Pontosítanom kell egy kicsit a lecke értelmezését. Itt arról volt szó, hogy olyan helyzeteket mutassunk meg, amik mint egy leletmentés ma még úgymond köztünk vannak és működnek, de tartunk tőle, hogy elvesznek, és legalább egy fotó vagy film erejéig lenyomatot készítünk róluk. Értem én itt a temetői összefüggést, csak nem teljesen ez, ami a feladat, tehát a feladatértelmezést kéne egy kicsit pontosítani. Lehet, hogy én fogalmaztam kicsit slendriánul a leckefelhívásnál. Ha így van, akkor elnézést és akkor mondjátok, hogyha így gondoljátok, akkor ezen javítunk. Most ez egy picit mellé megy ennek, és nem mondom, hogy ez 10 pontos találata a leckének, de elfogadom. Az öt képből álló sorozatnál én azt mondom, hogy az első képet, mint bevezetőt, abszolút érvényesnek tartom. A második és a harmadik képből valamelyik a kettőből, és itt most azt kell mondanom, hogy talán a harmadik az, ami számomra izgalmasabb. A negyedik kép megint érdekes és jól működik. Nekem onnan még hiányzik egy ötödik megfejtés. Tehát, hogyha ennyi képből dolgozunk, akkor az egyik, mondjuk a második képet kivenném, és ahelyett készítettem volna valami olyan képet, ami egy picit közelebb enged minket ezekhez hamvasztó urnát tartalmazó kis sírhelyekhez. A bejezés nagyon jó, ahogy a főszereplő ránk figyel - hogy ez szendvics megoldás vagy más, nem tudom - de jó zárása a sorozatnak. Tehát még egyszer, az utolsó és az utolsó előtt kép közé kellene nekem ott valami, ott nekem bicsaklik egy picit a történet. (hegyi)
értékelés:

Közös megegyezéssel került ez a reklám leckére, mert egyébként csendéletnek indult, és én jobban is tudom értelmezni reklámként. Mégpedig azért, mert hordozza azokat az eszközöket, amit egy reklámfotó általában hordozni tud, tehát egy picit szebbé van formálva az a történet, mint a valóságban, olyan pillanat van kiragadva, amit a hétköznapokban nem figyelünk meg. Tehát mondjuk, ha veszek egy üveg vörös Bacardit, akkor én azt kiöntöm aztán csókolom. Nem azt fogom nézegetni, hogy milyen szépen folyik maga az ital. Tehát a reklámfotónak ez is egy jellegzetessége, hogy egy olyan pillanatot rögzít, amit a hétköznapokban nem figyelünk meg, ezt emeli egy kicsit ünnepivé, és ettől rugaszkodik ez el a valóságtól, és ez az, ami reklámfotóvá teszi. Nekem ez egy abszolút jól működik. Egy picit többet adtam volna a pohárból, most az súlypontban nekem egy kicsit kevesebbet kap, mint amennyi szükséges volna. Tehát hogyha a képtömeget figyelem, akkor a poharat, ha nem is a talpáig, de legalább ennek az oldalívnek az aljáig meg kellett volna hagyni. Reklámfotóknál az is fontos szempont, hogyha maga a reklámfotó nem hordozza a termék nevét, akkor legyen hely, ahova feliratokat tudnak tenni a grafikusok. Ez itt abszolút megvalósul, tehát szlogent is, reklámcímkét is rá lehet rakni. Én erre megadom a három csillagot azzal, hogy egy kicsit kompozícióban javítani kell. (hegyi)
értékelés:

Abszolút érhető és világos a fogalmazás - Ferinek le fogom törni a kezét, mert babrál ezzel a hülye photoshoppal, ez a kép baloldalán látszik, hogy ott megint valamit machinált. Nem kellett volna, nincs semmi értelme, sőt, az, amit most besötétítettél a kép baloldalán, az most igenis kellene ahhoz, hogy ez a bal felső sarok a jobb alsó sarokban lévő nagy fehér flekkel tudjon feleselni. Tehát most pont azt vetted el tőle, és ettől borul is az egész, amit ezt egyensúlyba hozta volna. Úgyhogy ha lehetne kérni, akkor próbáld meg egy kicsit komolyan venni, amit kérek, hogy felejtsd már egy kicsit el ezt a fotószerkesztőt, mert nem mondom azt, hogy minden fotószerkesztős megoldásod annyira sikeres. Fotóban sokkal előrébb tartasz, mint a labortechnikában, hogyha ezt az elektronikus bizgerálást labortechnikának nevezzük. Labortechnikával nagyon sokszor agyon tudod csapni magát a megoldást. Itt most két eset lehetséges: vagy elkezdünk a fotókkal foglalkozni és a labortechnikát háttérbe szorítjuk, vagy megtanulunk „laborálni”. Ami a képet illeti, jó megoldásnak tartom a csend leckére. Az érdekes kérdést vet fel, hogy a jelen megoldásban nem érzem stabilnak ezt a kompozíciót, borul baloldal felé, hogyha nem lenne ez a sötétítés, talán az megfogná ezt a borulást, de most kompozícióban nincs ami kiegyensúlyozza a képnek a jobb oldalán lévő nagy üres teret, onnan nekem most valami hiányzik. Úgyhogy tetszik, jó az irány, de ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Tetszik a kép, nagyon kedvelem ezt a történetet. Egy picit nekem maga a „hívás” egy kicsit sötétre sikerült, tehát ezzel lehetne tónusban egy picit még előrébb hozni, de hát ez csak egy technikai meglátás. Nagyon tetszik az, hogy itt van egy ilyen helyzet, amikor valószínű, hogy vagy egy fátylat, vagy kendőt, másik szoknyát, blúzt, vagy valamit ez a hölgy föl akar még úgymond venni és egy hosszú expozícióval elérjük azt, hogy egy ilyen festői helyzet jön létre. Miközben nagyon is jó, és nagyon is fontos, hogy a képen vannak éles pontok és vannak olyan momentumok, amik beazonosíthatóan megmaradtak, tehát nem minden mozog, hanem igazándiból a kéz hirtelen mozdulatával a kép felső része az, ami a mozgást nagyon jól mutatja, míg az alsó rész stabilan áll és támasztja alá ezt az üzenetet. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem. Egy picit szűkre komponáltnak tartom. Tehát itt megint az a helyzet, hogy nincs a mozgásnak elég tere. Most dekára szét van mérve a kettő. A mozdulatlan talapzat és a bemozdult felsőrésze a képnek. Én pedig azt mondom, hogy ezt a döntést meg kell hoznunk, hogyha minket itt most a mozgás érdekel, akkor nagyobb teret kell adni, mert valószínű ez a ruha azért suhan magasabbra, meg oldalirányban is egy picit jobban, mindez mehet a rovására a nyugalmi helyzetben lévő talán alsószoknyának, vagy kis kombinénak, vagy nem tudom, minek hívjáknak nevezhető fehér ruhafelületnek. Az irány az nagyon jó, de a kompozícióval nem 100 százalékig tudok egyetérteni. Kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Feri, azt kell, hogy mondjam, hogyha ezt a reklám leckére küldöd be, akkor még tudok is vele mit kezdeni, mert egy ruhareklámnak bár egészen extrém, de ott el tudnék képzelni egy sorozatot, amit mondjuk divatfotósok ruhával megoldanak egy temetői környezetben. Izgalmas lehetne a megoldása, hogy feszegetjük a határokat, hogy meddig lehet ebben elmenni anélkül, hogy bárkinek az érzületeit sértenénk. Tehát mondom, reklámra ez egy jó megoldás. A tisztelet, búcsúzás, gyászra nem. És azt is megmondom miért nem. A modell az, aki igazándiból komolytalanná teszi ezt a megoldást. Ugyanis azt lehet mondani, hogy fehér gyász, lehet azt mondani, hogy magyar népszokásban is, külföldön is sok olyan helyzet van ahol a fehér a gyász színe, ezt el tudom fogadni. De az a póz, amit itt látunk ez sokkal inkább egy ilyen divatfotós beállításnak tűnik nekem, mintsem hogy bármi köze volna ehhez a helyzethez a modellnek. Tehát én nem érzem azt az összekötő pontot, ami igazándiból mozgatná ezt a történetet. Beállíthattad volna egy buszmegállóba is ilyen elven. Tehát tulajdonképpen én nem látom azt a kötött formát, ami itt most ezt a gyászt indokolná. Sem az arckifejezés, sem a test gesztusai, a póz, tehát nem tudok ebbe belekapaszkodni. És még azt sem tudom mondani, hogy majd magyarázatot várnék, mert erre most azt mondom, hogy erre sokkal kevésbé találok elfogadható magyarázatot. Azt tudom mondani, hogy itt valamit eltévesztettünk. Mondom, ha reklám, akkor elfogadom, de ez így most, erre a leckére nekem nem megoldás, úgyhogy én ezt visszaadom. (hegyi)

Hit

Remény

Szeretet

Újévi "kívánság-kosár" eregetés

Nagyon kedvelem ezt a képsort, mert nagyon szerethető üzenetet hordoz. Nagyon tetszik az a fajta helyzet, amikor az ember azt mondja, hogy találtam az időben, az életemben olyan nyugalmi pontot, amikor áldozok saját magamra, vagy arra a kapcsolatra, akivel együtt vagyok annyit, hogy elkészítjük, gondolom közösen ezt a kis ballont, ha jól látom rizspapírból vagy selyempapírból, és úgymond a mi kis boldogságunknak, szeretetünknek a ballonját az égnek engedjük. Minden benne van ebben a képsorban, ami fontos. Azon vacillálok, hogy készítettem volna-e még képet. Lehet, hogy ennek itt van vége és én el tudom ezt fogadni, hogy igazándiból nem megyünk tovább, hanem megelégszünk azzal, hogy repül ez a kis szerkezet és az ölelkező pár nagy szeretettel és féltő gondoskodással figyel erre a kis szerkezetre, hogy a mi kis érzelmi üzenetünk hova jut, milyen magasra emelkedik. Tehát mondom, én ezt abszolút el tudom fogadni, hogy itt van vége, bár még mesélhető tovább is ez a történet. Mesélhető lenne. Tehát én azért mondom, nem tudom, ez most ennyi és így működik, tehát ezt így kell elfogadjam és ez így nekem három csillag. (hegyi)
értékelés:

Na, most jól felrúgtam az 'újrakezdem a leckéket és sorba megyek' fogadalmamat, de ezt megláttam és muszáj volt. Nekem ez a rezonancia: a kő-víz hullámkörök, a lent és fent, az élő és élettelen, a mozgás és mozdulatlanság egyben.

Azt kell, hogy mondjam, hogy kevés ennél pontosabb, vagy ennyire betaláló megoldást kaptunk erre a 27-es leckére, ami egy viszonylag nehezebben értelmezhető lecke talán a leckék sorában. Mégpedig azért mondom ezt, merthogy izgalmas, hogy a mechanikus ember által épített kicsit iskolás szökőkútban létrehozott ilyen műgránit kockás hullámkörökkel miképp rezonál, miképp felesel erre a természet által létrehozott hullámzás. És ez önmagában is izgalmas lenne, de nekem, ami miatt ez a kép nagyon kedves, az pont az, hogy Nóra megvárt egy olyan pillanatot, vagy szerencsésen elkaphatott egy olyan pillanatot, amikor ebben a kis medencében egy galamb iszik a vízből. És ez az, ami mint egy könnyed szignó ezt az egészet ott feljebb emeli egy ilyen didaktikus megközelítésnél, és továbbgondolásra késztet minket. Köszönöm és ez három csillag. (hegyi)
értékelés: