckére is a megoldást és ez most egy kétcsillagos megoldás. Egy csillag itt a kompozíciós problémák miatt marad tarsolyban. (hegyi)
értékelés:

Kerék

Egy izgalmas képet látunk, dinamikusan komponált formákat. Nagyon tetszik az, ahogy a kerék és a kerékpár is megjelenik. Nagyon tetszik az, ahogy az árnyékok, közben a kerékpáros mellett elhaladó gyalogosok is ezen a képen szerepelnek. Tehát mint mozgás ez egy nagyon jól értelmezhető és izgalmas kép. Nagyon jót tesz neki, hogy ez egy fekete-fehér fotográfia, de van két apró megjegyzésem. Az egyik az, hogy semmi nem indokolja, hogy dől a horizont. Erre azért érdemes odafigyelni, a kompozícióban ez nem érvényes most. Másrészt pedig én azt gondolom, hogy ha ilyen szép árnyékok vannak és ilyen szép árnyékokkal dolgozunk, akkor ezeknek az árnyékoknak célszerű megadni azt a teret, hogy ezek a formák válaszolhassanak, feleselhessenek a valós formákkal. Itt most két lényeges árnyékot látunk. Az egyik a kép középpontján lévő bácsi, vagy férfiember, akinek az árnyéka megjelenik, a másik pedig maga a kerékpár kerekének az árnyéka és mind a két árnyék el van vágva és ez nem indokolt. Nincs miért vágnunk. Az egyiknél a bácsi feje vágódott le, a másiknál a kerék teteje. Ezek a vágások most nem tesznek jót. Nyugodtan hozzá lehetett volna a kompozícióhoz ezeket adni és akkor egy nagyon izgalmas játékot tud körbejárni a szem. Most kibicsaklik ez az egész, mert kifutunk a képmezőből. Miközben maga a megoldás jó, de azt gondolom, hogy erre azért érdemes odafigyelni. Ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Mi

Nagyon szeretem ezt a képet. Legfőképp azért, mert - megint azt mondom -, hogy koncentráltan, letisztult eszközökkel dolgozik. És szemérmes. Ugyanakkor a szemérmesség mellett hordoz olyan plusz képi információkat és játszik annyira erősen a térrel, amitől egyedivé, úgymond „barás” képekké válnak ezek a fotográfiák. Nagyon szeretem azt, ahogy a kép alsó negyedében a kis cipő, a kis roller a valóságot hordozza, miközben mint egy vágykép, mint egy álomkép a víztükör, a vízben tükröződő alakok redukcióban, fekete-fehér, főképp árnyékredukciókban jelennek meg. Mégis nem csak az összetartozást mutatják, nem csak azt, hogy itt egy felnőtt-gyermek kapcsolatban mutatható be a család viszonyrendszere, hanem azt is, hogy ebben bizony az álmodozás is megjelenik, amit a felhők, a fák, a kis víztükörben lévő csobbanások mutatnak. Abban nem vagyok 100 százalékig bizonyos, hogy nem lehetett volna, egy picit talán szerencsésebb időpontot találni. Egyrészt azért, mert ehhez az élményhez nem biztos, hogy ennyire borongós tónusrend tartozik, másrészt meg azért, mivel most a víztükör az egy picit néhol bezavar. A – vélhetően Barát ábrázoló – felnőtt alaknál a fej fölött olyan tajtékok, olyan vízen úszó és lebegő tárgyak vannak, amik ezt a kompozíciót gyengítik. Nem biztos, hogy könnyű megtalálni ezt a pillanatot, ha ez egy álló víz és nem valami mozgó víztömeg, akkor nyilvánvaló, hogy nehezebb ezt megoldani, de valamilyen megoldást az ember keres. Vagy odébb suhintja valami levéllel, vagy újságpapírral, vagy esetleg magába a vízbe belenyúlva odébb lökögeti ezeket a formákat, vagy pedig keres egy másik ilyen vízparti helyzetet. Kicsit odébb mozdul, hogy ne legyen ez ennyire határozott most ott. Mert ez most olyan mint hogyha egy betonjárdán lenne valami nagy köpés, vagy valamilyen más forma, ami nem odavaló. Ha letakarjuk a kezünkkel, akkor látjuk, hogy ez most nem építi ezt a kompozíciót. Zavaró. Az ötlet az zseniális és én azt kérem a Barától, hogy ezt ismételje meg. Pontosan azért, mert a Bara tud nagyon is mértanian pontosan fogalmazni. És akkor, ha egy érzelmi megközelítést közvetít a néző felé, akkor is kell tartania magát ahhoz a fajta pontossághoz, ami mondjuk a tájképeinél, vagy azoknál a képsoroknál volt látható, amiket nem olyan rég beküldött hozzánk. Nem azért adom vissza ismétlésre, mert rossz a kép, - sőt - hanem azért, hogy javítsuk, ezt a formai hibát, mert szeretném ezt letisztulva látni. (hegyi)

Alvó ember

Ez a kép első ránézésre egy szociografikus megközelítés, egy szociofotó. A képen látunk egy utcabútort, ami egy parkban lehet, egy pihenőpad, amin egy hajléktalan alszik. Nagyon kis összeszedetten, oldalfekvésben pihen és a feje alatt van az ő kis csomagja. Békés és nyugodt képnek gondolom én ezt és a helyzetet is körülbelül ilyennek. Rend van, tisztaság van, nyugalom van a képen. De azt most le kell szögeznem az elemzés elején, hogy ez a kép, ez nem teljesíti a 9-es lecke feladatkörét. A 9-es lecke felhívása az arról szól, hogy mutasd be a saját környezetedet, a saját ágyadat, a saját pihenőhelyedet, ahol a gondolataidat, az álmaidat éled meg, ahol jól érzed esetleg magad, vagy ahol pihensz. Ez a feladat most meg van kerülve, nem ezt a helyzetet mutatja meg, hanem egy teljesen másik megközelítést látunk. És ebben a képben Tünde véleménye, vagy Tünde élményanyaga nincsen benne. Én most, ezt az elején mondom, hogy azt kérem, hogy a Tünde is és a többiek is picit pontosabban értelmezzék, olvassák, hallgassák és nézzék meg a leckefelhívásokat. Arra próbáljunk meg először is beküldéseket adni, aztán az átértelmezések majd később esetleg jöhetnek. A másik, hogyha elvonatkoztatunk ettől, hogy mi a leckefelhívás és csak a képpel foglalkozunk, akkor azt mondom, hogy ez a kép most olyan mértékben távolságtartó, hogy ebből a képből az alkotó viszonya ehhez a modellhez, vagy ehhez a helyzethez nem érzékelhető. Távolságtartó, hideg. Akkor, amikor szociografikus megközelítéssel ábrázolunk valamit, akkor a dokumentálás fontos, de a dokumentálás mellett valamilyen alkotói attitűd meg kell hogy jelenjen. Ettől válik érvényessé az egész és ettől lép tovább, mint az a helyzet, mint amikor egy kulcslyukon bekukucskálunk egy szobába. Ez a szereplő, akit most itt látunk szemmel láthatóan alszik, le van csukva a szeme. Ő maga nem tudja kontrollálni azt a helyzetet, hogy valaki odalopódzik és készít róla egy fotográfiát. Abban sem vagyok biztos, hogy ő ehhez a helyzethez úgymond a beleegyezését adta. Ha ezt mind összevetjük, akkor én azt mondom, hogy még akkor sem tudom ezt a megközelítést magamévá tenni, hogyha nem kérem számon úgymond a 9-es lecke feladatkörét. Nagyon érzékeny téma a szociográfia, a szociofotó. Nem véletlen, hogy még nincs szocio leckénk. Empatikus, befogadó szemet, kamerát és lelket igényel, hogy az ember a kiszolgáltatott helyzetben élőket úgy mutassa meg a nagyvilágnak, úgymond a társadalomnak, hogy abban, ha nem is ítéleteket mondjon, de valamilyen összefoglalását adja annak a helyzetnek, valamilyen figyelemfelhívás legyen ebben. Én most itt ezt nem nagyon érzékelem. Ez nagyrészt abból következik, hogy ez a távolságtartó ábrázolás a kamera nézőpontjából, a kamera távolságából adódóan, a kiválasztott felvételi pontból adódóan nem tud közel engedni minket, nézőket a modellhez és ez azt jelenti, hogy a fotográfus sem volt elég közel ehhez a modellhez. Le kell tudnunk tenni, mint fotográfusok a kétségeinket, a félelmeinket, esetek többségében a viszolygásunkat, a negatív élményeinket ahhoz, hogy ezeken a képeken át tudjon jönni az a fajta közlés, amitől ezek szerethetőek lesznek. És nem szabad szánalmasnak, nem szabad negatív módon ábrázolnunk. Mindenféleképp érzelmileg a fotográfusnak az a dolga azon kívül, hogy tárgyilagosnak kell tudnia maradni, tehát nem egy szentimentális helyzetet kell létrehozni, de mindenféleképp valamilyen érzelmi megközelítést azért kell tükrözni. Úgyhogy én ezt a képet mindenféleképp visszaadnám ismétlésre. A leckét is. És én azt mondom a Tündének, hogy én annak örülnék, ha ő ezeket a leckéket egy picit komolyan venné és elkezdené megoldani. És hogyha ezeken túlléptünk és már születtek érvényes megoldások ezekre a leckékre, amik az Estiskolán találhatóak, akkor kezdenénk el foglalkozni és továbblépni esetleg ilyesmi irányba. Ugyanis nem véletlen az, hogy az első három lecke az önportré és az önábrázolás. És a leckék nagy részében a saját életünkről, a saját helyzetünkről és gondolatainkról várunk fotográfusi megoldásokat, mert addig, amíg az ember saját magát nem képes tárgyilagosan szemlélni, bemutatni, megmutatkozni és ezt fotográfusi módon megfogni, addig nem biztos, hogy célszerű továbblépni és más embereket portréban, vagy akár ilyen szociografikus helyzetben ábrázolni, mert még nincs kalibrálva a koordinátarendszer, amiben az ember mozog. Nem tudom, hogy mennyire vagyok ebben érthető most, hogy ahhoz, hogy érvényes és a nézőnek is átélhető képeket tudjunk készíteni másokról, ahhoz magunkról kell tudnunk először üzeneteket küldenünk, magunkat kell tudnunk helyretenni és megfogalmazni. Ennek a lépcsőfokaiban próbál segíteni az Estiskola a maga leckéivel. Nem azt mondom, hogy a Tünde ne csináljon szociofotókat, hanem azt mondom, hogy abban épp úgy benne kell lennie a Tündének a kép érzelmi rendszerében, mint ahogy egyébként mondjuk egy csendéletnél ez megtapasztalható. Köszönöm a képet, de ezt én most visszaadom és várom a megfejtést mind a 9-es leckére, mind pedig az előző leckékre, az első háromra a továbbiakban is várnám a képeket. (hegyi)

Mozgás fázisgyakorlat
Mozgás fázisgyakorlat
Mozgás fázisgyakorlat
Mozgás fázisgyakorlat
Mozgás fázisgyakorlat

Egy érdekes képsorozatot kapunk. Kicsit nekem olyan, mint amikor gyermekkorunkban a történelemkönyv vagy a földrajzkönyvnek a sarkára rajzoltunk kis ábrákat és aztán ezeket a lapokat pörgetve rajzfilmfigurának mondható kis rajzocskák, ezek megelevenedtek és elkezdtek mozogni. Hogyha viszonylag gyorsan pörgetjük ezt az oldalt, akkor a főszereplő itt, ennél a képsorozatnál is elkezd futni. Tehát mint fázisgyakorlat nagyon is jól működik ez a fajta képsorozat. Annyit tudnék hozzátenni, hogy nekem most egy picit az, hogy ez a beállítás most milyen kompozíciót hordoz, megkívánná, hogy a kis főszereplőnk túlmozogjon azon a körön, amin ő egyébként fut. Azért, mert így most a képnek a baloldala, tehát az a rész, ahol ez a villanyoszlop látható, az most nincs bekapcsolva ebbe a mozgásba. Én el tudom ezt fogadni, hogy ez így van, de akkor valamilyen más mozgásnak esetleg föl kéne tűnnie a kép baloldalán. Pontosan azért, hogy ott is egy történet elinduljon. Akár egy beguruló labda, egy kis kerékpár, vagy nem tudom, egy babakocsi, nem akarok ötleteket mondani, de valahogy azt is be kéne ebbe a történetbe kapcsolni. Most ez nem történik meg. A gyakorlat az sikerült és örülök neki, hogy Bara ezzel elkezd foglalkozni. Muybridge az, akinek mozgásfázis képeit ismerhetjük az előző századfordulóból és ez egy viszonylag hasonló fázisgyakorlat, csak most maga ez a mozgásrendszer, ez nem annyira jellegzetes, mint amennyire egyébként jellegzetes lehetne. És ez talán annak is köszönhető, hogy ez az ív, amit Hanna most befut, ez az ív nem mozgatja őt be a kép belsejébe. Én azt mondom, hogy csináljon a Bara még ilyen mozgás fázisgyakorlatokat. Erre most egy kiscsillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

szakítás

Nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy erre a területre is elindul a Bara. Ugyanis erre a leckére általában a gyász volt jellemző, a búcsúzást kevésbé próbáltuk megfogni, holott ez ugye három szóból álló lecke: tisztelet, búcsúzás, gyász. Úgyhogy örülök, hogy a búcsúzás című helyzet is előtérbe tud kerülni, és erre felhívnám a többiek figyelmét is. Nagyon tetszik a kép előtere, a levelek és az ezekből kialakuló rajzolat, egyszerűen fantasztikus. Én a kép fölső részének, akár egyharmadának rovására is ezt jobban megfigyeltem volna, vagy inkább ebből adnék, vagy csak simán vágnék a kép fölső részéből, az nem annyira fontos nekem. Az egy másik kérdés, hogy ha már egy ilyen helyzet van, nem tudom, hogy mennyire voltak ezek a modellek instruálhatóak, mert azért itt izgalmasabb lenne, ha nem csak oldalirányban történne elmozdulás, hanem a képben befelé is. Tehát, hogyha közelebb futna felénk vagy mozdulna el felén az egyik alak, akkor ez dinamikában jobban adná ezt az üzenetet. Úgyhogy kettő csillag azért, mert ez most nem olyan nagyon erős. (hegyi)
értékelés:

Képeslapok 3

Kaptunk már ilyen képeslapos megfejtést Barától. Itt továbbléptünk, kép a képben, olyan minta egy kis képkeret lenne besuvasztva oda a zöldbe és oda bekasírozódott volna egy üdvözlőkártya. Nagyon kedvelem ezt a képet. Talán annyi, hogyha egy hosszú expozícióval fényképezem ezt a képet, akkor akár egy átsuhanó alak mozgalmasabbá tehette volna azt a téglasarkot, mert most az egy picit elviszi a figyelmet. Tehát ott ahol úgymond kitakaródzik ez az épület és nem borítja a növényi levéltakaró, ott most nekem fényben, tónusban és élességben a fókusz odabillenti, azzal én valamit kezdtem volna. Úgyhogy az előző kettőhöz képest ez 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Megmeredt karmok

Itt a lecke besorolással abszolút nem értek egyet. Persze-persze, épített környezet, mert egy épületben találtam - itt most megint azt mondom, hogy ennél magasabbra kéne mozdulni. A képi megoldás abszolút érvényes és rendben van. Annyit azért hozzátennék, hogy vagy a háttérrel kezdtem volna, jelen pillanatban engem az az átmenő függőleges vonal zavar, vagy hogyha nem komponálom ennyire szűkre, akkor meghagyható az árnyék életlenben, akkor ott valószínűleg több képalkotó elemet találunk majd. És nem teljesen értem, hogy miért kellett elvágni ezt a körívet. Úgyhogy maga a meglátás jó, tehát ez olyan, mint egy nagy döglött pók, tudom a póknak kettővel több lába van, azt hiszem, nem szoktam annyira nagy barátsággal szemlélni, de ha jól emlékszem annak 8 db lábacskája van, ennek meg 6, de mondjuk nevezzük póknak. Nagyon tetszik az, hogy tónusban megint az András játszott és jó irányban keres, tehát ez is egy jó megoldás. A kompozícióval nem teljesen értek egyet. (hegyi)
értékelés: